A tartalékállásoktól az első vonalakig

2010.08.05. 09:17 :: PintérTamás

Nagyváradi és székesfehérvári közös katonai múlt keresése a Doberdó-fennsíkon – 4. rész

Szerzőink kalauzolásával a nagyváradi-székesfehérvári katonaősök nyomait kutató csoport július 30-án egész nap terepbejáráson vett részt. Legelőször leereszkedtek a črnči barlangba, amelyben egykor egész zászlóaljnyi tartalék várta, hogy mi történik a Monte San Michelén, s hogyha szükséges beavatkozzon az első vonalakban küzdő társaik oldalán a küzdelembe. Ezt követően felkeresték Cotiči falut, ahol a dandárparancsnokság, elsősegélyhelyek és számtalan kis temető volt a doberdói harcok idején. A temetőket ugyan az 1920-as évek végétől felszámolták, de az egyikben az exhumálások idején összegyűjtött sírkövekből emelt kerítés ma is nagyon jól látható. A katonák egykori útvonalát követve a tartalékállásokból a Monte San Michele első vonalait „szállták meg” ezt követően a kutatók a Lukachich alagút, a 4. csúcs, a Schönburg alagút, a Honvéd barlang és a 7. Biene (védelmi szakasz) állásait járták végig, mindenütt megismerkedve a helyszínen zajlott események történetével.

A Schönburg alagút keleti kijáratánál Stencinger Norbert ismerteti a 6. isonzói csata idején az alagutat védő nagyváradiak drámai küzdelmét A Schönburg alagút keleti kijáratánál Stencinger Norbert ismerteti a 6. isonzói csata idején az alagutat védő nagyváradiak drámai küzdelmét

Újra magyarok a Schönburg alagút nyugati kijáratánál az olasz állások felé néző egykori első vonalban Újra magyarok a Schönburg alagút nyugati kijáratánál az olasz állások felé néző egykori első vonalban

A 7. Bienében, az egykori gáztámadás helyszínén, ahonnan a székesfehérvári 17-esek támadásra indultak A 7. Bienében, az egykori gáztámadás helyszínén, ahonnan a székesfehérvári 17-esek támadásra indultak

Délután Doberdo del Lago település polgármestere a településhez tartozó Gradina fantasztikus panorámájú étterem, szálloda, konferencia központ jelleggel működő épületében fogadta a csoport tagjait, s szakmai megbeszélésre került sor a fennsíknak nevet adó önkormányzat és a kutatók közötti további szoros együttműködésről. A helytörténeti gyűjtemény megtekintését követően a csoport visszatért a Monte San Michele északi lejtőjére és az egykori 3-as Biene területén megkereste a nagyváradi 4-es honvédek ottani emlékgúláját, amelyen emlékszalagot helyeztek el. A helyszínen megismerkedtek a közelben folyt aknaharcok történetével, s megtekintették az olasz aknafúrások kiindulópontjaként szolgáló kavernát.

A Monte San Michele északi lejtőjén álló nagyváradi 4-es honvéd gúla a kutatócsoport szalagjával A Monte San Michele északi lejtőjén álló nagyváradi 4-es honvéd gúla a kutatócsoport szalagjával

2 komment

Címkék: monte san michele doberdó 6. isonzói csata cotiči lukachich alagút nagyváradi 4–es honvéd emlékművek nagyváradi 4–es honvéd gyalogezred székesfehérvári 17–es honvéd gyalogezred schönburg–alagút

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr632196768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marika-hobol 2010.08.17. 11:38:21

Ajánlom hozzá a yotube-ról: Kimegyek a doberdói nagyhegyre... kezdetű nótát!
Köszi!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2010.08.23. 23:13:20

@Marika-hobol: Köszönjük, mi is szeretjük a különböző változataival együtt, hála Istennek a YouTube-on is van belőle néhány.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása