Szabadka földrajzi fekvésénél fogva fontos közlekedési csomópont volt: itt futott össze a Budapest–Zimony észak-dél irányú, valamint a Nagyvárad–Szeged–Zombor–Eszék kelet-nyugat irányú vasútvonal. Ezek a vasútvonalak a háború során stratégiai fontossággal bírtak a csapatok és az utánpótlás szállításában, a hadszíntérről pedig a sebesülteket és a betegeket vitték a hátországban kialakított hadikórházakba. Szabadkán is hadikórházakat hoztak létre, amelyekbe a szerb hadszíntérről már 1914 augusztusában megérkeztek az első sebesültek, akik közül többen belehaltak sérüléseikbe. Gondoskodni kellett a hősi halottak eltemetéséről…

A város közgyűlése Törley Gyula törvényhatósági bizottsági tag indítványára 1914. szeptember 30-án tárgyalt a Szabadkán elhalt hősök eltemetéséről és emlékük megörökítéséről. Az indítvány így hangzott:

„Azok között a sokoldalú feladatok között, amelyek a háború során előálltak, úgy érzem, egy kegyeletes kötelességünk is támadt. Aközben, hogy teljes odaadással iparkodunk megtenni mindent, ami a jelen súlyos időkben vállainkra hárul, nem szabad megfeledkezni azokról, akik a harctérről sebesülten vagy megbetegedve hozzánk jöttek, s a legnagyobb áldozatot hozták meg a hazának: életüket áldozták. Jobbára idegenből szakadt hősök ezek, de akik érettünk is küzdöttek, és akiknek nem lesz olyan hideg örök nyugvóhelyük, ha a koporsójukra hulló rögöket kegyeletünk meleg érzéseivel vegyítjük. Nekünk van már egy sírdombunk, amelyet az elődök hasonló érzése emelt. Helyezzük köré azokat, akiket a sors bajtársaivá emelt. Nyugodjanak együtt, akiknek szíve annak az eszmének szolgálatában szűnt meg dobogni, amelyért a mi szíveink a szorongásnak napjait élik.

És állítsunk emléket föléjük, amely hirdetni fogja az ő dicsőségüket, a jövendő nemzedéknek pedig búcsújáró helye lesz, ahol példáját fogja tanulni a királyhűségnek és a hazaszeretetnek. Abban a meggyőződésben, hogy a tekintetes törvényhatósági bizottság egyetemének egyező felfogásával találkozom, azon tiszteletteljes indítványt teszem:

- tekintse Szabadka város a harctéren megsebesült, vagy megbetegedett és itt elhalt hősöket saját halottainak,
- örök nyugvóhelyül a Zentai [úti] temetőben a Paganini 48-as honvéd százados sírja körüli részét jelölje ki,
- s utasítja a tanácsot arra, hogy ezen határozatot megfelelő módon végrehajtsa, annak idején emléküknek kegyeletes megörökítéséről javaslatot tegyen.”

Paganini 1848-as százados síremléke napjainkban a Zentai úti temetőben
(A szerző fotója)

Az indítvány alapján egyhangú döntés született, hogy a hősi temetőt a Zentai úti római katolikus temetőben alakítsák ki. De temettek más felekezetek temetőiben is: erre a célra elsősorban a pravoszláv, valamint a zsidó temetőt vették igénybe.

A Bácskai Napló 1914. november 3-án, halottak napja alkalmából megemlékezett az elhunyt hősökről: „Valamennyi temető népes, a legnépesebb azonban a Zentai úti, amelyben a szabadkai kórházban elhalt s idegenből ideszakadt katonák alusszák a hősök álmait. Ezek a sírok, melyek fölé Szabadka város hazafias kegyelete díszemléket fog emelni a háború után, valóságos virágdíszben állnak.”

A Zentai úti temető a Szent György plébánia hatáskörébe tartozott. A temetőben kialakult állapotokkal kapcsolatban Kuluncsich Pál 1914. szeptember 29-én beadvánnyal fordult a városi tanácshoz: „Hivatalos tisztelettel jelentem, hogy a Zentai [úti] temetőben alkalmazott Milánkovich János temetőcsősz, mint gyalogos katona (cs. és kir. 86. gyalogezred, 15. század, 105 tábori posta) hetekkel ezelőtt hadba vonult és a harctéren teljesíti kötelességét. A temetési munkálatokat és a temető gondozását neje nem képes ellátni egymaga. A napszám méreg drága, munkaképes embert ugyanis nehéz kapni. Ehhez hozzájárul most a katonaság nagymérvű temetése, melyért díjazást nem kap, de ő munkásait fizetni tartozik. Paganini sírját kellene gondozni, de nincs módjában. Egy száraz, magas akácfa a temetőt átszelő kocsi- és gyalogútra dőlt, alapjában korhadt, a járást-kelést veszélyezteti. Ezért szükség volna a helyzeten segíteni. Legbiztosabb intézkedés volna a katonaság temetése címén magát a temetőcsőszt a katonaügyosztály útján ide kérni, és ő mint katona ezeket ingyen végezhetné. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy kívánatos és méltányos volna, hogy a tekintetes Tanács a temetőcsősz nejének a fenti szolgálat nevében vagy a kiadásokat megtérítse, vagy talán azokat maga házilag végeztesse.”

Az előadottak alapján döntés született arról, hogy a tartalékkórház lelkésze időről-időre állítsa össze azoknak az elhunyt katonáknak a névjegyzékét, akiket a Zentai úti temetőben temettek el. A temetőcsősz feleségének – aki férje hadi szolgálata ideje alatt a temetőt kezelte – az irat alapján fizették ki a városi házipénztárból a munkáért megállapított összeget, amelynek díja 1 korona/sír volt.

Kimutatás a hősi halottak sírjairól
(Forrás: Történelmi Levéltár, Szabadka)

Németh István, a Szabadkán működő tartalékkórház tábori lelkésze 1914. december 16-ai keltezéssel terjesztette be az első, 104 nevet tartalmazó jegyzéket. A következő jegyzéket, amely az 1914. december 17-e és 1915. április 4-e között eltemetett 82 hősi halott nevét tartalmazta, Faith Ágoston tábori lelkész állította össze. A két lista alapján a Zentai úti temetőben 1915 áprilisának első napjaiban 186 elhunyt katona aludta örök álmát.

1915 nyarán a belügyminiszter körrendeletben tájékoztatta a törvényhatóságokat, hogy a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a háborút követően országszerte művészi igényű, maradandó emlékműveket/emléktáblákat kell állítani, az elesett/elhunyt hősök tiszteletére. A munkába az Országos Magyar Iparművészeti Társulat, a Magyar Képzőművészeti Egyesület, a Magyar Mérnök- és Építész Egylet, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége révén magyar művészeket és iparosokat kívántak bevonni.

1915 novemberében, halottak napján, a Bácskai Hírlap is megemlékezett a Szabadkán eltemetett hősökről: „Az állandó esőzés miatt sok helyen alig lehetett megközelíteni a sírokat a temetőkben, de a Zentai úti temetőben, Paganini sírja körül lévő sírokban fekvő 218 hős sírja – a hősök temetője – virágerdővel volt borítva, és oda ezer és ezer ember zarándokolt. A Paganini sírboltjára helyezett szikladarab és márványlap körül száz és száz mécses égett tegnap este. Ide jöttek imádkozni azok, akiknek szerettei ismeretlen sírokban pihennek a különböző harctereken. Emmanuel Győzőné úrasszony és Csajkás Margit úrleány minden hős sírjára – az összes szabadkai temetőkben – juttattak virágot, gyújtattak mécsest és ezer kis gyertya világította ki a virágcsokrokkal betakart sírhalmokat. A szabadkai 6. honvéd gyalogezred nagy, nemzetszínű szalaggal ellátott babérkoszorút helyezett el a város által készített emlékkőre.”

Faith Ágoston tábori lelkész összeállította és a Bácskai Hírlap leközölte az összes szabadkai temetőben nyugvó 298 hősi halott névjegyzékét (295 név szerint ismert és 3 ismeretlen). A tábori lelkész listája alapján a Zentai úti temetőben 218 hősi halott nyugodott: 215 ismert és 3 ismeretlen. A bajai temetőben 22, a rókusi temetőben 17, az izraelita temetőben 8, a pravoszláv temetőben pedig 33 hősi halott volt eltemetve.

Faith tábori lelkész 1916. január 19-én állította össze a következő névjegyzéket, amely az 1915. április 9-e és 1916. január 18-a között elhunyt és eltemetett 41 katona nevét tartalmazta.

A temetőt kezelő Milánkovics Jánosné kérelmezte, hogy a temetésekért járó díjat emeljék 2,40-re. Ezt azzal indokolta, hogy a sok sír kiásása a téli hónapokban nagyobb költségekkel jár. Kérelmének nem adtak helyet.

1916 nyarán a szabadkai Izraelita Szentegylet felhívással fordult a város zsidó közösségéhez: „Emlékkövet akarunk felállítani a temetőnkben pihenő hős katonáink sírjai felett. És ez emlékkövön örökké élni fognak azoknak nevei, kiket itthon temettünk el, és azon szabadkai hős fiaink nevei, kiknek hamvai távoli harcmezőkön porladoznak.”

1916 nyarán megalakult a hősök temetőjét építő bizottság, amelynek élén Thirry Géza ezredes, katonai állomásparancsnok állt. A bizottság számításai szerint a három hősi temetőparcella – a Zentai úti temetőben a katolikusoké, a pravoszlávban a szerbeké, a zsidó temetőben pedig az izraelitáké – 50 ezer koronából volt kialakítható. A katolikus hősi parcella modelljét ekkorra már – Tisch Joachim mérnök-főhadnagy elképzelése alapján – a szabadkai származású Salgó Jenő szobrászművész el is készítette.

A Zentai úti temetőben kialakításra tervezett katonai parcella makettje fotón
(Forrás: Történelmi Levéltár, Szabadka)

A városi közgyűlés 1916. szeptember 28-án megtartott közgyűlésén is szóba került a katonai sírok megjelölése és gondozása. A beterjesztett elképzelést elfogadták, de a végleges kivitelezést a háború befejezésének időpontjához kötötték.

Az 1917. február 24-én megtartott tanácsülésen Váli Gyula városi mérnök bemutatta a hősök temetőjének művészi terveit és az elesett hősök közös sírja fölé emelendő monumentális síremlék modelljét. Matuska János szobrászművész terve szerint a szobor egy földön fekvő, halásosan sebesült katonát ábrázolt, aki fölé Krisztus hajol.

Temunovich Károly, a szabadkai tartalékkórházban szolgáló tábori lelkész, 1917. május 24-én állította össze annak a 63 katonának a névjegyzékét, akiket az 1916. szeptember 24-e és 1917. május 1-je közötti időszakban temettek el a Zentai úti temetőben.

1918 tavaszán a Bácskai Hírlap a következőket írta a hősi temetőről: „A Zentai úti temető egyik csöndes mezőjét lakják a halott hősök. Katonás rendben nyyugosznak itt azok, akik végigszenvedték Szerbia és a Kárpátok küzdelmes harcait. Sűrűn következnek a néma hősi sírok egymás mellett. Az ország minden vidékéről valók, akik ide tértek megpihenni. Erdélyiek, a Szepességből valók, bácskaiak és szabadkaiak. Stájer vadász sírja mellett német muskétás. Mintha valami kemény parancsszó sorakoztatta volna a néma hősöket. Katolikusok, evangélikusok egyforma, egyszerű keresztjei mellett nazarénusok kerek formájú sírtáblái. A tisztek mellett a hősi közlegények. A halálnak nagyszerű, megható katonás egyenlősége. A sírok szépen rendben tartva. A szabadkai katonai állomásparancsnokság szerető gonddal ápoltatja a hősök utolsó nyugvóhelyét. Zöldellő gyep borul a hantokra, az utak tiszták, rendesek és magasra nyúlik fel a sírok felett a zöld fenyővel borított fakereszt. Sok síron már új kőkeresztek emelkednek. Meghatóan naiv felírások: élt 21 évet és meghalt a hazáért. Siratni foglak örökké egyetlen jó férjem. Szép egy kovácsolt vaskereszt, rajta a Megfeszített, olyan amilyeneket Stájerország szép temetőiben lehet látni: egy stájer katona pihen alatta. Jó volna a hozzátartozókat valamiképpen figyelmeztetni, hogy fölösleges kereszteket emeltetni, mert Szabadka város áldozatkészsége minden hősi halott sírja fölé díszes, egyforma emléket emel. Gyönyörű emléket állíttat a hősi halottaknak a szabadkai katonai állomásparancsnokság. Szép, megható szobor az, amelyet Matuska müncheni művész, aki jelenleg Szabadkán katonáskodik, készíti: Krisztus nemes alakja hajol egy haldokló katona felé. A szobor az egyetlen művészi emlék lesz, amely Szabadkán szabadban lesz és nemes, igazán szép művészi ékessége lesz a Zentai úti temetőnek.”

A háború véget ért, a tervezett munkákat nem végezték el: a szabadkai hősi temető gazdátlan maradt.

A Zentai úti temető helyszínrajza a két világháború közötti időszakból
(Forrás: Történelmi Levéltár, Szabadka)

A két világháború közötti időszakban a délszláv állam területén magyar hadisír-megbízott tevékenykedett. Feladatai közé tartozott a terep bejárása és a tapasztalt állapotok nyilvántartásba vétele. A legtermékenyebb munkát ezen a téren Seregély Dezső, ny. ezredes végezte, aki 1929-ben lépett hivatalba.

A szabadkai katonai temetők rendezésének költségvetése 1933-ból
(Forrás: Történelmi Levéltár, Szabadka)

Az 1939-es adat szerint az akkori Jugoszlávia területén 17 561 nagy háborús magyar hősi halott volt eltemetve, közülük Szabadkán 769 fő.

A Zentai úti temető katonai parcellájának sírjai a két világháború közötti időszakban
(Forrás: Történelmi Levéltár, Szabadka)

1941-ben a Bácska, és vele együtt Szabadka visszakerült Magyarországhoz. A Honvédelmi Minisztérium még a katonai közigazgatás idején jelentést kért a visszacsatolt területeken lévő hősi temetők állapotáról, az eltemetettek névjegyzékével és a temetők tervrajzával együtt. A beérkezett adatok alapján 1941 őszén intézkedtek a temetők rendbetételével kapcsolatosan.

A munkálatok, a helyi mérnöki hivatalok bevonásával, a legtöbb helyen már 1941-ben megkezdődtek. Szabadkán erre mindössze egyetlen mondat utal, amely a városi műszaki ügyosztály a kulturális ügyosztályhoz intézett, 1942. október 31-ei keltezésű átiratában olvasható: „megkeresésére tisztelettel jelentem, hogy a Zentai úti temetőben lévő »hősi temető« rész teljesen rendbehozatott.”

A Zentai úti (Szt. György) temető helyszínrajza az 1940-es években
(Forrás: Történelmi Levéltár, Szabadka)

1945-ben a II. világháború is véget ért: a terület újra gazdát cserélt, a katonatemetők ismét gazdátlanná váltak. A szerbiai belügyminisztérium 1945-ös rendelete a „megszállók sírjainak megsemmisítését – eltüntetését” irányozta elő, nem tartva szem előtt a kegyeletet. Szerencsére ilyen cselekményre – legalábbis szűkebb pátriánkban – nem került sor. A munkát „átengedték” az enyészetnek, aminek „köszönhetően” Szabadkán a Zentai úti temetőben el is tűntek a nagy háborús hősök sírjai…

A Zentai úti temető egykori katonai parcellájának kinézete napjainkban, középen Paganini százados síremléke (A szerző fotója)