„Utánam magyarok!”

2024.01.15. 07:00 :: SőregiZoltán

Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése – 10. rész

1915 júliusának közepén Forster kapitány első háborús szabadságára megy, ahol megtapasztalja a hátország valóságát. Ezt követően szinte kedve támad visszatérni huszárjai körébe, ahol egy darabig búcsút mondanak a szép lovaséletnek és ismét dekungokba bújnak, Brody környékén. Az újabb felderítőszolgálatok során Forster százados egy balszerencsés ugratás következtében megsérül és a trénnél időzik. Közben Wodiáner főhadnagy a 2. századdal lovasrohamot hajt végre, amint azt a huszárokhoz illik. Meg is sebesül, ki is tüntetik….

 

[1915.] Július 13-án alarmirozták a divíziót és Battiaficebe, majd Streznicere és onnan Rekliniecre kerültünk, onnan aztán később állásba gyalog a hármas bosnyák ezred mellé jöttünk Zavonjébe. Ekkor kaptam meg a háború kitörése óta kéthetes szabadságomat haza, elbúcsúztam századomtól erre az időre, melyet helyettesem, Csalányi Géza fhdgy. vett át, két hétre. Nehezen váltam el tőlük, de a szabadság is kecsegtetett, hiszen oly rég nem voltam otthon. Ha nem is keleti kényelemmel, de nagyon rendesen utaztunk, ennivalót is hoztunk magunkkal, mert Galíciában az állomásokon az nemigen akadt. Csak Magyarországon voltak vendéglők és sör az állomásokon, aminek nagyon örültem, mert azt, kivéve Lemberget, a háború kitörése óta nem láttam.

Hazaérkeztem Kecskemétre. Holmim nagyon kedves barátomnál, Papp György kecskeméti akkori rendőrkapitánynál volt elraktározva, oda is hívtak szállásra és végtelen kedvesek voltak hozzám. Régi barátság fűzött hozzájuk, Gyuri bácsi még édesapámnál, a Vilmos 7-es huszárok századjánál szolgált és nagyon sok kedves napot töltöttem náluk békében. Minden jóval elláttak, igyekeztek velem a harctéri fáradalmakat felejtetni. Egy hét múlva búcsút mondtam, elutaztam Pestre, de előbb még el kell két esetet mondanom, ami szabadság alatt történt velem. Egy nap ebéd után a Beretvásba mentem, ahol a kávéházi törzsasztalnál egy csomó barátomat kívántam látni.

A kecskeméti Beretvás szállóA kecskeméti Beretvás szálló
(Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, hu.museum-digital.org)

Mikor már köztük ülök, egy kedves orvos barátom, ki nagyon szeretett vitázni, elkezdte nekem magyarázni a kozák harcmodort (persze ő nem volt kint) és meg akart engem győzni igazáról. Épp engem, kinek főleg ezekkel volt a legtöbb dolga. Hát nem bocsátkoztam nagy vitába, elmentem. Az utcán jön szembe velem egy kedves öreg úr, azóta már meghalt szegény Szegedi bácsi, az meg azt mondta nekem: »Mindig itthon, kedves öcsém!?« Akkor épp 11 hónapig voltam kint. Egy kicsit csömört kaptam a Hinterlandtól s vágyódtam századom tisztjei és huszárjai után. Még Pesten mulattam szabadságom hátra levő részében, pénzem az volt, hiszen gázsim 11 hónap alatt megspóroltam és vígan indultam vissza.

Az állásban átvettem századom. Kezdetleges lövészárokban voltunk, kezdetleges dekungokkal. Jobbról tőlünk a 3-as bosnyákok feküdtek, pompás legények, hűséges szemükből ragyogott a megbízhatóság, mindvégig fényesen írták be tetteiket a haditörténelembe.

Balról tőlünk népfölkelő honvédhuszárezred volt Mérey-Horváth alezredes. parancsnoksága alatt, kinek a parancsnoksága alá ezen a szakaszon mi is tartoztunk. Nagy örömmel jöttem és nagy örömmel fogadtak, hazulról kellett sokat mesélnem, ők pedig informáltak a dolgokról, mik azalatt itt történtek. Alighogy elmentem, alarmírozták a századokat és előre jöttek a 3-as bosnyákok és népfölkelő huszárok közé.

Mérey Árpád alezredesMérey Árpád alezredes
(Forrás: signum-laudis.hu)

Július 26-án támadási parancs jött. Nálunk még minden szakaszt tiszt vezetett, oly kevés volt a veszteségünk. A gyalogságnál a mellettünk lévő zászlóalj parancsnoka egy főhadnagy volt. Azokat szegényeket már nagyon megritkította a háború. A támadás nagy lendülettel ment és elsőrangúan sikerült. A bosnyákok, látva huszárjainkat, mindenütt tisztjeivel az élen, szintén kolosszális lendülettel rohantak előre és folyton ezt kiabálták: »Haszán sógor hurrá!« Vállvetve velünk kivágták a muszkát az állásból. Azok, sebesültjeiket és halottaikat hátrahagyva, ész nélkül menekültek. Az állásukat elfoglalva, csapataink azonnal berendezkedtek esetleges ellentámadással szemben, melyre azonban nem került a sor. A fáradságos harc után a mi embereink közül ki-ki lepihent, nem így a bosnyák sógor, kinek első dolga volt kávét főzni és ezt a legnagyobb nyugalommal a dekungok tetején is csinálta, még ha golyók döngték is körül. Nálunk csak pár sebesülés történt, köztük egy tartalékos hadnagyunk, nagyon jó tisztünk, a felsőmagyarországi tótocska, Goldfusz Misa. Róla mesélték, hogy mikor a nagy támadás alatt előre vonultak, csuklólövést kapott. Erre vigyorogva felkelt a rajvonalból és véres kezét lobogtatva, nyugodtan ballagott hátra a kötözőhelyre, mintegy jelezni akarva, hogy neki egyelőre a harchoz már semmi köze. Kiabáltak neki, hogy szaladjon, hisz agyonlőhetik, mert az oroszok erősen tüzeltek, de ő bizony csak megmaradt tempójában és hál’ Istennek, szerencsésen elérte a kötözőt. Hazaküldték. Gyógyulás után azonnal berukkolt hozzánk, mint általában kivétel nélkül mindenki a 8-as huszároknál. Nálunk nemigen volt »Drückeberger« (ellógó) még 1918-ban sem. Az ezred lovasszelleme végig kitartott tisztjeinél és legénységénél. Itt maradtunk állásban augusztus 22-ig. A rendes napi ágyútűzön kívül harcaink nem voltak.

Itt vonult be Fluck Ferenc őrnagy a szabadkai kádertől, hol egy ideig betegen tartózkodott, és átvette Urvárytól a parancsnokságot, ki a 3. és 4. századot boldogította. Két századunk ezen a szakaszon Mérei-Horváth alezredes parancsnoksága alatt állott. Nagyon kedves derék magyar ember volt. Alatta szolgált nagy Tisza István gróf testvére, vagy unokatestvére, Tisza Lajos gróf, mint népfölkelő százados, szintén végtelen kedves úriember. Ott sebesült meg súlyosan. Hárman álltak együtt, egy gránát közéjük csapott.

Meg kell még említenem egy jó esetet, ami itt történt. Csalányi Géza barátom, ki szabadságom alatt századomat vezette, mikor a rajvonalba irányították, menetközben, természetesen gyalog, arra masírozott, ahol Mérei egy erdő sarkán várta a beérkező két századot. Mérei is mindig legénységi mentében és sapkában volt, mellyel takarta alezredesi rangját. Mikor Gézáék odaértek hozzá, Mérei egy kissé nyersen rájuk szólt, mert Csalányi őt számba sem vette: »Miféle társaság ez?« Géza hetyke módon vágta oda: »Ez nem társaság, hanem lovasság!« Mérei nagyot kacagott az önérzetes válaszon.

Itt kaptam meg úgy augusztus közepén az első kitüntetésem, a 3. oszt. katonai érdemkeresztet, melyre nagyon büszke voltam, akkoriban, 1915-ben még nagyon szép és ritka kitüntetésnek számított. Állásunkat nem nagyon fejlesztettük, mert az orosz front ingott és számítottunk az előremenetelre. Az én dekungom pl. oly kezdetleges volt, hogy hason mászva lehetett bejutni és csak feküdni lehetett benne. Egy eső alkalmával éjjel arra ébredtem, hogy a hátamon fekszem s a gyomromon gyönyörű kacsaúsztató képződött. Augusztus 23-án kivontak bennünket.

Tartaléknak tettek bennünket. Augusztus 28-án, mint a visszavonuló oroszokat üldöző és hírszerző különítménynek, a Bugon át kellett kelnünk. Gázolót kerestem és miután a part egy kicsit meredek volt, be akartam a vízbe ugratni. Lovam megcsökönyösödött, felágaskodott, erre én megsarkantyúztam, de ismét felágaskodva elvágódott velem, oly szerencsétlenül, hogy rám esett. Kificamodott a lábam s jó ideig trénkocsin követtem a századokat.

Szeptember elsején léptük át az orosz határt és értünk Volhíniába. Október 11-ig Túriára jöttünk előre. Ez alatt én még mindig a trénnél voltam lábammal. Századomnak, melyet Wodiáner Béla főhadnagy vezetett helyettem, volt egy olyan fegyverténye, mely beírta magát a hadi történelembe.

Huszárok vonulásaHuszárok vonulása
(Forrás: pbs.twimg.com)

Felderítő osztagnak lett kiküldve szeptember 11-én Novy Alexiniec körül, Gontova falu irányában. Akkor ezen a szakaszon még erősen mozgó harc volt és Wodiáner a századdal egy erdő szélén állt takarásban Félix tábornok gyalogdandárjának jobbszárnyán. Alig pár száz lépésre állt az orosz rajvonaltól. Nem vették észre. Balra tőle az oroszok a Gontova falu előtti magaslaton jól beásva számos géppuskával tartották vissza gyalogságunkat. Wodiáner látva, hogy az előtte fekvő rajvonal merészet gondolt, kardot rántatott és »Utánam magyarok!« eget verő hurrá kiáltással rávetette magát a tőle balra lévő gontovai magaslaton beásott oroszokra. Oly váratlanul jött és oly jól sikerült a roham, hogy az oroszok ész nélkül hagyták el eddig biztosan védett pozíciójukat. Pánikszerűen rohantak vissza a hátuk mögött lévő Gontova faluba, ott hagyván géppuskáikat, fegyvereiket, fölszerelésüket. A huszárok Gontova falun üldözték őket.

Wodianer főhadnagy századának rohama 1915. szeptember 9-én. A kép alsó részén 8/2 jelzéssel látható huszárszázad kiinduló pozíciójaWodianer főhadnagy századának rohama 1915. szeptember 9-én. A kép alsó részén 8/2 jelzéssel látható huszárszázad kiinduló pozíciója
(Forrás: Hadtörténelmi Közlemények, 1924. évf., XXV. kötet, 281. old.)

Sajnos, Wodiánert és lovát lelőtték, s tört lábbal találták meg huszárjaink. Egy derék szakaszvezetőm, Juhász, szívlövést kapott. De Istenem, ha már egyszer meg kell halni, szebb halált nem kívánhat a magyar huszár, mint roham közben elesni. 30 ló, valami gépfegyvertől farlövéseket kapott, más veszteségünk nem volt. Gyalogságunk elfoglalta a magaslatot. A háborúnak ez egyik legszebb lovasrohamában Jerney Viktor hadnagy is részt vett tisztjeim közül. Valóban büszkék lehettek rá. Félix tábornok és a vezérkari Bleivess százados meghatottan beszéltek róla, a rajvonal mögött 50 lépésre figyeltek. Itt látszott meg, hogy egy maroknyi huszár lovas szelleme képes géppuskákat és erős osztagokat váratlan rohammal elsöpörni. Wodiáner hat hónap múlva már, két cm-rel rövidebb lábbal ugyan, már versenyt lovagolt Pesten és azt meg is nyerte.

A leírt események Brodytól kb. 50 kilométerre dél-délkeleti irányban zajlottak le. Ugyanakkor egy a Délmagyarország napilapban 2016.2.27-én megjelent cikk szerint Wodianer sebesülése és a Vaskorona-rend adományozása szeptember 13-án Radyvyliv közelében (Brodytól északkeletre 11 kilométerre) kozákokkal szemben végrehajtott lovasrohamért történt.

Tette és a századé aranylap a 8-as huszárok és lovasságunk történetében. Wodiáner vaskoronát kapott, szegény elesett Juhász szakaszvezető nagyezüstöt, Trautmann és Jerney hadnagy szintén dekorálva lett, éppúgy a századnak egy része.

Osztrák Császári Vaskorona-rend III. osztálya hadiékítménnyel, kardokkalOsztrák Császári Vaskorona-rend III. osztálya hadiékítménnyel, kardokkal
(Forrás: signum-laudis.hu)

Következő rész: „Mi sem voltunk restek s az oroszok itt nem tudtak eredményt elérni…”

Összes rész: Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése

Szólj hozzá!

Címkék: lovasroham huszár Forster Frigyes cs. és kir. 8. huszárezred Wodianer Béla

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr2418302461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása