Közelednek a karácsonyi ünnepek. Ma már nehéz elképzelnünk, vajon mit érezhetett az a frontkatona, aki az első, vagy már a második karácsonyát volt kénytelen távol a családjától, a harcmezőn tölteni. Csupán sejtéseink lehetnek, amelyeket némi beleéléssel megpróbálhatunk megfogalmazni, leírni. Régi tábori levelezőlapokat olvasva azonban talán megérthetjük, hogy a karácsonyi ünnepek előtt a harctérről lapot író katona kezét milyen gondolatok vezették.
Magam is így vagyok ezzel, amikor dédnagyapámnak, Rabóczky Jánosnak, a magyar királyi székesfehérvári 17. népfelkelő honvéd gyalogezred katonájának Adony községbe, feleségéhez írt lapját tartom a kezemben, rajta a karácsonyi jókívánsággal. A súlyos, nagy áldozatokat követelő doberdói harcokat katonaszerencsével túlélt 42 éves parasztgazda néhány sora önmagában nem mond sokat. De mi lehetett e néhány sor megírása mögött: mennyi reménykedés, vágyakozás? Hogy mit gondolunk a sorokat olvasva, az már ránk van bízva.
A hadvezetés, a hátország, de a katonák családjai is tisztában voltak azzal, hogy a fronton harcoló férfiak számára mit jelent a karácsony. Most mégsem az érzelmi oldalról közelítem meg az 1915-ös év karácsonyát, hanem annak bemutatásával, hogy az olasz fronton harcoló magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály (valamint a VII. hadtest) parancsnoksága a lehetőségekhez képest hogyan készült az ünnepekre. Levéltári dokumentumok alapján mutatom be, hogy a katonák ajándékozására milyen lehetőségek adódtak.
A hadosztály december 21-i eligazításában olvasható: Hogy a csapatok a karácsonyfa ünnepélyt megtarthassák, a Hadtestparancsnokság által intézkedés tétetett aziránt, hogy a csapatok megfelelő számú karácsonyfával elláttassanak. A karácsonyfák díszítésére rendelkezésre bocsájtatott karácsonyfadísz a hadosztály élelmező tisztjénél folyó hó 22-én délután Sután felvételezendő. Amennyiben a jelzett szeretetadományok idejekorán beérkeznek, intézkedés fog tétetni, hogy azok még karácsony estéjéig az alosztályokhoz jussanak. Oly alosztályok, amelyek karácsonyfát nem kapnak, ilyent maguk szerezzenek be és a felmerülő pénzösszeget ide folyó hó 27-ig jelentsék be.
Még e napon kiadásra került a következő rendelkezés is: A trieszti hadsegélyező női bizottság által rendelkezésre bocsátott szeretetadományok a hadosztály élelmező tisztje által a honvéd gyalogezredeknek kiosztattak, a hadosztály egészségügyi intézete és vonat parancsnokság által Sután mielőbb felvételezendők. Ezen szeretetadományok megköszönését célzó iratok a következő címre intézendők: IHRE EXZELLENZ BARONIN LUCY FRIES-SKENE GEMAHLIN des STATTHALTERS in TRIESZT.
Az 1915. december 23-án kiadott eligazításban már több pontban foglalkoznak a karácsonyra érkezett szeretetadományokkal. A 2.) pont: A VII. hadtest parancsnokságáról ideérkezett 315 db Karácsony jelvény a következőképp kerül kiadásra: 1-3-4-17. ezred 50-50 darab (összesen 200 db), hadosztály vonat parancsnokság: 50 darab, hadosztály egészségügyi intézet: 40 darab, törzsszázad és gh: 25 darab. Ezen jelvények az 1914 évszámot viselik, ezért olyan legénységnek volnának kiosztandók, akik az 1914 évi karácsonyi ünnepeket a harctéren töltötték. Egyúttal minden gyalogezrednek 35-35 db Madonna érem adatik ki – mely érmék Ő cs. és kir. Fensége József főherceg legmagasabb megbízásából az ünnepek alkalmával katholikus legénység közt kiosztandók.
A 6.) pontban ismét az adományok szétosztásáról olvashatunk: Ő cs. és kir. Fensége Augusta Főhercegnő által adományozott szivar, cigaretta, tiszti és legénységi zsebkések, valamint pipákból álló A „Szeretetadomány”-nak, továbbá az INSBRUCK-i főgimnázium és főreál iskola által kis egység csomagokból álló „Szeretetadomány” a hadosztály élelmező tisztje által folyó hó 23-án kiosztatott. A csapatok stb. tetszésére bizatik, hogy ezen „Szeretetadományok” a megfelelő módon az illetőknek megköszönjék.
A 8.) pont a következőkről rendelkezik: A kerületi zene utasítva lett a következő helyeken és napokon a délután folyamán hangversenyezni: 12/23 Tomaseviza, 12/24 Skrbina, 12/25 Comen, 12/26 Suta, 12/27 Vojscica (zene reggel indul, étkezésről a 17. ezred gondoskodik), 12/28 Ivanigrad, 12/29 Mali Dol.
December 26-án a hadtest parancsnoksága utasításba adja, hogy karácsony és újév között egy napon hús helyett húskonzerv fogyasztandó. Húskonzerv a hadosztály felvételező állomásán felvételezendő.
Az ünnepek elmúltak, de az eligazításokban még mindig olvashatók az adományok elosztásáról szóló rendelkezések. 1916. január 1-én a VII. hadtest I. 14.736 számú rendeletével a hadosztály raktárából két nagy és öt kis szeretetadomány csomagot osztatott ki Stadler István ezredes, a 39. honvéd gyalogdandár parancsnoka: Ezeket Dr. Bachrach Adolf titkos igazságügyi és cs. és kir. kormánytanácsos ajándékozta, kinek nemes adakozásáért külön kifejeztem köszönetemet. Az egyes csomagok oly katonák részére adandók, kik a rajvonalban voltak, de eddig még semmiféle karácsonyi ajándékot nem kaptak.
Ajándékok a frontra induló katonáknak
(Érdekes Újság, 1914. december; forrás: Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém)
Valószínűleg az ünnepekre nem érkezett meg minden szeretetadomány, hanem csak napokkal később. 1916. január 3-án a Honvédelmi Minisztérium Hadsegélyző Hivatala által küldött 140 láda legénységi és 10 láda tiszti szeretetadomány került kiosztásra. Minden ezred 30-30 láda legénységi adományt kapott. A tisztek részére az elosztás: az 1. és a 4. honvéd gyalogezred tisztjei másfél – másfél láda, a 3. és a 17. honvéd gyalogezred tisztjei pedig 2 – 2 tiszti ládát kaptak. Két nappal később osztották szét az ezredek között a Stollwerk testvérek cége által küldött 3 láda csokoládéport.
Visszakanyarodva dédnagyapám harctéri napjaihoz. Fia, ifj. Rabóczky János a székesfehérvári császári és királyi 69. gyalogezred III. zászlóaljában harcolt a doberdói fennsíktól északra, a Podgora hegyen. Dédnagyapám ezt tudta, és december 20-án írt levelében ezt haza is megírta: „Jancsitu is kaptam 2 levelet, itt van hozzánk 2 óra járásra. Írtam neki, hogy karácsonyra kérjen 1 napot és jöjjön el hozzám.”
A találkozás megtörtént, és dédnagyanyám elbeszélése szerint erről egy, a fronton tartózkodó újságíró cikket is írt Apa és fia találkozása a fronton címmel. Arról, hogy ez hol jelent meg, sajnos már nincsenek információim. Milyen aggódással vegyített örömteli találkozás lehetett ez apa és fia között!
Dédnagyapám tábori levelezőlapjait olvasva nem hagyhatom ki az alábbi sort sem. Nagy ajándék volt a számára, egy kis hazai! Katonatársa, az adonyi Müller Ignác vitte el neki a Doberdóra, amikor visszatért szabadságáról. Ez is hozzátartozott az 1915 évi doberdói karácsonyhoz.
