Kemény Gyulával kapcsolatos kutatásaink során botlottunk az itt következő történetbe. Egy korabeli fénykép tanúsága szerint Tolmin egyik temetőjében díszes sírkő vigyázta az erdélyi születésű Czant Emil százados örök álmát. Több mint 90 évvel a százados halála után szlovén kutatók indultak a fénykép, illetve a sírkő nyomába. Emil unokája segítségével fokozatosan feltárult előttük az egykori osztrák–magyar tiszt megrendítő története…
Helena Jelinčič alábbi cikke a szlovén Na fronti című újságban 2006. november 4-én jelent meg. A szlovén és német nyelvű szövegek fordításában, illetve a lektorálásban nyújtott segítségért köszönetet mondok Csík Gyulának, Sárossy Bencének és Gecsényi Lajosnak. Külön köszönet illeti Alexander Zantot a családi dokumentumok rendelkezésre bocsájtásáért, Helena Jelinčičet a cikk közlésének engedélyezéséért, valamint Vinko Avsenakot, aki felhívta figyelmünket Helena írására, és kiegészítő információk, eredeti dokumentumok, illetve további fotók küldésével lehetővé tette, hogy a cikk javított és bővített formában jelenjen meg magyarul. Natasa
Annak idején, amikor hazánk háborúban állt az olaszokkal, a tolmini Mária Mennybemenetele templom mellett volt egy ideiglenes temető, ahová elesett osztrák–magyar katonákat is temettek. Volt benne egy különleges sír, amelynek a kövén egy gyászoló katonát formázó szobor támaszkodott bal kezével, míg jobbjával egy puskát támasztott az oldalához. A sír kőtábláján ez állt:
FÜR KAISER u. VATERLAND GEFALLEN am 28.10.15.
HAUPTMANN EMIL CZANT IN. BAON. IV.37
Magyarul:
A CSÁSZÁRÉRT ÉS A HAZÁÉRT ELESETT 1915.10.28-ÁN
CZANT EMIL SZÁZADOS 37. GYALOGEZRED / IV. ZÁSZLÓALJ
Czant Emil (37. gyalogezred, IV. zászlóalj) sírja a tolmini Mária Mennybemenetele templom melletti temetőben (Helena Jelinčič gyűjteményéből)
A tolmini Mária Mennybemenetele templom napjainkban. Az egykori temető a templomtól balra látható park területén volt (Helena Jelinčič fotója)
Vajon miért kapott Czant százados ekkora figyelmet, miért állítottak a sírjára szobrot? Mi volt benne annyira különleges, amivel ezt kiérdemelte? Azok, akik ismerték őt, ma már nem élnek. A temető sem létezik többé, sem a sírok, sem a szobor. A fennmaradt fényképek azonban az előbbi kérdések mellé továbbiakat is felvetnek: mi történhetett a sírral és a szoborral? Maradt-e belőlük valami? A kérdés különösen Alexander Zantot, Emil unokáját foglalkoztatta. A nagyapja sírhelyét kereső Alexanderről Schaumann Walter professzor, Leonard Robert és Pipan E. David által szereztem tudomást, és így kezdtem én magam is Czant iránt érdeklődni. A tolmini Janko Koren már évekkel korábban kutatott a szobor után. Az ő információi szerint a harmincas években, amikor a katonák maradványait a Tolmin melletti Loče osztrák–magyar katonai temetőjébe szállították, a szobrot Czant százados addigi sírhelyébe döntötték és elföldelték, remélve, hogy így megmentik az olaszoktól. A templom melletti katonai temető nyilvántartásában Czant Emil sírja a 102-es szám alatt szerepel. A temető vázlata alapján meghatározták a sír pontos helyét. Feltételezték, hogy a szobor belsejében fémváz volt, így Janko Koren kezdeményezésére fémdetektorral keresték a szobrot, de sajnos csak a talapzatot és az alsó lábszár két kisebb darabját találták meg. A szobor még az exhumálások előtt megsérült (a feje már hiányzott), ami Walter Schaumann professzornak az emlékműről szóló cikkében publikált egyik fotóján is látható.
Czant Emil portréja, amit valószínűleg Carl Fahringer festett
(Alexander Zant tulajdona)
A Czant / Zant család
Szerettem volna többet megtudni arról az emberről, akit ebbe a sírba eltemettek, így interneten megkerestem az unokáját, a Németországban élő Alexander Zantot. A megkeresés pozitív fogadtatásra talált, mivel e-mailemre válaszul egy nagy borítékban fényképek, dokumentumok, két nyilatkozat, képeslapok és levelek másolatai érkeztek, amelyek alapján képet kaphattam Czant Emilről és a családjáról. Az unokával, Alexanderrel azóta is levelezünk, így lassacskán kirajzolódik előttem az erdélyi Czant/Zant család története. A Zantok eredetileg Németországból származtak, a 12. század közepén érkeztek Erdélybe, ahol vezetéknevük írása Czantra magyarosodott. Erdély területe megszakításokkal a középkor óta Magyarországhoz tartozott, egészen 1919-20-ig, amikor Romániához került.
Czant Ludvig (Emil apja) főhadnagyi rangban szolgált az osztrák hadseregben, 1859-ben részt vett a híres solferinói ütközetben (a Garda-tónál), ahol 30 ezer katona esett el. Több golyótól leterítve estig feküdt bajtársai teteme alatt, míg rá nem találtak a halottakat összeszedő katonák. A veronai kórházba szállították, majd sebesülésének köszönhetően századosként nyugdíjazták. Később megnősült és nyolc gyermeke született. A legkisebb, Emil 1881. június 27-én jött a világra. A Czant család nagyon szerette a sportot. Emil, csakúgy mint bátyja, Hermann kiváló hegymászó, síelő és sportlövész volt. 1911-ben egy lövészversenyen megnyerte az első díjat, egy ezüst cigarettatartót, amit Alexander unokája a mai napig őriz.
A Czant testvérek. Emil balról az első, középen Hermann, jobbra pedig Alfred
(Alexander Zant tulajdona)
1912-ben Emil feleségül veszi Krauss Juliannát. Két év múlva megszületik fiuk, akit apja után Emilnek keresztelnek. Ő volt Alexander Zant édesapja.
Emil és felesége, Krauss Julianna
(Alexander Zant tulajdona)
A nyilvántartás szerint Czant Emil a 37. gyalogezredben szolgált, amelynek a toborzási területe Nagyvárad volt. Az ezred 48%-a magyar, 49%-a román és 3%-a egyéb nemzetiségű volt. Még a háború előtti személyi kartonján Czant Emilről azt írták, hogy kiváló sportember (jól úszik, síel, biciklizik és lő), bátor tiszt és nagyszerű jellem. A 37. gyalogezred IV. zászlóalja a 3. hegyi dandárhoz tartozott, amely egész idő alatt az Isonzó front Krn és Tolmin közötti szakaszának védelmét látta el.
Czant Emil
(Alexander Zant tulajdona)
Emil az itt folyó harcokban is rendkívül bátor tisztnek bizonyult. Sokat levelezett nővérével, Herminával. Leveleiből kiérződik jósága és mély vallásossága. 1915. október 3-án így ír nővérének:
Drága nővérem!
Vasárnap van és nyomasztóan esik. Szegény katonáim, mennyit szenvednek az időjárás miatt! De nekünk tiszteknek sem jobb a helyzetünk. Talán egy hónap múlva hazamegyek szabadságra. 1000 csók, a te Emiled.
Czant Emil 1915. október 3-án nővéréhez írt német nyelvű lapja
(Alexander Zant tulajdona)
Ugyancsak nővéréhez írt, 1915. október 21-i levelében jó hírekről számol be:
Drága jó nővérem!
Minél előbb továbbítani szeretném a jó hírt, amit Annuskától kaptam, miszerint október 17-én 5.45-kor Jucikám egészséges kislánynak adott életet. Éljen! Nagyon boldog vagyok! Isten adja, hogy mind az anya mind a kicsi egészséges maradjon. Ezerszer csókol, Emil. Október 21. reggel 8-kor.
Folytatom. A levelet előbb szerettem volna feladni, de sajnos nem tudtam, ezért most kihasználom az időt, hogy írjak még valamit. Szívből köszönöm e hó 19-én kelt kedves leveled. Most el tudod képzelni örömömet és boldogságomat. Ahogy mindig is akartam, a Mindenható megajándékozott egy kislánnyal. Adja Isten, hogy szerencsém legyen, és nemsokára megláthassam az anyát és a gyermeket. Máris elképzelem a családi életünket.
Én játszom és beszélgetek a kisfiúval, Jucika pedig a kislánnyal. Így fogjuk megosztani a munkát. Ugyanakkor örülök, hogy minden jól végződött ezzel a vasárnapi gyerekkel. Milyen jó is lenne, ha ringathatnám és ápolhatnám.
Már bejelentettem az uraknak, hogy továbbajándékozom nekik a cigarettaszipkákat. Én, hála Istennek, jól vagyok. Az ellenséges tüzérség most hevesen bombáz bennünket. Úgy látszik ezek a gazfickók támadásra készülnek. Bízom istenben, hogy visszaűzzük őket.
Ezerszer csókol, Emil
Október 21. délelőtt
Czant Emil 1915. október 21-én nővéréhez írt német nyelvű levele
(Alexander Zant tulajdona)
Czant Emil utolsó fényképe, ami a Mrzli Vrhön, egy barakk előtt készült
(Alexander Zant tulajdona)
Néhány dokumentum és fotó alapján tudjuk, hogy Emil a 15. század parancsnoka volt – Langer Frigyes százados (zászlóaljsegédtiszt) háború után írt nyilatkozatában így említi Czantot, és dr. Kemény Gyula is századparancsnokként hivatkozik rá.
Az alábbiakban mellékelem dr. Kemény Gyula, valamint Langer Frigyes nyilatkozatát:
Nyilatkozat
Czant Emil volt 37-ik gyalogezredbeli századosról, aki 1915. október 28-án hajnali két órakor az Isonzó fronton a Vodil Vrh-en (¤ 1044) (Tolmeini szakasz) hősi halált halt, mint szem és fültanú a következő tényeket tudom és igazolom.
Czant Emil a szerbiai visszavonulás után jött a mi zászlóaljunkhoz (4/37), ahol én már három év óta mint zászlóalj orvosfőnök szolgáltam.
Nevezett százados mint századparancsnok vett részt az olasz hadüzenet óta (1915.V.25.) megindult Isonzó-ütközetekben. A reá végzetes Isonzó-csata 1915. október 20-án délután kezdődött, amelyben zászlóaljunknak igen sok vesztesége volt. Október 27-én ellanyhultak az olasz támadások, amikor is Czant Emil, Przibil Károly századosok és én az olasz offenzíva miatt eltolódott, de már régen esedékes 14 napi szabadságunkat akartuk megkezdeni. A szabadság Czant századosra nagyon égető volt, mert felesége egy héten belül szülés előtt állott. A szabadságot mindhárman megkaptuk. A szabadságolási igazolvány már a zsebünkben volt s úgy terveztük, hogy 28-án indulunk. 27-én éppen a csomagolással voltunk elfoglalva (egy kavernánk volt Czant szds.-al ), amikor közénk jött Ráth honvéd hegyi dandár parancsnok azzal, hogy a tőlünk jobbra levő 91-es csehek által elvesztett árkokat felsőbb parancsra vissza kell venni, hogy ezáltal az olasz támadások minden eredménye teljesen megsemmisüljön. Ráth ezredes panaszkodott nekünk, hogy erre a célra megint a magyarokat kell igénybe vennie, sőt éppen a 37-eseknek kell a fenti célra egy századot összeállítani, csak az volt a kérdés, ki vigye éjjeli rohamra a századot. Eme beszélgetés közben érkezett közénk Przibil százados.
Egyszer csak Ráth ezredes azt a kérdést intézte Czant századoshoz, hogy nem vállalkozna-e az éjjeli támadásra, megjegyezvén, hogy nincs szándékában őt kényszeríteni, mert tudja, hogy feleségéhez siet haza s hogy az általa, mint engedélyező által aláírt szabadságolási igazolvány már a kezében van. Czant szds. erre azt válaszolta, hogy nagyon szívesen vállalkozna, de a jelen körülmények igen megnehezítik számára az elhatározást. Ezt követőleg Ráth ezredes, aki közismerten intranzingens magyar tiszt volt, erősen méltatlankodva jegyezte meg, hogy a csehek mindenkori gyáva viselkedéséért, mint most is mindig magyar katonának kell vérezni s elmondotta, hogy az árkok visszafoglalását elrendelő parancsnok (Gerjabek vezérőrnagy) is a magyar vitézségre apellálva adta ki parancsát, miért is ő nagyon restellené, ha csupán megfelelő századparancsnok híján nem sikerülne a csehek okozta szégyent kiküszöbölni.
Czant szds. nagy dilemmába került. Látta s láttuk mi is, hogy Ráth ezredes ő reá számít s hogy itt a cseh megbízhatatlansággal szemben egyenesen a magyar becsületről van szó. E felől tisztában lévén s tudva azt, hogy a 15-ik század az ő százada van kijelölve az éjjeli rohamra, valamint arra gondolván, hogy más vezesse ama rettentő kritikus pillanatban századát – hamarosan győzedelmeskedett benne a jó katona, a hamisítatlan magyar érzés, s egyéni érdekeit, családi körülményeit szabadságáról történt lemondásával feláldozta a magyar hírnévnek s a haza érdekének, és jelentkezett a támadásra.
Az Isonzó-csata borzalmait felesleges itt vázolni, azok közismertek. A 15-ik század Czant vezetése alatt rohamra ment, az árkok a mi kezünkbe kerültek, de óriási volt a veszteség. Elesett Czant szds. s valamennyi tisztje (3) sebesülve-halva olasz kézre kerültek. Elesett Czant küldönce s egész századtörzse. A sebesültek előadása szerint Czant legelöl mászott százada élén az olaszok felé, e közben egy rejtekhelyében fellelt 91-es cseh zászlóst, aki a 37-eseket szemtelenül „Disznó magyarok! Kutya magyarok!” megszólásokkal (németül) illette, revolverrel kényszerített arra, hogy a szidalmazott magyarokkal most már együtt rohamozzon. A századból alig maradt valaki, Czant szds.-t a reggeli ködben találtuk meg halva, fejét s nyakát több gépfegyver golyó járta át.
Ezt megelőzőleg a Krn-i és Dolje-i harcokban is, de főleg eme végzetes napon a hős tisztek mintaképe volt. Halála kizárólag büszke magyar érzésének s hősi lelkének tudható be. Másíthatatlan végzetét minden szemrehányás és lelkiismeretfurdalás nélkül elkerülhette volna, ha önként nem jelentkezik.
A tolmeini templom tövébe temettük el.
Rövid, de dicső tragédiájának elejétől kezdve szem és fültanúja voltam, amit ezennel újólag bizonyítok.
Budapest, 1921. október 15.
[Kézírással]
Dr. Kemény Gyula
orvos szds,
3. sz. kat. körl. kórh.
Az aláírás hitelességét igazolom
Bpest, 1921.X.15.
Winkler Károly fhdgy.
Bpest, 1921.X.17.
Az aláírás hitelességét igazolom
Dr. Sőtér Elek kórh. igazgató
Emlékfotó a 37. gyalogezred tisztjeiről. Czant Emil balról a harmadik
(Alexander Zant tulajdona)
Nyilatkozat
Czant Emil volt 37. gy.e.-beli századost már 1908 óta ismertem. A háború előtt egy ideig egy századnál, a 6/37-nél teljesítettünk szolgálatot. Már akkor is a jó bátor katonát és a sovén magyar érzelmű hazafit tiszteltem benne.
Az ezrednek 1910-ben Bécsbe való helyezésekor elváltunk és csak az olasz harctéren 1915-ben találkoztunk újra. Czant Emil százados akkor a 15. század parancsnoka volt, én pedig zászlóaljsegédtiszt.
Czant Emil magatartásáról a harctéren csak a legjobbakat mondhatom. Mintaképe volt a szolgálatát pontosan teljesítő lelkiismeretes tisztnek. Hazáját rajongásig szerette és evvel a hazaszeretettel párosult az az igazi bátorság, mely a jó magyar embert és hazafit mindenütt kitüntette..
Az 1915. október 27-iki ellentámadásnál tanúsított magatartása egy olyan önfeláldozás, vitézség és önmegtagadás volt, mely Czant Emil századosnak mélyen átérzett hazája iránti rajongását, hazaszeretetét és bátorságát igazolja.
A rohamra, dacára annak, hogy már tulajdonképpen szabadságon volt, önként jelentkezett. A rohamnál, melynél sokan ontották vérüket a hazáért, Czant Emil százados hősi halált halt.
A tolmeini temetőben helyeztük örök nyugalomra. Sírjára egy zászlóalj legénységi állományába tartozó szobrász által készített domborművet helyeztünk, mely egy fegyverére támaszkodó katonát ábrázol. Ez a motívum a legpregnánsabb kifejezése annak a ragaszkodásnak és tiszteletnek, mellyel a zászlóalj legénysége különbség nélkül Czant Emil századosnak adózott.
Czant Emil százados a harctéren tanúskodott vitéz és bátor magatartásáért továbbá a minden alkalommal dokumentált és mindenki által ismert sovén magyar érzelme miatt az ezred tiszttársainak és ismerőseinek mindenkori tiszteletét vívta ki magának.
Budapest, 1921. december hó 27-én
Langer Frigyes szds.
M. Kir. H. M. VI-2-0 alosztályban
Az aláírás hitelességét igazolom
Budapest, 1921. december hó 27-én
Pisky Zoltán fhgy
H-2 osztály segédtiszt
Kornmann [?]
osztályfőnök
Czant Emil koporsója a temetés előtt a tolmini templomkertben
(Alexander Zant tulajdona)
Emil nővére bátyjához és annak feleségéhez 1915. november 3-án kelt levelében azt írta, hogy Emil hősies küzdelemben, négy golyótól találva életét vesztette a Mrzli Vrhön Doljénál. Október 28-án délután 3 órakor temették el a tolmini temetőben. Ezen a napon indult volna haza feleségéhez, kisfiához és újszülött kislányához, a sors azonban nem engedte.
Hivatalos értesítés Czant Emil haláláról
(Alexander Zant tulajdona)
Leánya, Judit sajnos sohasem találkozhatott vele, de szívében hősként őrizte apja emlékét. Édesanyja 1921-ben meghalt tífuszban. A gyerekek egy tisztek gyermekei számára fenntartott árvaházba kerültek. Gyámjuk Emil testvére, Hermann lett.
Czant századosnak bátorságáért Horthy Miklós kormányzó az öröklődő vitézi címet adományozta.
Ifjabb Czant Emil később Csordás Magdolnát, a Magyar Államvasutak igazgatójának leányát vette feleségül. Huszárszázados lett, és 1939-1949 között Magyarország legjobb lovasaként tartották számon. Lovasversenyeket nyert Németországban, Svédországban és Svájcban is. 1941-ben Nagyváradon megszületett első és egyetlen fiuk, Alexander, aki szintén örökölte a vitézi címet. Négyéves korában a család Budapestre költözött. Huszonhat éves korában Alexander Németországba ment, és egy évet az ottani rokonnál, Heli Freifrau Zandt von Merlnél töltött, aki egyedül élt Trier melletti kastélyában. Férje Gottfried Freiherr Zandt von Merl 1946-ban halt meg. Alexander később Würzburgba költözött. Miután Németországba érkezett, sokat segített neki jóságos nagybácsikája, Harald von Petrikovits professzor, elismert régész (a bonni múzeum igazgatója), aki még 95 éves korában is aktívan dolgozott. Alexander jogot tanult, majd biológát a würzburgi egyetemen, ahol jelenleg is biológusként dolgozik a Virológiai és Immunológiai Intézetben. Három gyermeke van. Elsőszülött fia, Andreas, aki a vitézi címet örökölte, fotóművész és Berlinben él.
De nem csak Emil utódai, hanem a zászlóalj kőtáblái is felidézik számunkra a százados és bajtársai emlékét. Egyelőre három ilyen tábláról tudunk, amelyek valószínűleg a Vodil Vrh (1053 m) lejtőin álltak.
A „Capitoliumi ludak” emlékköve
Az egyik emlékmű Czant százados zászlóalját említi és két oldalán két teljes menetfelszerelésben álló katona pórázon vezet egy-egy ludat.
(Tomaž Ovčak felvétele)
A következő felirat áll rajta:
ERBAUT Von INF. BAON. IV/37 1916
SIE ZOGEN AUS DAS CAPITOL ZU RETTEN!
Fordítása:
Emelte a 37. gyalogezred IV. zászlóalja 1916
Elmentek megmenteni a Capitoliumot!
Nem tudjuk, mi lehet az emlékkőre vésett felirat valódi jelentése, csupán következtethetünk arra, miért ábrázoltak a kövön capitoliumi ludakat.
Amikor i.e. 390-ben Rómát elfoglalták a gallok, a hős Marcus Manlius Capitolinus (neve Róma legszentebb városrészének nevéből származik) csapatával a Capitoliumra vonult vissza. A legenda szerint az egyik este gallok próbáltak feljutni a dombra, de Manlius hősiesen visszaverte őket, mivel a ludak gágogása időben felébresztette. Rómában a ludakat ekkortól szent állatnak tartották, akik Juno istennő védelme alatt álltak, és a fenti eseményre megemlékezésül rendezett ünnepi körmeneten minden évben körbehordozták őket.
Az emlékkövet a Tolmintól nem messze lévő Dolje feletti Podorehnál található osztrák-magyar lövészárok falába építették. 2003 novemberében a Regionális Természeti és Kulturális Örökségvédelmi Intézet a pusztuló követ szakszerűen eltávolította, restaurálta, majd a tolmini múzeumba szállította. Eredeti helyén, a Podoreh mellett egy másolatot helyeztek el 2004 augusztusában.
„Az alkotó bemutatkozik”
Az egyik zatolmini gazdaság palakövekkel kirakott udvarán volt egy Podorehből származó kőlap is, ami egy ülő katonát ábrázolt. A kőtábla megtalálója Peter Kogojtól egy másik katonai emléket kapott cserébe, így a táblát jelenleg a Most na Sočiban levő Tolminsko mostišče (Tolmini hídfő) kis múzeuma őrzi.
(Tomaž Ovčak felvétele)
A részben fennmaradt felirat:
[ER]BAUT von [INF. B]AON. IV/37 1916.
A kép alatti felirat:
HIER SITZ ICH UND KANN NICHT WEITER.
Fordítása:
Itt ülök, és nem bírom tovább.
A táblán ugyanaz a zászlóalj szerepel, mint a capitoliumi ludas emlékkövön és Czant Emil százados sírkövén. Feltételezzük, hogy a tábla alkotója saját magát ábrázolta, a kép alatt lévő felirat – Itt ülök, és nem bírom tovább! – erre látszik utalni.
A kőtábla hiányzó másik felén valószínűleg szintén egy katona lehetett, hiszen a capitoliumi ludas emlékkövön is a két szélen egy-egy katona szerepelt.
Még egy tábla, valószínűleg ugyanattól az alkotótól
Felbukkant még egy emlékkő ugyanattól a szobrásztól, ugyanabból a zászlóaljból, de összehasonlítva a többivel, ezen nem volt különösebb üzenet.
(Helena Jelinčič felvétele)
A kövön lévő felirat:
ERBAUT von INF. BAON. IV/37 1916.
A tolmini múzeumban látható, azonban nincsen feljegyezve, hol és mikor találták. Ennek a kőnek is mindkét szélén egy-egy katona van, de a rajz minősége rosszabb, a jobb oldalon pedig alig kivehető. Emiatt néhányan úgy gondolják, hogy az alkotónak ez lehetett az egyik első műve.
Czant Emil neve fel van tüntetve a javorcai Szentlélek-templomban is, amit a bécsi származású Remigius Geyling tervezett, és 1916-ban építettek az osztrák-magyar 3. hegyidandár katonái. A templom belsejében a falakon helyezték el azokat a könyvlapokként nyitható tölgyfatáblákat, amikbe a környező magaslatokon elesett 2565 katona nevét égették.
Czant Emil neve a Javorca templom egyik fatábláján
(Helena Jelinčič felvétele)
Czant Emil sírkövét illetően Damjana Fortunat Črnilogar igazgatónő (Tolminski muzej) azt mondta, hogy a Ločéba való átszállítást követően egy darabig a temető bejáratánál állt, ahonnan aztán átkerült a Gorenjski Múzeum felügyelete alatt álló bohinjska bistricai Hadtörténeti Múzeumba.
Alexander Zant (jobbra) és Vinko Avsenak a Javorca templomban, 2006 áprilisában
(Helena Jelinčič felvétele)
Tavaly mi is megtekintettük a tolmini múzeum által rendezett „Tolmini hídfő” című kiállítást.
Amikor megkérdeztem a bohinjska bistricai múzeum vezetőjétől hogyan került hozzá a sírkő, a következőt válaszolta: „A sírkövet 1980-ban szedték fel a Tolmin melletti Loče temető falánál, ahova valószínűleg akkor vitték, amikor felszámolták a tolmini plébániatemplomnál álló emlékművet. Ott állt őrizetlenül, és akkoriban fennállt a veszély, hogy valaki megrongálja vagy átviszi a határ túloldalára. A gyűjtemény társalapítójával, J. Stušekkel ezért úgy döntöttünk, hogy megmentjük a múzeumunk számára. Ha a tolmini emlékművet helyreállítják, természetesen a sírkő is visszakerül eredeti helyére. Az emlékmű helyreállításáról már többször is tárgyaltunk a bécsi Walter Schaumann professzorral, illetve a budapesti Hadtörténeti Múzeum igazgatójával.”
Czant Emil fennmaradt sírköve
(Helena Jelinčič felvétele)
Jó lenne, ha a tolmini plébániatemplom mellett ismét állhatna a síremlék a hozzá tartozó sírkővel, többnyelvű tájékoztató táblák kíséretében. Azt hiszem, Czant Emil megérdemli, hogy síremléke azon a helyen álljon, ahol bajtársai tiszteletük jeleként emelték. Sajnos a ločei katonai temetőben még ismeretlen az a hely, ahová az átszállítás után a maradványok kerültek.
A tolmini múzeum igazgatónője szerint, mivel a temetőt többször is átrendezték, a maradványok azonosítása illuzórikus vállalkozás lenne.
Ez év (2006) áprilisában eljött Tolminba Emil unokája, Alexander Zant. Peter, Vinko és én végigjártuk vele azokat a helyeket, amerre nagyapja a háború idején megfordult. Amikor megmutattuk neki a tolmini plébániatemplom melletti parkot, ahová Emil Czantot temették, illetve a Loče temetőt, ahová később a maradványait átvitték, és azt a helyet a Vodil Vrh alatt, ahol elesett, szemmel láthatóan megrendült. Sajnáltam, hogy nem tudtam neki megmutatni nagyapja sírhelyét Ločében.
Czant Emil (balról az első), középen dr. Kemény Gyula, jobbra Przibyl százados
(Alexander Zant tulajdona)
A szerző, Helena Jelinčič Czant Emil unokájával, Alexanderrel Tolminban, ugyanazon a helyen (a Sveta Lucija / Santa Lucia, ma Most na Soči felé vezető Rutarjeva úton), ahol a fenti fotó készült (Vinko Avsenak felvétele)
E cikk írása közben felidéződött bennem ez a vers:
Egyedül áll itt ma, értünk,
Az emlékmű, amit az idő pusztít.
Vándor, ha megáll,
A csendben hangot hall, amely ezt mondja:
Itt harcoltunk régen,
Ezért, vándor, állj meg.
Bajtársakat és testvéreket vesztettünk el,
Értünk, értetek harcoltunk.
Emlékmű a felejtés ellen,
A háborúra az örökkévalóig emlékeztessen.
Külön köszönettel tartozom Alexander Zantnak a segítségért, hogy adatait és kiadatlan fotóit megosztotta velünk, valamint Vinko Avsenaknak a német dokumentumok fordításáért. Alexander Gradincnak a magyar nyelvű szövegek fordításáért, a Pro Hereditate fórumán Czant századosról zajlott vita (www.prohereditate.com/forum) minden résztvevőjének, illetve mindenkinek, aki hasznos adatokkal szolgált a témában.
Helena Jelinčič, 2006.09.08.
Czant százados sírjának utóélete – friss fejlemények
A tolmini Peski 1915-1917 Egyesület, amely 1996-os alapítása óta az első világháború történetének kutatásával és az ehhez kapcsolódó nemzeti örökség megőrzésével foglalkozik, örömteli és dicséretes módon arra vállalkozott, hogy elkészítteti a Czant Emil egykori síremlékén álló gyászoló katona szobrának másolatát, amit eredeti helyén, a tolmini templom mellett, az első világháborúban elesett összes osztrák–magyar katona emlékére állítanak fel. Az emlékmű leleplezésére 2014 májusában, a Tolmini Városi Fesztivál alkalmával, ünnepélyes keretek között kerül sor. A szobrot a Peski Egyesület pártoló tagjainak segítségével Damijan Kracina szobrászművész már el is készítette.
Vinko Avsenak, 2013.11.09.
