„rohammal fogunk támadni”

2012.12.31. 07:18 :: Nagy Háború szerkesztőség

A világháború, ahogy egy parasztgazda látta – 77. rész

Felvirradt a nagy nap: 1916. június 30-a, péntek. Gergely századát az első vonalakba vezénylik, ahonnan rohammal kell megtámadniuk a velük szemben elhelyezkedő oroszokat. Hősünk nem sok esélyt lát a terv sikeres magvalósítására és az életben maradásra. A támadás előtti órák feszült várakozásáról olvashatunk a mai részben.

 

Este 8 órakor ismét megérkeztek a völgyhajlásba a konyhakocsik, meghozták a délebédet és a vacsorát. 3–4 nap óta itt már kitűnő és sok élelmet kaptunk. Az ebédet csak este ettük meg, míg a vacsorára hozott feketekávét, vagy teát beleöntöttük kulacsainkba és éjjelre víz helyett használtuk. Kilenc óra után kiadták a parancsot, hogy fölszerelni és megyünk tovább. No, tessék! Alaposan elkészítettük a fekhelyünket, árkainkat és most itt kell hagyni. De hát a parancs, parancs. Felszereltünk és egy jó kilométernyire elvonultunk délkelet felé. Ott az első lövészároktól 2–300 lépéssel hátrább megkezdtük a ritka rozsvetésben árkot ásni a sötét, csillagos, esős éjszakában.

Étkezéskiosztás az állásban Étkezéskiosztás az állásban
(forrás: Shvoy Kálmán hagyatékából)

Alighogy hozzáfogtunk, mondá nekem Berczeli, hogy menjek ő utána és néhány lépéssel odább vezetett, hol már volt egy jó széles árok megkezdve. Mondá nekem, hogy ezt az árkot bővítsem csak ki, annyira, hogy ketten komótosan tanyázhassunk benne. Átadta nekem az ő rövidnyelű, de széles, nagy ásóját, melyet ő mindig magával hordott. Én tehát most már az ő ásójával alaposan megcsináltam a lakásunkat. Sietve dolgoztam, ki is melegedtem és csakhamar el is készültem vele. Rozst cibáltam, s kis fedezékünk alját azzal ki is béleltem. Kissé ledőltem pihenni, de hamar átfáztam és máskülönben is már kezdett virradni. Még csak 4–5 nap óta voltunk ezen a vidéken, s máris tapasztaltam, hogy itt az éjjelek jóval rövidebbek, mint odahaza nálunk. Berczelitől az éjjel hallottam, hogy holnap támadni fogjuk az oroszokat. Úristen, ezt is meg kellett érnünk!

Felvirradt a nagy nap: [1916.] június 30-ika, péntek. Alig kezdett virradni, beszüntették az árokásást, mivel az ellenség is már látott. Megérkezett a völgybe a konyha. Fogtam a Berczeli kulacsát és csajkáját is, és mind a kettőt, illetve négyet teletöltöttem jó meleg teával. Egész fölhevített, de később annál jobban fáztam. Friedmann főhadnagy fedezéke épp mellettünk volt, amellett pedig a telefonállomás fedezéke. Hallottam a telefonistától, amint jelentette a zászlóaljnak, hogy a 4-ik század beásta magát. Alighogy megvirradt, megkezdődött az ágyúzás. A mi ágyúink, melyek mögöttünk völgyhajlásokban, bokrokban, fák alatt voltak százával elrejtőzve, felállítva, iszonyú tűz alá fogták az oroszok hadállását. Dacára e pokoli hangversenynek, ledőltem az árok fenekére és aludtam talán 1 órát. Berczeli szintén ledőlt mellém kissé aludni. De álmom nyugtalan volt. Szörnyen reszkettem és fáztam. Az eső ismét rákezdte, pokrócom és minden ruhám vizes volt.

Gyorstüzelő ágyú Gyorstüzelő ágyú
(Gyurgyák János szerk.: Magyarország története képekben I. című kötetéből)

Egyszerre a szünet nélkül való heves ágyúzásba sűrű puskarobogás vegyült. Az oroszok bizonyára valami gyanús mozgolódást észlelhettek a mi első vonalunkban, mert erős puskatüzet bocsátottak felénk, és a mi árkunkból, a mi szakaszunkból is egy pár ostoba elkezdett tüzelni. Berczeli villámgyorsan talpra ugrott, utána én is. Ő dühösen futott oda a lövöldözőkhöz és rájuk kiabált: „Ki parancsolta meg a lövöldözést, marhák? Hisz ott az első árokban a mi embereink vannak! Tüzet szüntess és csend legyen” Csakhamar elnémult a puskaropogás, de az ágyúk annál jobban okádták irtó tekéiket. Borzalmas volt ezen tüzérségi előkészítés. 9 óra után a főhadnagy elküldött 2 bátor altisztet, hogy menjenek hátrafelé a völgybe és puhatolják ki, melyik hajlásban, vagy futóárokban lehetne veszélytelenül felvonulni az első árokba, melyet e pillanatban még a németek tartottak megszállva, de 11 órakor azoknak onnan el kellett vonulni balra.

A 2 altiszt el is járt ügyesen a dologban. Egy óra múlva visszajöttek és jelentették, hogy az út biztos az első árokba. A főhadnagy pedig rövid beszédet intézett hozzánk, kik az árokban legközelebb voltunk hozzá. Elmondta, hogy: „Emberek ne féljenek semmit. A parancs az, hogy mi innen fél 12-kor bevonulunk az első árokba, s onnan délután fél 2-kor meg fogjuk támadni az oroszokat. A balszárnyunkon levő németek félórával hamarabb kezdik a támadást, és ha nekik sikerül az oroszok frontját áttörni, akkor nekünk már könnyű dolgunk lesz. Ha pedig nekik nem sikerül, akkor valószínűleg le fognak mondani a támadásról a mieink is.” Így beszélt a főhadnagy, de én úgy sejtettem, hogy ez csak vigasztalás akar lenni a mi számunkra.

Tizenegy órakor, miután minden második embernek drótvágó ollókat is adtak, ki lett adva a parancs, hogy fölszerelni és indulni. A mi ágyúink még rémítőbb zene-bonát vittek véghez, szakadatlanul ontották a tüzet az ellenségre, de viszont az is észrevevé mozgolódásainkat, srapnel esővel árasztott el bennünket. Egy srapnel darabja épp a fedezékünk szélére esett, fejemtől 2 arasznyira. Berczelivel megbeszéltük már előzetesen a dolgot, hogyha akármelyikünket baj érné, tudassa a másik a hozzátartozókkal.

Megindultunk egymás után az árokból le a völgybe, futva, lehasalva, ismét felugorva, mert itt is-ott is srapnel robban szét a fejünk felett. A völgyben egy valamennyire védettebb helyen volt a segélyhely is, mire odaértünk már volt közülünk néhány sebesült, kik ott maradtak a segélyhelyen.

Egy széles völgyhajlatban egymás után libasorban sietve vonultunk a futóárok felé. Az ég- és földrengető ágyúzás a legmagasabb fokra emelkedett fejünk felett a gránátok százai sikongva, búgva hasították a levegőt. A számtalan srapnel lövedékek szétrobbanásai fenn a levegőben piros, zöld kilobbanásaikkal pokolian nagyszerű látványt nyújtottak. Az itt-ott lecsapó gránátok óriási dörrenéssel toronymagasságnyira lövellték a füstöt és a földet. Ilyen sajátságos zene és hangverseny közt és alatt vonultunk be a futóárkon át az első lövészárokba. Az egy öles mély, de keskeny árokban nehezen tudtunk mozogni. Gyakran kellett egymást tolnunk előre hátunkon a fölszereléssel. Végül a sokáig tartó ide-oda húzgálódás után helyet foglaltunk a mély árokban, azon borzasztó gondolattal, hogy 2 órakor innen rohammal fogunk támadni. Kis ásónkkal lépcsőket vágtunk az árok oldalában, hogy majd kitudhassunk ugrani, ha elérkezik a válságos perc.

Tőlünk balra a többi századok és zászlóaljak, azokon túl a németek álltak, jobbról pedig a 19-es honvédek. Ez az árok is olyan volt, mint a többi, 10–12 lépésre minduntalan meg-megtört az iránya. Abban a részben, melyben én is voltam, 8-an álltunk. Jobbról mellettem Kati Márton és Zima Pál utászok, balról egy Markó nevű pesti sebesültvivő tizedes, ki szintén kilencünkhöz tartozott, és ő sem lett átadva a dandárnak és egy Reichweisz nevű 40 éves zsidó. Zsidó a lövészárokban oly ritka, mint a fehér holló, de ő mégis itt volt. Meg is volt szegény ijedve, annyira félni még nem láttam embert. Szó sincs róla, magam is féltem, de nem mutattam, bár meg voltam róla győződve, hogy ha ezen árokból ki kell majd ugranunk rohamra, ott éppen nem maradhat talán egy sem közülünk.

Drótakadályok Drótakadályok
(forrás: Vasárnapi Újság, 1915)

Már idevonulásunkkor megkezdődött az oroszok rettenetes gépfegyver és puskatüze. Az ezer és ezer lövedék olyan sűrűn fütyült és röpködött felettünk, mint a méhek rajzásakor. Az árok fenekén kis földpatkák voltak az őrök számára. Egy ilyenre felálltam és óvatosan kinéztem az ellenség felé. Előttünk a talaj kissé hullámos volt, melyet rozsvetés borított. A rozs feje már szürkülni kezdett, de nem volt sűrű, a sok gránátrobbanásoktól, drótakadály építéstől jórészt le volt tiporva. Árkunktól 20–22 lépésre volt a mi 6–8-soros drótkerítésünk, azután a sík terep vagy 120 lépésre. Az orosz lövészárok előtt szintén az oroszok drótakadálya volt. A mi feladatunk az volt, hogyha majd az általános roham alkalmával kiugrunk az árokból, rögtön hasravágódunk és úgy kúszunk a drótakadályig, melyet fektünkben, az ollókkal eldarabolunk és ismét kúszva tesszük meg a 120 lépésnyi közt. És mikor az oroszok drótakadályait elérjük, azokat is elvagdossuk, s alatta átkúszunk. Akkor a szuronyos puskát két kézre fogva, beugrálunk az ellenséges árokba és szúrjuk, vágjuk az ellenséget. Ilyen volt a terv, azonban én szilárdan meg voltam arról győződve, hogy nem fog közülünk egy sem az oroszok drótkerítéséig elérni, mert akkorra mind hullák és sebesültek leszünk az irtózatos golyózáporban.

Eszeveszett őrültség, vérlázító embermészárlás volt a hadvezetőségtől az ilyen terv fényes nappal. Naiv hittel még kissé reméltük is, hogy csak nem küldenek bennünket készakarva a biztos pusztulásba. Balga remény volt. Az eső folytonosan esett, hideg szél fújt, ruhánk, fölszerelésünk csupa sár volt. Délután fél 2-kor az eddigi csatazajt is felülmúló puskaropogás hallatszott bal felől. Tudtam, hogy most támadnak a németek. A vad lárma és harci zaj még nem csillapult, midőn pont 2 órakor jött a parancs: „Előre!” Reichweisz zsidó szomszéd azt kérdé Vass őrmestertől: „Hová előre?” „Előre, ki az árokból az ellenségnek!” - kiáltá vadul az őrmester. Úristen, tehát meg kell lennie. Csakugyan bele kell rohanni a biztos pusztulásba! Gondolatban elköszöntem a szeretteimtől. Meg kell e helyen halni bizonnyal!

B. Sárközy Gergely a Bihar vármegyei Árpád községből 1915. február 15-én vonult be a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe. A 32 éves gazdálkodó háborús visszaemlékezésének első sorozatában (1-62. rész) a besorozásától az orosz, majd az olasz fronton viselt szolgálatán keresztül az első hazatéréséig követtük nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést teljes egészében, a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva közöltük. A sorozatindító, bevezető részben írtunk a visszaemlékezőről, a visszaemlékezés történetéről, valamint a forrásközlés módjáról is.

Az első sorozattól eltérően a most közreadásra kerülő folytatásban nem közöljük a visszaemlékezés teljes szövegét, hanem csak az általunk érdekesebbnek gondolt részeket. A szövegkihagyások jelölésére a forrásközlésekkor szokásos szögletes zárójelek közötti három pontot alkalmazzuk: […]. A szerző fejezetcímeit is elhagyjuk, a visszaemlékezést mi tördeljük részekre. Az egyes részeket az előző sorozatot folytatva folyamatosan sorszámozzuk. A kézzel írt szöveg átírásáért Péter I. Zoltánnak tartozunk hálás köszönettel.

Következő rész: „Véletlen szerencse volt, hogy több golyó nem talált”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész

1 komment

Címkék: b. sárközy gergely nagyváradi I/4 népfelkelő zászlóalj

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr594987739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.01.04. 22:42:55

A pokolban is van szépség: "A számtalan srapnel lövedékek szétrobbanásai fenn a levegőben piros, zöld kilobbanásaikkal pokolian nagyszerű látványt nyújtottak."

A témához ajánlott posztunk: nagyhaboru.blog.hu/2010/08/03/a_zenelo_es_viragzo_srapnel_2

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása