B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 13. rész
Menetszázadban
Április 4-én Húsvét ünnepe volt. Feleségem ismét belátogatott hozzám megpakolva jó hazaival. Künn eltöltöttük a délutánt, örültem, hogy akaratlanul is kimaradtam a menetből. De az öröm nagyon is korainak bizonyult.
B. Sárközy Gergely teljes menetfelszerelésben
Április 6-án a menetszázadból négy ember is kiesett betegség folytán, azokat pedig pótolni kellett. Szolgálatvezető törzsőrmesterünk, Szentye István engem is, Borost is benyomott a menetszázadba. Nagyon levert és bús lettem, annál is inkább, hogy régi ismerőseim mind az I. szakaszban voltak, Boros is oda került, de én a IV-be lettem beosztva teljesen idegenek közé. Rögtön mondám Balogh szakaszvezető földimnek: „Kövess el mindent, hogy cseréljenek ki, és tegyenek az I. szakaszba, hol ismerőseim vannak” – ami végre nagy nehezen sikerült is.
Még aznap délben megpakolva magunkat pokróccal, sátorlappal, kenyérrel, stb. kirándultunk Váradszőlősön, Váradszentmárton és Csehi falun keresztül Kardóra harcászati gyakorlatra, honnan csak péntek délután jöttünk vissza. E három nap alatt bőven kijutott a fáradalmakból, fázlódásból, szenvedésből. Pocsék, csúf három nap volt ez. Az eső majdnem mindig esett. Minő kínos gyakorlatokat végeztünk a tavaszi hóolvadástól és esővizektől felázott talajon? Néhol szárfélig érő vízben gázoltunk, máshol bokáig érő sárban dagasztottunk. Éjjel az erdőben háltunk, lövészárok forma gödörben, melyet elázott falevelekkel borítottunk be, de mivel köpenyünk, pokrócunk pacallá volt ázva, dehogy tudtunk aludni, majd megvett az Isten hidege bennünket. E kínokkal, szenvedésekkel teli három napot méltán sorolhatom katonaéletem legnehezebb napjai közé.
Pénteken délután hazavergődtünk, és április 10-én, szombaton reggel megkezdődött a fölszerelés, mely egész nap és vasárnap délelőtt is folyt. Kaptunk vadonatúj tábori szürke ruhát – a halálruhát –, köpenyt, zubbonyt, nadrágot, sapkát, 2 pár bakancsot – egyiket tartaléknak –, 2 pár inget, gatyát, lábszárvédőt, nyakvédőt, hasmelegítőt, hátizsákot, kenyérzsákot, pokrócot, sátorlapot, karót, zsineget, új puskát, kis ásót, kulacsot, csajkát, szíjakat, szuronyt, derékszíjat, tölténytáskát, 100 éles töltényt, 2 komiszkenyeret, cvibakot, dohányt, konzervkávét, 4 konzervdobozt, 2 sebkötöző csomagot.
Magyar gyalogos katonák teljes menetfelszereléssel, indulásra várva
(Balla Tibor: Szarajevó, Doberdó, Trianon című könyvéből)
Keservesen kínos kapkodás volt, míg meg nem tanultuk a gyors fölszerelést, ha egy altiszt elkiáltotta magát: „Fölszerelni!” A pokrócot sátorlapba összekötni, ráerősíteni a hátizsákra, felől a köpenyt felgyűrni, ha jó idő volt, derékszíjat fölcsatolni, hozzá a hátizsák kapcsát, ahhoz az ásót, a szuronyt.
Vasárnap, április 11-én tudtuk, hogy másnap hétfőn indulunk a harctérre. E – talán utolsó – találkozásra bejöttek hozzám kedves szeretteim: apám, anyám, feleségem, fiam és húgom is Sarkadról. Kimenőt kaptunk akkor délután este 9 óráig, de kint nem volt szabad hálni, pedig tanácsot kértem Baloghtól is, hogy mit mond, ha engedély nélkül kimaradok nem lesz-e baj? Ő azt mondá künn maradhatnék éjjelre is bátran, ha biztosak lennénk abban, hogy holnapig nem indulunk. De hátha az éjjel sürgöny jön, hogy azonnal indulni kell, és én nem lennék jelen, abból nagy baj lehetne. Persze én, a tapasztalatlan, bátortalan újonc, ki a túl szigorú fegyelmet egész komolyan vettem, ez utolsó éjszakán se mertem kimaradni. Pedig de sokan kimaradtak az öregebb katonák közül.
Kedves szeretteimmel töltöttem a délutánt, bús hangulatban. Szüleim, fiam és húgom este hazautaztak. A búcsú, a válás pillanata nagyon megható volt. Sírva köszöntünk el egymástól, ki tudja, talán örökre? Hisz olyan útra valék indulandó, honnan számtalan sokan nem térnek vissza, és idegen föld göröngye takarja [a halottak] oly nagyon megszenvedett testét. Sokan pedig bénán, csonkán, örök életre nyomorék állapotban látják viszont szülőfalujokat.
Következő rész: „Elmegyek a halál torkába…”
Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész
