Kőbe vésett történelem…

2010.08.11. 08:00 :: StencingerNorbert

Doberdói tartózkodásaink során olasz barátunk, Eduardo gyakran kérdezte, hogy mikor lenne pár percünk, mert mutatna számunkra valami érdekeset. A július végi legutolsó utazásunk során adódott néhány óra szabadidőnk, s végre rábólinthattunk Eduardo ajánlatára.

Az általunk is jól ismert műúton haladtunk San Martino del Carso felől Visintini irányába, amikor olasz kutatótársunk hirtelen leparkolt az út mellé. Rövid séta után egy dolinába vezetett minket, ahol a dús vegetációból két hatalmas követ „varázsolt” elő nekünk. Mindkét sziklatömbön vésés nyomait vettük észre. Egy kis zöld levél segítségével máris olvashatóvá vált a két felirat. Az első nyilvánvalóan egy magyar név volt, míg a második egy német nyelvű szótöredék, tehát mindkettő az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregétől származik.

„Szigeti” felirat egy kőbe vésve  „SZIGETI” felirat egy kőbe vésve, San Martino del Carsótól délkeletre egy dolinában

Az előző közelében található az „Uferbachl” feliratú másik kő Az előző közelében található az „UFERBAHL” feliratú másik kő

Terepbejárásaink során számtalan hasonló, különböző célból készített felirattal találkoztunk már. Ezek megismerését nagyban segítette, hogy két olasz kutatótársunk Marco Mantini és Silvo Stock is kutatják és publikálják ezeket a sajátos emlékeket. Kutatásuk az olasz feliratok mellett az osztrák-magyar eredetűekre is kiterjed. Ismerünk olyan emlékköveket és emlékoszlopokat, amelyet az ezredek emeltek az egykori parancsnokságaik helyén harcaik emlékére. Ilyen például a szegedi 46-osok emlékköve és a temesvári 61-esek kőoszlopa a San Martino del Carso közelében levő dolinákban.

A szegedi 46-os gyalogezred emlékköve az ezredparancsnokság egykori harcálláspontjánál A szegedi 46-os gyalogezred emlékköve az ezredparancsnokság egykori harcálláspontjánál

Gyakran helyeztek el kőtáblákat egy-egy híres dolina vagy kaverna bejáratánál. Legutóbbi utunk során meglátogattunk egy ilyen helyszínt, az egykori Honvéd barlang nevű kavernát. A számos leírásban, visszaemlékezésben és jelentésben szereplő mesterséges barlang fontos menedékhely volt a Monte San Michele keleti lejtőjén. San martinói barátaink épp most tisztították ki a bejáratát, amely fölött a faragott kőtábla ma is jól látható.

A Honvéd barlang magyar nyelvű felirata a Monte San Michele oldalában A Honvéd barlang magyar nyelvű felirata a Monte San Michele oldalában

A Mrzli Vrh hegyén egy szépen kiépített magyar állásban a szolgálatot teljesítő katonák parancsnokuk nevét vésték kőtáblára, örök emléket állítva Bucsek főhadnagynak. Láttunk olyan feliratokat, amelyeket a bakák karcoltak a sziklába, hogy korabeli graffitiként emléket állítsanak maguknak az egykori harcok színhelyén. Ilyen felirat olvasható a Schönburg alagút nyugati kijáratánál is, ahol a 6. isonzói csata talán legkeményebb harcai zajlottak.

A kőbe vésett különböző emlékek története önmagukban is érdekes. Kutatásaink során megpróbáljuk ezeket feltárni és a blogban is igyekszünk beszámolni ennek eredményéről.

3 komment

Címkék: mrzli vrh monte san michele san martino del carso marco mantini silvo stock szegedi 46–os gyalogezred temesvári 61–es gyalogezred honvéd barlang schönburg–alagút

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr282213669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ritt 2012.08.24. 13:25:50

Üdv

az uf nem az unteroffizer rövidítése lehet esetleg?

ritt 2012.08.24. 13:26:29

mintha pont lenne az UF után...

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.08.28. 21:32:59

@ritt: A konkrét rangot használták inkább a közös alakulatoknál a név előtt, pl. zugsführer Szabó, korporal Nagy. Nekem az UFERBACH vezetéknév a valószínűbb, ahogy a másik kövön a Szigeti. Valószínűleg egy időben véshették fel a két nevet az itt tanyázó katonák. Az "L" a végén talán rövidítés lehet, pl. a Lajosé. Egy kicsivel lejjebb van írva az előző név vonalánál. Az UF után valóban úgy tűnik, mint ha pont lenne, ezért megnéztem a többi képet is, de inkább repedés, vagy természetes vájat ez a kövön.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása