Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
A magyar határ felé történő folyamatos visszavonulás során hősünk zászlóalja az 1224 méteres Chevka magaslatot szállja meg. A fővédelmi vonal elé tábori őrsöt kell állítani. A sorshúzás eredményeként Imre hadnagy szakaszára vár elsőként ez a feladat, s azonnal megindulnak az újabb „indián” kalandra. Az erdős vad rengetegben különös meglepetések várnak rájuk…
2017. február 21-én mutatják be Hermann Antal bácskai születésű parasztpolgárnak a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum gondozásában most megjelent első világháborús visszaemlékezéseit. Előzetesként és egyúttal könyvajánlóként a kötet bevezetőjéből teszünk most közzé egy hosszabb részt, Pollmann Ferenc tollából.
Imre Gábor szakaszával az utóvéd szerepét sikeresen teljesítve a zászlóalj után ered Delatinhoz, ahol egy hét tartalékban töltött időszak vár rájuk. Az erdőben sátorozó katonák a szakadó esőben, megtetvesedve, lesoványodva, szőrösen, elcsigázottan várják helyzetük alakulását. A jó idővel megjön a parancs is, s elindulnak a magyar határ felé…
Egy emléktáblán olvasható név fennmarad az utókor számára, de az ott megörökített személy akkor kerülhet igazán közel hozzánk, ha ismerjük életének, munkásságának legfontosabb epizódjait. A budapesti Nádor utca 22. szám alatt 1917-től működő Országos Központi Hitelszövetkezet a háborúban elesett munkatársai számára az épületben elhelyezett márványtáblán állított emléket. Vajon milyen életutak, katonasorsok állnak a márványba vésett nevek mögött? Száz év távlatából nem egyszerű erre választ adni. Az épületet jelenleg otthonának tudó Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának munkatársa, Somosi György alábbi írásában mégis kísérletet tett erre.
Hadnagyunk szakasza utóvédnek marad hátra, hogy fedezze a zászlóalj visszavonulását. Hajnal háromtól négy órán át kell kitartaniuk, s utána ők is megindulhatnak Delatin, vagy ha nincs szerencséjük, akkor a „nagy káder”, vagyis az orosz hadifogság felé. Egyre fokozódik az izgalom, s nagyon lassan telnek a percek…
1916/1917 telén az olasz haderő nem indított jelentősebb támadást a fronton. A téli hónapokban a kormány és a hadvezetés növelte a haderő létszámát, javította a fegyverzetét. A félévnél is tovább tartó, szinte fegyvernyugvásszerű állapot segítette a katonák fizikai és lelki felkészítését a folytatásra, akik továbbra sem lelkesedtek ugyan a háborúért, de beletörődtek abba. Luigi Cadorna vezérkari főnök elégedetten állapította meg az 1917. március közepén tett szemléjét követően: „Igen, mindent rendben levőnek találtam. A légkör katonás, és ez nagy reményekre bíztat.”
Amire vártak, bekövetkezett. Éjszaka megindult az oroszok támadása. Párbajt vívtak a géppuskák, majd megszólalt a tüzérség is. A szögesdrótok elé jutottak az oroszok és a jobb szárnyon be is törtek. Megindult az ellentámadás, a géppuskáé, majd a kézigránátoké lett a főszerep. Élet-halál harc az éjszakában…
„A Károly csapatkeresztet csak mi, a csaták tigrisei viselhetjük, és ha megérjük, úgy ezzel békében büszkélkedni fogunk, mert ezt magától a Haláltól csikartuk ki.” Ezzel a cs. és kir. munkácsi 65. gyalogezred tábori újságjából vett idézettel – mely egyúttal a cím ihletője is – kezdődik Virágh Ajtony könyve, amely a Károly Csapatkereszt történetét dolgozza fel. A laikus olvasó persze felteheti a kérdést, hogy ez a szerény kivitelű, ezerszám kiosztott kitüntetés valóban önálló kötetet érdemel-e?
Imre hadnagy bevezeti az állásba szakaszát, de az éjszakára kint maradt két tábori őrs sorsa nyugtalanítja. Elhatározza, hogy felkeresi őket. Baloghgal és két katonájával elindulnak a kárpáti erdei sötét éjszakába, ahol különös kalandokban lesz részük…
A rendelkezésre álló, feltárt források alapján a vizsgált területről, a bácskai Tisza mente településeiről – a mai Magyarkanizsa, Zenta, Ada és Óbecse községek területéről – 3616 személyt lehetett azonosítani, akik az 1914–1918 között vívott I. világháborúban vesztették életüket. Egyetlen kivétellel – Lederer Julianna adai önkéntes ápolónő hivatása végzése közben szerzett betegségben hunyt el 1917-ben – valamennyien férfiak voltak: zömmel katonák, illetve néhány mozgósított kocsis és hadimunkás, akik a hadra kelt sereghez tartoztak.
Legutóbbi kommentek