Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Az újvidéki 6-os félzászlóalj Kozarev százados által vezetett másfél századát hősünk szakaszának a szeme láttára söpri le a Maximecről az ellenséges támadás. Imre hadnagy is kénytelen visszavonulni az övéivel. Az erdőben éjszakázva ugyan megtalálják a telefonösszeköttetést a lovasdandárral, de újabb csetepatékba keveredve nem lehet tudni ki kit fog el…
A Bács-Kiskun megyei Tass első világháborús emlékeit kutatom. Tősgyökeres tassiként természetesen elsőként a családi hagyományokat, történeteket, tárgyi emlékeket gyűjtöm össze. Szerencsére maradt egy-két érdekes családi dokumentum, ami nemcsak annak köszönhető, hogy a felmenőim gondosan megőrizték a leveleket, fényképeket, hanem annak is, hogy nagyapám, néhai Horváth Lajos főjegyző egyike volt a falu történetét kutatóknak.
Hősünk szakaszának kalandos visszatérése kivívja felettesei elismerését. Ideiglenesen egy gyalogosított huszárdandárba kerülnek, ahol parancsnokuk, Fráter Jenő huszár ezredes is Imre Gábor tanácsát kéri a Rafailova előtti védelem megszervezésében. Az újvidéki 6-os félzászlóalj a Maximec védelmét kapja feladatul. Elfoglalják az új állásukat, s hamarosan nagy erőkkel megérkeznek az oroszok, akik között szerb osztagok is felbukkannak. Nemsokára megindul a támadás a magaslat ellen…
A Ripnán folytatott utóvédharc után két út van a visszavonulásra a magyar határ felé: egy hosszabb és nehezebb, de kevésbé veszélyes, és egy rövidebb, de annál veszélyesebb, mert már az oroszok által elfoglalt területen keresztül vezet. Hősünk szakasza Baloghra hallgatva a veszélyesebbet választja. Zielonánál az oroszokba ütköznek, ami fizikai erejük végső megfeszítését követeli…
Száz évvel ezelőtt, 1917. március 8-án a magyar királyi miskolci 10. honvéd gyalogezred rohamkiképzést kapott századai és a 39. honvéd hadosztály többi egysége visszafoglalta az oroszoktól Erdély keleti határán a stratégiai fontosságú Magyaros-hegycsoportot. – Bánkuti Ákos barátunk is megemlékező írást küldött számunkra az eseményről, amelynek az emlékét a budakeszi szervezetük évek óta a helyszínen is igyekszik ápolni.
Az áltámadással tarkított tábori őrsbeli kalandokból sikeresen visszatérve újabb visszavonulás vár hősünk csapatára, majd rövid pihenő után a Zielona mellett található 1200 méteres Ripna magaslatot kell megszállnia és tartania a szakaszával. A viszontlátásban a parancsnoka sem túlzottan bízik…
1917. március 8-án délelőtt a Csíkszentmártontól északkeletre, az Úz völgye fölé emelkedő Magyaros-tetőn a magyar honvédek komoly fegyverténnyel jegyezték be magukat a Nagy Háború történetébe. A támadás értékét nem az elért eredmény nagysága, mélysége, hanem annak hatékonysága és precíz végrehajtása emelte a mindenkori hadtörténeti kutatások fókuszába.
A szerencsés esti támadást és orosz ellentámadást követőn alábbhagy a harc. Lassan múlik az éjszaka. A sok fogoly őrzése is gondot okoz. A hajnal beköszönte újabb izgalmakat hoz hősünk alakulatának: az úton óvatlan ellenséges osztag közeledik feléjük…
Hősünk az újabb erdei kalandokról beszámol Kozarev századosnak is, aki elégedett a felderítés tapasztalataival, és jó parancsnokhoz méltón újabbakat talál ki a számára. Az élelemmel együtt érkezik egy zárt parancs is: az est folyamán vissza kell szorítaniuk az orosz tábori őrsöket, és egy áltámadást végrehajtva meg kell rohanniuk a főállásokat is…
„San Dona di Piave vasúti állomás mellett, a Piave folyó alsó folyásánál van egy meglehetősen magas tűzfallal bíró ház – írja Gabányi János hadtörténész. – Erre nagy betűkkel valaki ezeket a sokat jelentő és valósággal drámai erővel ható szavakat írta: »Piave – fiume santo della patria.« Igaza van annak, aki ezeket az örök mementónak tekinthető szavakat odaírta hatalmas betűkkel arra a házra. Mert a Piave folyó valóban szent az olasz hazának, hiszen annak habjai igyekeztek a nagy háborút az entente, tehát az olaszok csapatai előnyére eldönteni. De – a Piave folyó a magyarok szent folyója is, mert mérhetetlenül megáradt, szennyes hullámaiban sok, nagyon sok derék magyar vitéz találta hősi halálát és partjain ma is ott szomorkodnak azoknak a korhadó fakereszteknek százai, amelyek alatt egy-egy örökre kihűlt magyar szív porladozik...”
Legutóbbi kommentek