A Nagy Háború

Tábori lelkészek a Nagy Háborúban – 2. rész

„Minden honvéd lelkész tartozik az általános egyházi szabályok előírta kötelmek szigorú szem előtt tartása mellett a katonai szabályok iránt is honvéd lelkészi állásának megfelelő tisztelettel viseltetni és a katonaság különleges viszonyait nemes hivatásbeli tevékenységgel méltó összhangba hozni” – olvasható a honvéd lelkészek számára 1913-ban kis füzet formájában megjelent szolgálati utasítás 19. §-ában, jól összefoglalva a katonai lelkészek összetett szolgálatát. Az alábbiakban a Nagy Háborút megelőző békeévek időszakából idézzük fel a tábori lelkészek tevékenységét.

 Gróf Majláth erdélyi püspök bérmál
(Borovi József: A magyar tábori lelkészet története című kötetéből)

Történetek a Jakabffy család múltjából 1.

Jakabffy Gábor Béla olvasónk a Nagy Háború idejéből származó, családi vonatkozású történeteket küldött számunkra, amiket örömmel teszünk közzé. A most elsőként közreadott kis történet szájhagyomány útján maradt fenn a család emlékezetében.

Nagyszüleim a Nagy Háború idején Tordán éltek 13 gyermekükkel, ahol szálloda és étterem üzemeltetésén kívül fuvarvállalkozást is vittek. Igen elfoglalt üzleti életük ellenére azért gondoskodtak arról, hogy a gyerekek az akkori kornak megfelelő szigorú nevelésben részesüljenek. Jakabffy Árpád fiuk Gátalján született 1898. február 14-én. Az I. világháború kitörésekor önként jelentkezett a hadseregbe. A cs. és kir. temesvári 61. gyalogezred 8. századába osztották be, ahol rövid időn belül zászlós rangig vitte. Tőrrel az oldalán készült díszegyenruhás katonai képét a család nagyon sokáig őrizte. (A kép sajnos nincs a birtokomban.)

 Életkép kutyával

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 1. rész

Új, nagyszabású sorozat indul a mai nappal a blogon. Sárközi Zoltán nagyváradi olvasónk ajánlotta fel számunkra dédapja, B. Sárközy Gergely Nagy Háborúval kapcsolatban keletkezett terjedelmes irathagyatékának a közlési lehetőségét. A nagyváradi 4. honvéd gyalogezredben szolgált egykori katona naplói, levelezése és feljegyzései alapján a háborúból hazatérve részletesen megörökítette átélt élményeit. Az 1922. február 1-jén befejezett, kézzel írt visszaemlékezését Katonaéletemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel egyetlen példányban elkészítve gondosan be is köttette. 90 éven keresztül a család néhány tagján kívül senki sem olvashatta... A Sárközy család elszegényedett nemesi ősei a XVII. században a Heves és Külső-Szolnok megyei Csépáról kerültek a Bihar megyei Árpád községbe, ahol a XIX. század második felére szorgos munkával vagyonos gazdálkodóvá lettek. Az 1883. március 12-én született B. Sárközy Gergely végezte el a család történetének a felkutatását, aki a múlt és jelen történései iránt egyaránt fogékony emberként mindenről feljegyzést készített. Ennek köszönhető a most közreadásra kerülő visszaemlékezés is, amelynek szövegét blogunk számára Péter I. Zoltán tette közlésre alkalmassá. A visszaemlékezést a B. Sárközy Gergely által írt sorrendben, az általa megírt fejezetek rendje szerint, az eredeti kézírásos szöveggel teljesen megegyező változatban adjuk közre, kizárólag a nyilvánvaló betűtévesztéseket és a mai helyesírástól eltérő szavakat javítjuk. A fejezetek szerző által adott sorszámait elhagyjuk, ezek megegyeznek a mi sorszámainkkal, a címüket meghagyjuk. A szöveg a mai olvasó számára is jól érthető, ahol egyes kifejezéseknél mégis szükségesnek ítéljük, ott az eddig szokásos módon, linkelhető buborékokban fűzünk hozzá rövid értelmező kiegészítéseket. Terjedelmesebb tartalmi kiegészítés, magyarázat szükségessége esetén ezeket a szövegben szögletes zárójelben közöljük.

 B. Sárközy Gergely katonafotója

„Perdül a kocka az Újév sorsdöntő serlegéből: béke vagy háború… Sok ajakról felszakad e kérdés, sok szem új reménységgel csüng az esztendő megújhodásán”- olvashatjuk a Külügy-hadügy című magyar katonai hetilap 1916. január 2-ai számában. „Amíg a puska és ágyú szól, addig nincsen újesztendő. A magyar szurony vége nem ismer ó- és újesztendőt, s a magyar lélek elhatározása nem jár a kalendárium-levél fordulás után” – olvashatjuk kicsivel odébb. „A harc tovább folyik minden arcvonalon. Hogy mit fog hozni az újesztendő, azt előre ki láthatná?” – olvashatjuk ugyanezen lap immár 1916. december 31-ei számában. A frontvonalakon harcoló katonák milliói a Nagy Háború idején ugyanígy évről évre feltették a kérdést az év végéhez közeledve: Vajon mit hoz számunkra az új év?

 Sajátos újévi képeslap 1914-ből

Kivételesen péntek helyett csütörtökön jelentkezem a kulturális ajánlóval, mivel holnap még egy évvégi utolsó poszt jelenik meg a blogon. Sokan már a szilveszteri mulatságra gyúrnak, mások viszont inkább az olvasgatást vagy a tévézést választják majd. Otthonról elmenős programot az elkövetkező hétre én sem találtam, csupán néhány többször ismételt játék- és dokumentumfilmet a tévében. Újdonság lehet a november elején DVD-n megjelent, különböző filmes fórumokon nagyjából közepes értékelést kapott 2004-es amerikai film, A K-alakulat, amit ugyan még én sem láttam, de remélhetőleg legalább egy estére nézhető.

Osztrák-magyar hadikitüntetések az első világháborúban

Az első világháborús osztrák-magyar harctéri kitüntetések közismertségéről árulkodik, hogy 1916-ban a „Nefelejcs” című operett egyik betétdalának (címben idézett) refrénje is a legénység részére adományozható rangos elismerésekről: helyes nevükön az Arany- és az I. osztályú Ezüst Vitézségi Éremről szólt. Az igazsághoz tartozik, hogy a „nagy arany” és a „nagy ezüst” szomorú felhanggal szerepel az idézett dalban, amelyben az érmeket a fronton hősi halált halt édesapák árvái tartják kezükben. Ám akár a vitézség, akár a hiábavaló halál jelképei voltak a megénekelt kitüntetések, a zenemű mindenképpen széleskörű társadalmi ismertségükről tanúskodik.

Pozsonyi utászok a Nagy Háborúban – 4. rész

1915 őszén a pozsonyi 5/2. utászszázad is a központi hatalmak nagy szerbiai offenzívájának előkészítésén tevékenykedett a Dunánál. Az előmunkálatok a Dunadombó-Orsova szakaszon folytak: erődítéseket építettek, áthajózási eszközöket szereztek be és készítettek elő, víz- és széljelző szolgálatot szerveztek, átkelései terveket dolgoztak ki. A Mackensen tábornagy parancsnoksága alatt álló hadseregcsoport parancsot adott az 5/2. utászszázadnak, hogy az előkészületek során vegyen részt az összelőtt és elsüllyesztett dunai hajók és uszályok kiemelésében, beüzemelésében is.

 A Kornfeld Zsigmond oldalkerekes gőzhajó az átadási ünnepség előtt
(Forrás: www.hajoregiszter.hu)

Aperianov Teréz olvasónk küldi az itt következő verset áldott ünnepet kívánva – a frontra…

A karácsonyról az átlagember kevésbé asszociál az első világháborúra, ennek megfelelően a televíziót sem árasztották el a héten a Nagy Háborúról szóló műsorok. Azért akad majd egy-egy játék- vagy ismeretterjesztő film, és a már hónapok óta hetente négyszer-ötször sugárzott Fegyverszünet karácsonyra című remek alkotás is elnyeri aktualitását. Két, nagykereskedelmi forgalomban (és épp ezért könyvesboltokban) nem beszerezhető könyvet ajánlok még figyelmetekbe: Molnár Tibor levéltáros munkáját, valamint egy eddig publikálatlan hadifogoly naplót, amit az idén alapított Reprint Kiadó jelentetett meg. Békés, boldog karácsonyt és jó olvasgatást!

Karácsony a frontvonalban

„Gyorsan elrendezzük a körletet, 24-ikén délután 3 órakor szentséges áhítattal ünnepeljük a kis Jézus születését. Zászlóaljaink karácsonyfát is állítanak. Nem csillog rajtuk sok édesség, dísz, ajándék. Csak néhány gyertya hirdeti a fenyőfákon az örök szeretet ünnepét.” A 30. honvéd gyalogezred emlékalbumában az 1915-ös orosz fronton eltöltött karácsonyról olvasható visszaemlékezés jól kifejezi, hogy a harcoló katonáknak milyen fontos volt a karácsony. Családjuktól távol, messzi idegen földön, lövészárkok, kavernák mélyén az ellenség tüzének kitéve is várták a Szentestét.

 Karácsony a fronton
(Oláh Lajos – Szabó József: Fényes szurony, rózsafa a nyele… című kötetéből)