A Fossalta Maggiore-i osztrák–magyar katonai temető története
2019. október 12-én az olaszországi Fossalta Maggiore településen megindító nemzetközi megemlékezés zajlott. A Piave keleti partján található faluban állomásozott 1918-ban Szombathely házi ezrede, a cs. és kir. 83. és a részben ebből létrejött 106. gyalogezred. Itt alakította ki temetőjét is, amiben emlékművet is emelt. A temetőt ugyan később felszámolták, de az emlékmű a helyén maradt. 100 évvel később a környéken kutató magyar szervezetek érdeklődésére a terület olasz tulajdonosa és családja is fontosnak gondolta, hogy az emlékművet saját költségén felújítsa. Az avatásról mi is beszámoltunk, a temető és az emlékmű történetét Christian Patres olasz történész írta meg a számunkra.
A hadifoglyok hangulatát a frontokról érkező hírek alapvetően befolyásoljak: ha a mieink vereségeiről írnak az újságok, az a fogva tartókat engedékenységre ösztönzi. Győzelmeink ellenben nagyobb szigort és nehezebb létfeltételeket hoznak. Przemyśl 1915. márciusi elvesztését a gorlicei áttörés és az oroszok visszavonulása bőven ellensúlyozza. A legnagyobb öröm azonban mégis az otthonról érkező levél vagy levelezőlap marad. Újabb sikertelen szökési kísérlet. A foglyok türelme fogytán és mintha rabtartóik is erre játszanának rá…
Hadi Cubus, Csatapereczek, Gázmacska, Kartács, Stochodi Oroszlán, Prhovói fütyülő, Lövészárok és vidéke, Vidám Újság a Szomorú Hegyekről – csupán néhány cím a nagy háború idején kiadott több mint száz magyar nyelvű katonaújság közül. Mint a címek egy része sejteti, a változatos formában és tartalommal megjelent lapok némelyikétől nem állt távol a humoros hangvétel. A mai posztból kiderül, hogyan és miért születtek a háborús katonai újságok, mit tartalmaztak és milyen típusai voltak.
Megkezdődik az 1915-ös esztendő. Hősünk megtapasztalja a hadifogság hétköznapi szenvedéseit: nem elég felgyógyulni a sebesülésből és/vagy a betegségekből, el kell viselni a megalázó rabságot, a kényszerű távollétet az otthoniaktól, az összezártságot a sokféle idegennel, az unalmat, a női nem utáni vágyakozás kínjait. A posta nagyon egyenetlenül jár. Szerbiában tombol a rettenetes tífuszjárvány, ami a foglyokat sem kíméli. Az általános rossz hangulatot fokozza Przemyśl elestének híre is, amit a szerbek kitörő örömmel fogadnak…
A Nagy Háború állásharcai számos új eszköz és taktika kifejlesztését idézték elő, a harci gázok, a tankok vagy a 
Szerencsés felépülését követően Szakraida hadnagy szinte számolatlanul írja és küldi haza a leveleket, ám otthonról sokáig semmi hírt nem kap. A szerb újságok csupa győzelemről írnak, amikor mégsem, akkor a hadifoglyok tudják, hogy valami csúfos kudarcot szenvedhettek el. A cseh tisztek különös viselkedése. Hősünk végül édesanyja leveléből értesül róla, hogy otthon halottnak hitték. Az esztendő vége keserű csalódás: a biztosnak vélt győzelem helyett megalázó vereség a szerbektől. Szakraida gyorselemzése a vereség okairól…
Aki Szarajevóban jár és kicsit is érdekli a történelem, minden bizonnyal felkeresi a trónörökös pár meggyilkolásának helyszínét. Így tett ez év elején Somosi György is, s ezen kívül felkeresett még a városban néhány további ismert, vagy kevésbé ismert, első világháborúhoz kapcsolódó helyszínt, amiről rövid képes beszámolót küldött a számunkra. Úgy gondoltuk, hogy a merénylet évfordulóján érdemes írását megosztanunk a blog olvasóival.
A címbeli idézet Hőniges Félixnek, a m. kir. debreceni 3. honvéd gyalogezred századparancsnokának 1916. augusztus 6-án a kora esti órákban elküldött jelentéséből származik. Ekkor a tartalékos hadnagy alakulatával a 237-es magaslaton és környékén harcolt. A 6. isonzói csata első napján ez nem volt meglepő, hiszen ezekben az órákban mindenki erején felül küzdött a Doberdó-fennsík védelmi vonalaiban. A helyszín azonban annál inkább, hiszen az említett magaslat jóval a Monte San Michelén húzódó első vonalaktól, de még annak biztosítására szolgáló védelmi vonalaktól is keletebbre helyezkedett el. Ez okozta azt, hogy a korábbi tüzérségi megfigyelőhelynek néhány órára kulcsszerepe lett a védekezésben…
Hősünk csodával határos módon életben marad, de szerb fogságba kerül. Miután túléli a vasúti szállítást is, Nisben, a legénységi hadifogolykórházban keserves napokat él át. Erős szervezete azonban legyőzi a seblázat. Később a helyi tiszti kórházban lábadozik, miközben a szerb újságokból próbál tájékozódni a háború eseményeiről. A lehangoló hírek elkeserítik. Egy szerb politikus felesége révén sikerül az otthoniakkal tudatnia, hogy életben van. Végre 1914. október 7-én a nisi várban lévő tiszti táborban helyezik el.
„Olaszországgal a háború kitörése a küszöbön áll!” – mondta 1915. május 23-án délelőtt Lukachich Géza tábornok, a monfalconei csoportparancsnokság parancsnoka, az Isonzó melletti településen tiszti gyűlésre összegyűltek előtt. Ez azonban ekkor már nemcsak a „küszöbön állt”, hanem órák múlva meg is kezdődött, mert este kihirdetésre került a hadüzenet, s másnap megkezdődtek az összecsapások. Az itt állomásozó osztrák–magyar erők vállalkozásokkal is igyekeztek lassítani az olaszok felvonulását. Soraikban Gullán Pál főhadnagy vezetésével békéscsabai 101-es ezredbeli századok is kivették a részüket a kibontakozó küzdelmekből…
Legutóbbi kommentek