A Nagy Háború

Király Iván honvéd tüzértiszt történetét bemutató sorozatunk 21. részében, a hosszú szabadságról visszatérő hősünk az alakulatát kereste, amit végül csak egy kisebb „odüsszeia” után talált meg. Megpróbáltam a bejárt és a naplóban részletesen megörökített útját rekonstruálni és ennek az eredményét bemutatni.

Aki esetleg már próbálta a száz évvel ezelőtti eseményeket térképeken követni, az tudja, hogy ez mennyire nem egyszerű feladat. Rengeteg település nagyobb lett, „bekebelezte” a környékbelieket és ezeknek a nevét a legjobb esetben is csak egy városrész vagy utca őrzi, de sokszor nem maradt semmi nyomuk. Ugyanakkor a kisebb települések, házcsoportok gyakran elnéptelenedtek, nyomtalanul eltűntek a térképekről. Az úthálózat keveset szokott változni, itt leginkább csak a nagyon alacsony rendű, esetleg gyalogutak szoktak áthelyeződni vagy eltűnni. Az erdőket kivágják, a mocsarakat lecsapolják és még sorolhatnám… Mindenesetre következzék Király Iván „odüsszeiája”.

Király Ivánék Saciléba, a már háború előtt is meglévő, vasútvonalon érkeztek. A vonat innen Orsagón át Coneglianóba ment tovább, ahonnan a front közelsége miatt már nem közlekedett tovább, hanem visszafordult és letért Vittorio Venetó felé, ahol a végállomása volt. Király Iván úgy tudta, hogy az ezredparancsnokság Cordignanóban, az ütege pedig a közeli Ponte di Mudán állomásozik. Ezekhez az orsagói megálló lett volna a legközelebb, de ott nem állt meg a vonat, ezért szállt le bajtársaival eggyel korábban.

 Király Iván útja Sacilétől Vittorióig

Másnap reggel Sacilében (1.) találtak egy teherautót, ami elvitte őket Cordignano felé, de csak a környékére ment, így jutottak el Ponte di Mudára (2.). Ott csak a 137-es tüzéreket (testvérének, Király Árpádnak az alakulatát) találta, ezért szerettek volna Cordignanóba továbbmenni.

A napló szerint egy arra járó személyvonatra szálltak fel, ami állítólag Cordignanóba tartott. Ha ránézünk egy modern, vagy akár korabeli térképre, akkor kicsit értetlenkedve fogadjuk ezt a leírást, hiszen vasútvonalat ezen a részen nem látni, csak a már említett Udine-Conegliano vonal halad el délre innen. Először valamiféle tábori vasútra gyanakodtam, de a naplóban személyvonat szerepel, biztos nem így hivatkozott volna rá Király Iván.

Némi kutatással sikerült kideríteni, hogy a Heeresbahn Süd-West épített egy normál nyomtávú vasúti vonalat, Sacile és Costa (Vittorio Venetó mellett) között, 16 km hosszan. Bár normál nyomtávval épült, alapvetően csak ideiglenes vonalnak szánták, az állomásépületek és a hidak pl. mind fából készültek. A háború után használaton kívül került és 1923-ban teljesen el is bontották, mára már gyakorlatilag semmilyen nyoma nem maradt.

A pontos nyomvonaláról nem találtam korabeli térképet, mindössze egy a délnyugati hadszíntér vasúti hálózatát bemutató térképen szerepel épülő vonalként (fekete pontvonallal jelölve a fenti térképen), illetve az olasz Wikipédián van róla egy sematikus ábra. Az utóbbiból kiderül, hogy volt egy leágazás az Udine-Conegliano vonal felé, illetve egy másik Sarmede felé (ezek hozzávetőleges helyét pontozott vonallal jelöltem). Úgy gondolom, hogy a fővonali leágazás futhatott Ponte di Muda közelében, itt szállhattak fel Király Ivánék. Szerencsétlenségükre a vonat nem Cordignanóba ment, hanem Sarmede felé, viszont elakadt Villa di Villánál (3.).

Innen gyalog dél felé elindulva jutottak St. Pietróra, majd dél felé tovább gyalogolva végre beértek Cordignanóba (4.), ahol a 11. lovashadosztály törzse állomásozott. Ha Ponta di Mudáról gyalog elindulnak, akkor sem kellett volna többet gyalogolniuk.

 Teherautók egy olasz kisváros főterén
(Forrás: Fortepan / Kriszt Béla)

Cordignanóról Vittorio felé indultak, ismét stoppal. A kb. 4 km-re lévő Borgo del Massimi-ig (5.) (ez ma Mescolino-Minelle-ben a Via Giuseppe Mazzini környéke) jutottak, ahol a teherautó elkanyarodott Capella Maggiore felé. Egy következő teherautó elvitte őket Soffrattáig (6.), de innen másfelé ment. Végül egy trénoszloppal együtt vonultak be Vittorióba.

A 41. hadosztály, amihez ők is tartoztak, a városban és akörül volt elhelyezve. Nem véletlen hát, hogy itt találkoztak a hadosztály zenészeivel, majd pedig a 20. gyalogezred parancsnokságánál tudtak érdeklődni a saját alakulatukról.

Vittorioból a Pianzano közelében lévő Capo di Soprára irányították őket. A városból egy tehervonattal Coneglianóba utaztak, illetve még a városon kívül Borghettonál (1.) szálltak ki. Ezt a korabeli térképek nem jelölik, egy régebbin San Vendemianotól nyugatra volt feltüntetve. Innen egy 4 km-es sétával jutottak el Capo di Soprára (2.), ahol saját alakulatot nem, csak 46-osokat találtak. Így kénytelen voltak visszasétálni Borghettora és valahol a vasútállomás környékén egy őrházban éjszakázni.

 A Neptun-szökőkút Coneglianóban
(Forrás: Fortepan / Bor Dezső)

Reggel begyalogoltak Coneglianóba (3.), ahol némi bolyongás után szerencsésen belebotlottak a saját tüzérdandáruk tisztikarába. Tőlük megtudták, hogy az üteg a Codogne melletti Capo di Soprán van. Miután szereztek egy lovaskocsit, még megpróbálták az ezredparancsnokságot megkeresni Collalbrigón (4.), de ott nem találták, így végül elkocsikáztak az „igazi” Capo di Soprára.

 A korabeli térképen jó látszik, hogy a 46-osok két zászlóalja volt hadtesttartalékban a környéken 1918 május végén és június elején.

Király Iván Sacilétől Capo di Sopráig két nap alatt megtett összesen 65 kilométert, ebből 18-at vonaton, 32-őt autón vagy lovaskocsin és 15-öt gyalog. Sacile és Capo di Sopra egyébként mintegy 15‒16 km-re van egymástól közúton.