Az I. világháború folyamán a tüzérség csatadöntő szerepre tett szert. Talán ez volt az a fegyvernem, ami a legnagyobb minőségi és mennyiségi átalakuláson ment át a korszakban. Különösen igaz ez az éppen csak megalakult honvédtüzérségre. Ezt a fejlődést szeretném bemutatni a Király Iván naplójából megismert 41. honvéd tábori tüzérdandáron keresztül.

Tábori tüzérdandárok a háború kezdetén

A tábori tüzérdandárok egy-egy gyaloghadosztály tüzérségét fogták össze. A mozgósításkor állították fel őket és a gyaloghadosztály számát kapták (létezett pár békeidőben fennálló tüzérdandár is, ezek mozgósításkor feloszlottak és tábori tüzérdandárokká alakultak át). Az osztrák‒magyar tüzérség a háború kitörésekor komoly mennyiség- és minőségbeli hátrányban volt ellenfeleihez képest. A háború során ebből sikerült valamennyit lefaragni, de teljesen megszüntetni nem.

 A 41. honvéd tábori tüzérdandár szervezeti ábrája 1914 augusztusában

A háború kitörésekor a tábori tüzérdandárok szervezetileg a törzsből (egy tüzérezredes és egy segédtiszt, valamint néhány fő kisegítő személyzet), egy tábori ágyúsezredből (5 üteg, egyenként 6 löveggel), egy tábori tarackososztályból (2 üteg egyenként 6 löveggel) és ezek (plusz a gyalogság) lőszerszállító oszlopaiból állottak, valamint a tüzérdandár állította fel a hadosztály lőszertelepét is.

Tábori tarackos alakulatokból azonban nem volt elegendő, többek közt az éppen megalakuló honvédtüzérségnek még egyátalán nem voltak ilyen alakulatai, csak jóval későbbre tervezték ezek felállítását. A közös hadsereg 42 db tábori ágyúsezreddel rendelkezett, ezekből a közös gyaloghadosztályokba való beosztások után a fennmaradtakat (14 db) az osztrák Landwehrhez (8 db) és a honvédséghez (6 db) osztották be.

Az 1913 elején megalakult honvédtüzérség — az eredeti tervhez képest jelentősen felgyorsított fejlesztés ellenére is — 1914 nyarán mindössze 8 tábori ágyúsezredből (ezek a „standard” 6 helyett általában csak 3-4 ütegből álltak) és egy lovas tüzérosztályból állt.

A mozgósításkor a 41. honvéd gyaloghadosztály alárendeltségében felálló 41. tábori tüzérdandárba beosztották a veszprémi 7. honvéd tábori ágyúsezredet (4 üteg egyenként 6 löveggel) és a cs. és kir. 12. ágyúsezred II. osztályának 3 ütegét (3 üteg egyenként 6 löveggel), ami így 42 db 8 cm-es 5 M. tábori ágyúval rendelkezett, azonban tábori tarackkal egyáltalán nem.

 5 M. 8 cm-es tábori ágyúk Érsekújváron 1915 áprilisában
(Forrás: Király Iván hagyatéka, Király Edit jóvoltából)

1914 és 1915 folyamán a pótütegek rengeteg menetüteget állítottak fel és küldtek a frontra, de ezek a legritkább esetben jutottak el az eredeti ezredükig, általában „tűzoltásra” használták őket. Az ebben az időben létrehozott honvéd menetütegek nagyrésze is 3 tartalék ágyúsosztályba került beosztásra, amiket önállóan alkalmaztak. Így járt Király Iván is, aki 1915 őszén a 7/5-ös menetüteggel a 2. tartalék „Zagróczky” ágyúsosztály kötelékében harcolt a Sosnow-i hídfőnél.

A tábori tarackok támadása

A hadi helyzet és a tábori tarackok gyártásának üteme 1915 tavaszára jutott arra a szintre, hogy szóba kerülhetett a tábori tüzérség alakulatainak rendezése és egységes szintre hozása. Már ennyi idő alatt is nyilvánvalóvá vált, hogy a tábori tüzérség legfontosabb fegyverei a tarackok lesznek, melyek meredekebb röppályájuk által sokkal alkalmasabbak voltak a megerősített ellenséges állosok rombolására. Ezért az a terv született, hogy a tarackokból ezentúl minden tábori tüzérdandában egy teljes, 6 üteges ezredre lesz szükség, a tábori ágyúsezredek viszont elég, ha négy ütegből állnak. A szükséges új tarackosütegeket meglévő ágyúsütegek átfegyverzésével, illetve újak felállításával kellett létrehozni. Mivel nagyon nehéz volt követni, hogy egy-egy tábori ágyús- vagy tarackosezred melyik tüzérdandárhoz tartozik, ezért 1916 elején átszámozták az ezredeket, mindkettő a tüzérdandár (és egyúttal persze a hadosztály) számát kapta. Így tehát az n. tüzérdandár az n. tábori ágyúsezredből és az n. tábori tarackosezredből állt. A honvédelmi minisztérium viszont a tábori ágyúsezredeknél — a véderő törvényre hivatkozva — nem volt hajlandó engedni az átnevezést, ezért ezeknél végül kompromisszumos megoldásként az új számozás csak a háború időtartamára lett érvényes és a régi számozás zárójelben megmaradt, pl: 41. (7.) tábori ágyúsezred.

A honvédségnél mindent az alapokról kellett kezdeni. Egy 1915. augusztus 22-i rendelettel a pótkereteket állították fel, jellemzően a „testvér” ágyúsosztály pótütege, így pl. a veszprémi 7. tábori ágyúsezred pótütege állította fel a 7. tábori tarackososztály (később 41. tábori tarackosezred) pótkeretét.

A tarackokból olyan kevés volt, hogy a kiképzésre kezdetben nem is jutott, a pótkereteket a megalakuláskor elavult 75/96 M. 9 cm-es lövegekkel szerelték fel. Egy szeptember 11-i rendelettel a felállított veszprémi 7. tarackos keret átalakult tarackos pótfélüteggé, illetve megalakult a 7. tábori tarackososztály 2 üteggel. Az egyik üteg egy harctérről visszaküldött és átszerelt ágyúsütegből alakult, a másikat már az új pótüteg alakította meg. Az új alakulat 1915 november végén vagy december elején csatlakozott a harctéren 41. tábori tüzérdandárhoz. Az 1916 február végén megérkező Király Iván-féle, illetve egy másik hasonló menetüteg is a tarackososztályhoz lett beosztva, ami így 1916 márciusában tarackosezreddé alakult.

 14 M. 10 cm-es tábori tarack tüzelőállásban
(Forrás: Kajon Árpád gyűjteményéből)

Bár Király Iván ütege a tarackosezredbe lett beosztva, még egy darabig megtartották tábori ágyúikat. Csak május 11-én érkezett meg 4 tarack az átfegyverzésre és végül május végére érték el a teljes 6 löveges felszereltséget.

A 41. tábori tarackosezred így 1916. május végére 4 db 6 löveges ütegből állt. A további két üteg felállításáról már 1916 szeptemberében született miniszteri tervezett, de ezek az alakulatok végül csak 1917 júliusában és szeptemberében érkeztek meg.

A nehéztüzérség színre lép

Az 1916. évre előirányzott átszervezésben a tarackok térnyerése mellett a hadosztályok nehéztüzérségének fejlesztése is szerepelt. A 8 cm-es ágyúknál és a 10 cm-es tarackoknál nagyobb kaliberű lövegek eredetileg a vártüzérség hatáskörébe tartoztak. Az ezekből felállított nehéztüzér alakulatok — általában ütegenként — a hadtestekhez voltak beosztva, azok rendelkeztek velük. A háború jellege alapján azonban világossá vált, hogy már hadosztály szinten szükségesek ilyen nagyobb kaliberű eszközök.

A konszenzus végül egy új, állandó nehéztüzér ezred létrehozása lett a tábori tüzérdandárok kötelékein belül. Az ezred az eredeti tervek szerint 2 nehéz tarackosütegből (15 cm-es tarackok) és 2 nehéz ágyúsütegből (10 cm-es messzehordó ágyúk) állt volna. Ezt később 3-1 arányra módosították a nehéz tarackosütegek javára.

A honvédség semmilyen nehéztüzérséggel nem rendelkezett, ezért a gyors megoldás az volt, hogy a közös hadsereg vártüzérségétől helyeztek át komplett ütegeket a honvédséghez, azzal a meghagyással, hogy tiszteket és a legénységet később kicserélik honvédekre. Persze a későbbi utánpótláshoz és újabb ütegek felállításához ezeknek is létre kellett hozni a honvédségnél a póttesteket.

Az első egységeket egy 1916. februári 21-i rendelettel vezényelték át. A 41. honvéd tüzérdandárba a 6. vártüzér ezred 6. századába beosztott 49. sz. üteg került, és így ők lettek a 41. nehéz — ekkor még csak — tüzérosztály első alakulata. Egy április 19-én kelt határozattal két 9 cm-es 75/96 M. ágyúval felszerelt üteget vezényeltek a 41. tüzérdandárhoz. Az egyiket 14 M. 15 cm-es tarackokra fegyverezték át, a másikat pedig 15 M. 10,4 cm-es ágyúkra. Az előbbi, az — immár — 41. nehéz tüzérezred 2., az utóbbi pedig a 3. ütege lett. Később érkezett még egy 15 cm-es tarackosüteg, ami a 3. üteg lett és az ágyúsüteg pedig a 4.

 A 41. honvéd tábori tüzérdandár szervezeti ábrája 1917 közepén

Légvédelmi és aknavetős ütegek

A repülőgépek és a ballonok már a háború legeleje óta tevékenyen részt vettek a felderítésben és a tüzérségi tűz irányításában, később a repülők már aktívan támadták is géppuskával vagy bombákkal a földi csapatokat. Az ellenük való védekezés hamar szükségszerűvé vált. A gyalogsági fegyverek csak nagyon kis magasságban és csak nagyon ritkán voltak képesek kárt okozni az ellenséges gépekben.

 8 cm-es tábori ágyú légvédelmi szereben
(Forrás: Kajon Árpád gyűjteményéből)

A harcot a tüzérség vette fel, leggyakrabban 5 M. 8 cm-es tábori ágyúkkal. Mivel ezek tüzelési szöge meg sem közelítette a szükséges meredekséget, ezért a lövegeket valamiféle módon hátradöntve kellett rögzíteni, ráadásul lehetőleg úgy, hogy teljesen körbe forgathatóak legyenek. Eleinte ezt helyileg barkácsolt állványokkal oldották meg, később már központilag gyártottak ilyeneket. A „légjárómű elhárító” azaz légvédelmi ütegek egyik leggyakrabban használt eszköze a zsákmányolt orosz ágyúkból készült 14/R M. légvédelmi löveg volt.

Ezekre az ütegekre nem csak a fronton, hanem a front mögött is szükség volt, ezért szervezetileg nem voltak a tábori vagy vártüzérségbe betagolva, a személyzetüket hol a vártüzérség, hol a tábori tüzérség, néha pedig népfelkelő tüzérosztagok adták. Az 1916-os átszervezések során felmerült a légvédelmi ütegek egységesítése és szervezetbe illesztése is. A hadvezetés végül 1916 decemberében arra a megoldásra jutott, hogy mivel a tábori ágyúsezredek az új hadrend szerint már amúgy is csak 4 ütegből állnak, ezért „elfér” ott ötödik ütegként egy légvédelmi üteg.

A Honvédelmi Minisztérium 1917 januárjában adta ki a fentiekről a rendelkezését, megállapították az új ütegek hadiállományát. A két 14R M. 8 cm-es löveggel felszerelt 7/5. üteg személyzetét februárban a 7. honvéd tábori ágyúsezred állította ki, majd Wiener Neustadtba küldték kiképzésre őket a többi leendő honvéd légvédelmi üteg személyzetével együtt. A 7/5. légvédelmi üteg 1917 júliusától szerepel a 41. honvéd tábori tüzérdandár hadrendjében, hogy a kiképzés húzódott el vagy az eszközök érkeztek meg lassan, azt nem sikerült kideríteni.

Az aknavető alakulatok hasonló pályát jártak be. Már szinte a háború elejétől szükség volt ilyen jellegű fegyverekre, de csak 1916-ra sikerült a gyártásukat és utánpótlásukat központosítani. Itt szintén felmerült az igény a hadrendbe illesztésre. Az aknavetőket először is három kategóriába sorolták: könnyű (9‒10 cm), közepes (12‒15 cm) és nehéz (20 cm és afölött). A könnyű aknavetőket közvetlenül a gyalogsághoz osztották be. A közepes és nehéz aknavetőkből két-két szakaszból (egyenként 4-4- aknavetővel) álló aknavetőütegeket szerveztek, amelyeket — többek között — a tábori tüzérdandárok ágyúsezredéhez osztottak be 6. ütegként. A 7. honvéd tábori ágyúsezred 6. (aknavetős) ütege 1917 márciusától szerepel a hadrendben.

 15 M. 22 cm-es nehéz aknavető töltése
(Forrás: Kajon Árpád gyűjteményéből)

Távbeszélő, tüzérmérő, fényszórós alakulatok és lőszeroszlopok

A távbeszélő összeköttetés kiemelt fontosságú volt a tüzérségnél, hiszen így tudtak leggyorsabban kommunikálni a tüzérségi megfigyelők, a gyalogsági összekötőtisztek, a parancsnokság és az ütegek egymással.

A tüzérezredek rendelkeztek saját távbeszélőalakulattal, valamint a gyaloghadosztálynak is volt saját távbeszélő osztaga. A tüzérdandárnak viszont nem volt ilyen alakulata, ezeket — tábori tüzérdandár távbeszélő osztag néven — 1916 végétől hozták létre, a kijelölt legénységnek külön tanfolyamot kellett elvégeznie. A 41. honvéd tábori tüzérdandár távbeszélő osztag 1917 márciusától szerepel a hadrendben.

Teljesen új alakulat volt a szintén a tüzérdandár-parancsnokságnak alárendelt tüzérmérőosztag, 1918 áprilisától -század. Az alakulat egy tervmérő és egy hangmérő rajból (később szakaszból), valamint egy rajzoló csoportból állt. Számuk eredetileg a dandárénál 500-zal nagyobb volt, de 1918 áprilisától már a dandár számát viselték. Feladatuk az ellenséges állások és ütegek vizuális és akusztikus felderítése volt, amik alapján azokról pontos térképvázlatokat készíthettek a dandárparancsnokság számára. Az 541. tüzérmérőosztag (később 41. tüzérmérőszázad) kiképzése 1917 októberében kezdődött csak meg és 1918 áprilisában kerültek a tüzérdandár állományába.

1917. júliusa után a honvéd gyaloghadosztályokhoz beosztott fényszórószázadot is a honvédtüzérség állította fel, számuk megegyezett a tüzérdandáréval.

A háború kitörésekor minden tüzérségi alakulathoz bizonyos számú, lőszer utánpótlást szállító ún. lőszeroszlop tartozott, de még a gyalogsági lőszeroszlop is tüzérségi alakulat volt. 1917 júniusában az utóbbi, majd 1918 januárjában az összes lszeroszlop megszűnt tüzéralakulat lenni és ezeket átadták a vonatcsapatnak. Helyettük tüzérdandáronként egy lőszerrakodó század került felállításra, melyek feladata a hadosztály körletében lévő felvételező állomásokon a gyalogsági kézigránátok és a tüzérségi lőszerek (beleértve az akna- és gránátvető lőszereket is) átvétele és kezelése, valamint tüzérségileg kiképzett kísérő különítmények vezénylése a lőszerszállításra használt vonatlépcsőkhöz. Számozásuk megegyezett a tüzérdandár számával (pl: 41. lőszerrakodó század).

Az 1918-as átszervezés

A hadsereg-főparancsnokság 1917 őszén felvetette annak lehetőségét, hogy a tábori tüzérdandár ágyús és tarackos ezredét két vegyes ezredbe szervezzék át. A hegyi- és a nehéztüzérség már ilyen egységekből állt, ezért idejét látták, hogy itt is így legyen.

A két ezredben 4 ágyús- és 6 tarackosüteg volt összesen, ezért az új, vegyes ezredeket két ágyús és három tarackosüteg alkotta. A légelhárítóüteget az egyik, az aknavetőüteget pedig a másik vegyes ezredhez „csapták hozzá”. A nehéz tüzérezredet nem érintette az átszervezés.

Az új ezredek a tábori tüzérezred megnevezést kapták. Mivel ugyanazt a számot nem viselhették, ezért végül az egyik 100-zal nagyobb sorszámot kapott (pl: 41. és 141. tábori tüzérezred). Az átszervezést pontosan megtervezték, melyik régi ezred melyik ütege melyik új ezred melyik ütege lesz. Az erről szóló parancsok 1918 elején jöttek ki és az átszervezés aránylag hamar és zökkenőmentesen lezajlott.

A 41. tábori ágyúsezredből megalakult a 41. tábori tüzérezred, a 41. tábori tarackosezredből pedig a 141. tábori tüzérezred. A tábori ágyúsezred 1. és 4. és 6. (aknavetős) ütege maradt az átnevezett ezredben, a 2., 3. és 5. (légvédelmi) üteg pedig a 141. tábori tüzérezred 1., 4. és 6. ütege lett. A 41. tábori tarackosezredből megalakult 141. tábori tüzérezredben a 2., 3. és 5. üteg maradt a helyén, az 1., 4. és 6. üteg pedig a 41. tábori tüzérezred 2., 3. és 5. ütege lett. A tábori tüzérdandár naplója szerint az átszervezés 1918. február 1-4. között zajlott le.

Tüzérek a hegyről

Az 1918-as átszervezést követően, attól függetlenül, a tábori tüzérdandárok még egy plusz hegyi tüzérosztályt kaptak, melyek két hegyi ágyús- és egy hegyi tarackosütegből álltak. A dandár tűzerejének növelése mellett a mobilitásuk miatt kerültek a gyaloghadosztályokhoz, mivel a caporettói áttöréskor ezek az alakulatok tudták leginkább követni és támogatni az előrenyomuló gyalogságot.

A háború kitörésekor fennálló néhány hegyi tüzérezredet a háború alatt újabbakkal bővítették. 1917 folyamán felállításra került 8 honvéd hegyi tüzérosztály, valami ezek pótkerete is. Az ütegek megalakítása elég lassan haladt, még 1918 elején is akadt jónéhány, ami a pótkeret szerint nem volt menetkész és megbecsülni sem tudták mikor lesz az. A 41. tüzérdandárhoz márciusban érkezett meg a 41. hegyi tüzérosztály két ágyúsütege, a tarackosüteg pedig csak júliusban.

 A 41. honvéd tábori tüzérdandár szervezeti ábrája 1918 júliusában

A 41. tábori tüzérdandár 1918 október végén

„A hagyomány szerint Szent Borbála védőszárnyai alatt álló magyar királyi honvédtüzérség a Nagy Háború végére a legnagyobb mértékben gyarapodó, mennyiségileg és minőségileg egyaránt a leggyorsabban fejlődő fegyvernem volt a honvédség kebelén belül. Csapattesteinek szervezeti felépítése, felszerelése és fegyverzete megegyezett az osztrák‒magyar hadsereg tüzéralakulataiéval, fejlesztése is azokkal párhuzamosan ment végbe, fejlődési üteme azonban meghaladta a közös hadsereg tüzérségének mértékét. 1914 és 1918 között a császári és királyi tüzérség ereje négyszeresére, a honvédtüzérségé hétszeresére nőtt, az első világégés végére egy önmagában is ütőképes, európai színvonalú tüzérséggé vált.”‒ írta Balla Tibor a honvédtüzérség első világháború alatti fejlődéséről.

A 41. honvéd tüzérdandár a háború elején összesen 7 ütegbe szervezett 42 löveggel rendelkezett. A háború végére ez 19 ütegre bővült, amiben 88 löveg (ebből 16 nehéz) plusz légvédelmi ágyúk és aknavetők tartoztak. Emellett a tüzérdandár saját távbeszélő osztaggal, mérő-, fényszóró- és lőszerrakodó századdal rendelkezett.