„Hajtók a svábák vadászatán”

2024.04.18. 07:00 :: BartókBéla

Boszniai önkéntes milicisták a Nagy Háborúban

Az Osztrák–Magyar Monarchia bosnyák katonáit sokan dicsérték a Nagy Háború idején bátorságukért és kíméletlenségükért. A Schutzkorps nevű boszniai kisegítő milíciát is az osztrák–magyar hatalom szervezte 1908-ban, hogy megakadályozza a szerbek megmozdulásait, de áldozataik legtöbbször civil lakosok voltak. A következő poszt ennek a bosznia-hercegovinai félkatonai szervezetnek az első világháború eleji tevékenységét tekinti át.

 

A boszniai Schutzkorps tagjai, a fonetikusan kiejtett nevük alapján az ún. suckorok, 1908–1918 között egy fegyveres félkatonai alakulat tagjai voltak. Nem tekintették őket az osztrák–magyar fegyveres erő szerves részének. Felszerelésük, kiképzésük hiányosságai miatt frontszolgálatra sem voltak alkalmasak. Az ilyen milícia típusú fegyveres különítmények közös jellemzője világszerte az, hogy olyan időszakban növekszik meg a szerepük, amikor a központi kormány hatalma, a vagyon- és közbiztonság meggyengül (sokszor éppen miattuk), és a kormány felkérésére önkényes módon éppen ők próbálják helyreállítani a rendet. Bosznia-Hercegovinában az 1914. június 28-i szarajevói merénylet után azonban nem ilyen szituáció alakult ki.

Alipašin most-i suckorok középen álló egyenruhás osztrák–magyar parancsnokukkalAlipašin most-i suckorok középen álló egyenruhás osztrák–magyar parancsnokukkal
(Forrás: srbinaokup.info)

A boszniai önkéntes kisegítő karhatalom létrehozásának okai azonban sokkal régebbiek, mint az osztrák–magyar uralom és azt bizonyítják, hogy egy több évszázados fegyveres ellenállásra nem a többszörös fegyveres reakció az adekvát válasz. A Balkán-félsziget terepviszonyai egyébként 3000 éve kedveznek mindenféle megszálló hadsereggel szembeni banditizmusnak vagy függetlenségi harcnak, mikor mi volt a céljuk. A középkorban az Oszmán Birodalom berendezkedése után a keresztény alattvalók is évszázadokon át szervezett vagy szervezetlen fegyveres akciókkal akadályozták a török közigazgatás tevékenységét. Ezért a törökök az alattvalók megfélemlítésére már a 16–17. században irreguláris fegyveres csapatokat szerveztek pl. mohamedán vallású albánokból, bosnyákokból, amelyek Magyarországon is rendszeresen garázdálkodtak. A más felekezetű civil lakosság felfegyverzését és karhatalmi célú felhasználását tehát a törökök kezdték el a balkáni keresztény területeken, és talán legborzalmasabbak az 1877-es bolgár felkelést vérbe fojtó basi bozukok lettek.

Az osztrák–magyar okkupáció után 1881 végén a katonai sorozás bevezetése fegyveres ellenállást okozott a hercegovinai szerbek között, ezért az osztrák hadvezetés már az 1882-es felkelés idején különleges portyázó alakulatokat alakított önkéntes katonákból, csendőrökből és kisebb részben helyi lakosokból Streifkorps (portyázó különítmény) néven, amelynek tagjait horvátul strafuni-knak nevezték és akiknek feladata a szerb haramiák kíméletlen likvidálása volt. A Streifkorps folyamatosan mozgó, járőröző határvédelmi egység volt, és a haramiák eszközeivel, módszereivel harcolt ellenük.

A később szervezett Schutzkorps viszont statikusabb területvédelmi szervezet lett, amelyet először a boszniai annexiós válság kezdetén szerveztek meg. Amikor 1908 őszén Bécsben bejelentették Bosznia-Hercegovina bekebelezését, a szerbek tiltakozása ismét tüntetésekhez, ellenálláshoz vezetett. Demonstrációk kezdődtek Bosznia több településén, így az osztrák–magyar hatalom egy felkelés megelőzése céljából újra megtorló intézkedéseket vezetett be, amelyeket az ekkor megalakított és milíciához hasonló Schutzkorps (védosztag) tagjai, a suckorok hajtottak végre. Ők már többségükben bosnyák és horvát katonaviselt férfiak (tartalékosok, népfelkelők) voltak, akikből akkor 11 zászlóaljat hoztak létre. Különösen Hercegovinában volt erőszakos a muszlim milicisták fellépése az ortodox keresztény szerb lakossággal szemben, a határvidéken egy időre hadiállapotot hirdettek ki.

1912-ben az első balkáni háború kirobbanása után a bécsi politikai és katonai körökben Szerbia elleni érzelmek tovább erősödtek. Oskar Potiorek osztrák–magyar kormányzó számos szerb egyesületet betiltott, tevékenysége már ekkor jelentősen hozzájárult a szerbellenes hisztériához, de az osztrák-, horvát- és bosnyákellenes gyűlölethez is. Amikor kiderült a bécsi kormányzat terve a horvátok és bosnyákok újabb felfegyverzésére, ez Banja Lukában heves tiltakozásokat váltott ki a szerb lakosság körében, így a suckorok nagyobb mértékű újjászervezése 1913-ban nem valósult meg.

Oskar Potiorek (1853–1933) osztrák–magyar tábornok 1910-től Bosznia-Hercegovina hadseregfelügyelője és tartományfőnökeOskar Potiorek (1853–1933) osztrák–magyar tábornok 1910-től Bosznia-Hercegovina hadseregfelügyelője és tartományfőnöke
(Forrás: commons.wikimedia.org)

Az 1914. június 28-i szarajevói merénylet után azonban Potiorek utasítására a védosztagokat az egész tartományban újjáalakították, és a pl. Horvát Jogpárt Zágrábban jelentős szerepet játszott azok megszervezésében. A kihirdetett statárium kedvező helyzetet teremtett a megfélemlítéshez. Az osztrák–magyar hatalom már júliusban szabad kezet adott a milicistáknak, hogy leszámoljanak a szerbekkel a trónörökös meggyilkolása miatti haragjukat „népítéletként” feltüntetve. A suckorok akkor is elsősorban katonaviselt boszniai muszlimok voltak, de horvátok is szolgáltak köztük, sőt néhol még szerbek is. A milícia szerb tagjait állítólag az ösztönözte a csatlakozásra, hogy ez megóvhatta őket attól, hogy azonnal behívják az osztrák–magyar hadseregbe és a frontra küldjék őket.

Az a döntés, hogy elsősorban a boszniai muszlimok és horvátok között toborozzanak a Schutzkorpsba, a Habsburgok több évszázados „oszd meg és uralkodj” elven alapuló nemzetiségi politikájának része volt, amit 1878-tól tervszerűen folytattak Bosznia-Hercegovinában is. A gyarmattartó nagyhatalmak a történelem során rendszeresen alkalmazták a különböző etnikumok sakkban tartásának ezt a módszerét Afrikában, Ázsiában. Felfegyverezték egy nyelvi, vallási kisebbség tagjait a többi nemzetiség terrorizálása céljából. Hasonló módon próbálták pl. a Habsburgok is elfojtani a magyar függetlenségi mozgalmakat horvát, szerb és román irreguláris egységek bevetésével.

„Szerbiának pusztulnia kell!” – osztrák–magyar propagandarajz 1914-ből„Szerbiának pusztulnia kell!” – osztrák–magyar propagandarajz 1914-ből
(Forrás: commons.wikimedia.org)

Kezdetben a boszniai milícia mintegy 11 000 aktív fegyveresből és 1600 tartalékosból vagy népfelkelőből állt. A boszniai védosztagosok létszáma a háború folyamán folyamatosan emelkedett, s elérte a 20 000 főt. Mivel az osztrák hatóságok úgy gondolták, hogy a hercegovinai szerbek a legkevésbé megbízhatók, kb. 5000 suckor, vagyis a kezdeti létszám 45 %-a Hercegovinában állomásozott. Ráadásul ezek közül 3000 fegyveres Kelet-Hercegovinában a határ mentén volt elhelyezve. A legelső összecsapások a montenegrói határvidéken zajlottak, a legvéresebb összetűzések és megtorlások itt történtek.

Osztrák–magyar katonák szerbeket akasztanak Avtovac közelében 1914-benOsztrák–magyar katonák szerbeket akasztanak Avtovac közelében 1914-ben
(Forrás: www.srpskaistorija.com)

A szarajevói merénylet után előbb a horvát és bosnyák lakosság egy kisebb része rombolt, fosztogatott és lincselt meg szerbeket, majd a Szerbiának küldött osztrák–magyar hadüzenet után a suckorok tömeges letartóztatásokat, házkutatásokat, majd kivégzéseket (nyilvános akasztásokat) hajtottak végre a hercegovinai szerbek között megfélemlítés, elrettentés céljából. Trebinjében pl. a piactéren 79 gyanús hazaárulónak tartott szerb lakost akasztottak fel, köztük értelmiségieket, földbirtokosokat és papokat. A gyilkosságok egész Hercegovinában elterjedtek, amelyeket túszszedések, fosztogatások és gyújtogatások kísértek. A történészek ma elismerik, hogy a kivégzések gyakran önkényesek voltak, a szerbeknek kevés lehetőségük volt védekezésre. A bosszúvágyat emberi kapzsiság, gyűlölet és a politika szította.

A meggyilkolt szerbekről ma már nem lehet eldönteni, mennyire támogatták a Hercegovinába behatoló montenegrói vagy a szerbiai hadsereget, mert a védosztagok abból az előítéletből indultak ki, hogy minden szerb gyanús, potenciális kém, amit nem is kell bizonyítani. A hadüzenet után életbe lépő rendkívüli állapot és a megtorló rendeletek tették lehetővé a helyi lakosok erőszakos fellépését, de még ma sincs részletesen feldolgozva az Osztrák–Magyar Monarchia Nagy Háború alatti nemzetiségellenes propagandája, valamint terrorja, amelyek végleg tönkretették a kisebbségek együttélésének a lehetőségét.

Bugojnói suckorok előtt törökülésben Remzibeg Abdalajbegovics szakaszparancsnok, mellettük egy osztrák–magyar tisztBugojnói suckorok előtt törökülésben Remzibeg Abdalajbegovics szakaszparancsnok, mellettük egy osztrák–magyar tiszt
(Forrás: srbinaokup.info)

1914 nyarán a suckorok a Drina folyó mentén is ún. bűnözőellenes tisztogatásokat végeztek, amelyek pl. Fočában a szerbek közötti újabb tömeges kivégzésben teljesedett ki. 5500 személy bebörtönzése (akik közül minimum 700 fő a börtönben halt meg) és 460 szerb nemzetiségű személy kivégzése Boszniában és Hercegovinában a háború kitörése utáni hónapokban főként a védosztagosok bűne volt. A szerb gerilláktól ruházatukban alig különböző muzulmán fegyveresek faluról falura vándorolva gúnyos szerbellenes jelszavakat kiabáltak, szerbellenes dalokat énekeltek, miközben súlyos bűncselekményeket követtek el. A suckorok nem viseltek osztrák–magyar egyenruhát, hanem csak fekete-sárga karszalagot, hogy megkülönböztessék magukat a szerb csetnikektől, komitácsiktól, akik szintén hétköznapi öltözetben portyáztak. A boszniai védosztagosok civilként járőröztek és eleinte szerb-horvát nyelven adták ki a parancsokat, ami tévedésből többször is tűzharchoz vezetett köztük és az osztrák–magyar katonai egységek között. Ezért rendelték el később, hogy az alapvető parancsokat német nyelven kell kiadni és kiképzett katonák legyenek a vezetőik.

Ma – az 1991–1996 közötti boszniai polgárháború hatására – egyes kutatók azt állítják, hogy az osztrák–magyar hatóságok 1914-es szerbellenes terrorja Bosznia-Hercegovinában az első modern etnikai tisztogatás volt, mert ők adtak utasítást jelentős számú kisebbségi lakosság szervezett és tudatos üldözésére. Egyes boszniai történészek azonban leszögezik, hogy nem minden muszlim volt bűnös a suckorok tetteiért, mert sokan megvédték, segítették szerb szomszédjaikat, néhány bosnyák politikus pedig tagadja, hogy a védosztagok kizárólag bosnyákokból és horvátokból álltak, szerintük sok szerb is szolgált köztük, sőt néhány csapatot szerbek vezettek. Amikor viszont a szerb és montenegrói hadsereg behatolt Bosznia-Hercegovinába, a suckorok már nem karhatalmi, hanem katonai feladatokat kaptak, és hiányos kiképzésük, felszerelésük miatt súlyos veszteségeket szenvedtek el.

Suckorok az 1914. október 9-i osztrák veszteséglistán (7=járás,8=lakóhely,9=születési év,11=elesett,12=sebesült,13=fogság) Suckorok az 1914. október 9-i osztrák veszteséglistán (7=járás,8=lakóhely,9=születési év,11=elesett,12=sebesült,13=fogság)
(Forrás: digi.landesbibliothek.at)

Az egyik védosztag parancsnoka egy Ademaga Mešić (1869–1945) nevű férfi volt, akinek az élete magában foglalja Bosznia-Hercegovina lakosainak 19–20. századi tragédiáját. Tešanjban született Bosznia északi részén, apja muszlim, anyja horvát volt. Nevében ott a török földbirtokosra utaló aga név. A bosnyákokat a horvátok horvát nyelvű muszlimnak, a szerbek szerb nyelvű muszlimnak tekintették/tekintik, önálló etnikai identitásuk kialakítására 1878 után az osztrákok tettek kísérletet. Ademaga jómódú kereskedőként egy boszniai újság kiadója volt, támogatta 1908-ban Bosznia-Hercegovina annexióját, horvátbarát bosnyák pártot is alapított. A Nagy Háború kezdetén a helyi Schutzkorps parancsnoka lett, csapatát „Ademaga Seregének” nevezték, majd 1915–1918 között a 3. bosznia-hercegovinai gyalogezred tartalékos tisztjeként szolgált. A háború után ismét kereskedő lett, de csökkent a befolyása. 1941-től viszont olyan szerbellenes bosnyákok közé tartozott, akik a fasiszta horvát állam támogatói, tisztviselői lettek. A 2. világháború végén Ausztriába menekült, de a britek elfogták és kiadták a jugoszláv kormánynak. A bíróságon azt hangoztatta, hűséges alattvalója volt a török szultánnak, az osztrák császárnak, a szerb királynak, és szeretne hű polgára lenni a Jugoszláv Népköztársaságnak is. Mešićet életfogytiglani börtönre ítélték, 1945-ben a börtönben hunyt el. Nehezíti a suckorok kutatását és értékelését, hogy 1941–1945 között, majd 1991-ben ismét alakultak különböző célú és összetételű muzulmán vallású félkatonai egységek, milíciák.

Ademaga Mešić boszniai alelnök és Ante Pavelić horvát vezér Zágrábban 1941-benAdemaga Mešić boszniai alelnök és Ante Pavelić horvát vezér Zágrábban 1941-ben
(Forrás: www.vecernji.hr)

A Schutzkorps lényegét és a bosnyákok véleményét legegyszerűbben és legvilágosabban Ivo Andrić fogalmazta meg 1945-ben megjelent és a boszniai Višegradban játszódó Híd a Drinán című regényében. Ebből közlünk egy részletet:

„Ali hodzsa boltjában néhány tekintélyes városi török ült. Nailbeg Turkovic, Oszmanaga Sabanovic, Szuljaga Mezildzic. Sápadtak és gondterheltek, azoknak az embereknek a nehéz és merev arckifejezésével, akiknek van vesztenivalójuk, s ami akkor jelentkezik rajtuk, ha váratlan és nagy változások előtt állnak. Őket is felhívták a hatóságok, hogy a Schutzkorps élére álljanak. Most mintegy véletlenül találkoztak, hogy feltűnés nélkül beszéljék meg, mit cselekedjenek. egyik részük elfogadta a felhívást, másik részük pedig a tartózkodást tanácsolta. Ali hodzsa izgatottan, arcán pírral, szemében pedig a régi fénnyel határozottan visszautasította, hogy bármilyen részt is vállaljanak a Schutzkorpsban. Különösen szembeszállt Nail béggel, aki azt ajánlotta, hogy fogadják el a fegyvert és a cigányok helyett ők mint tekintélyes emberek álljanak a muzulmán önkéntes alakulat élére.

– Én amíg élek, nem keveredem effajta dolgokba. S ha eszed van, te sem mégy oda. Hát nem látod, hogy a gyaurok rajtunk keresztül verekednek s a végén a mi fejünket fogják leütni?

S ugyanazzal a beszédességgel, amellyel hajdanán Oszman Karamanlija effendivel szembeszállt, bizonygatta, hogy a török fül számára semmi jó sincs egyik oldalon sem, hogy minden belekeveredés csak kárunkra lehet.

– Bennünket már régóta senki sem kérdez, és velünk senki sem számol. Bejött a svába Boszniába, de sem a szultán sem a császár nem kérdezett meg bennünket, vajon szabad-e ezt cselekedni török bégek és urak? Aztán felkelt Szerbia és Crna Gora, a tegnapi rája, elvette a török császárság felét, még csak ránk se pillantottak. Most meg rárohan a császár Szerbiára, minket senki sem kérdez, csak puskát adnak a kezünkbe, pantallót a lábunkra, hogy legyünk hajtók a svábák vadászatán, s mi üldözzük a szerbeket, hogy ne az ő nadrágjuk feneke szakadjon szét a lovon. Hát neked, boldogtalan nem jut eszedbe, ha olyan nagy dolgokban annyi esztendőn át semmiről sem kérdeztek bennünket, honnan ez a nagy kedveskedés, amitől az oldalbordáid ropognak? Én csak azt mondom neked, veszélyes számlák ezek, s az jár legjobban, aki nem keveredik bele jobban semmint muszáj. Itt a határon kezd vérezni, de ki tudja, meddig terjed ez. Szerbia mögött is van valaki. Másként az nem lehet. Csak neked ott, Nezukéban ott áll a hegy az ablakod előtt és nem láthatsz tovább annál a sziklánál. Hagyjad csak abba, amit kezdtél, ne menj te a Schutzkorpsba, de ne is beszélj rá senkit. Jobb, ha azt a még megmaradt tucat zselléredet fejed, amíg még adnak valamit.

Mindannyian hallgatnak, mozdulatlanul és komolyan, Nail bég is hallgat, láthatólag sértődötten, habár leplezgeti, s halálsápadtan forgat valamit a fejében. Nail bégen kívül Ali hodzsa mindenkit megrendített és lehűtött. Csak dohányoznak és szótlanul nézik, hogyan mászik a hídon keresztül a katonai kocsik és megrakott lovak beláthatatlan sora. Aztán egymás után felállnak és elbúcsúznak. Utolsó volt Nail bég. Komor köszöntésére Ali hodzsa még egyszer a szemébe nézett, és szinte szomorúan mondta:

– Látom, eltökélted magadban, hogy jelentkezel. Mindenáron el akarsz pusztulni, attól félsz, hogy megelőznek a cigányok. De jusson eszedbe, mit mondtak a régiek: nem az az idő jön, hogy elpusztuljunk, hanem hogy meglássék, ki micsoda. Ilyenek a mai idők.”

Ivo Andric: Híd a Drinán, Forum Kiadó, Novi Sad (Újvidék), 1962. 392–394. fordította Csuka Zoltán. A kötet online elérhető változata ide kattintva tölthető le.

Az osztrák–magyar csapatok által lerombolt híd a Drinán Višegradban 1915-benAz osztrák–magyar csapatok által lerombolt híd a Drinán Višegradban 1915-ben
(Forrás: en.m.wikipedia.org)

Szólj hozzá!

Címkék: Bosznia-Hercegovina suckorok Schutzkorps

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr2818380977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása