Kövess 170 – 100

2024.04.11. 07:00 :: PollmannFerenc

Az idei esztendő kétszeresen is kínál alkalmat jubileumi megemlékezésre báró kövessházi Kövess Hermann tábornagy, az osztrák–magyar haderő utolsó főparancsnoka tisztelőinek. A neves hadvezér március 30-án lett volna 170 éves, szeptember 22-én pedig halálának lesz kereken a 100. évfordulója. 1924-ben a magyarországi és az ausztriai lapok mindkét alkalom kapcsán bőséges terjedelemben írtak Kövess életéről és pályafutásáról, kiemelve világháborús teljesítményét, felsorolva diadalmas hadjáratait és győztes csatáit. A tudósításokban rendre felbukkan két fontos motívum: az egyik a tábornagy magyar volta, a másik pedig veretlen hadvezéri karrierje …

Kövess, a magyar hadvezér

Míg az ausztriai lapok legfeljebb Kövess Hermann magyar származását említik, a hazai sajtóban ellenben általában kihangsúlyozzák a tábornagy magyar voltát. Természetesen a korabeli propaganda számára Kövess magyarsága különleges értékkel bírt: Kövess ismeretes módon Temesváron született (1854. március 30.), az 1918-as összeomlás után a magyar állampolgárságot választotta és bár Bécsben élt, magyar nyugdíjat élvezett és halála után hamvait Budapesten temették el. Továbbá a családtörténészek megerősítették, hogy Kövess Hermann apai ágon egy régi magyar nemesi családból származik, amely valószínűleg Zala megyei eredetű, és ennek egyik, Ausztriába szakadt ágához tartoztak a tábornagy közvetlen felmenői. Ráadásul Kövess Hermannt IV. Károly király 1917-ben magyar bárói rangra emelte.

 

Kövess Hermann gyalogsági tábornokként 1916 körül Kövess Hermann gyalogsági tábornokként 1916 körül
(Forrás: wikipedia.org)

Na, de mitől lesz valaki a Monarchia haderejében magyar tábornok? Balla Tibor kiváló tábornok-lexikonjának (A Nagy Háború osztrák–magyar tábornokai) első kötetében a következő kritériumokat állítja föl ennek eldöntésére: „magyar nemzetiségűnek valójában azokat tarthatjuk, akik a történelmi Magyarország területén születtek, magyar honosak voltak, amellett még magyarul is tökéletesen beszéltek, nevük is magyar, horvát vagy német hangzású (őket elmagyarosodott bevándorló németeknek, horvátoknak vagy izraelitáknak tekinthetjük), magyar nemesi címet vagy rangot birtokoltak, főként a közös hadsereg magyarországi kiegészítésű és/vagy a magyar királyi honvédség alakulatainál, intézményeinél szolgáltak (ez a világháború idején elhunytak utolsó alkalmazására is vonatkozik), 1918 után Magyarországon élték nyugdíjas éveiket.” Balla Tibor szerint e hét kritériumból hatnak teljesülnie kell ahhoz, hogy az adott tábornok magyarnak minősüljön. Nos, Kövess Hermann esetében könnyű belátni, hogy a megkívánt számú feltétel bizonyosan nem teljesült.

 

Kövess Hermann sapkajelvényen Kövess Hermann sapkajelvényen
(Forrás: www.vatera.hu)

Magyar nyelvtudása messze nem volt kifogástalannak mondható. (Amikor 1896-ban felmerült az áthelyezése a m. kir. Honvédséghez és ő ez ellen kézzel-lábbal tiltakozott, egyik érve így hangzott: „német anyától tökéletesen német nevelést kaptam, otthon soha nem beszéltünk magyarul, magyar iskolai oktatásban soha nem részesültem…”). Azonkívül 1918 után, bár magyar nyugdíjat élvezett, ezt a nyugdíjat Bécsben költötte el, mivel tartósan ott élt és ott is érte a halál. Mellesleg születése idején Temesvár éppenséggel nem volt Magyarország része, azzá csak 1860-ban, az októberi diploma kiadása után vált, bár ez talán már túlzott szőrszálhasogatásnak minősül.

Természetesen kérdéses, hogy ilyen formális kritériumok alapján vajon eldönthető-e valamely tábornok magyarsága? Tartok tőle, hogy bajosan. Mellesleg szólva az egykori osztrák–magyar tisztikar köztudottan szupranacionális intézményként működött, ahol a nemzetiségi hovatartozással szemben az uralkodó, a dinasztia, illetve a birodalom iránti feltétlen hűséget tekintették valóban fontosnak. A hangsúlyozott nacionalizmust ellenben egyáltalán nem tolerálták és minden módon igyekeztek visszaszorítani.

Ami Kövesst illeti, a Monarchia fennállása alatt természetesen ő is olyan „velejéig svarcgelb” volt, mint amilyennek például Tersztyánszky is tartotta magát. Egykorú anekdota szerint amikor a tábornagyot „nagyon szorongatta volna egy lerázhatatlannak bizonyult szerkesztő, hogy magyar-e őexcellenciája, vagy osztrák, annyit mondott kurtán: – Családom a haderő s istenem a császár!” Ezzel kapcsolatban érdemes talán idézni fiának, a hadtörténész Kövess Gézának a vélekedését: „1918 és 1924 között is maradt, aki mindig is volt, császárhű, svarc-gelb k.u.k. tiszt, egyszerre osztrák és magyar, aki az egész 1918-ban elsüllyedt és felosztott Habsburg-monarchiát a hazájának tekintette.” A korabeli magyar propaganda azután a trianoni Magyarország állampolgárságát választó és magyar nyugdíjat élvező, magyar földben nyugvó tábornagyból, akinek (részben) magyar ősei voltak nyilván nem minden alap nélkül kreált ízig-vérig magyar hadvezért.

Kövess, a veretlen

„Tábornokaink között ő volt egyike azoknak, akiket soha le nem győzött semmiféle ellenség!” – írta róla nekrológjában Gabányi János, a neves hadtörténész. Mivel Kövess Hermann a világháború kitörésétől – néhány hónap kivételével – annak utolsó pillanatáig felelős parancsnoki megbízatásban harcolt, ez a teljesítmény igazán elismerést érdemlő és kellően különleges ahhoz, hogy külön kihangsúlyozzák. Gabányi azonban ráadásul a szinte egyedülálló hadvezéri szereplést közvetlenül összekapcsolja a tábornagy magyarságával: „Az a hadsereg, vagy bármiféle magasabb egység, amelynek Kövess állott az élén, soha sem hátrált, zászlóit mindig magasan lobogtatta és — győzött! Mi volt ennek az oka? Az, hogy Kövess tábornagy — magyar volt! Volt benne valami a régi magyar hadvezérekből. Mintha Zrínyi, Bocskai, Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc szelleme ihlette volna meg őt, azoknak a nagy elődöknek szelleme, akik az elszántságot, az elhatározásnak meg nem ingatható megvalósítására való törekvést és a hajthatatlan szigort katonáik lelkébe való éleslátással párosították.” Itt az olvasónak máris feltűnhet egy furcsaság, amely a lelkesült megfogalmazásban akár el is sikkadhatna, hogy ugyanis akit soha le nem győztek, az nem feltétlenül volt minden csatájában győztes! A hadtörténelem ismeri az eldöntetlen összecsapás fogalmát, amikor a szembenálló hadvezérek közül egyik sem képes rákényszeríteni a másikra az akaratát, miáltal egyiküket sem győzték ugyan le, ám egyikük sem győzött…

 

Kövess Hermann plakett Kövess Hermann plakett
(Forrás: https://signum-laudis.hu/keptar/kepek/1179-kovess-hermann-plakett)

Kézenfekvő a kapcsolat a hadviselés és a sport között, ezért aligha minősülhet profánnak, ha az utóbbiból kölcsönzünk fogalmakat az előbbivel kapcsolatban. Nos, a győzelemmel felérő döntetlen tipikusan ilyen fogalom, mikor a védekező fél a túlerejű ellenséggel dacolva áll helyt, amit joggal minősíthet győzelemnek, dacára annak, hogy formálisan nem sikerült riválisa fölé kerekednie. Ugyanakkor – megint csak a sportból vett példával – csupa döntetlennel soha sem lehet bajnokságot nyerni: azaz a veretlenség önmagában dicséretes, ám nem mindig elegendő a sikerességhez. Ráadásul – ellentétben a sportversenyekkel – a hadszíntéren az sem mindig egyértelmű, melyik fél mondhatja magát győztesnek. Nem ritka az sem, hogy – mindkettő… Az 1914. augusztusi sabáci harcokat követően mind Tersztyánszky, mind a szerbek sikerként értékelték a történteket, holott előbbi legfeljebb azt könyvelhette el pozitívumként, hogy viszonylag épségben át tudta vinni csapatait a Száva innenső partjára…

A kérdés azonban végső soron mégis csak az, vajon nem túlzás-e, amit Gabányi állított? Tényleg igaz, hogy az a csapat „amelynek Kövess állott az élén, soha sem hátrált, zászlóit mindig magasan lobogtatta és — győzött”? Vagy csupán a propaganda csinált Kövessből ilyen győztes hadvezért, a legyőzhetetlen és minden csatában győztes parancsnok nimbuszával övezve személyét? Nem az ünneprontás szándéka mondatja velem azt, hogy alighanem az utóbbiról lehet szó. Tény, hogy Ivangorod elfoglalása, Belgrád sikeres megszerzése, a szerbiai hadjárat, Montenegró legyőzése vagy az albániai hadjáratban való szereplés mind-mind megannyi siker (habár például Kövessnek a Fekete hegyek országa elleni hadjáratban játszott szerepéről Stefan Sarkotićnak alighanem egészen más volt a véleménye). De hát például 1914 nyarán-őszén a Lemberg körül harcokban az erdélyi (XII.) hadtest bizony érzékeny vereséget szenvedett az oroszok ellen és hát ugye azt a csapatot is Kövess vezette… Tersztyánszky egy magánlevélben azt írja (mellesleg éppen Sarkotićnak), hogy Kövess 1914 novemberében kétszer is csúnyán leszerepelt és tulajdonképpen meneszteni kellett volna!

Egy szó, mint száz: a tábornagy teljesítménye koránt sem makulátlan, bár ő kétségkívül sok kollégájánál jóval több sikert tud felmutatni. Igaz, a balkáni diadalmenetet eredményező parancsnoki kinevezését a 3. hadsereg élére 1915 szeptemberében tulajdonképpen éppenséggel Tersztyánszky kapitális baklövésének köszönhette, aki, ha nem magával Tisza Istvánnal akart volna képletesen szkanderezni, aligha „ússza meg”, hogy ne ő arassa le mindazon babérokat, amelyek így lényegében Kövess ölébe hullottak…

A tábornagy emlékezete

Kövess Géza szerint édesapja emlékét nem őrzi „sem emlékmű, sem utca, sem tér, sem emléktábla, sem Ausztriában, sem Magyarországon”, és ebben kézirata megírásakor (1956-ban) alighanem igaza is volt. Mindez nem jelenti azonban azt, hogy a történelem folyamán sohasem történt kísérlet Kövess Hermann nevének a felsorolt formákban történő megörökítésére. Nekünk persze lényegesen könnyebb dolgunk van, mint annak idején Kövess Gézának volt, ha a tábornagy nyomait keressük, hiszen rendelkezésünkre áll az internet, miáltal megtudható, hogy Kövess Géza igenis tévedett: volt Kövess Hermann utca! Méghozzá nem is csak egy…

Tekintettel térségünk viharos történelmére és a radikális rendszerváltásokkal együtt járó átnevezési kampányokra természetesen időben korlátozott volt ezeknek az utcaneveknek a fennmaradása, és ma már egyikük sem létezik. Mindenesetre az első előfordulás valamikor 1916 első felében jelent meg, mégpedig nem Magyarországon és nem is Ausztriában, hanem a megszállt Szerbiában: Čačakban.

 

A Kövess utca Čačakban A Kövess utca Čačakban
(Forrás: Érdekes Újság, 1916. február 6. Arcanum Digitális Tudománytár)

Azt gondolhatnánk, hogy a Belgrádtól délre található közép-szerbiai kisvárosban (amely egyébként az 1916. január 1-jével felállított osztrák-magyar Katonai Főkormányzóságon belül az egyik körzeti központ volt) azért lehetett találkozni Kövess Hermann nevét viselő utcával, mert a későbbi tábornagy irányítása alatt álló osztrák–magyar 3. hadsereg parancsnoksága egy ideig ezen a településen működött. Valójában azonban Čačak esetében egyszerre csaknem harminc közterület nevét változtatták meg, az eredeti szerb elnevezést valamely monarchiabeli (magyar vagy osztrák) történelmi személyiség, illetve a szerbek elleni hadjáratban részt vevő osztrák–magyar, valamint német katonai parancsnok nevével cserélve fel. Így kapott utcát Kövessel egyidejűleg Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök, Frigyes főherceg főparancsnok vagy a német Mackensen tábornagy. Az Új Idők 1916. augusztus 20-i számában közölt korabeli listából tudjuk, hogy Kövess Hermann az addigi Sarajevska ulicát kapta.

 

A csacsaki utcanevek listája A csacsaki utcanevek listája
(Forrás: Új Idők 1916. augusztus 20., Arcanum Digitális Tudománytár)

Hogy ez az elnevezés meddig maradt érvényben, az könnyen kikövetkeztethető: mikor 1918 őszén a szerb hadsereg felszabadította a megszállt Szerbiát, nyilván visszaállították a régi utcaneveket is. Kövessét annál is inkább, mivel vele személy szerint is elszámolni valójuk volt a győzteseknek: a tábornagy (feleségével együtt) szerepelt azon személyek listáján, akiknek Belgrád a kiadatását kérte Ausztriától. A „belgrádi győző” érthetően nem volt szimpatikus a déli szomszédnál…

A Google segítségével további előfordulásokat is lehet találni. Így megtudhatjuk, hogy bár a magyar fővárosban nem, ám a két világháború között (1950-ig) önálló településként létező Pestszentlőrincen kapott utcát Kövess tábornagy! Méghozzá 1916 tavaszán, azaz valószínűleg ugyanakkor, mikor Čačakban a nagy átkeresztelés megtörtént. A Budapest XVIII. kerületi Tomory Lajos Múzeum honlapján olvasható poszt szerint itt is egy sor korabeli hadvezér (Conrad, Dankl, Hadfy, Jenő főherceg, József főherceg, Kövess, Szurmay, Tamásy, illetve Hindenburg és Mackensen) kapott utcát a Szentlőrinchez tartozó és 1910 körül létrejött Ó-Szemeretelepen. Kövess Hermann utcáját 1929-ben változtatták Szent László utcára, a többi hadvezér kollégája vagy ugyanebben az évben, vagy 1945-ben, esetleg 1948-ban veszítette el névtábláját. Szurmay Sándor viszont a rendszerváltás után (2013-ban) egyetlenként visszakapta és ma is birtokolja e kitüntetést. (A pestszentlőrinci első világháborús utcanevekről blogunk olvasói már ismerhetik Pápai Tamás kiváló posztját.)

A Hungaricana révén megtalálható a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtárának anyagában egy további Kövess Hermann utca, mégpedig Abony község térképén. A Cegléd 1948. június 13-i száma szerint a tábornagy nevét viselő utca a későbbiekben Perczel Mór nevét viseli. Sajnos azt nem sikerült kideríteni, mikortól nevezték Kövess Hermann utcának. Mindenesetre a szóban forgó utcát ma Somogyi Béla utcának hívják.

 

Abony 1942-es térképének kivágata a Kövess Hermann utcával Abony 1942-es térképének kivágata a Kövess Hermann utcával
(Forrás: https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar)

De mi a helyzet a tábornagy emlékezetét a legkézenfekvőbb módon megőrző emlékkel, azaz mi a helyzet Kövess Hermann sírjával? Tudott dolog, hogy bár a neves hadvezér Bécsben hunyt el 1924. szeptember 22-én, temetésére mégis Budapesten került sor, mégpedig szeptember 29-én. A korabeli magyarországi sajtó részletesen beszámolt a gyászszertartásról és ennek alapján tudjuk, hogy hatalmas érdeklődéssel kísért társadalmi eseményt kreáltak a szervezők, melyen a kormányzóval az élen számos magas rangú közéleti szereplő mellett Kövess világháborús tábornoktársai közül is sokan megjelentek. A magas állami megbecsülést jelezte az is, hogy a Kerepesi úti temetőben állami díszsírhelyen került a földbe a tábornagy hamvait őrző koporsó.

Mikor néhány hete felkerestem a nevezetes sírhelyet, melyet korábban nem láttam, érthető módon azt vártam, hogy Kövess Hermann sírját rangjához méltóan nagyszabású síremlék díszíti. Tulajdonképpen olyasmit vártam, mint ami báró Fejérváry Géza sírján látható a bécsi Zentralfriedhofban.

 

Fejérváry Géza (1833–1914) tábornok, miniszterelnök sírja Bécsben Fejérváry Géza (1833–1914) tábornok, miniszterelnök sírja Bécsben
(Forrás: http://www.viennatouristguide.at)

Ehhez képest csodálkozással és némi csalódással vettem tudomásul, hogy báró Kövess Hermann sírját meglehetősen szerény kőtábla díszíti csupán, melyen az eltelt száz esztendő alatt annyira elkoptak a bevésett betűk, hogy a halott nevén kívül szinte semmi nem olvasható…

 

Kövess Hermann síremléke a Fiumei úti temetőben Kövess Hermann síremléke a Fiumei úti temetőben
(A szerző fotója)

Amikor pedig megtaláltam az alábbi olvasói levelet, mely a Nemzeti Ujságban három évvel Kövess temetése után jelent meg, már nem is csodálkoztam annyira:

(Kövess Hermann sírja.) Kaptuk a következő levelet: „Igen tisztelt Szerkesztő úr! Engedje meg, hogy a Nemzeti Újság nagy nyilvánossága előtt tegyek fel egy kérdést a székesfőváros tanácsának és minden illetékes hatóságnak. Látták-e néhai Kövess Hermannak, a nagy magyar hadvezérnek sírját? Ez a sír, amelyen csak egy fakereszt áll, a Halottak napján nélkülözött minden hivatalos megemlékezést és a hozzátartozók virágain kívül nem volt ott sem a fővárosnak, sem a kormánynak, sem a hadseregnek, sem az ifjuságnak, sem semminemü társadalmi szervezeteknek koszoruja. Én azt hiszem, hogy a világháborunak ez a veretlen, dicsőséges és nagy tábornagya, ez a nemes férfi és kiváló katona az utókortól, hivatalos és illetékes helyektől is megérdemelné ezen a napon azt a kegyeletet, amely hazánk más nagyjainak sírját olyan szépen feldíszítette. Ez a pár sor nem akar sem szemrehányás, még kevésbé felelősségrevonás lenni, csak szerény figyelmeztetés arra, hogy a következő Mindenszentek és Halottak napján ne feledkezzünk el a világháboru egyik legnagyobb magyar hőséről, minden magyar hadvezérek egyik legnagyobbikáról. Tisztelettel: Egy erdélyi menekült (Nemzeti Ujság, 1927. november 3.)

Nos, a jelek szerint hiába volt az állami temetés, az állami díszsírhely, a kiemelt társadalmi jelentőségű díszünnepség: a magyar állam bizony hamar megfeledkezett kimagasló teljesítményt nyújtó, veretlen hadvezéréről. És bár három év múltán csak elkészült a sírkő, annak jelenlegi állapota alapján úgy tűnik, kevés gondoskodás érte a tábornagy sírját. Ez 1945 után még érthető, hiszen a szocialista hadtörténetírás a világháborús hadvezéreink emlékét legszívesebben elfeledtette volna és tulajdonképpen annak is örülni kell, hogy a sírt nem számolták fel…

 

Kövess Hermann síremlékének a táblája a Fiumei úti temetőben Kövess Hermann síremlékének a táblája a Fiumei úti temetőben
(A szerző fotója)

Ám 1990 után tudvalévőleg megváltozott a politikai környezet, Kövess Hermann sírja pedig belekerült a virtuális Nemzeti Sírkertbe, ami ugyan gondozást nem biztosított a sírhelynek, csupán védettséget. A legújabb hírek szerint azonban idén változni fog a helyzet, és Kövess Hermann sírját a Fiumei úti temető megújult Hősök parcellájába fogják költöztetni, ami remélhetőleg méltóbb körülményeket teremt a tábornagy emlékezetének megőrzéséhez.

2 komment

Címkék: fiumei úti temető nemzeti sírkert kövess hermann hősök parcellája

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr1018377121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m17 2024.04.11. 09:42:44

Köszönöm a gondolatébresztő és sok információt, ismeretet tartalmazó bejegyzést!
2-3 gondolat jut az eszembe az alapkérdéssel kapcsolatban. Hogy például magyarnak tekinthető-e ő vagy sem. Szerintem a legfontosabb ismérv az, hogy ő saját magát minek tekintette. Erre pedig a válasz az, hogy nem tartotta fontosnak a nemzetiségét, hanem úgy, ahogy az a kor császárhű arisztokratáira általában jellemző volt, az uralkodóhoz és a dinasztához volt kötődése. Ez a dinasztikus kötődés nagyon sajátos jellemzője volt a Monarchiának, egyben komoly gyengesége is, hiszen szembe ment a korszellemmel, amit a nemzetállamok kialakulása, felfokozott nacionalizmus jellemzett. Ferenc József saját magát az általa csodált feudális társadalmi viszonyokra támaszkodó utolsó "klasszikus" uralkodónak tekintette. De ez másik történet.
Az utólagos heroizálásnak a magyar történelem nagy alakjaival való összehasonlítása erősen sántít, hiszen sem Zrínyi, sem (és talán legkevésbé) Rákóczi nem mutatott fel olyan makulátlan katonai pályafutást, mint amit Kövessnek tulajdonított az utókor.
Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy ő volt a Monarchia egyik legsikeresebb tábornoka a nagy Háborúban.
Magánéletével, főleg az összeomlást követő időszakkal nem sokat foglalkozik a bejegyzés, inkább csak halálával, és hogy Budapesten temették el. Pedig érdekes lenne mgtudni, hogy miért történt ez így? Így végrendelkezett, vagy az osztrákok nem akartak méltó temetést adni neki? Ez utóbbi nem túl valószínű, hiszen sok nem osztrák származású monarchiás főtiszt és tábornok végső nyughelye van osztrák földön.
Érdemes talán megjegyezni, hogy legidősebb fia 1914-ben elesett. Középső fia lett a bécsi Hadtörténeti Múzeum vezetője, akiről a bejegyzésben is olvashatunk. Legkisebb fia Budapesten élt és halt meg fiatalon, zaklatott életvitele következtében. A három fiú három teljesen különböző történet: ez is érdekes és furcsa fényt vet a háborús hős apa háború utáni éveire. Tragikus kor volt az a Monarchia és a dinasztia lojális alattvalói számára.

PollmannFerenc 2024.04.11. 14:03:06

@m17: Kövess magyarságáról: mindahhoz, amit a posztban írtam, nem sokat tudok hozzátenni. Beszélték, hogy parancsnokként nemigen tűrte a magyar szót - igaz-e, nem-e? -, ám 1918 után nyilván felfedezte ő is a magyar nemzethez való eredendő tartozását, ugyanúgy, ahogy pl. Arz Arthur. Kövess nyilván tisztában volt félig magyar származásával, de félig szász gyökereivel is: a Birodalom fennállása idején mindennek azonban döntő jelentősége nem volt. Ami számított: a feltétlen uralkodó- ill. dinasztiahűség.
Magánéletével nem sokat foglalkoztam: sok minden mással sem... Nem szabályos "rövid életrajz" (Kurzbio), amit írtam. Manapság már könnyű dolga van annak, aki pl. Kövess életéről többet szeretne megtudni: az interneten nem is sokat kell hozzá kutakodni, de kábé 10 éve megjelent egy jól használható életrajz is, melynek szerzője sokat profitált a tábornagy hadtörténész fi (Kövess Géza) kéziratából, amit apjáról írt, és ami sajnálatos módon mindmáig kiadatlan maradt...

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása