„A Transport Hornisch 134/278 rövid története”

2024.04.01. 07:00 :: KajonÁrpád

Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 5. rész

A naplóíró tüzéregysége 1916. december 12-én délután fejezi be a berakodást Poginki községben és a transzport megindul ismeretlen úticélja felé. Bécsben válik világossá a számukra, hogy mi is lesz ez. Krajna területére lépve december 17-én érnek Sežanába, ahol kivagoníroznak. Az utazás alatt Király Iván összetűzésbe keveredik a folyton részegeskedő tiszttársaival, akiknek a viselkedését nehezen viseli. Naklo településre szállásolják be az ütegét.

Naclo, december 18.

A füstölgő hegyek alatt eldugott kis szlovén faluban van az üteg elszállásolva. Ebéd után a társaság eloszlott, így ismét az óhajtott egyedüllétet felhasználom, első dolgom is az, hogy az utazás változatos napjairól beszámoljak.

[1916. december] 12-én reggel hétkor már parancs volt a befogásra. Megérkezett a wolkai társaság is Szakáll és Adácsi kivételével, kik előre mentek telephelyet készíteni, s az ebédet megrendelni a poginki-i Officiers Verköstigungstationnál.

Sötét futó felhőkből enyhe eső permetezett, az út kezdett felázni a kerekek alatt. Mint egy hosszú kígyó nyújtózik az üteg a hullámos úton. Wolka Radoszynskában csatlakozott hozzánk Genersichszázados, az ezred gazdasági hivatal főnöke néhány kocsival. Byten s Poginki községeken áthaladva a poginki-i rakodóhoz értünk, hol az üteg zárt vonalban állott fel, az emberek hozzáláttak az etetéshez. A berakodásra csak egykor került sor, mert a második üteg csak akkor tudott elindulni.

 

Az üteg vasúti szállítása az oroszról az olasz frontra Az üteg vasúti szállítása az oroszról az olasz frontra
(Készítette: Kajon Árpád)

Rengeteg sok zsivaj, ordítozás s erőlködés után fél négyre készen volt a berakodás s elindult a vonat Kowel felé. Itt három óráig időztünk, így alkalmam volt egyet-mást bevásárolni. Majd visszatértünk a lakásul szolgáló harmadosztályú kocsiba. Másnap reggel Lublinban ébredtünk fel, de itt nem sokáig állottunk. Aznap, 13-án ebéd a deblini (Iwangorod) Ostbahnhofon. Innen már személyvonat sebességgel mentünk tovább, s reggel Radomnál ébredtünk. Csak délre értünk (14-én) Granicára, hol ebédeltünk. Vacsorát már Oderbergben fogyasztottuk el. Következő napon (15.) a wieni Nordbahnhofba értünk reggel, s délre áttolatták a transzportot a Südbahnhofra, hol egy császári tanácsosné vendégelte meg a tisztikart vöröskeresztes állomásán. Délután négykor Wiener-Neustadtba értünk, honnan bizonytalan idei tartózkodás után továbbmentünk gyorsvonati sebességgel. A vacsora Gloggnitzban volt. Itt sikerült két lövedékből álló csomagomat feladni.

Ezután a gyönyörű Semmeringre értünk. Bár az ég korom sötét volt, a mozdony kéményéből kicsapó lángok eléggé megvilágították a tájat.

[1916. december] 16-án hajnalban Grázba értünk, csak reggel nyolc óra körül indultunk tovább. Délre Marburgba értünk, éjfélkor már Laibachban időztünk egy keveset. 17-én Cillin, St. Peter im Krainon keresztül Sezanaba értünk. Permetező esőben történt. Kivagonírozás. Ütegparancsnokunk, Saxer főhadnagy jelentkezett a faluban beszállásolt hadosztályparancsnokságnál, ott azt a parancsot kapta, hogy a kijelölt tizenkét község bármelyikében szállásoljon be az üteg.

Szakall Pista néhány altiszttel előre jött szállást csinálni. Mi megebédeltünk a Verköstigungban s a zuhogó esőben útnak indultunk.

Sötét este lett, míg a kiváló utakon eljutottunk ide Naclóba. Ezután jött a menetek legkellemetlenebb része: szakaszparancsnokok, tessék a lovakat beszállásolni. Hogy mit jelent korom sötétben idegen községben beszállásolni, azt szeretném elmondani, de hisz azt nem lehetne elég színesen leírni.

Ordítozás, fáklyák lobognak, tovább előre, a lovak patája csattogott, a síkos köveken ide-oda csúszkáltak. Ni, itt egy íves kapuféle van. Gyerünk be. Lámpával jönnek előre csodálkozó lakosok. A hirtelen fénynél elveszik a szemem világa. Benézek néhány ajtón, míg megtalálom az istállót. Benézek, néhány sovány kis tarka tehén kérődzik. „Ötödik félszakasz, ágyúfogat befelé!” A többivel megyünk tovább.

Átázva értem vissza a kijelölt lakásba. Az egész társaság a konyhán volt, nagyon szép külsejű nagy tűzhely körül szárították magukat. A sürgő-forgó legények, szakácsok között a fekete hajú értelmes arcú háziasszony, szépszemű, turcsiorrú leányai. Vacsora után a fáradt társaság gyorsan széjjeloszlott tán említenem sem kell, hogy Gyárfást úgy kellett kidobni, mert ő még csak ezután akart bort forraltatni, miután néhány pohár teás rumot elfogyasztott, s mi is pihenőre tértünk szalmából készített fekhelyünkre. Igen, meg kell itt jegyeznem, hogy Andreánszky, Adácsi zászlósokkal voltam egy szobában elhelyezve, hol különben, tiszti konyha, tiszti étkező is volt. Ez a transzport Hornisch 134/278 rövid története.

 

Házudvar ciszternával Házudvar ciszternával
(Király Iván eredeti képaláírása. Forrás: Király Iván hagyatéka, Király Edit jóvoltából)

Mielőtt tovább folytatnám a történet fűzését, közbevetőleg néhány esetet szükségesnek tartok feljegyezni.

Az egyik az Abendrot története, mely akkor játszódott le, mikor szabadságon voltam. Még elutazásom előtt szó volt arról, hogy a németek át akarják törni az orosz frontot Bol. Porsk előtt. Elutazásom előtt való estén Saxer Hauptmann von Beckernél volt vacsorán, ki a 213/4. császári ágyús üteg parancsnoka, tőle megtudtam, hogy még negyven üteg megy állásba, a mi ütegünk is részt fog venni az akcióban, mint a 41. honvéd hadosztály jobb szélső ütege, s ezen időre Becker taktikai csoportjába lesz beosztva.

Az úton mesélték az Abendrot teljes történetét. Az ütegek tényleg állásba érkeztek. Ütegünk egy más állásból belőtte magát a Bol. Porsk előtt kijelölt célszakaszra, ott egy ütegparancsnoki figyelőt létesített, melyet Dobra tartott megszállva, az ütegparancsnokoknak reggel háromtól késő estig kint kellett lenni. Beástak nyolcszáz gázpalackot az ellenséges állások előtt, az áttörés napján fel akarták robbantani a Kuchary (?) előtt ásott aknát. Az orosz észrevette a készülődést, ütegeket vitt oda. Az esti pír azonban elmaradt, valami szél felhőket fújt a napnyugati égre. Hogy miféle szél, azt nem lehet tudni. Azt mondják, hogy nem is akartak támadni, csak azt akarták, hogy az oroszok tüzérséget vigyenek oda. Ezért két németet átküldtek, hogy árulják el mi készül. Ezt a célt el is érték. Azt is mondják, azért maradtak, mert az említett két német önszántukból szökött át, a tervet elárulták. Más vélemény szerint az állandó keleti szél lehetetlenné tette a gáz használatát. Akárhogy, tény, hogy az Abendrot elmaradt.

Másik, amit érdemesnek tartok feljegyezni, az utazás módja, illetőleg a hadosztály átszállításának a módja. Kowelben Oderbergig irányították a transzportot, melynek a Hornisch 134/278 titokzatos jelet adták. Ezt az utat a legnagyobb lassúsággal, időveszteséggel tettük meg. Innét gyorsvonati sebességgel kombinált irányítást kaptunk Wienig. Az irányító parancsnokságok mindenütt abban a véleményben voltak, hogy onnét Pozsony-Budapest lesz az irányítás. Tényleg a vonat a Nordbahnhofra hajtott be, s mi szép magyarországi viszontlátásról álmodoztunk. Annál nagyobb volt meglepetésünk, csalódásunk, midőn délben átmentünk Südbahnhofra, megkaptuk az irányítást: Wiener Neustadt-Graz. Itt már mind kisebb útra kaptunk irányítást, a vonat is mind kisebb sebességgel haladt. Stájerben még a lőszeroszlop is kikerülte a transzportunkat. Óvakodjunk a kémektől!

Még néhány adatot akarok feljegyezni az utazásról, mégpedig főleg a tisztikart illetőleg. Röviden ezt úgy is kifejezhetném, hogy bajtársiasságom nagy próbára volt téve. Bátran a megkezdett, sőt jobban mondva megszokott szókimondással a tisztikarban az egész úton az ital vitte a főszerepet. Míg az élelmezés meglehetősen gyenge, tekintet nélkül az étkező több százkoronás deficitjére a legnagyobb pazarlással fogyasztották a méregdrágán fizetett ócska italokat. Ennek azután az lett a következménye, hogy részeg állapotban mutatkoztak a legénység előtt, sőt egyáltalán nem úriemberekhez illően viselkedtek, ezzel szemben a legénységnek sem az italfogyasztás, sem a dalolás nincs megengedve. Nem is számítva azt, hogy a mi lakosztályunkban lévén az étkező, bennünk ott lakókat zavartak nyugalmunkban, lehetetlen lett éjszakára a levegő. Nahát, micsoda lelki sivárság, micsoda férfiak, mily katonák s mily tisztek!

Ily alkalom akarta az én ellentétbe kerülésemet ütegparancsnokommal, Saxer Oszkár főhadnaggyal.

Bár körülöttem nagy csata tombolt, az utazástól kimerülve lepihentem, csakhamar elaludtam. Egyszer csak arra ébredtem, hogy jobbról balról cibálnak, rekedten ordítoznak reám. Felkeltem, próbáltam szabadulni, de tovább molesztáltak, nagyon erős szavakban szemrehányást tettek, hogy mellőzöm a társaságot, vagyis, hogy nem iszom velük. Na, még csak ez kellett. Elkeseredtem. „Bár sose kerültem volna ebbe a társaságba”, szóltam. Mindenki lecsillapodott, Saxer leült a helyére. Egy percnyi csend, aztán elkezdett beszélni olyan hangon, amit a közéletben ordításnak neveznek. Hogy hogy merészeltem én ilyet mondani, ezt megkeserülöm, ki fogja törni a nyakamat, de úri módon. Különben is úriember nem tesz ilyet. Farkasszemet néztem vele, míg szónokolt, azután nyugodtan lefeküdtem, aludtam reggelig, beleszámítom, midőn az ittasok ordítozásai s Mérey botrányai néha felébresztettek.

 

Megérkeztek a „lépcső” fogatok. Minden üteg kapott hat lőszerkocsit hatosfogattal – ez a „lépcső” Megérkeztek a „lépcső” fogatok. Minden üteg kapott hat lőszerkocsit hatosfogattal – ez a „lépcső”
(Király Iván eredeti képaláírása. Forrás: Király Iván hagyatéka, Király Edit jóvoltából)

Az esetnek azonban még nincs vége, engem nem könnyű elhallgattatni. Nem várom meg, míg Saxer „nagy befolyását” melyet még születése előtt elveszített, az ezrednél érvényesíteni fogja, hanem magam kérem fel az ezredparancsnok urat, Vigh alezredest annak eldöntésére, vajon tényleg úri ember vagyok-e, vagy nem, mindkét esetben a legkérlelhetetlenebbül le fogom vonni a konzekvenciákat.

Nevetséges! Az embert beküldik a halál arca elé, azt kívánják, hogy parancsnokától megijedjen, tűrje el a parancsnoka barátkozását. Óh, ti férfiak, de otrombák, ostobák vagytok egyoldalúságtokkal! Igenis, kinyitom a számat, addig hallják meg a hangomat, ameddig akarom. Én nem vagyok katona, élő szolgálati szabályzat, katonai ruhát öltött civil vagyok, honvéd, kinek nemcsak egyenruhája, kardbojtja, hanem egyénisége is van. Punktum.

Golgotha...

Kalászérlelő nyáron madárdalos volt az erdő, virágillattól részegen szálltak a pillangók a perzselő napon. Boldog volt minden.

Jött a vihar a világ fölé, napnyugta után vörös tüzek lobogtak az ég alján. Zokogás verte fel az éj csendjét, a férfiak elhagyták a családi tűzhelyet, az utakról fegyvercsörgés, nehéz kerekek dübörgése hallatszott. Csókok, könnyek, aztán csend lesz, csak néha, lassú éjszakákon hallik egy zokogásba fúló imádság...

Golgotha...

Hát az a leány hova lett? Az a leány messze van, mint felhőktől a nap. Komoran úsznak azok a vibráló levegő felett, amerre a szél sodorja őket, (vajon melyik merne szembeszállni a hatalmas Aeolusszal?) Ha a nap reájuk süt, ragyogó fényben tündökölnek, majd áttetsző aranysárgák, mint a szerelmes szív, majd piros szegélyt öltenek, mint a menyegzői palást, majd a szomorú szerelem gyászos lila színét veszik fel.

Az egyik játszi bohósággal szalad tova, a másik vészes haraggal. Van köztük szelíd, mint a boldogtalan, méltóságos, mint, aki tudja, mi a rendeltetése.

S mennek, vonulnak mindannyian, amerre uruk Aeolus akarja.

Az a leány pedig nem jő közelebb...

Golgotha...

Vad keleti szél belesír a vadsötét orosz éjszakába. Körös-körül égő falvak lángja csapkod a felhők után véres nyelvével, fényénél meg-megvillan az ágyúcső, bajonett. A léptek zaja, kerekek csattogása szívremegtető moraja olvad össze. A vad szél szembe csapja a havat. Az út szélén kimerült emberek feküsznek dermedten, kimúlt lovak, összetört szekerek. Előre, előre!...

Golgotha...

Tán az ősidők elemharcai kezdődnek meg újra, vagy tán a Teremtő megbánta tettét s önmagával akarja elpusztítani az embert? Dübörgő moraj – mintha a föld alól jönne – párosul valami különös, az idegeket megölő búgással, sikoltással. Fekete földgejzírek magvában tűz villan, láng, füst mindenfelé, szanaszét csonka emberi tagok feküsznek. Egyszerre felhangzik az ordítás: rajta! S ezer ember extázisban rohan a halál arca elé...

Golgotha...

A vonat ablaka előtt a kazán szikrái piros csíkokat rajzolnak. Néha-néha megcsillan egy kis ablak fénye, de a komor ércparipa érzéketlen elrohan mellette, rohan, rohan, csak előre, előre a golgotha utcáin. Vajon hányadik következik...

Szólj hozzá!

Címkék: király iván m. kir. 41. honvéd tábori tarackosezred naklo

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr3218367921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása