A kettős monarchia „harmadik fele”: Bosznia-Hercegovina és a Nagy Háború

2024.01.25. 07:00 :: PollmannFerenc

A történelem érettségi tételek képzeletbeli népszerűségi listáján valószínűleg nincs az élmezőnyben a dualista Osztrák–Magyar Monarchia felépítésével és működésével kapcsolatos kérdéskör. Nem véletlenül: a kiegyezés révén létrejött bonyolult államstruktúra megértése már a kortársak többségének is komoly fejtörést okozhatott… Annyit mindenesetre a mai diákok is bizonyosan megjegyeznek a tananyagból, hogy ez a dualizmus azt jelentette: a birodalom két részből állt, úgymint Magyarországból és Ausztriából, vagyis minden alattvaló vagy magyar állampolgár volt, vagy osztrák. Vagy mégsem? Képzeletbeli diákunk bizonyára meglepetéssel értesülne, hogy akadtak Ausztria-Magyarországnak olyan polgárai is, akik sem Ausztriában, sem Magyarországon nem éltek. Mivel létezett ennek a dualista államnak egy olyan darabja is, amely jogilag sem Magyarországnak, sem Ausztriának nem volt a része. (Vagyis ez esetben tertium igenis datur.)

 

Természetesen Bosznia-Hercegovináról van szó, arról a két egykori török tartományról, amelyet a Monarchia az 1878-as berlini kongresszus határozatának eleget téve 1878-ban okkupált (elfoglalt), majd pedig 1908-ban annektált (magához csatolt). És amelynek jövőbeli sorsáról – azaz, hogy a birodalom melyik feléhez tartozzon – a döntéshozók nem tudtak dönteni, mígnem aztán 1918-ban a történelem az egész kérdést tárgytalanná minősítette…

Anton von Werner festménye a berlini kongresszusról, a kép középvonalában Andrássy Gyula, az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere, Otto von Bismarck német kancellár és Pjotr Suvalov orosz külügyminiszter találkozója 1878. július 13-án Anton von Werner festménye a berlini kongresszusról, a kép középvonalában Andrássy Gyula, az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere, Otto von Bismarck német kancellár és Pjotr Suvalov orosz külügyminiszter találkozója 1878. július 13-án
(Forrás: Wikipédia)

Ha nem tudtak, hát nem tudtak – mondhatná a mi képzeletbeli diákunk –, van ennek valami jelentősége? A birodalom nyilván nem ezért bomlott fel az első világháború végére, addig meg egész jó elműködött úgy is, hogy nem kettő, hanem kettőnél valamivel több részből állt. Nos, vannak, akik úgy gondolják, hogy a feltett kérdésre igen a válasz. Éppen kereken egy évtizeddel ezelőtt, a Nagy Háború kirobbanásának centenáriumán árasztotta el a nemzetközi hírcsatornákat a szenzációs bejelentés, mely szerint Szerbia nem tűri tovább, hogy folyamatosan meghamisítsák történelmi szerepét a háborúval kapcsolatban. Ezért egy erre a célra létrehozott folyóiratban havonta nyilvánosságra hoz egy-egy olyan nagy jelentőségű történelmi dokumentumot, amely egyértelműen bizonyítja a vele szemben elkövetett történelemhamisítást. A kampány frontembere pedig a világhírű filmrendező, Emir Kusturica, aki nagy lelkesedéssel látott hozzá fontos feladatának, ám kiderült róla, hogy propagandistának kevésbé kiemelkedő, mint filmesnek.

Emir Kusturica személyesenEmir Kusturica személyesen
(Forrás: Wikipédia)

A szerb propaganda folyóirat 2. száma A szerb propaganda folyóirat 2. száma
(Forrás: www.andricevinstitut.org)

Az említett folyóirat második száma egy olyan ügyet tűzött napirendre, amely alkalmasnak látszott arra, hogy felkeltse a nemzetközi közvélemény érdeklődését. Leközölték az 1914. októberi szarajevói perben a Ferenc Ferdinánd és felesége merénylőinek egyik védőügyvédjeként szereplő dr. Rudolf Zistler felszólalásait, melyben a jogász a bíróság és a közönség meglepetésére azt próbálta meg bebizonyítani, hogy a védenceivel szembeni legfőbb vádpont: a hazaárulás – melyet azáltal követtek volna el, hogy a trónörökös elleni merénylettel Bosznia-Hercegovinának a Monarchiától való elszakítását akarták elérni – egyszerűen nem áll meg. Szerinte ugyanis a nevezett tartományokat nem lehet elszakítani a birodalomtól, mivel annak sohasem voltak törvényes alkotórészei. Zistler ráadásul kétségbe vonta a törvényszék illetékességét is az ügy tárgyalására. A bíróság természetesen érdemben nem foglalkozott az ügyvéd érvelésével és a vádlottakat ismeretes módon el is ítélték. 100 esztendő elteltével Kusturica ezt az ötletet próbálta meg felmelegíteni, és egészen odáig ment, hogy aláírásgyűjtést kezdeményezett a vádlottak perújrafelvételéért. Az akció azonban várható módon elhalt, mindenesetre bizonyosan nem jutott semmilyen nemzetközi bíróság elé hasonló kezdeményezés.

Rudolf Zistler, az ügyvédRudolf Zistler, az ügyvéd
(Forrás: Wikipédia)

A merénylők ügyvédjének korabeli érvelése mindazonáltal nem volt teljesen légből kapott. Bosznia-Hercegovina államjogi státusza a politikusok (és a jogászok) vitái miatt maradt tisztázatlan és Zistler doktor nyilván értesült erről, mielőtt a szarajevói tárgyalóteremben az igazságszolgáltatás tovagördülő kerekei közé próbált védencei érdekében pálcát dugni. Hogy a kérdéskör mennyire bonyolult és szerteágazó, az világosan kitűnik a debreceni egyetemen oktató jogtörténész, Szabó Szilárd közelmúltban publikált rendkívül alapos kötetéből. A kiváló jogtörténész ugyan főleg szakmabelieknek írta munkáját, ám a jogtörténészeken kívül a mezei történészek, sőt a nagyközönség is érdeklődéssel olvashatja azt. (Szabó Szilárd: Bosznia-Hercegovina közjogi viszonya Ausztriához és Magyarországhoz 1878 és 1918 között. Debrecen, 2011.)

Szabó Szilárd könyvének borítója Szabó Szilárd könyvének borítója

A hadtörténészeknek persze aligha az a legfontosabb, vajon kondomíniumnak vagy koimpériumnak (esetleg gyarmatnak…?) minősíthető-e az 1878-ban okkupált és 1908-ban annektált két korábbi török tartomány. Az ellenben például annál inkább, milyen szerepet játszottak a Nagy Háború kirobbanásában, illetve magában a világháborúban. Hiszen a jól ismert zsurnaliszta szófordulatot a balkáni puskaporos hordóval alighanem minden más számba jöhető háborús tűzfészeknél (Macedóniánál, Koszovónál, Dobrudzsánál, Epirosznál, Albániánál, Tráciánál stb.) könnyebb azonosítani Bosznia-Hercegovinával. Hiszen ez a viszály legfőbb forrása Ausztria-Magyarország és Szerbia között, az itteni fővárosban: Szarajevóban dördülnek el a végzetes lövések 1914 nyarán, hogy alkalmat kínáljanak a dualista monarchia döntéshozóinak a Szerbia ellen régóta esedékes háború megindítására. És ne feledjük el, hogy a bő négy évig tartó világégés valójában osztrák-magyar–szerb háborúként indult, ahol a Monarchia seregei Bosznia-Hercegovina felől kívánták mérni szerb ellenfelükre a döntő csapást. És mikor ez ismeretes módon kétszeri nekifutásra sem sikerült, akkor a következő évben a két tartomány az újabb Szerbia elleni hadjáratban ismét szerepet kapott – ha nem is olyan jelentőset, mint 1914-ben. Majd következett Montenegró megszállása 1916 elején, amiben főleg Hercegovina területe jutott fontos szerephez. Később azután a harcok távol kerülnek Bosznia-Hercegovinától, és a háború végéig ez már nem is változik meg a központi hatalmak vereségéig és az impériumváltásig (ahogy mostanában ezt a folyamatot gyakran nevezik).

A hadtörténetírás számára a két tartomány stratégiai szerepe különösen fontos. Lényegében azóta, hogy az Adriai-tenger keleti partján elterülő keskeny tengerparti ország, Dalmácia a napóleoni háborúk után (1814-ben) a Habsburg Birodalom része lett, a bécsi katonai körök egyre gyakrabban vetették fel az új tartomány nehezen védhetőségét. Az akkor még oszmán török uralom alatt álló Bosznia és Hercegovina megszerzése Dalmácia megtarthatósága szempontjából egyre fontosabbnak tűnt.

Dalmácia a Habsburg Monarchiában (a csíkozott terület Bosznia-Hercegovina)Dalmácia a Habsburg Monarchiában (a csíkozott terület Bosznia-Hercegovina)
(Forrás: Wikipédia)

A XIX. század második felére azután a két tartomány megszerzésének gondolata a katonák mellett az uralkodó, I. Ferenc József fantáziáját is megragadta, akinek uralkodása az észak-itáliai Habsburg tartományok (Lombardia és Velence) elvesztésével kezdődött. Szívesen látta volna magát az országgyarapító szerepében, és ezért a katonák stratégiai alapú érvelése nála nyitott kapukra talált. Ráadásul az oszmán uralom egyre inkább gyengült a Balkánon: a törökök egyre nehezebben tudták az elnyomott keresztények ismétlődő megmozdulásait erővel elnyomni, bevezetett reformjaik pedig inkább csak rontottak a helyzeten. Így azután, mikor a menetrendszerűen bekövetkező felkelés (ezúttal Hercegovinában) 1875-ben továbbterjedt és végül nagyszabású orosz-török háborúba torkollott (1877-78), a háborút lezáró berlini kongresszus egyenesen megbízta az Osztrák–Magyar Monarchiát Bosznia és Hercegovina megszállásával és adminisztrálásával. A tartományok elfoglalása nem ment egyszerűen, és végső soron a korszak egyik legjelentősebb magyar államférfijának, gróf Andrássy Gyula közös külügyminiszternek a bukásához vezetett.

Gróf Andrássy GyulaGróf Andrássy Gyula
(Forrás: Wikipédia)

Kortársai nem igazán értették meg (vagy ha igen, nem fogadták el), miért utasította vissza Andrássy a nagyhatalmak ajánlatát a tartományok annektálására és miért ragaszkodott a csak okkupációhoz. Mindenesetre a Monarchia a következő harminc esztendő folyamán komoly anyagi terheket is vállalva igazgatta és mellesleg jelentősen fejlesztette a meglehetősen elmaradott viszonyok között létező Bosznia-Hercegovinát. Mivel jogi értelemben a török szultán felségjogai érintetlenek maradtak, a dualizmus rendszeréhez nem kellett hozzányúlni. Ez az állapot egészen 1908-ig változatlan maradt. Ekkor Konstantinápolyban az ifjútörökök kerültek hatalomra és az új rezsim parlamenti választásokra készült, ami érinthette volna a névleg török Bosznia-Hercegovinát is. A Monarchia lépéskényszerbe került: most már volt jelentősége annak, hogy a tartományok szuverenitása tisztáztassék. Ferenc József 1908. október 5-én meglépte azt, amit sokak szerint három évtizeddel korábban kellett volna: kinyilvánította a két tartomány bekebelezését. Ezt követően komoly nemzetközi válság (annexiós válság) bontakozott ki, amely majdnem háborúba sodorta az Osztrák–Magyar Monarchiát.

Szabó Szilárd könyvének borítójaA Le Petit Journal karikatúrája a krízisről. A felirat fordítása: a keleti kérdés újjáéledése. Bulgária kinyilvánítja függetlenségét. Ausztria megszerzi Boszniát és Hercegovinát
(Forrás: Wikimédia)

Végül a kedélyek lecsillapodtak (ám a színfalak mögött ekkor romlott el végérvényesen az osztrák-magyar–orosz viszony, aminek alig hat esztendő múlva mutatkoztak meg a súlyos következményei). A bosznia-hercegovinai polgárok egyenjogúak lettek az ausztriai és a magyarországi polgárokkal, viszont katonáskodniuk is kellett. A belőlük felállított 4 gyalogezred és 1 vadászzászlóalj a cs. és kir. (azaz a közös) hadsereghez tartozott. (A háború folyamán összesen 10 gyalogezred és 8 vadászzászlóalj került felállításra.) A bosnyák ezredek, illetve zászlóaljak a Monarchia hadseregének elitalakulatai közé tartoztak.

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege és haditengerészete, hadkiegészítő kerületeinek áttekintő térképe 1910 körülAz Osztrák–Magyar Monarchia hadserege és haditengerészete, hadkiegészítő kerületeinek áttekintő térképe 1910 körül (Forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum, maps.hungaricana.hu)

A világháború folyamán kezdetben főleg Bosznia területe játszott különösen fontos szerepet. Az 1914. évi hadjáratokban Potiorek táborszernagy, a balkáni osztrák–magyar erők főparancsnoka, szakítva a korábbi korok nagy hadvezérei által alkalmazott (a Morava folyó völgyében vezető) észak-déli ún. nagy hadiút alkalmazásával, Bosznia irányából, azaz nyugatról keletre szándékozott megtámadni Szerbiát. Az első látásra értelmetlen (és egyes stratégák szerint a másodikra, sőt a harmadikra is az…) elgondolást valójában a kényszer szülte, mivel a Monarchiának készen kellett állnia arra, hogy seregei egy részét átcsoportosítsa Galíciába az oroszok ellen. Márpedig ez esetben nem tervezhette a döntő támadás kiindulópontjának Dél-Magyarországot… Tudott dolog, hogy Potiorek hadjáratai végül kudarccal végződtek, de ebben a kedvezőtlen terepadottságok alighanem csak a kisebb szerepet játszották. Ráadásul az augusztusi hadjárat csúfos veresége után a szerbek képesek voltak betörni Boszniába (meg a Szerémségbe is), és egészen megközelítették Szarajevót, ahol közben Princip és társainak tárgyalása folyt… A támadást végül sikerült elhárítani, ám a helyi lakosság reagálása a közeledő szerb hadseregre a jövőre nézve semmi jót nem ígért.

Az 1914. augusztusi támadás Szerbia ellenAz 1914. augusztusi támadás Szerbia ellen
(Forrás: Hadtörténelem IV.)

Potiorek persze belebukott a kudarcba, és az év végén nyugdíjazták. A következő ősszel aztán mégis csak beteljesedett a szerbek végzete. Az addigra már Bulgáriával kiegészült központi hatalmak immár három oldalról fogták körbe Szerbiát: északról monarchiabeli és német, keletről bolgár hadosztályok sorakoztak fel. A nyugati oldalt, azaz a Bosznia felőlit viszont úgy tűnik Mackensen tábornagy, a koalíciós hadseregek parancsnoka meglehetősen elhanyagolta. Igaz, ide már nem is jutott valóban ütőképes csapat. Mindenesetre utóbb már úgy gondolták a bírálók, hogy talán érdemes lett volna jobban kihasználni a három oldali bekerítés lehetőségét. Így azután a megvert szerb hadsereg, ha nem is dél felé, amerre szerettek volna, de nyugatnak, Albánián keresztül csak kijutott a bekerítésből.

A világháború utolsó fázisában, 1918 őszén azután már nem a stratégia, hanem a puszta túlélés lehetősége vált a Monarchia katonáinak elsődleges jelentőségűvé. A bolgárok összeomlása (szeptember 15.) után gyors ütemben előretörő antantcsapatok feltartóztatására semmi esély nem maradt. Bosznia-Hercegovina kiürítése során rengeteg raktári anyag jutott a győztesek zsákmányául. A visszavonuló osztrák–magyar katonák pedig a diadalmas helyi lakosság folyamatos támadásainak kitéve vettek búcsút a „görbeországtól”: a hegyes-völgyes Boszniától. És Hercegovinától…

19 komment

Címkék: potiorek táborszernagy Bosznia-Hercegovina Andrássy Gyula Emir Kusturica Szabó Szilárd Mackensen Rudolf Zistler

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr1018308297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2024.01.25. 21:14:19

A nem is akart (?) harmadik fél lett a Monarchia végzete?

PollmannFerenc 2024.01.26. 07:26:46

@PintérTamás: De "akart" volt az... Csak a bekebelezés hogyanja volt a probléma...

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2024.01.26. 11:06:12

@PollmannFerenc: Mindenki "akarta"? A szöveg alapján lehet az embernek olyan érzete, mint ha rá kellett volna tukmálni... :)

PollmannFerenc 2024.01.26. 11:53:57

@PintérTamás: Andrássy a dualizmus kényes egyensúlyát féltette az újabb szláv népességtől. Történelmi okok miatt első sorban Magyarország része lehetett volna az új tartomány, azé a Magyarországé, ahol a magyarság részaránya az 50%-ot sem érte el az esetleges bővülés előtt...

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2024.01.26. 13:00:53

@PollmannFerenc: Igen, az ő esetében egyértelmű az óvatosság és ennek az indoka is, ez a szövegből is érezhető, itt inkább a berlini kongresszus határozatára gondolok, a szövegezésből úgy tűnhet, mintha nemzetközileg "kényszerítették" volna a Monarchiát az okkupációra, pedig azt ő is "akarta". S ugye, könnyű Katit táncba vinni... :)

BartókBéla 2024.01.26. 15:14:52

Hát szerintem minden jogi és történettudományi indoklás kevés és átlátszó a nagyhatalmi ambíciók igazolására. Az ellentmondásos kiegyezést is jogi érvekkel támasztották alá pedig azt is mélyebb gazdasági társadalmi politikai érdekek motiválták. Úgy gondolom az 1870-es években Bécsben is a önző imperialista célok tervek jelentek meg és két elvesztett háború (1859, 1866) után csak a Balkán-félsziget felé lehetett a befolyást kiterjeszteni. Lehet hogy a jogászok csak a diplomaták, politikusok, tábornokok bűntudatát tudják csökkenteni?

PollmannFerenc 2024.01.26. 17:20:03

@PintérTamás: Azt jól érzed, hogy lényegében nagyhatalmi konszenzus (mínusz Törökörszág...) volt abban a tekintetben, hogy a Monarchia tartson rendet a két lázongó tartományban, mivel a törökök nem bírnak... Hogy aztán ehhez milyen ideológia hátteret kerestek (civilizatórikus misszió... pl.), az másodlagos. Viszont a dualizmusba nem lehetett csak úgy belenyúlni, mivel már így is eléggé ki volt dekázva. Érthetően sok fejtörést okozott, hogyan lehetne Bosznia-Hercegovinát nagyobb megrázkódtatások nélkül integrálni. Mindenesetre ez a lépés politikai döntést igényelt; a jogászok dolga: a megfelelő jogszabályi környezet megteremtése már ennek függvénye lett volna csak.

PollmannFerenc 2024.01.26. 17:25:21

@BartókBéla: Ja, a nagyhatalmi politika már csak ilyen, hogy az erősebb hatalom gyarapodik... És sajnos a sikeres nagyhartalmi politika szinte feltételezte a területi gyarapodást. A Monarchia persze szívesen bekapcsolódott volna a tengeren túli gyarmatszerzésbe, de ehhez nem volt elég ereje. Valóban csak a Balkán kínálkozott szabad vadászterületként. Más kérdés, hogy a századforduló utánra lassanként az is "Tiltott Rengeteg" lett a számára...

BartókBéla 2024.01.27. 11:46:54

Azt se hagyjuk ki, hogy 1138-ban vette fel II. Béla magyar király (felesége Jelena Vukanović szerb hercegnő!) a Rama királya címet, amely tkp. az észak-hercegovinai Rama folyó völgyét jelentette és a titulust kb. 880 évig használták Magyarország uralkodói. A 19. század elejére a szerbek és horvátok is kialakították a maguk 800-900 évre visszamenő elméleteiket Bosznia (ez pedig eredetileg a Bosna folyó völgye volt) hovatartozásáról, vagyis a területi követelések jogtudományi, történettudományi indoklása a nacionalizmus és sovinizmus módszere lett...

BartókBéla 2024.01.27. 12:10:08

Vagy inkább 780 évig :-)

PollmannFerenc 2024.01.27. 18:20:05

@BartókBéla: Ez azt jelenti, hogy Bosznia-Hercegovinát történelmi indokok alapján csakis Magyarországhoz lehetett volna csatolni... ha sikerül megtalálni, hogyan nem borul fel ettől a dualizmus addigi rendszere... Nem véletlen, hogy bizonyos trialista megoldásokban is komoly szerephez juttatták volna egyes politikusok a két hányattatott sorsú tartományt.

BartókBéla 2024.01.28. 17:28:37

Nem tudom, Feri, de szerintem a többi államnak is legalább annyi jogalapja, történettudományi indoka volt Boszniára (bár ezeket nem ismerjük részletesen) mint az osztrákoknak-magyaroknak, vagyis nem egyértelmű hogy "csakis" Magyarországhoz lehetett volna csatolni. Talán 1878-ban kellett volna felosztani Boszniát nem 1995-96-ban, rengeteg szenvedést, vért megkíméltek volna a diplomaták.Gondolj csak bele mi lett volna és mi nem lett volna 36 év múlva, ha nem vonulnak be az osztrákok.(Ha szereted még ezt a játékot...)

PollmannFerenc 2024.01.28. 18:00:03

@BartókBéla: Félreérthetően fogalmaztam. Úgy értettem, hogy a birodalom két fele közül csak mMgyarországhoz lett volna történelmi alapon csatolható (már ha a dualizmus keretei között maradunk)...

BartókBéla 2024.01.28. 18:54:14

Ez igaz, bár Budapesten is nagyobb volt az étvágy mint a konyha felkészültsége..
Ez egy kiváló tanulmány a háttérhez: real.mtak.hu/85366/1/A_modernizaciotol_az_expanzios_torekvesekigNYOM_u.pdf

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2024.01.28. 20:47:44

@BartókBéla: Az 1878-as elmaradt és az 1995-ös daytoni "felosztás" párhuzamba állítása nagyon érdekes felvetés. Vajon 1878-ban lett volna lehetőség/szándék etnikai alapon felosztani a területet? Az alternatív történelem kedvelőinek széles teret ad(na) egy ilyen spekulációs játék... :)

PollmannFerenc 2024.01.29. 10:15:58

@PintérTamás: Én nem tudok 1878-as elmaradt felosztásról... A berlini kongresszus idejére (1878 nyara) lényegében nagyhatalmi konszenzus volt abban a kérdésben, hogy Ausztria-Magyarország szállja meg és igazgassa Bosznia-Hercegovinát. Egyedül Törökország ellenezte a dolgot, de nem volt esélye rá, hogy megakadályozza annak végrehajtását.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2024.01.29. 11:20:49

@PollmannFerenc: Senki sem... :) Csak egy korábbi hozzászólásában Béla vetette fel a fikciós lehetőségét annak, ami akkor "elmaradt" és 1995-ben valamilyen módon megvalósult.

PollmannFerenc 2024.01.29. 18:26:10

@PintérTamás: Az persze igaz, hogy Szerbia és Montenegró szívesen osztozott volna rajta, de ennek nem volt realitása

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Perczel

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

 

Kiállítás

Ösztöndíj

Roberto Visinntin

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása