Az első világháború alatt már törvénycikk szabályozta a „hazáért küzdő hősök emlékének megörökítését”, az 1920-as évek elejétől pedig rendszeressé váltak az elesett bajtársak emlékét ápoló és a Nagy Háborúban helytálló katona hősi kultuszát építő kezdeményezések. Így volt ez Miskolcon is, 1922-től évente megrendezték a 10-es honvéd ezrednapot. A bajtársi összetartozás mellett az események másik alappillére a vesztes országra kényszerített béke és a jövő kérdése volt.
1914-ben Miskolcon mindhárom fegyvernem alakulatait megtaláljuk, ezek közül természetesen a gyalogság adta a legnagyobb létszámot, a császári és királyi 65. gyalogezred két, a magyar királyi honvédség 10. honvéd gyalogezrede pedig egy zászlóaljjal. A két alakulat közül a honvédek voltak a „helyiek”, hiszen Borsod, Heves és Zemplén vármegyei férfiak vonultak a 10-esekhez. Míg a „közös” bakák Bereg, Ugocsa, Zemplén és Szabolcs vármegyékből nyertek kiegészítést.
A miskolci honvédek először 1922-ben tartottak ezrednapot. Ez az esemény még több esetben bajtársi találkozó, 10-es honvéd emléknap néven is szerepel a korabeli tudósításokban. (Megemlítendő, hogy a különböző újságokban megjelenő rövid felhívások arról tanúskodnak, hogy települési, járási szinteken is szerveztek időnként alkalmi találkozókat.)
Az összesen 21 alkalommal megtartott eseményt, 1922 és 1942 között minden évben megrendezték. Legtöbbször májusi időpontban találjuk meg a naptárban, de a kezdeti években több esetben eltértek ettől. Néhány alkalommal egy emlékezetes fegyvertény évfordulójára szervezték meg az eseményt. Ilyen többek között a gorlicei áttörés során vívott sobiecini csata, valamint az 1917. évi Magyaros elfoglalásának évfordulóján megtartott ünnepség.
Jelenetek az 1941. évi ezrednapról. Sáfrán Géza fogadja az „utód” miskolci 13. gyalogezred egyik tisztjének kézfogását (Forrás: A szerző gyűjteményéből – a Sáfrán család hagyatéka)
Az ezrednapokon minden alkalommal ülésezett a hagyományápoló munkát szervező tiszti tanács. A testület az 1925. évi gyűlésen kimondta, hogy május elsejét követő első vasárnap a rendezvény napja. Az időpont választásának indoklásáról forrást nem találtam. Azonban az a véleményem, hogy két tényező játszhatott közre. Az egyik ok a szabadtéri rendezvény látogatottságához és sikeréhez nagyban hozzájáruló várható kedvező időjárás. A másik az 1915. évi Gorlice melletti áttörés időpontjának közelsége, amely az ezred történetének egyik legjelentősebb eseménye volt.
A 13. gyalogezred díszmenete a 10-es szobor előtt, az 1939. évi ezrednapon
(Forrás: 13.gyalogezred.hu)
Az 1922-ben újjászervezett Magyar Királyi Honvédségben a miskolci ezred a 13. sorszámot kapta a hadrendben. A 13. gyalogezred 1930-tól Görgey Artúr nevét viselte, így 1931-től kezdődően a „Görgey-ezred” május 21-én tartotta a saját ezrednapját. A dátumválasztásnak kettős oka is van: 1849. május 21-én foglalta vissza a Görgey vezette honvédsereg Buda várát, és ezen a napon hunyt el Görgey 1916-ban. Az eredetileg május elejére tervezett 10-es honvéd ezrednapok 1931 után a „Görgey-ezrednap” dátumának környékére kerültek. Ez célszerűségi okok miatt valósulhatott meg, hiszen nem kellett két eseményt szervezni néhány héten belül, továbbá a résztvevők köre is nagy átfedést mutat. Megemlítendő, hogy így közelebb esett május utolsó vasárnapjához is, ami 1924-től a Hősök emlékünnepének a napja volt.
A rendezvényt – egy kivételével minden esetben vasárnapra szervezték. A fő napot legtöbbször szombaton egy nyitóvacsora előzte meg. Programja általában ugyanaz volt, de – néhány esetben, alkalmi jelleggel – új elemekkel is bővült. Az egyes helyszínek évről-évre többször változtak, cserélődtek. A gyülekezési hely mindvégig biztos pont volt: az Erzsébet térről indult a díszmenet.
Az Erzsébet téri gyülekezést követő felvonulás Miskolc sétálóutcáján. Háttérben a Korona Szálló, elől világos zubbonyban Sáfrán Géza, volt ezredparancsnok
(Forrás: A szerző gyűjteményéből – a Sáfrán család hagyatéka)
A rendezvény menete többnyire ugyanaz volt, az alábbi sorrendben:
1. Gyülekező
2. Tábori mise
3. Ünnepi beszédek, koszorúzás
4. Tiszti gyűlés
5. Zárófogadás
A résztvevők rendezett sorokban indultak az Erzsébet térről a központi helyszínhez. (Az 10-es honvéd szobor átadását követően, ahhoz.) Ezután jellemzően a tábori misével folytatódott a program. A miséket, istentiszteleteket a helyi egyházi vezetők mellett több esetben is az ezred egykori tábori papjai celebrálták. Subik Károly, Dömötör György, Bánkövy Kornél az események rendszeres résztvevői voltak. Ezt követte a helyi tisztségviselők, az ezred egykori tisztjei és a Honvédség aktuális helyi parancsnokainak ünnepi beszéde. A felszólalásokat az ütemterv alapján a katonazenekarok műsora színesítette. A felszólalók beszédei mindig a két világháború közötti nemzeti és keresztény ideológia alapelvei mentén fogalmazódtak meg.
Subik Károlynak az 1942. évi ezrednapon tartott szónoklatát nyomtatásban is kiadták. Egyházi személytől szokatlan módon erősen politizál és a Szovjetunió elleni harcra buzdít
(Forrás: Főegyházmegyei Könyvtár, Eger, HT 0566, Vitéz Subik Károly, pápai prelátus, apát, egri oldalkanonoknak a Heves vármegyei vitézi szék tb. székkapitányának, a világháborúban a miskolci m. kir. 10. honvéd gyalogezred volt tábori papjának beszéde, amelyet a 10-es honvédeknek Miskolcon, 1942. évi május hó 3-án megtartott bajtársi találkozója alkalmával tábori szentmiséje keretében elmondott. Eger. 1942. 1. oldal.)
A megszokott menetrendet egy-egy alkalommal jól színesítették egyedi szervezésű programelemekkel. Nagy ünnepség volt a Hadimúzeum megnyitása (1929), szerveztek egy nagy volumenű Sportünnepélyt (1931), és a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett „Görgey matiné” (1934) is színvonalas komolyzenei esemény volt. A 1931-es jubileumi 10. ezrednapon az egykori észak-kelet magyarországi kiegészítésű ezredek szervezett formában csatlakoztak az eseményhez. Jelen volt többek között az egykori magyar királyi 9. honvédgyalogezred (Kassa), a császári és királyi 34. gyalogezred (Kassa), a császári és királyi 15. (Kassa), 29. (Losonc), 32. (Eperjes) tábori vadász zászlóaljak küldöttsége. Az egyes delegációk a város különböző pontjain gyülekeztek és folyamatosan csatlakoztak be a 10-es honvédek vonuló soraiba.
A 10-es Honvéd szobrának az avatása Miskolcon 1927-ben, az ünnepségen az avatóbeszédet József főherceg tartotta (Forrás: Romsics Ignác (szerk.): Magyarország az első világháborúban, Kossuth Kiadó, Budapest 2010, 189.)
A korabeli sajtót vizsgálva a résztvevők pontos létszáma nehezen megállapítható. Az rögzíthető azonban, hogy mindig több száz, néhány alkalommal ezer fős közönségről kell beszélnünk. 1925-ben csak a tiszti értekezlet létszáma 86 fő, 1930-ban a Miskolczi Estlap 300 főre teszi az eseményen megjelenteket. A 10. eseményen, 1931-ben, csak a felvonuláson majdnem 500 egykori 10-es honvédról írnak a lapok. 1933-ban a 10-es Honvéd lap 420 főben jelöli meg a megjelenteket. Az eseményekről fennmaradt fényképek alátámasztják a korabeli tudósításokban megírt létszámadatokat. Sáfrán Géza emlékiratában csak az első rendezvényhez köt számot: „Az ország különböző részéből több mint 1200 volt 10-es honvéd bajtárs jelent meg.” Több alkalommal a MÁV kedvezményes jegyeket is biztosított az ezrednapra való utazáshoz.
A korszak legnagyobb vidéki rendezvénye a szegedi Hősök kapujának avatása volt 1937-ben, ettől jóval elmaradt a legnagyobb létszámú miskolci rendezvény is.
A korabeli források elemzése alapján az tűnik ki, hogy az 1922-es, első megszervezésétől körülbelül 10 évig folyamatosan felfelé ível, növekszik az esemény jelentősége. Mind szervezettségben, mind tartalmában évről évre előrelép, színesedik. A mindenkori ezrednapok csúcspontjai az 1927-es szoboravatás és az 1931. évi tizedik, már említett „összevont” esemény.
1931-re már számos, a kezdetekkor még távolinak tűnő cél valósággá lett. Ekkorra már van Tizeshonvéd utca, a 10-es Honvéd szobra elkészült és a miskolci hétköznapok része, a Hadimúzeum pedig várta a látogatókat. Az elért eredmények tükrében 1931 és 1938 között a rendezvény életében megtorpanás, laposodás, a belső megújulás hiánya érzékelhető. Ekkorra inkább már csak egy „megszokott alkalom”, amin illik ott lenni. Ezt az időszakot revíziós sikerek zárták le, amelyek új impulzust adtak: 1939-től újra fellendülés érzékelhető.
Az 1942. évi ezrednap meghívójából számos részlet – megjelenés, étkezés, visszaigazolás módja – is kiderül a szervezésről (Forrás: Herman Ottó Múzeum, Történeti Tár. Helytörténeti Dokumentáció, 73.646. 1. A 10-es Honvéd Hadimúzeummal kapcsolatos iratok)
A hagyományőrző munka motorjai kétségkívül a tiszti gyűlés tagjai voltak. Az ezrednapok alkalmából kiadott 10-es Honvéd lap a résztvevők listáját legtöbbször a teljesség igénye nélkül közli. Az utolsó 4-5 évben már szembetűnő, hogy egyre sűrűbben adtak hírt az egykori törzstagok haláláról. Szaporodtak az udvarias lemondó levelek is, legtöbbször a megromlott egészségügyi állapotra hivatkozva. Az idő múlásával a korosodó „alapemberek” az ünnepség részleges, később a teljes lebonyolítását a „Görgey gyalogezrednek” engedték át.
A Magyar Jövő 1943. évi április 16-i számában egy szűkszavú értesítés tudatja az esemény elhalasztását. A Don menti katasztrófára és az azt követő depressziós közhangulatra jól illik a „rendkívüli viszonyok” szóhasználat. A 13. gyalogezredet is nagy veszteségek érték az orosz hómezőkön.
Értesítés a Magyar Jövő hasábjain. Ez a pár sor a miskolci ezrednapok történetének a vége (Forrás: Magyar Jövő, 25. évfolyam, 86. szám, 1943. 04. 16., 7.)
Az elmaradt esemény megtartásának lehetősége 1943. november 20-án a 10-esek Hadiözvegy és Árvaalap Kezelő Bizottságának értekezletén még szóba jött: „Szintén az Alapkezelő Bizottság feladata lesz megtárgyalni és dönteni az ezredemléknapnak valamilyen formában való megtartása, illetve végleges halasztása felett.”
Ezzel az ezrednapok sorozata megszakadt, de az akkor tenni akarók szervező és gyűjtőmunkájának eredményeit ma is el kell ismernünk. Ennek köszönhető, hogy napjainkban is elsétálhatunk Miskolcon a 10-es Honvéd szobor előtt, és öt településen (Eger, Gyöngyöstarján, Hatvan, Miskolc, Sajószentpéter), hat Tizeshonvéd utca (Miskolcon köz és utca is) hirdeti a honvédek helytállását.
