„Ezt tanultuk és ezért tanítottuk embereinket bravúrosan lovagolni”

2023.12.04. 07:00 :: SőregiZoltán

Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése – 4. rész

A hadosztálylovasságul beosztott nyolcas huszárok vonatra szállnak és – rövid magyarországi pihenővel – az orosz harctérre vonulnak. Budapesti tartózkodásuk alatt több ismert emberrel is találkoznak. A közhangulat még a háború elejét idézi. Az orosz fronton már más a helyzet: Lemberg alatt az 1. és a 2. század egyesítve tevékenykedik az osztályparancsnok vezetésével. Szükség is van az erőre, mert 1914 szeptemberében véres csaták dúlnak a környéken és a hadosztálylovasságnak is kijut a felderítésekből és védőharcokból.

 

Mikor Rumán bevagoníroztunk, csak éjjel került ránk a sor — találkoztam egy népfölkelő honvéd huszárosztállyal, amelyben egy csomó régi jó barátom szolgált. Ezek közt Borbély Gábor, szeretetreméltó ember, nagy jolieceur, akivel szép napokat töltöttünk Pesten a boldog békeidőkben, bálakon, Hungáriában stb. Egy kis szomorú korcsmában ültünk most együtt és unalmunkban parázs bakarátot játszottunk. Mikor a jelentést kaptam, hogy be lehet vagonírozni, már szép nyereségben voltam. Azonban el kellett búcsúznom, a revansot felajánlottam későbbre. Hát bizony csak két év múlva jöttünk össze, és akkor sem mindnyájan.

A népfölkelő osztály egyik százada e napokban tragikusan elpusztult a szerb betörésnél a Szerémségben. A századot a Szávába szorították és kapitánya, Regényi százados látva, hogy nincs menekülés, agyonlőtte magát. Ennek híre régi garnizonomba, Kecskemétre is eljutott, de úgy elferdítve, mintha velem történt volna meg. És mikor századommal érintettem a most következő utazásomnál Kecskemétet, az ottani ismerőseim, de egészen idegenek is, lelkesen ünnepeltek, örültek, hogy téves volt a hír. Sajnos egy vitéz századdal valóban kevesebb lett, meghaltak a Hazáért. Most pedig a szerbiai élményeimnek vége. Galícia és az orosz front következik.

Szeptember 2-án bevagoníroztunk hajnalban. Nagyszerű személykocsi állt rendelkezésünkre, mindnyájan nagyon jó kedélyhangulatban voltunk. Hogyne, hiszen hazánkon keresztül utazunk, sőt amint megtudtuk, Kecskeméten át visz a transzport. Bizony mindnyájan egy kicsit büszkék voltunk, hogy már mint háborút kóstolt katonák fogjuk viszontlátni kedves szűkebb hazánkat. Amint tapasztaltam, sabáci tartózkodásunk alatt, sok szép holmit vittek el onnét, mert Dáni tábornok Sabác vezetőségének esküszegése miatt 3 óra szabad prédázást engedett, amit a szabályzat ilyen esetben előír. Így aztán boldog, boldogtalan vitt onnan úgynevezett sabáci emléket. Századom, amely csak a fenti intézkedés után pár nap múlva került Sabácba, nemigen vihetett magával semmit, mert nem engedtem, hogy élelmiszeren kívül bármihez hozzányúljanak, tekintve, hogy a prédázási idő már régen elmúlt, így üresen távoztunk. Egy kis házban találtam néhány selyemköteget, ezt osztogattam aztán az úton, mint sabáci emléket.

Gyönyörű volt az utunk, a lakosság mindenütt lelkesen üdvözölt bennünket, de legjobban meglepett mégis a kecskeméti fogadtatásunk, honnan egy hónap előtt indultunk el. Kecskemétre délután 4 óra tájban érkeztünk. A pályaudvar zsúfoltig volt. Megrohanták kupéinkat, szeretetadományokkal halmoztak el bennünket. Virág, kacsa, pulyka, pogácsa és számtalan holmi özönlött kupéinkba kedves ismerőseinktől. Így rótták le szeretetüket irántunk. Egy kedves ismerősöm, Dunszt cukrász, kinél naponta vendégek voltunk békében, karján kedvenc italommal, számtalan üveg sherryvel kedveskedett nekem. Meg is volt a foganatja, mert Cegléden már nagyon virágos hangulatban voltunk. Sajnos, csak 10 percig álltunk Kecskeméten és búcsút mondtunk másodszor is szép hírös városunknak. Este úgy 8 óra tájban érkeztünk Pestre, ahol neves írónk, Molnár Ferenc, akihez akkor személyes barátság fűzött, várt a vonatnál.

Molnár Ferenc (1878–1952) népszerű magyar író, drámaíró, újságíró, haditudósító. Az Est című lap haditudósítójaként vett részt az első világháborúban 1914–1915 között. Ekkor írt cikkei Egy haditudósító emlékei címmel jelentek meg két kötetben összegyűjtve 1916-ban.

Miután csak éjfélkor mentünk tovább, addig szabadságoltam tisztjeimet. Molnár Feri és én bementünk autón a városba, hogy Budapesten gyorsan kiélvezzek mindent, az első rövid háborús kóstoló után. Feri elvitt a mi kedves Fedák Sárinkhoz, hogy mint frissen sült háborús katonát, ki Sabácról jött, melyről oly sokat írtak akkoriban, bemutasson. Rém aranyosan fogadott, kaptam rögtön gyönyörű saját kötésű hósapkát és kézmelegítőt. Ott akart tartani vacsorán, de bizony kértem, hogy elmehessek vacsorázni kedvenc helyemre a Hungáriába. Vágytam Berkes Béla után és a sok békebeli ember közé. Ott pompásan megvacsoráztunk, hallgattuk Béla gyönyörű játékát. Aztán elmentünk a Royal Orfeumba, hogy azt is kiélvezzük. Már akkor a társaságom Máriássy főhadnaggyal és Jerney önkéntessel szaporodott. A Royalban éppen valami háborús dolgot adtak. Nagyon komikusan hatott ez rám.

Elérkezett az indulás ideje. A beszedett alkoholtól emelkedett hangulatban mentünk a vonathoz, ahol nagyon kellemes meglepetés várt. Budapest polgármestere, Bárczy István, kit Molnár Ferenc értesített, szép beszéd keretében búcsúzott el tőlünk, mire én persze válaszoltam és a végén huszárjaimmal együtt lelkesen megéljeneztük Bárczyt. Nem kell mondanom, hogy embereimet ellátták minden jóval mindenütt, úgyhogy nagyon virágos kedvvel indult tovább a transzport. Keveset állt a vonatunk, csak Miskolcon vesztegeltünk hosszabban, mindenütt sabáci emléket kértek az emberek, én már selyemszálaim utóját osztogattam el Miskolcon, de betyár huszárjaim már zöldpaprikát, ami nem is Sabácból való volt, adtak sabáci emlék gyanánt. Vígan mentünk tovább mindnyájan abban a hiszemben, hogy ha még egypár hónap, legyűrjük az ellenséget és haza fogunk jönni. Ki hitt volna akkor a 4 éves súlyos háborúban, melyben az egész világ résztvett és ki hitt volna annak a ránk nézve oly súlyos következményeiben? Négy napi utazás után végre megérkeztünk szeptember 6-án Samborba, hol éjjel kivagoníroztunk egy szép szeptemberi napon. Reggel már parancsot kaptunk, hogy Komámo felé induljunk.

Az oroszok által megrongált sambori vasútállomás Az oroszok által megrongált sambori vasútállomás
(Forrás: etoretro.ru)

Itt Samborban és környékén vagonírozott ki a negyedik hadtest, Tersztyánszky hadtestparancsnok alatt, kihez mint már említettem, mi is tartoztunk, 32. és 31. hadosztályhoz, az utóbbit akkor még szeretett parancsnokunk, József főherceg vezette. E hadosztálynál mi, 1. és 2. század (a huszárezredből) voltunk a hadosztálylovasság. Itt csatlakozott hozzánk az ezred rezerva századja, Stingl Ferenc százados parancsnoksága alatt, kit nemcsak Kecskeméten ismert mindenki, de az egész Monarchia is. Eltekintve attól, hogy ezredünk legszeretettebb tisztje és legjobb bajtársa volt, azzal is dicsekedhetett, hogy Őfelsége legnagyobb katonája volt. Két méter 10 centiméter és 120 kilogram. Bizony »Lord Laki« izlandi lován félelmetesen nézett ki. Itt már Kirchmayer őrnagy parancsnoksága alatt egyesítve dolgoztunk és eltekintve az egyes kisebb felderítő feladatoktól, ő vezetett bennünket az elkövetkező lembergi csatában.

Szeptember 4-től 14-ig hírszerző szolgálatban voltunk. Sajnos szegény Stingl barátunk hatalmas termete ellenére, kevéssé volt ellenállóképes régi szívbajánál fogva. E körülmény és nagyothallása miatt nemsokára ott hagyott bennünket, haza kellett mennie. Máriássy István főhadnagyom vette át századát. Nagyon fájlaltam, hogy közvetlen közelemből a kitűnő tisztet és jóbarátomat elvesztettem, bár mindig közel voltunk egymáshoz, de mindig nagyon hiányzott nekem. A szabadban való éjjelezések után kezdtünk kissé vadul festeni, és a huszáreleganciánk csak bensőnkben maradt meg, kívülről bizony nem voltunk valami szalonképesek. Bevallom, a mosakodást se vettük nagyon szigorúan. Éjjelnappal majdnem mindig talpon voltunk, ha ráértünk, aludtunk pár órát, abból ugyan kár lett volna erre is pazarolni az időt. Ki hitte volna, hogy ezt is meg lehet szokni az otthoni mindennapi fürdő után. Huszárjaim is, akik pedig mind nagyon szerették a tisztaságot, előbb úgyis a lovukat látták el és ha volt idejük, azután magukat Itt megint megemlítem kis főorvosunkat, Feldmayer Gézát. Ezekben a napokban rövid pihenőnk volt, az osztály lóról szállt, a legénység is, mi is nyomban leterültünk, örültünk, hogy pihenhetünk. Jó hűvös volt, kis patak folyt mellettünk, hát mit látunk, Géza barátunk pucéran bent a patakban lubickol és mosdik, mint egy kacsa. Hiába, orvos, minden strapa és hideg ellenére tiszta akart maradni. De ilyen volt ő és hilfplatzja az egész háború alatt. Megjegyzem, a hely, ahol álltunk, nem volt valami kellemes, mert a lövések hullottak körülöttünk. Pár ember könnyen meg is sebesült.

Magyar huszárok átkelnek egy galíciai patakon 1914-ben Magyar huszárok átkelnek egy galíciai patakon 1914-ben
(Forrás: fortepan.hu, adományozó: Lőw Miklós, képszám: 84097)

A dicséretreméltó példa ellenére, nem strapáltuk magunkat a mosdással, kár is lett volna, úgyis hamar felzavartak és kezdődött elölről az egész. Szolgálatunk azért eddig elég könnyű volt. Egy-két lényegtelen sebesülés történt csak, nem úgy, mint a kiváló 31. gyalogh[adosztály]o-s, 69-es, 44-es, 32-es és 3-as bosnyák bakáinkkal. Ők már nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek.

A második lembergi csatából visszavonultunk szeptember 12-e körül. Őrült torlódás támadt a sambori országúton, ahol több hadtest trénje, tüzérsége zsúfolódott össze. Szerencsére csapataink szívósan fedezték a visszavonulást és az oroszok nem tudtak gyorsan előrehaladni. Szeptember 15-én kaptam a parancsot: Dáni tábornoknál, Sabác elfoglalójánál jelentkezni. Dáni Sambor előtt vagy 4 km-re állott csapataival és fedezte a visszavonulást. Az országúton kis házban volt az álláspontja. Én is ott helyezkedtem el századommal. Előzőleg járőröket küldtem ki, hogy az ellenség mozdulatait, erejét és útvonalát figyeljék. Megemlítem most, hogy nekem akkor már állandó járőreim voltak, akik sneidigen és elsőrangú körültekintéssel dolgoztak. Éspedig: Csalány Géza főhadnagy lovag Wettstein Miklós zászlós és Orosz őrmester, kik úgy ragadtak az ellenségen, mint a kullancs és egy mozdulat sem kerülte el figyelmüket.

A szomszéd 1. századnál állandó járőr volt Vodianer Béla ismert legmerészebb úrlovasunk, ki a háború alatt lovagolta a világháború legszebb lovas alakját, de erről majd annak idején.

Wodianer Béla 1942-ben Wodianer Béla 1942-ben
(Forrás: familysearch.com)

Ő lett legkedvesebb lovasjárőre József főhercegnek. Ha valami nagyon nehéz feladat adódott, őt küldte el a főherceg és Vodianer meg is oldotta azt. Itt egy napig álltunk. Akkor Dáni tábornok elrendelte a gyalogság visszavonulását, mit az oroszok még mindig nagyon óvatosan követtek, lovas járőrökkel és kozák szotnyákkal. Parancsot kaptam, hogy hátvédnek egyelőre ott maradjak, míg a dandár Sambort felhagyva, visszavonul. Járőreim az ellenségen maradtak. Mikor a gyalogság eddigi álláspontunkat elhagyta, kis domb mögé vonultam és ott takarásban álltam. Feszült figyelemmel lestük a kiküldött járőreink jelentését, akik előttem pár kilométerre kisebb házcsoportoknál figyeltek. Lövöldözés hallatszott onnan. Akkor kapom a jelentést, hogy két szotnya kozák (2 század) van tőlem 3 km-nyi távolságban. Lépésről-lépésre haladnak előre. Járőreink lóhátról lövöldöznek rájuk, de azok haladnak határozottan. A terep előttem egészen sík pár ezer méteren, gondoltam, itt lesz az alkalom! Ha kibújik az eddig fel nem fedezett lovasság, előre hagyom jönni és kellő pillanatban megattakírozom őket. Hiszen, édes Istenem, ez volt békebeli vágyunk, ezt tanultuk és ezért tanítottuk embereinket bravúrosan lovagolni.

Kozákroham Lemberg környékén Kozákroham Lemberg környékén
(Forrás: Wikimedia)

Következő rész: „Nehéz volt a terep, nagy hegyek, dagasztottuk a sarat, de menni kellett”

Összes rész: Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése

1 komment

Címkék: szerbia orosz front molnár ferenc huszár huszárok József főherceg Fedák Sári Szabács szerb front Bárczy István Tersztyánszky Károly Forster Frigyes cs. és kir. 8. huszárezred lembergi csata Wodianer Béla

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7918272895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jajnemár 2023.12.04. 18:26:48

Na, mint egy virtigli amerikai sorozat - a legizgalmasabb részletnél marad abba :)

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása