A hősi halált halt Szabados testvérek a hadigondozási iratok tükrében

2023.11.30. 07:00 :: MolnárTibor

Az első világháborúban szinte valamennyi magyar családot érte valamilyen veszteség: hadbavonult családtagok megsebesültek, megbetegedtek, vagy elestek. Voltak olyan családok, amelyek több tagjukat is elvesztették: így jártak a zentai Szabadosék is, akiknek a harcok során két fiuk is hősi halált halt.

 

A Szabados házaspár – Szabados Péter és Sípos Rozália – fiatalabb fia, József 1889. március 13-án született a kiterjedt zentai tanyavilág észak-nyugati részében. Ez a terület ténylegesen közelebb esett Csantavérhez, mint a városhoz, amiből kifolyólag az újszülöttet a csantavéri páduai Szent Antalról elnevezett templomban keresztelték meg.

Szabados József születési/keresztelési anyakönyvi kivonata Szabados József születési/keresztelési anyakönyvi kivonata
(Forrás: Történelmi Levéltár, Szabados József és Halász Teréz házasságkötési jegyzőkönyve)

József is mezőgazdasági napszámosként dolgozott, 1914. január 19-én vette feleségül Halász Terézt. Házasságukból egy gyermek, ifj. József született 1914. október 17-én.

József a mozgósításkor, 1914. július 28-án vonult be Szabadkára, a m. kir. 6. honvéd gyalogezredhez, amelyben tizedesként/c. szakaszvezetőként szolgált.

Szabados József tizedes Szabados József tizedes
(A fotó magántulajdonban)

A szabadkai 6-os honvédek 1915 januárjában kerültek az orosz hadszíntérre, ahol a Kárpátokban vívtak súlyos elhárító harcokat. 1915 májusában a galíciai Drohobycz (ma: Drohobics, Ukrajna) környékén voltak állásban, és a május 20-án itt vívott harcokban esett el Szabados József. Halálesetét bejegyezték a 6. honvéd gyalogezred halotti anyakönyvébe a 669-es sorszámon, Zenta város haláleset felvevő közege pedig 623/1915 szám alatt vette nyilvántartásba.

Szabados József halálesetének bejegyzése a m. kir. 6. honvéd gyalogezred halotti anyakönyvében Szabados József halálesetének bejegyzése a m. kir. 6. honvéd gyalogezred halotti anyakönyvében (Forrás: HM HIM, Hadtörténelmi Levéltár)

Szabados József haláleset-felvétele 1915-ből Szabados József haláleset-felvétele 1915-ből
(Forrás: Történelmi Levéltár, Zenta. Haláleset-felvétel, 632/1915.)

Ennek alapján a városi árvaszék 1915. augusztus 27-ei keltezésű véghatározatával özv. Szabados Józsefnét megerősítette gyermeke, a kiskorú József – aki immáron hadiárvának számított – gyámi tisztségében.

Zenta város árvaszékének 1915. augusztus 27-ei keltezésű véghatározata Szabados József hadiárva ügyében Zenta város árvaszékének 1915. augusztus 27-ei keltezésű véghatározata Szabados József hadiárva ügyében (Forrás: Történelmi Levéltár, Zenta. özv. Szabados Józsefné hadigondozási iratai)

Az özvegy a hadigondozási ellátást már 1917-től igényelte, de az illetékes jugoszláv hatóság (a szabadkai törvényszék, mint elsőfokú rokkantügyi bíróság) azt csak 1941. január 28-án – igaz, visszamenőleg 1939. április 1-jétől – ítélte meg számára havi 60 dinár összegben. A korabeli árfolyam szerint 1940-ben 1 USA dollár 55 jugoszláv dinárt ért, vagyis a hadiözvegyi ellátás valamivel több, mint 1 USA dollárt tett ki.

A szabadkai törvényszék 1941-es határozata özv. Szabados Józsefné hadigondozási ügyében A szabadkai törvényszék 1941-es határozata özv. Szabados Józsefné hadigondozási ügyében (Forrás: Történelmi Levéltár, Zenta. özv. Szabados Józsefné hadigondozási iratai)

Az 1941-es impériumváltást követően özv. Szabadosnénak a magyar hatóságok is folyósították a hadigondozási ellátást.

Özv. Szabados Józsefné hadigondozási igazolványa 1942-ből Özv. Szabados Józsefné hadigondozási igazolványa 1942-ből
(Történelmi Levéltár, Zenta. özv. Szabados Józsefné hadigondozási iratai)

A második világháborút követően, 1948. január 29-én a Jugoszláv Föderatív Népköztársaság Legfelsőbb Rokkantügyi Bizottsága havi 1.200 dináros hadigondozási juttatást hagyott számára jóvá. A hivatalos árfolyam szerint 1947-ben egy USA dollár 50 jugoszláv dinárt ért.

A Jugoszláv Föderatív Népköztársaság Legfelsőbb Rokkantügyi Bizottságának 1948-as döntése özv. Szabados Józsefné hadigondozási ügyében A Jugoszláv Föderatív Népköztársaság Legfelsőbb Rokkantügyi Bizottságának 1948-as döntése özv. Szabados Józsefné hadigondozási ügyében
(Forrás: Történelmi Levéltár, Zenta. özv. Szabados Józsefné hadigondozási iratai)

Az idősebb Szabados fiú, István 1874. július 9-én született Zentán, a Szt. István templomban tartották keresztvíz alá.

Szabados István születési/keresztelési anyakönyvi kivonata Szabados István születési/keresztelési anyakönyvi kivonata
(Forrás: Történelmi Levéltár, Zenta. özv. Szabados István és Nagy Franciska házasságkötési jegyzőkönyve)

Kenyerét napszámosként kereste, 1899. május 23-án kötött házasságot Nagy Franciskával. Ő csak 1915-ben vonult hadba, és a cs. és kir. 86. gyalogezredben szolgált.

A szabadkai gyalogezred zöme – a III. zászlóaljat kivéve, amely 1915 júniusától az olasz hadszíntéren, az Isonzó mentén küzdött – 1914 szeptemberétől az orosz hadszíntéren vívott súlyos harcokat. A 86-osok 1916-ban a június 4-e és 9-e között zajlott Bruszilov-offenzíva során szenvedtek különösen nagy emberveszteségeket. Szabados István gyalogos is 1916 során, az orosz hadszíntéren tűnt el nyomtalanul, sorsáról – noha halálesete nyilvánvaló volt – nem érkezett megbízható, írásos bizonyíték.

Özvegye a jugoszláv államtól 1926-tól hadigondozás keretében állandó havi juttatásban részesült, amit a második világháborút követően is jóváhagyott számára az akkori hatóság.

Szabados István özvegyének 1947-ben felvett hadigondozási kérdőíve Szabados István özvegyének 1947-ben felvett hadigondozási kérdőíve
(Forrás: Történelmi Levéltár, Zenta. özv. Szabados Istvánné hadigondozási iratai)

Özv. Szabados Istvánné hadigondozási könyvecskéje Özv. Szabados Istvánné hadigondozási könyvecskéje
(Forrás: Történelmi Levéltár, Zenta. özv. Szabados Istvánné hadigondozási iratai)

Több százezer bajtársukhoz/sorstársukhoz hasonlóan a két Szabados fiú sem tért haza soha a háborúból a lakóhelyére, a családjához, csontjaik idegen földben porladnak. Ha az emléküket megőrizzük, akkor köztünk maradnak.

Szólj hozzá!

Címkék: Zenta hadiárva hadigondozás m. kir. szabadkai 6. honvéd gyalogezred cs. és kir. szabadkai 86. gyalogezred Szabados István Szabados József

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr9918270267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása