„Rövid processzus, háborús törvény”

2023.11.20. 07:00 :: SőregiZoltán

Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése – 2. rész

A visszaemlékezés második részében képet kapunk a háború első napjairól Szerbiában. A hadosztálylovasságként szereplő két „nyolcas” huszárszázadnak – a harcok jellegéből fakadóan – egy darabig nem kell verekednie, a huszárok ugyanakkor egyszerre tanúi és elszenvedői a szerb irreguláris hadviselésnek, valamint részesei a megfékezésének. Közben átesnek a tűzkeresztségen is: egyelőre csak orvlövészek lőnek a felderítést végző, „békebeli” egyenruhájukban jó célpontot nyújtó huszárokra.

 

Akkoriban még eléggé unpraktikusak voltunk, nem a legénységi konyhán lévő tisztek részére főzettünk, hanem a falvakban csináltattuk étkezésünket. Dr. Feldmeier Géza főorvos ki kecskeméti régi ismerősöm, nőorvos, ki az osztályhoz volt akkor beosztva, vállalta az étkezés vezetését, Golubincsin, ahol akkor a hadosztálytörzs is volt, főzetett két századunk tisztikara részére. Nem volt rossz, de mikor megláttuk a szakácsnét, egy rettenetes vén cigányasszonyt, bizony a gusztusunk elment. De Istenem, hányszor sírtuk vissza a Kárpátokban és Galíciában, mikor már se konzerv, se kenyér nem volt, hanem csak répa és hasonló delikátesz volt minden, amit kaptunk.

Közben augusztus lett és parti csatározásokon és ágyútűzön kívül semmi komolyabb dolog nem történt. Augusztus 10. táján hadosztályunk Klenákra menetelt, mi is be voltunk osztva a gyalogság közé, bizony este 8-tól reggelig tartott a 8 km körüli út. Kellemetlen volt, mert természetesen lóról szállva meneteltünk, a gyalogság közé ékelve, folyton meg-megálltunk és mindig újból megint megindultunk. Embereink oly fáradtak voltak, hogy a megállásnál leültek és elaludtak, először nem akartam engedni, de azután beláttam, hogy ez a harmonikaszerű éjjeli menetelés felőrli az embereket. És magam is megcsíptem tisztjeimet, hogy leültek. Végre úgy 3 óra tájban véget ért ez a tortúra, parancsot kaptam századommal Klenákra indulni, hol a hadosztálytörzs is felütötte hadiszállását. Ez a Klenák a Száva partján volt, szemben a híres Sabáccal, ahol a mi hadosztályunknak volt az első véres harca. Augusztus 13-án kelt át Dáni tábornok pontonokon a 44-es rosseb bakákkal, mely egyike volt a legkiválóbb gyalogezredeknek az osztrák–magyar hadseregben. És bravúrosan vette be Sabácot, hol árulás fogadta a polgári lakosság részéről, kik aztán elvették méltó büntetésüket.

A sabáci romos templom 1914-ben A sabáci romos templom 1914-ben
(Forrás: wisconsinhistory.org)

A sabáci vámház romos épülete A sabáci vámház romos épülete
(Forrás: wisconsinhistory.org)

Dáni tábornok egyike azon hősöknek, kik mindig a rajvonalban, vagy rögtön a rajvonal mögött vezényelt[ek], meg is sebesült háromszor. Akkor reggel történt a mi frontunkon az első sebesülés, amikor is a mi kis fürge orvosfőnökünk, dr. Feldmeier Géza segítségével dr. Pajzs sebész-tanár, József főherceg jelenlétében egy haslövést sikeresen operált a legprimitívebb eszközökkel és megmaradt az ember. Lám mire nem jó a kecskeméti nőorvos. Osztályparancsnokunkat, Kirchmeier őrnagyot Kecskemét óta nem igen láttuk, mert a mi két századunk mindig különállóan volt alkalmazva s ő a hadosztálytörzzsel volt.

A 8. huszárezred ezredparancsnoksága, 3. és 4. százada a budapesti 32. gyaloghadosztályhoz, I. osztályparancsnoksága, valamint 1. és 2. százada a budapesti 31. gyaloghadosztályhoz, II. osztályparancsnoksága, valamint 5. és 6. százada a budapesti 40. gyaloghadosztályhoz került, mint hadosztálylovasság.

Klenákon egy szomorú kivégzést láttam ezalatt. Átküldtek Sabácról 8 állítólagos komitácsit, kit a hadbíróság halálra ítélt. Gyönyörűen haltak meg, katonákhoz illően. Mind civilben volt. A kivégzés előtt egyik kivett a zsebéből egy katonasapkát és fejébe tette. Sortűz... vége... Hja, ez a háború. Volt egy ízléstelen ezredtársam, (ki tényleges létére nem átallotta parancsőrtisztnek menni) gróf L., aki ezt a jelenetet lefotografálta. Rá vallott a karakterére. Majd még ő szerepelni fog és akkor érthető lesz kritikám.

Különben akkoriban adódott még egypár borzalmas eset Klenákon. Kémkedések fényjelzéssel és árulások. Különösen emlékezetes az alábbi. Egyik délelőtt a hadosztálytörzshöz kellett mennem holmi parancskiadásra. Őrült lármát hallok s látom, hogy egy ember eszeveszetten fut, utána pedig vagy tíz tizenöt 44-es. Az ember a kukoricákba vitte az irányt, ők utána. Megkérdeztem, mi volt ez, ők jelentik, hogy a vendéglőbe őrmesterük betért és a korcsmáros a borát kínálgatta neki. Alig itta meg a bort, rettenetes kínok fogták el, görcsökben bevert. Meg volt mérgezve. A vendéglős elszaladt — ez volt a futó ember.

Szerb civilek kivégzése Szerb civilek kivégzése
(Forrás: serbialandofheroes.wordpress.com)

De már jöttek is vissza az emberek, bizony cafatokra szedték. Ám mire visszaértek, az őrmester is halott volt. Fanatikus a szerb hazaszeretet. Az őrmestert felboncolták, tényleg meg volt mérgezve, az embereken természetesen nem kereste senki a darabokra vágott vendéglőst.

Közben derék pionérjainkat az ellenség nagy ágyútüze zavarta. Prímán lőttek, verték a hidat, bizony egy-egy gránát becsapott és sok emberünk lelte halálát a hullámokban.

A hadosztálygyalogság, tüzérség átkelt, én parancsot kaptam Klenákon maradni, míg további rendelet nem jön. Doktorunk azonban az őrnaggyal átkelt. Ott volt már Tersztyánszky lovassági tábornok, hadtestparancsnok is, ki meglátván kis orvosunkat, a következő »speách«-ot intézte hozzá (először megkérdezte, hogy hol teljesít szolgálatot, bátorította, de azt mondta, azért ne menjen tűzbe): « »Aber ja wenn Sie einen Serben sehen, schiessen Sie nieder, wie ein Hund!

Tersztyánszky KárolyTersztyánszky Károly
(Forrás: Wikipedia)

Doktorunk a vérszomjas tanáccsal ellátva, kocogott szürkéjén tovább.

Március 15-e volt és nem kaptam semmi parancsot. Láttam, a csapatok elvonultak, gondoltam, talán elfelejtettek. Átküldtem gróf Orsich Nándor főhadnagyot parancsért, ki azután másfél óra múlva visszatért és azt jelentette: Nem sietősen, de vonuljak a századdal Sabácon keresztül a Sabáchoz közel lévő Pricsinovicsi útra, vagy 4 km-re, hol parancskiadás lesz s ahol az én századom kezdi meg az első tevékenységet az ellenség előtt.

Orsich Nándor 1940-benOrsich Nándor 1940-ben
(Forrás: Szinházi Magazin 1940.12.08.)

Sabác főterén egyszerre csak elénk bukkant Tersztyánszky hadtestparancsnok fehér nadrágban, pálcával a kezében, kis tábori sapkával a fején. Miután nem volt harc és a városban csend honolt, tisztelgésre kardot rántottam és »Jobbra nézz«-t vezényeltem. Derék hadtestparancsnokunk, aki e mellett ezredtulajdonosunk is volt, s akivel nekem békében egy kis incidensem támadt, rám kiabált: — Herr Rittmeister! Cavallerie gehört vorwärts! Schaun’s, dass weiterkommen! (Kapitány úr! A lovasság az élre való, lóduljon tovább!)

Oroszlánszerű hanglejtéssel küldött a fenébe. Trappmarssal igyekeztem veszélyes hangtávolából kijutni. Kicsit mérges voltam, de hát katonaember nem okoskodik ilyen csekélység felett, haladtam tovább célom felé. Örültem, hogy kijutok Sabácból, nem ezért a kis orrért, hanem azért, mert ebben a tipikus kis szerb városkában szörnyű látványok tárultak a szem elé. De nem foglalkozok velük, mert nem akarom szükségtelenül festegetni a háború borzalmait, úgyis megírták ezt már sokan mások.

Megérkeztem a kijelölt helyre, csak annyi időm volt, hogy József főhercegnél jelentkezzek és századomat lóról szállítsam. Siettünk a parancskiadáshoz. Éppen indultunk, mikor berregő autó állt meg József főherceg előtt. Tersztyánszky hadtestparancsnok érkezett. József főherceg jelentést tett felettesének. Tersztyánszky azonban minden további nélkül rettenetesen lehordta szeretett parancsnokunkat. Érthető, hogy könnyebb szívvel viseltem ettől kezdve az előbbi dörgedelmet, amelynek hangneme határozottan enyhébb volt, mint amit a főherceggel szemben használt. Miután Tersztyánszky kitombolta magát, elrobogott autóján. Valamennyien megkönnyebbülten néztünk utána.

Századomat felderítésre küldték ki Pricsinovics felé. Rajtam függött az egész hadosztály biztonsága. Gondosan megmagyaráztam altisztjeimnek a feladatot és kiküldtem hírszerző járőreimet. Mindenkin látszott, hogy tudatában van a feladat fontosságának. Láttam azt is, hogy a békeidők kiképzésének fáradsága nem veszett kárba. Minden poklon keresztültörni kész társaság volt a kezem alatt, akik tanúságot akartak tenni a magyar vitézségről. Délután 5 óra tájban indultunk. Járőreim már messze jártak, magam előjárőrömnél lovagoltam. Magas kukorica között ügettünk. Csak a csákóm forgója látszott ki, viszont mi sem láttunk semmit. Biztosított menetben, karabéllyal a kézben haladtunk. Előre hívtam tisztjeimet. Meglepődve vettem észre, hogy Orsich Nándor főhadnagy barátom nincs ott, pedig máskor mindig előttem bóklászott, fél lóhosszal, amiért mindig le is intettem, mert nem illő lovasdolog a legidősebbet előzni, ha csak nem versenyről van szó. Amint körülnéztem, megpillantottam a század közepén. Tréfásan rászóltam, hogy most az ellenség előtt is ott lovagoljon, az orrom előtt. Nevetve válaszolt, hogy ott hátul kellemesebb. Was sicher ist sicher. Orsich főhadnagy ugyanis egyike volt azoknak az őszinte embereknek, aki sohasem akarta a hőst játszani és nyíltan bevallotta, hogy bizony drukkol is egy kicsit. Később azonban bebizonyította, hogy a legveszélyesebb körülmények között is nagyszerűen megállja a helyét. Őszinteségére jellemző egy későbbi kijelentése. Nagy ágyútűzben megkérdezték tőle:
– Na, hogy vagy?
– Herr Rittmeister, ich habe eine Heidenangst vor den gránátén. (Kapitány úr, pokolian félek a gránáttól.)

Összehasonlítottam gyakran másokkal, akik ilyenkor nem győzték hangsúlyozni, hogy milyen pompás dolog igy tűzben előre menni. Orsich barátom javára ütött ki az összehasonlítás, mert ő valóban bátran előre ment, ha úgy kellett, de sohasem kérkedett, hogy ez neki különleges élvezet.

Közben felkoncolt és megcsonkított lovaskülönítményekről érkeztek hírek, óvatosan haladtunk tehát és huszárfiaim iskolaszerűén biztosították századunkat. Másfél órát ügettünk, amikor puskalövés hangzott az éllovasok felől. Előrevágtattam Vettstein zászlóshoz. Néhány puskás szerb paraszt állott ott. Ők lőttek, bár nem voltak katonák. Rövid processzus, háborús törvény. Pár perc múlva az út széli fákon lógtak. Az élen maradtam, ügettünk tovább. Nemsokára lovasok jöttek a hírszerző járőröktől és jelentették, hogy 3–4 kilométer távolságra, Pricsinovics község előtt, beépített lövészárkokban szerb gyalogság helyezkedett el. Tüzet is kaptak a hírszerző járőrök, sebesültek is vannak, akik visszamentek a kötözőhelyre. Lépésben, óvatosan haladok egy dombig, ahol kilátásom nyílik. Az előjárőrt visszaparancsolom takarásba. Magam a dombon maradok, leszállok, trombitásom fogja a lovam. Tájékozódni próbálok jó Zeissemmel. Mielőtt még valamit megfigyelhettem volna, sortűz dördül innen is onnan is. Hallom, hogy nyergemre kötött csajkám zörög. Átlyukasztotta a golyó. Trombitásom káromkodott, mert neki meg a csizmája sarkát lőtték el. Hát bizony elég szép cél voltunk mi akkoriban huszárok: aranyzsinóros sötétkék atilla, piros nadrág. Bizony megdobbant a szívem az első tűzkeresztségnél. Bevallom, nem nagyon jól éreztem magamat céltáblának, no de akkor még nem illett lefeküdni, példát kellett adni a legényeimnek. Maradtam hát céltábla. Pedig tanultuk az orosz–japán háborút, de csak tanultuk, nem tanultunk belőle. Egészen feleslegesen hány derék katona, tiszt fizette meg életével azt, hogy eleinte nem volt bátor, aki takarásba ment a tűz elől.

Következő rész: „A Szávánál elhagytuk szép atilláinkat, beledobtuk a vízbe…”

Összes rész: Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése

Szólj hozzá!

Címkék: huszár huszárok József főherceg Szabács Tersztyánszky Károly Forster Frigyes cs. és kir. 8. huszárezred Orsich Nándor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr918262361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása