„Ütegeink pompásan megállták a helyüket…”

2023.10.02. 07:00 :: PollmannFerenc

Somogyi Lajos első világháborús naplója – 16. rész

Úgy tűnik, egy időre vége szakad a kellemes napoknak: Somogyiék ütegét a Földközi-tenger partjára vezénylik állásba. Hősünk azonban váratlan betegsége miatt nem mehet velük. Amíg gyógyul, tovább élvezheti a központi hatalmak közel-keleti egészségügyi intézményeiben nyújtott kitűnő ellátást. Társainak háborús élményeiről így csupán másodkézből tud beszámolni. Az osztrák–magyar ütegek helytállása ellenére a Szuezi-csatorna ellen júniusban indított expedíció kudarccal végződik…

 

Üdülésen

[1916.] Június 1. délután indultunk vissza, Betlehemben a születési templomot megnézve – erről is később lesz szó – az éjjelt az orosz kolostorban töltjük. Másnap, szép meleg időben Hebronba érve, megfürödtünk a város víztartójában, majd a bámész és zsidó lakosság mulattatására úszóversenyt rendeztünk. Bir és Sebára visszatérve a nem éppen kellemes hírrel fogadtak: ütegünknek készenlétben kell lenni, mert pár napon belül a 120 km-re lévő El-Arisba kell tengerparti állásba vonulni.

Sajnos bajtársaimtól meg kell válnom, ugyanis 7-én délután forró napsütésben hideglelésem lett, ami rögtön 40.5° lázzá változott, azonnal az állomás közelében levő német tábori kórházba küldtek, hol befektettek egy hatalmas sátorba. Rajtam kívül még 3 német és 1 magyar beteg feküdt. Az ágyak a rengeteg sok légy és moszkitó szúnyogok ellen tüll hálóval voltak védve. Napokig feküdtem, állandóan 40° lázban, sokat szenvedve az óriási hőségtől. Az orvosok többször megvizsgáltak, vért vettek és miután nem tudták a maláriát positive megállapítani, végül is, mert állandóan hasmenésem is volt, visszatérő lázban (Febris recurrens) állapodtak meg. Rendesen délelőtt láztalan volt a test, hirtelen emelkedett délután, majd megint süllyedt, az állandó hasmenés dacára az étvágy kielégítő volt. Persze keserű teánál, könnyű levesnél egyebet nem kaptam.

Pár nap múlva azonban már vörösbort is ihattam. Két hét alatt bajom annyira javult, hogy többedmagammal teherautóra ülve, Jeruzsálembe szállítottak üdülés- és utókezelésre. Az autó a német evangélikus Diakonissa Hospitalba vitt, hol német „kedves testvérek” ápolása mellett teljesen felgyógyultam. Innen további üdülés végett a szintén német Szent-Pál Hospicba, amely üdülőnek volt berendezve, küldtek többedmagammal. A Hospic terméskövekből épített impozáns palota, a homlokzaton az egyfejű sassal. Teljesen modern épület, pazar belső berendezéssel és kényelemmel. Békében a Szentföldet látogató előkelő németek otthona. Az ellátás kitűnő, az ételeket és borokat az épületben tanuló és lakó arab tanítójelöltek szolgálták fel. Étkezésre a földszinten levő, pálmákkal díszített szép díszteremben gyűltünk össze kb. 60-an, nagyrészt németek, köztük néhány magyar is.

A Bairám ünnep, a törökök böjtje, épen ezidőre esett. Az igazhívő mozlimok az esti ágyúlövésig nem nyúlnak ételhez. Rendesen, mikor vacsorát falatoztunk, dördült el az üdülőnk mellett felállított hatalmas mozsárból az első lövés, az egész épület reszketett bele. A Bairám ünnep e szertartását nem valami kellemesen fogadtuk. Hogy azonban az álmunk se legyen nyugodt, erről bőven gondoskodtak a moszkitók, hiába védekeztünk ellene a védőhálókkal. Ilyenkor alvásról szó sem lehetett. Felmásztunk a lapos, erkélyes háztetőre és órákig élveztük a pompás éjjeli levegőt és bámultuk a Szent Város falait, tornyait, mecsetjeit, amit a hold nappali fénye oly csodásan megvilágított.

Egyik este, midőn vacsoránál ültünk, éktelen zajra és ordítozásra leszünk figyelmesek. Egy török zászlóalj masírozott a front felé, a menet élén lámpavivők és legelöl egy szálas török kivont karddal hadonászva járt valami őrületes hadi táncot, amit az utánajövők ritmusos tapsokkal kísértek. A gyalogosok után végtelen hosszú tevekaraván cammog, lőszerrel és élelemmel megrakva. A városban előfordult kolera esetekből kifolyólag pár napig senkinek sem szabad eltávozni.

Július 30-án mehetünk el a zsidónegyedben rendezett mozielőadásra, hol a Jeruzsálemben visszamaradt zenekarunk játszott.

Augusztus 3-án egy német őrnagy temetésére vonultunk ki. Az egész lakosság az utcákon van, törökök, arabok, zsidók, örmények, hosszú fehér köpönyeges, fejkendős beduinok. Fekete talárban papok különböző rendekből, asszonyok cifra rongyokban, fátyol nélkül, török tisztek, katonák, rendőrök, elegáns, modern ruhákban keresztények, a legtöbb azonban a világ minden tájáról idevándorolt kaftános, pajeszos zsidó. E vegyes tömeg sorfala között haladt a halottas menet. Elől magyar-német katonák, kétoldalt török díszszázad, mögötte a konzulátusok képviselői és a tisztikar. Legelöl zenekarunk játszotta a gyászindulókat, impozáns menetben értünk a Sion-hegyen levő angol temetőbe.

17-én a betegek egy része Betlehembe, a Születési templom mellett levő Casa-Nova volt franciskánus kolostorba lesz áthelyezve, a németek az épületet is üdülőnek rendezték be. Az út eleinte emelkedik. Elhagyva a pályaudvart, szántóföldek között vezet, mozgalmas, zajos forgalom teszi élénkké. A környékbeli asszonyok szamárháton igyekeznek, a sivatagból fegyveres beduinok vágtatnak cifra, felnyergelt lovagló-tevéken. Bivalyoktól vont trénszekerek döcögnek a front felé és köröskörül a köves, keménytalajú földet egy-egy elszánt arab a faekéje elé befogott teve és szamár segítségével próbálja felszántani.

Végignézve e képen, pillanatra az ókorban képzeljük magunkat. De kocsink már felért a Tantur előtt levő magaslatra, innen egyformán látni a Szent-Várost és a hegyoldalban épült Betlehemet, apró lapos tetejű házaival. Tanturt – a Máltarendnek üdülőnek berendezett kolostorját – elhagyva, elérjük Rachel sírját, itt az útelágazás Betlehem és Hebron felé. Rachel sírja egy mecset alakú, düledező épület, a sivatagról jövő karavánok pihenőhelye piszkos, bemocskolt állapotban van.

Ráhel sírja Ráhel sírja
(Forrás: amichay.hu)

Az út kőkerítések között, hegyoldalban vezet Betlehem házai közé. Keskeny kövezett utcába torkolva jutunk a város egyetlen terére, hol a Születési templom áll. Az üdülőnek berendezett épületből – néhai Ferenc József királyunk építette – folyosón át juthatunk a születési templomba. A krónika szerint már a 330. évben állt e helyen Konstantin császár bazilikája, később ezt Justiniánus újraépíttette. Kívülről a térről jövet, alacsony kőkockákba vájt kapun – oly kicsiny, hogy egy ember lehajolva juthat be – érünk a 4 sor korintusi oszlopoktól támogatott előcsarnokba, semmi dísz a falon, csak öreg, porlepte csillárok, az oszlopok alatt érünk a templom két bejáratához, hol belépünk a templomba. A festményektől, képektől, arany díszítésű lámpáktól pazarul teleaggatott oltár elárulja, hogy e hely görögök és örmények tulajdona. A cifra oltár alatt van a születési kripta, két oldalán kis lépcső vezet le a sötét üregbe. A templomból átjuthatunk a tágas Szent Katarina templomba. Ez a kolostorhoz tartozik és a franciskánus barátoké. A katholikusok e tágas, szép orgonájú templomban tartják istentiszteleteiket.

„A születési kripta Betlehemben” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával „A születési kripta Betlehemben” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával

Augusztus 18. királyunk születése emlékére a születési kriptában hálaadó mise volt. A sötét üregben a gyertyák pislogó fénye mellett celebrált egy főpap fényes segédlettel a legszélső márvány asztallal ellátott oltár előtt. A márványlap alatt kis lámpácskák világítanak meg egy ezüst csillagot, melyre latinul ez van írva: „Itt született Jézus Krisztus Szűz Máriától” (Hic de Virgine Maria Jesus Christus natus est). Pár lépésnyire lejjebb fekvő üregben az oltár van, ahol a jászol állt és ezzel átellenben a 3 királyok oltára. A kriptából ajtó nyílik a lejjebb fekvő kis kápolnába. A kriptában levő kis orgona körül franciskánus barátok énekeltek, magyar-német katonák és térdeplő, ünneplő ruhás betlehemi arab katholikus asszonyok teljesen betöltötték a kis üreget.

25-én otthagyva Betlehemet, a Jeruzsálemtől félórányira levő Ratisbonon levő kolostorban berendezett osztrák–magyar tartalékkórházba lettünk áthelyezve. Az eddigi jólétünk megszűnt, a jó előírásos kórházi kosztot kapjuk. Egy kicsit bizony sajnáltuk, hogy német barátainkat ott kellett hagyni.

Osztrák–magyar katonai kórház, Ratisbon Osztrák–magyar katonai kórház, Ratisbon
(Jens Warnecke: The Austro-Hungarian Medical Corps in Turkey. The Middle East Philatelic Bulletin, Winter 2020, Number 16., 28. o.)

Az Expedíció

Az angolok ellen indult ütegünkről nem a legjobb híreket kapjuk. Június 13-án indult az üteg-karaván Bir-Sebából Hafirba és onnan El-Arisba. Az út Hafirig kitűnő állapotban van, autóval és kocsival járható. Meglehetős változatos, dombokon keresztül, követve a vasút- és távíróvonalat vezet Aslutsig, ez kisebb falu, mellette a hasonnevű hadtápállomással, kórházak, raktárak, egy-két pálmafa és jó ivóvíz – ez Asluts. A vasút csak Hafirig van kiépítve, innen a muníció és élelem stb. öszvérektől vont táborivasúton, majd ennek megszűntével tevéken lesz továbbszállítva. A város, Hafir, pár düledező ház, de mint hadtápállomás, nagy szerepe van. Az út: pár km. még jó karban van, aztán megszűnik a kemény talaj, sárga, mély homokban húzzák a bivalyok az ágyúkat, már bent Egyiptomban, mert a határ El-Aris és Hafir között van.

„Áll a bank Egyiptom határán” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával „Áll a bank Egyiptom határán” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával

Itt kezdődik a sivatag, asztal simaságú vidék, sehol hegy, domb, homok mindenütt. Csak El-Aris előtt vannak kisebb dombok. A város a Földközi-tenger partján fekszik. Környéke pálmákkal, fügefákkal övezve a legalkalmasabb helynek látszott az expedíció számára. Kitűnő édes vize elegendő volt az itt időző csapatoknak. Az angol hadihajók gyakran lőtték a várost, minthogy azonban homokhegyek fedték el a tenger felé, a bombázás semmi kárt sem tett. A németek repülőparkja nem messze a várostól volt, innen szálltak fel a karcsú gépek, hogy az ellenség mozdulatait a Szuez-csatornánál megfigyeljék. A távolság Port-Saidig 150 km. Hafirig 80 km. El-Aristól kezdve csak a legnagyobb nehézséggel jutottak előre a csapatok. A karavánút, közel a tengerhez, az emlékezetes Sinai-pusztában vezetett. Dacára a hihetetlen hőségnek (nappal 55–70°-ig [is felment]), az ihatatlan, sós víznek, a Sinai puszta egy része a „só-sivatag”, ami fehér csillogó rétegével érdekes látványt nyújtott. A nehéz utánpótlásnak, közlekedési eszközök és utak hiányában, csak tevék jöhettek számításba, az expedíció szépen haladt előre. Naponta több megbetegedés fordult elő, legtöbbje az ihatatlan sós víztől, a betegeket El-Arisba szállították, hol a német kórházakban kaptak jó ápolást. Nagyobb részük dizentériával, maláriával, sárgasággal került vissza. Csak egy-két esetben állapítottak meg kolerát, ezek azonban azonnal el lettek különítve.

Az angolokat egészen a Szuez-csatorna közvetlen közelében levő El-Romani megerősített állásához üldözték, itt azonban a tenger felől is támogatva és a közben egészen az állásokig kiépített vasutakon odaszállított csapatokkal megerősödve, [az angolok] ellentámadásba mentek át és a török csapatokat visszavonulásra kényszerítették.

Az El-Romani állás és környéke Az El-Romani állás és környéke
(Forrás: Wikipédia)

E visszavonulás közben is a törökök ütegeinktől fényesen támogatva Bir el Abd és Bir Mazárnál győzelmet arattak az angolok felett. E hangzatos nevek alatt pár sátor, egy-két pálmafa és ivóvizet adó kút értendő. Ütegeink pompásan megállták a helyüket: a katonák teljesítőképessége felülmúlt minden elképzelhetőt, a nagy forróságban nappal harcolva, éjjel masírozva, szomjukat az ihatatlan sós vízzel csillapítva, üldözték az angolokat a csatorna felé, dacolva a számummal és a moszkitók mérges csípéseivel, dacolva a tropikus klímával, ami kemény próbára teszi a szervezetet – jogos büszkeséggel állíthatjuk, hogy fiaink diadalmasan megállták a helyüket.

„Stellung [[állás]] az oázisban” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával Stellung az oázisban” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával

A szokatlan klímának áldozata is volt, két embert temettek el El-Arisban. Csekély veszteség. Újabb bizonyítéka a fiaink ellentálló képességének. A két halotton kívül persze nagyon sok betege volt a tüzérosztályunknak, kiket, midőn állapotuk megengedte, Jeruzsálembe, az osztrák–magyar kórházba hoztak. Mindnyájan lesoványodva, feketére sülve érkeztek meg, nagyrészük már csak üdülésre jött, a súlyosabb betegeket a legelső alkalommal – felgyógyulásuk után – visszaküldték hadtápszolgálatra.

Szeptember 6-án Dsemal Pasa meglátogatja a kórházat, hol már török és angol sebesültek is feküsznek. Később a könnyebb betegeket üdülőbe küldik, mert a tüzéreink nagy része teljesen megtölti a kórházat. A betegek nagyobb része a nem messze levő Szent János faluban nyert elhelyezést. Kisebb részük a Szent-Sír temploma mellett levő német Erlöser Hospicban – ami a hasonnevű templom mellett van – kapott helyet. Az ellátást a templom öreg ősz gondnok családja intézi, az öreg részt vett az 1870-es franciák elleni háborúban, esténként felhozva a hivatalos jelentéseket elmesélget a régi időkről. Hírek jönnek, az angolok nagy erőket hajóztak ki El-Arisban. Az esős évadnak nemsokára be kell állni, erre való tekintettel mindkét részről – önkéntelenül – szüneteltetik a hadműveleteket. Az ütegeink visszajönnek pihenőre Betlehembe. A lőszert és élelmet naponta szállítják vissza Jeruzsálembe. Az időjárás nappal még mindig forró, estére azonban nagyon lehül. Az égen már gyülekeznek a felhők, de egy csepp eső sem esik. A friss fügét, datolyát, mandulát mindenfelé árulják és nem irtóznak annyira a papírpénztől sem, ami azt jelenti, hogy fele értékben elfogadják. Közismert dolog ugyanis az arabok hihetetlen ellenszenve, a sivatagban pl. nem lehetett rákényszeríteni őket a papírpénz elfogadására, inkább hagyta veszni a portékáját, de papír neki nem kellett.

„Unjuk a datolyát” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával „Unjuk a datolyát” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával

Okt. 7. megtekintettük a zsidóság legemlékezetesebb helyét, a Sirámok falát, a Klagemauert. A Templom-tér egyik kapuján kijövet, alacsony, piszkos házak között keskeny, lépcsős utcákon – túlnyomóan marokkóiak és arabok lakják – [jutunk el] a Templom teret körülvevő fal egyik külső részéhez. A legelső zsidó templom nyugati falmaradványa ez, hatalmas kőkockákból építve, a jámbor zsidók a világ minden részéből idejárnak panaszaikat, fájdalmaikat elzokogni, és siratni az elmúlt hatalmat és a templom szétrombolását. Hosszúnap lévén fájdalmasan megragadó kép tárult szemeink elé. Arcukkal a falnak fordulva asszonyok, lányok, ősz, kaftános zsidók sírtak, jajgattak, oly megható módon, hogy még a nem velük érző bámész szemek sem maradhattak szárazon, ennyi fájdalmas zokogás láttára.

„A zsidók szent helye a Sirámok fala” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával „A zsidók szent helye a Sirámok fala” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával

A falhoz vezető keskeny utcák hemzsegtek a sok nyomorult, béna, vak, arab, török, de főleg zsidó koldusoktól. Szívet facsaró és undorító látvány ez! Sok ezer zsidó él itt kegyelemkenyéren, kik nagy része éhen pusztulna el, ha a világ minden tájáról, főleg a Zion egyletektől beérkező adományokkal természetben és pénzben nem segítenék őket. Magyarországból is sok adomány érkezett, amit főleg a magyar zsidók között osztanak széjjel.

Egészen ellentétes az élet a németeknél, kolóniájuk csinosan rendezett utcáival, házaival, a város legmodernebb részét teszi [ki]. Evangélikus lakossága nagyrészt iparral, kereskedelemmel, kisebb részük földmiveléssel foglalkozik. Ott tartózkodásunk idejére a finom fehér kenyerünket is német pék sütötte. Számos kisebb kolóniája van a városnak, de a háború kitörésekor a francia, olasz, angol alattvalók nagy része eltávozott. A modern idegen épületeket mostan a törökök uralják, dicséretükre válik, hogy semmit nem romboltak le, csak épp hogy saját céljaikra felhasználták. A török katonai parancsnokság és az osztrák–magyar katonai meghatalmazott, egy magyar főhadnagy, szintén egy volt francia kolostorban rendezték be hivatalaikat.

Október 10-én szokatlan látványban volt része a szent városnak. Gyönyörű, tiszta időben egy német repülőgép keringett az Olajfák hegye felett, hol alacsonyan szállva jelentést dobott le a főhadiszállás részére. Az egész lakosság a lapos háztetőkön állva ujjongott az ismeretlen gépmadárnak.

Éjjeli nyugalmunkat minden éjjel megédesíti a muzulmán imára hívó, ez a turbános alak éjjel 1-3 között éktelen hangon „énekel” a mecset erkélyéről. Reggelenként megszólalnak a Szent-Sír templomának gyönyörű szavú kis harangjai, mint a legszebb zene. Délutánonként az orosz székesegyház kertjében volt a szép zsidó és arab leányok korzója. A templom előtti téren szokott minden nap délutánján a török katonaság parancskiadása lefolyni, az ő sajátságos módjukon. 4 furulyás, 2 dobos, 2 trombitás zenéje mellett áll fel a század, a zenészek valami tust fújnak, a dobok peregnek, utána háromszor ordítanak, a Szultánt dicsőítik. Nagy nézőközönsége akad az érdekes parádénak.

Következő rész: „Soha, mióta a világ fennáll, még ennyire nem tébolyodtak meg az emberek…”

Összes rész: Somogyi Lajos első világháborús naplója

Szólj hozzá!

Címkék: Palesztina Jeruzsálem Betlehem Szuezi-csatorna Somogyi Lajos El-Arish

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr4118225593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása