Az olasz hadbíróságok és az első világháborús osztrák–magyar hadifoglyok – 2. rész

2023.09.07. 07:00 :: JuhászBalázs

A kisebb bűncselekmények és „jutalmuk”

Az olasz hadbíróságok – a többi első világháborús hadviselő fél gyakorlatához hasonlóan – igencsak szigorúan ítélkeztek. A saját katonákat érintő gyakorlatot már évtizedek óta vizsgálják a történészek és jogtudósok. A katonai büntető törvénykönyv viszont nemcsak rájuk, hanem az elfogott hadifoglyokra is vonatkozott, ám az ő eseteiket eddig soha senki se vizsgálta. Ez a poszt és a sorozat előző része egy a bírósági gyakorlattal foglalkozó kutatás első eredményeit foglalja össze, amely munka a magyar állam KKM/15200/2022/Adm számú Klebelsberg Kunó-ösztöndíja nélkül nem valósulhatott volna meg.

 

A bírósági kartonokon a bűntetteket azonosító szóhasználat különbözik, mivel ezeket az ítéletekből írták át, vagyis az eltérés a különféle bíróságok eltérő gyakorlatát tükrözte. Például feltűnik a „lopás háborús körülmények között”, a „lopás” és a „[tulajdon] eltulajdonítása”, miközben mind ugyanazt jelentik és mind háborús körülmények között történtek. A célzott szakmai felkészültség hiányáról ne is beszéljünk. Csak ezzel lehet megmagyarázni, hogy két különböző bíróság, a római területi katonai bíróság, illetve a Hátországi hadbiztosság bírósága hét esetben hadifoglyot akart elítélni dezertálásért. Egyértelműen nem tettek különbséget az olasz katona és az elfogott ellenséges személy között, vagyis mechanikusan szolgáltattak jogot. Szerencsére az összes vonatkozó eljárás eredménytelenül, pontosabban az alábbi két indoklás egyikével zárult: „nem történt bűncselekmény”, vagy „az eset nem képezi bűncselekmény tárgyát”.

Ennek fényében érdemes részletesebben megvizsgálni a „kisebb” bűntetteket is, illetve ezek büntetését. Természetesen mindegyik taglalt kategória tartalmazza a megkísérelt eseteket és a bűnrészességeket. Három esetben nem jelölték pontosan szóval milyen bűntett ügyében kellett eljárni, mert az egyik karton csak a személyes adatokat tartalmazza, de további kettőnél a kontextus és a büntetőtörvénykönyv hivatkozott cikkelyei alapján a vonatkozó kategóriákba soroltam az ügyeket.

Kéjelgés (1 eset)

Egy asinarai cseh katonát vádoltak a fentivel, de 1918. november 16-án felmentették, mert bűnösségét nem sikerült bizonyítani. Valós problémáról volt szó, hiszen az alapvetően férfiakból álló hadifogoly világban a nemi jellegű vágyakat nem lehetett kiélni. A táboron belüli önmegtartóztató élet súlyos pszichés problémákat eredményezhetett, például az önértékelés terén, hiszen sokan a szexualitás hiányára visszavezethető frusztráltságot a férfiasság megtagadásaként élték meg. Egyesek homoerotikus megoldásokat kerestek, mások az önkielégítésben látták a megoldást. A kérdés tudományos szempontok alapján történő vizsgálata a forráshiányból adódóan lehetetlen. Persze volt, aki próbálkozott ilyennel. Lásd Amadeo Dalla Volta egykori olasz katonaorvos értekezését, aki a caporettói áttörést követően került a Monarchia hadifogságába, és Dunaszerdahely, illetve Csót táboraiban szerzett élményei, társai vallomásai alapján próbálta körüljárni a problémát. A szexuális életre a Hadifogoly magyarok története című könyv szerkesztőbizottsága is rákérdezett a volt hadifoglyoknak kiküldött kérdőívében, de erre egyik esetben sem érkezett válasz. Ez jellemző, hiszen a nemiség tabutémának számított.

Hadifogoly-színház előadása Hadifogoly-színház előadása. A női szerepeket is férfiak játszották és sikeres „primadonna” karrierekről is tudunk, ami pótszerként is működött a túlzott férfi-dominancia enyhítésére (Forrás: Déri Múzeum, Debrecen - mandadb.hu)

Hamis rendfokozati jelvény hordása (két eset)

Egy ausztriai közlegény, korábbi földműves, illetve egy cseh közlegény, korábbi tisztviselő esetében került sor eljárásra, mert fény derült a tiszti előjogok jogosulatlan bitorlására. Biztosan sokkal több esetről volt szó, hiszen a tiszt akár a saját tisztiszolgáját is „tisztesítette”, hogy együtt maradhassanak (Péczely Attila például ezt tette).

„Dezertálás” (7 eset)

Román, bosnyák, dalmát, osztrák származású katonákról volt szó. A román Gaspar Valeri közlegény (1896-ban Egresen született, korábban földműveléssel foglalkozott, a szegedi hadkiegészítési körzethez tartozott, de további alakulatra vonatkozó információ nem maradt fenn) 1916. december 22-én Assisiből dezertált. Szent Ferenc városa Közép-Olaszországban található, messze a fronttól, vagyis a fenti személy vagy az assisi táborból szökött meg és elfogták, vagy Assisiban derült ki, hogy dezertálás útján került olasz kézbe. A peranyag ismerete nélkül nem lehet válaszolni a kérdésre, de 1918. július 27-én a római katonai bíróság felmentette, mert nem követett el bűncselekményt.

Egy esetben nem ismerjük a bűntett elkövetésének helyszínét, csak dátumát: 1919. május 13. Öt személy pedig az észak-keleti Alpokban (Ala, Trento, [Val] Bertone) „dezertált” 1919 első felében. Ala és Trento településeken, illetve a Bertone völgyben hadifogoly munkásszázadok működtek, akik jellemzően a háborús szükségletek miatt tönkretett legelők helyreállításával foglalkoztak. Valószínűleg a Hátországi hadbiztosság bírósága mindegyik esetben a szökést kívánta „dezertálásként” elítélni, viszont erre egy esetben sem került sor, hiszen a vádlottakat felmentették. Ügyes, de sikertelen próbálkozás volt a nemzetközi szabályozás megkerülésére, amely a szökés esetén csak fegyelmi büntetést engedélyezett.

Kémkedés (9 eset)

1918. június 26-án Bariban állítólag kémkedett és árulást követett el hat albán tengerész. Shagir Mustafa főtiszt volt, az ő esetében erre akár sor is kerülhetett, persze mindig kérdéses miként engedtek be egy olasz hadikikötőbe albánokat. Marein Maltese hajóinas esetében viszont már kevésbé valószínű, hogy bárminemű titkos információhoz hozzáfért volna. Az eset pontos felderítéséhez meg kellene vizsgálni a periratokat, amire egyelőre nincs lehetőség, így csak annyi biztos, hogy a bari katonai hatóságok a főtisztet 20, a többieket pedig 10 év katona fegyházra ítélték kémkedésért és árulásért. A jelenlegi ismeretek fényében csak egy reális opció merül fel: át akartak állni a Monarchia által felügyelt albán erőkhöz és az olasz hatóságok a dezertálást árulásként és kémkedésként értékelték.

Szintén a kémkedés kategóriájába tartozik Jakob Erlacher korábban már részletesen taglalt esete. További két személynél pedig végül nem kellett eljárni. Csepar Luiginak (sic!), a 25. császárvadász ezred őrmesterének, korábbi osztrák rendőrnek már volt dolga az olasz katonai rendészettel, mert 1917. július 3-án a háborút ócsárló megjegyzéseiért ítélték el nyolchónapos elzárásra. 1918. február 5-én viszont újra elővették kémkedés vádjával (erre állítólag 1917 júliusában került sor), viszont az ügyet eredménytelenül zárták le, mert 1918. október 16-án a vádlott meghalt.

1919. január 17-én Ott Vittorio (sic!) tizedes, korábban könyvelő ellen is elindult egy eljárás, szintén kémkedés vádjával, de bűnösségét nem sikerült bebizonyítani, így 1919. január 28-án felmentették. Ennek fényében a kémkedés is egy olyan kategória, amelyet felettébb sok bűncselekményre alkalmaztak, viszont magyar nemzetiségű nincs az érdekeltek között, így a fentiekre legfeljebb eljárásrendi kuriózumként érdemes tekinteni.

Hamisítás, csalás (dokumentum-hamisítás, csalás, hamis tanúzás, 10 eset)

A hamisítási vádak egyik esete a bélyegzőkre vonatkozik, amikor feltűnik az általunk már jól ismert Jánosa Ferenc hadnagy. Hősünk társával, a cs. és kir. 39. gyalogezred zászlósával, Hídvéger Barnával került újra az olasz bírák elé, mert a vád szerint 1917 decemberében Casagiove táborában bélyegzőt hamisítottak. Jánosa korábbi melfi szökése ismeretében, amikor az illetékes potenzai prefektus és orvos aláírását, illetve bélyegzőjét is meghamisította, akár most is elkövethette a neki tulajdonított bűncselekményt. Hídvéger Barna esetében nem ismerjük az előzményeket, így őt védi az ártatlanság vélelme. Végül mindkettőjüket felmentették, ugyanis az 1918. július 12-ei ítélet szerint nem követték el a vádban megfogalmazottakat. Jánosa melfi szökéséről nem maradt fenn bírósági karton, hiszen azt legfeljebb helyi szinten, fegyelmi vétségként lehetett büntetni. A fenti epizód viszont jelzi, hogy aki egyszer bekerült a „rendszerbe”, azt hamar újra elővették, ha hasonló jellegű ügy merült fel.

Olasz felülbélyegzés, amely a bankjegy valódiságát tanúsította. A bélyegző amúgy valószínűleg hamisítvány Olasz felülbélyegzés, amely a bankjegy valódiságát tanúsította. A bélyegző amúgy valószínűleg hamisítvány (Forrás: www.lamoneta.it)

Ami a felmentést illeti egy kivételével az összes többi hamisítással/hamis tanúzással vádolt hadifogoly is így járt. Egy osztrák és egy német személy (rendfokozatuk és eredeti egységük ismeretlen) 1918 novemberétől 1919 februárjáig állítólag Portoferraióban károsította meg az olasz katonai adminisztrációt, de 1919. július 10-én amnesztiával zárult az ügyük. Hasonlóan rejtélyes két magyar (?) diák csalási ügye, amit 1919. március 5-éig követtek el, majd 1919. április 8-án amnesztiára hivatkozva felmentették őket. A periratok hiányában viszont lehetetlen megállapítani mit követtek el. A maradék három hamis tanúzó esetében kettőt bizonyíték hiányában felmentettek, míg Sief Antont, a 3. Landesschützen ezred katonáját viszont 1916. áprilisi hamis tanúvallomásáért 1916. július 6-án hét év közönséges szabadságvesztésre ítélték. Tehát ez volt az elvárható büntetés ilyen esetben.

Becsmérlés, rágalmazás, sértések

14 esetről tudunk, ezekből kettő végződött felmentéssel. Györfy Gyula repülő főhadnagy (Losoncon született 1894-ben, lehet, hogy ő szerepel Györfy Julius néven a Hadifoglyok című kiadvány 1918. április 15-ei, 6. számának 8. oldalán.) Genovában raboskodott, nagy nyilvánosság előtti gyalázkodással vádolták meg, majd 1918. szeptember 12-én nem sikerült rábizonyítani a bűnösséget. Györfy társa, Ehrenberger Henrik repülő főhadnagy (1889-ben született Bécsben, ezen kívül semmit se sikerült kideríteni róla.) ugyanakkor és ugyanott rágalmazott, de őt elítélték. Az eljárás viszont annyira elhúzódott, hogy a négy hónap katonai fogházba végül a vizsgálati fogságot is beleszámolták.

A másik felmentett esete viszont tanulságos. Kusanas Giovanni (sic!) 1897-ben született Zárában, a civil életben ácsként dolgozott, majd a cs. és kir. 22. gyalogezred tizedeseként esett hadifogságba. 1918. június 14-én Stanghellában becsmérelte az őrt, ami kapcsán július 13-án eljárás indult, hogy 1918. november 28-án kimondják: tette nem bűncselekmény. Hasonló vádemelések esetén fél- és egyéves katonai elzárással honorálták a bíróságok a hadifoglyok tettét, érdemes tehát megvizsgálni az esetet. 1918 elején Stanghellában összpontosították az olasz hatóságok a jugoszláv munkásszázadokat, hősünk is ehhez a csoporthoz tartozott. Azért munkásszázadok formájában hasznosították őket, mert a jugoszláv nemzetiségi légiót csak tessék-lássék szervezték. Az olasz hatóságok nem bíztak bennük, hiszen túl alacsony volt a dezertálási arány, illetve a jugoszlávokra már a világháború utáni ellenfélként tekintettek, akik számára amúgy se kívántak kiképezni katonákat. Ráadásul erkölcsi tőkét se kívántak nekik biztosítani az olasz fronton történő küzdelmekben való részvételért. Tizedesünk így jugoszláv légiós tagság helyett gátépítési és hasonló földmunkák kubikusaként segítette elő az olasz győzelmet. Valamilyen okból kifolyólag jól „beszólt” az olasz őrnek, aki valószínűleg magára vette. Az eljárás már a padovai fegyverszünet után csitította a kedélyeket, amikor a korábbi gyakorlat alapján amúgy minimum fél évig illett volna elzárni Kusanas Giovannit az olasz állam pénzén. Haza nem engedhették, hiszen a jugoszlávokat addig tartották vissza, amíg lehetett. A börtönben a jól megérdemelt büntetését töltve szintén nem hozott volna hasznot az olasz gazdaság számára. Maradt tehát a felmentés, és valószínűleg a további munkaszolgálat.

Az elítéltek között négy magyar szerepel: Deutsch Géza őrmester (1892-ben született Magyarországon Basni településen, amit nem sikerült azonosítani) egy év katonai elzárást kapott 1918. március 14-ei asinarai nyilvános becsmérlésért. Gulyás István közlegény (2. honvéd gyalogezred katonája, 1879-ben született, korábban földművesként dolgozott), Hunyadi Mátyás őrmester (1886-ban született Békéscsabán, korábban a cs. és kir. 61. gyalogezredben szolgált, civilben pedig borbélyként dolgozott) és Szöngi Sándor közlegény (1898-ban született Debrecenben, a 3. honvéd gyalogezredben szolgált, a civil életben kereskedéssel foglalkozott) 1918. május 16-án Castenedolóban gyalázkodott. Ezt a következő nap zendüléssel (valószínűleg sztrájkkal) tetézték, Szöngi ráadásul engedetlennek is bizonyult. Ennek megfelelően az utóbbit hat év, a többieket pedig másfél-másfél év katonai elzárásra ítélték.

A gyalázkodások és a szitkozódások kapcsán sokkal több eljárásra számítottam, hiszen ez a társadalmak rendszeresen felbukkanó viselkedési normájának számít. Mivel a hadifogság során nem valószínű, hogy a káromkodók hirtelen visszafogták magukat, így az esetek többségét feltételezhetően a jogszolgáltatás helyi szintje kezelte fegyelmi kérdésként.

Károkozás (17 eset)

Jórészt ez is fiktív kategória, amellyel az amúgy nem, vagy csak részben büntethető tételeket próbálta szankcionálni a rendszer. A cortemaggiorei szökés során az osztrák–magyar tisztek kivájták a táborként is szolgáló kolostor falát, majd 1917. május 22-én távoztak, hogy pár napra rá elfogják őket. A tábor parancsnoka a sikeres szökésekért büntetésben részesült, így a saját hibák eltussolása végett a táborparancsnok átrendezte a szökés helyszínét, meghamisította a vizsgálat eredményét, és azt próbálta elérni, hogy az őt és beosztottjait terhelő hibákért a cortemaggiorei kolostorépületben lakó szerzetesek legyenek felelősek.

A cortemaggiorei Santissima Annunziata templom és kolostor A cortemaggiorei Santissima Annunziata templom és kolostor
(Forrás: commons.wikimedia.org)

Az alábbi személyek szöktek meg: Nedella Kornél hadnagy (1894-ben Feltóton született, a cs. és kir. 66. gyalogezredben szolgált. Verlustliste N° 502. 4. o.), Gräber Géza kadét (1887-ben Szondon született, a cs. és kir. 85. gyalogezred tartalékos hadnagya volt. Verlustliste N° 350. 4. o.), Beliczay Andor kadét (1879-ben Biharnagybajom településen született, majd a cs. és kir. 4. honvéd gyalogezredben szolgált, legkésőbb 1918-ban csererokkantként hazatért. Verlustliste N° 519. 3. o., N° 701. 3.), Roth Jenő kadét (1893-ban Hajdúdorogon született, a cs. és kir. 39. gyalogezred kadétjaként szolgált. Verlustliste N° 499. 4. o.), Vecseri Gyula kadétjelölt (1895-ben Szentesen született.), Karl Babic fregatthadnagy (Bihacon született 1892-ben), Malanotti Elemér fregatthadnagy (1890-ben Kaposvárott született. Verlustliste N° 283. 5. o.), Willi von Bachich tengerészkadét (1896-ban Pulában született. Számos szökési kísérletéről tudunk, és próbálkozásai végül sikeresnek bizonyultak, mert 1918-ban újra szolgálatba állt korábbi alakulatánál). A szökevényeket a tisztiszolgák segítették, akik a reggeli le- s felmászkálással elodázták a hiányzók észrevételét. A szökevények kilenc hamis fejet is készítettek az ágyukba, hogy az éjszakai ellenőrzés alatt ne tűnjön fel a hiányuk. A hadbírósági eljárás felmentette a szerzeteseket, akiknek nem volt semmi közük a szökéshez. Tancredi Riva olasz katonát, az őrszemélyzet tagját elítélték, mert ő szerezte be az elektromos lámpákat és a térképeket, és az előkészítésben résztvevő hadifoglyok is büntetést kaptak. A sors iróniájaként az utóbbiakat súlyosabban büntették, mint magukat a szökevényeket, ugyanis Karl Grünberger főhadnagy (1885-ben Trebitsch Mährenben született, a cs. és kir. 8. gyalogezredben szolgált. Verlustliste N° 485. 3. o.), illetve Alois Prunner és Müller Miklós közlegény (Az utóbbi a cs. és kir. 85. gyalogezredben szolgált, a segítők közül egyedül az ő bírósági kartonja maradt fenn: két év katonai elzárásra ítélték.) egy olasz katonát bátorítottak kötelessége megszegésére és bűncselekmény elkövetésére. A szökevényekkel szemben hivatalosan csak fegyelmi vétségek miatt lehetett eljárni, de a „károkozás” fikciója alapján kiszabott ítéletek olyannyira szigorúak voltak, hogy ezeket megsemmisítették, és a szökevényeket 1917. október 5-én kiengedték a fogdából.

Gräber Géza hadnagy életrajza Gräber Géza hadnagy életrajza
(Megjelent De Sgardelli Caesar (szerk.): A Délvidék hadtörténete 1914–1918. Budapest, én. című könyv 133. oldalán)

A cortemaggiorei ügy szereplőin kívül még hét személy kartonja maradt fenn: három esetben a jól-rosszul átírt néven kívül csak az elkövetés helyszínét és idejét (Genova, Begato erőd, 1919. február 1.) ismerjük, illetve a hivatkozást az amnesztiára, ami alapján leállították az eljárást; egy pizzighettonei rongálót (egy Lihar Nikola nevű horvát közlegényt) 1917. december 7-én két hónap elzárásra ítéltek, de ezt már a vizsgálati fogság során letöltötte; három további esetben (egy román, egy galíciai és egy ljubljanai katonát) pedig négy, illetve két hónap katonai elzárásra ítéltek. Az utóbbiaknál a pontos név és az elkövetés körülménye sem ismert, így ezeket az eseteket nehéz elemezni, de az enyhe ítéletek alapján akár azt is feltételezhetjük, hogy ez volt a bevett büntetés rongáláskor.

A rongálások témájában amúgy hiányzik egy érdekes eset. 1916. január közepén a monrealei táborparancsnok felfigyelt 48 pad és 11 asztal hiányára, amelyek értéke 250 lírára rúgott. A helyőrség parancsnoka vizsgálatot indított, amely megállapította, hogy 4 tiszt és 17 fő legénység eltüzelte ezeket a konyhában, vagyis kreatívan oldották meg a fűtést. 1916. február 7-én a helyi katonai ítélőszék – ami minden bizonnyal a palermói területi katonai bíróságot jelentette – 16 főt ítélt fegyházi elzárásra, de a vonatkozó kartonok nem maradtak fenn. Ehhez viszonyítva a fenti pár hónapos elzárások nem lehettek komoly esetek.

Lopás (230 eset) és orgazdaság (15 eset)

Ez az egyik legnagyobb kategória, ami legalább tízféle elnevezés összesítését jelenti. A „lopás”, a „talált tárgy visszaszolgáltatásának elmaradása”, az „50 líránál nagyobb/kisebb értékű (betöréses) rablás”, az „oldalas eltulajdonítása”, vagy „a minősített lopás” ugyanis csak pár példa arra, hogy a különféle bíróságok miként azonosították ugyanazt, vagy majdnem ugyanazt a bűncselekményt. Ezen vétségek közös tulajdonsága, hogy minden esetben a legénységi állomány követte el őket, mivel rosszabb volt az ellátásuk, mint a tiszteknek.

Ebben a kategóriában (lopás) 20 év elzárással Fazekas Bálint 1890-ben született közlegény tartja a rekordot, amit 1917. július 28-án a bari területi katonai bíróság szabott ki rá a Casale di Altamura-i táborban történtekért. Őt 10–10 év elzárással követi két torinói hadifogoly, Schiffer Béla közlegény (1874. július 2-án született Budapesten, a 1. honvéd gyalogezredben harcolt, 1918 szeptemberében követte el a bűncselekményt, 1918. december 3-án ítélték el. Verlustliste N° 497. 50. o.) és Tóth Pál őrvezető (1898. március 16-án született Budapesten, a 17. honvéd gyalogezred kötelékében harcolt, 1918 szeptemberében követte el a bűncselekményt, 1918. december 3-án ítélték el) esete. További információk hiányában viszont a személyeket és a kirívóan súlyos ítéletek körülményeit se lehet pontosítani.

32 esetben nem sikerült bizonyítani a bűnösséget. 49-en amnesztiával szabadultak. 10 ügyben viszont felmerült a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége, ami más kategóriáknál nem volt jellemző. A maradék ítélet egy hónap és nyolc év között mozgott, de a nagy eltéréseket a bűncselekmény jellege (lopás, vagy orgazdaság) és a kiszabott ítéletek időpontja alapján se lehet megmagyarázni. Egy pár cipő eltulajdonítása például négy hónapnyi, a korábban már említett oldalasé pedig hat hónap katonai börtönt eredményezett, míg egy rablási kísérletért három év elzárás járt. Leginkább a közvetlen hadsereg alárendeltségében működő munkásosztagok tagjainak ügyeire volt jellemző az amnesztiára hivatkozás, illetve a feltételes szabadlábra helyezés: ezek az ügyek már mind 1919-esek, amikor a hadifoglyok egyedüli hasznát a munkaerőként történő alkalmazásuk jelentette. Ennek megfelelően a korábbi évek elrettentő ítéleteit felváltották a mindent megbocsátó végzések. A lényeg ekkor már az volt, hogy mindenki dolgozzon.

A lopások és betöréses rablások kategóriájában több esetről is tudunk, amelyekről nem maradt fenn bírósági karton. Például Juhász Tamás Scandianóban kirabolta a kantint, amiért három év fogságra ítélték. Hasonlóan nem maradt nyoma, hogy az 1894-es születésű Szabó Béla és az 1897-es születésű Andrisco István Alessandria hadifogolytáborából szökött el, majd útjuk során betörtek a Gran Piano di Noascában található királyi vadászházba, ahonnan jórészt élelmiszert emeltek el. Elfogásukat követően, 1917. december 20-ával mindkettőjüket öt év fegyházra ítélték.

A scandianói várkastély, amelynek belső életéről, így a táboron belüli bűncselekményekről is nagyon sok információval rendelkezünk Gunesch János naplójának köszönhetően 

A scandianói várkastély, amelynek belső életéről, így a táboron belüli bűncselekményekről is nagyon sok információval rendelkezünk Gunesch János naplójának köszönhetően A scandianói várkastély, amelynek belső életéről, így a táboron belüli bűncselekményekről is nagyon sok információval rendelkezünk Gunesch János naplójának köszönhetően (A szerző fotói)

A tiltakozásokhoz kötődő büntetési kategóriák

• 366 esetben az ítélet zendülésként jellemezte a bűntettet (ezekbe a felbujtást és az elszórt kísérleteket is beleszámoltam), amelyek büntetése az amnesztia és a bűnösség hiányában történő felmentéseken túl négytől kilenc hónapig, vagy 1-től 2 évig tartó elzárást eredményezett;

• ezekhez társult 299 eset, amikor az engedelmesség megtagadása (illetve az erre történő felbujtás) okozta a gondot. Ezen kartonok közül 31 esetben további vádpont is szerepelt (a feljebbvalóval szembeni szóbeli fenyegetéstől az olasz katonai kíséret elleni tettlegességig terjedőleg). Ezen esetekben négytől 10 hónapig, vagy 1-től 7 évig terjedő fogház volt a büntetés;

• végül pedig 24 esetben az őrszemélyzet elleni erőszakos cselekedetek miatt kellett fellépni. Ekkor, ha nem számoljuk az egyedüli három hónapos katonai fegyházat, amit a vizsgálati fogság során le is ült az illető, jellemzően 1 és 15 év közötti elzárásokat tartalmaztak az ítéletek, vagyis a tiltakozások közül ezt tartották igazán súlyosnak.

Ezen tiltakozó megmozdulások tehát jórészt békésen zajlottak, csak nagyon kevés esetben haladták meg a szóbeli fenyegetések szintjét, és általában csoportosan követték el őket. Mivel a táborparancsnoki jogkörbe tartoztak a táboron belüli fegyelmi ügyek, így az összes fenti eset túlmutatott a tábor belső életén. Általában valamiféle munkaszázad tagjainak sztrájkjellegű megnyilvánulásáról volt szó. Ezek a kartonok biztosan nem teljesek. Egyrészt olyan sztrájkokról is tudunk, amelyekről nem maradt fenn bírósági intézkedés nyoma, pedig a beszámolók alapján biztosan eljártak az ügyben a katonai hatóságok. Ráadásul pont az a karton hiányzik, amelynek az alanya visszaemlékezésében a hadifogoly nézőpontját is taglalja. Johann Höglinger vittoriai hadifogoly említette, hogy egy hadifogoly munkásosztag tagjaként Piazza Armerinában dolgozott egy magánember birtokán, amikor sztrájkba kezdtek. A cataniai hadbíróság ítélte el és a gaetai erődben raboskodott. Höglinger emlékei különösen fontosak, mivel a sztrájk indokait (méltatlan munkakörülmények, rossz ellátás és bánásmód), a sztrájkolók megfélemlítését és az előállítás módját (a carabinierik rájuk fogták a fegyverüket és amikor ennek hatására hárman mégis visszakoztak, a többi sztrájkolót el is vitték), az eljárás menetét és a tárgyalást is részletesen rögzítette.

A jogszolgáltatás alsóbb szintje, avagy a táborparancsnok fegyelmi jogköre

Végezetül egy különleges kategóriát is meg kell említeni a fennmaradt bírósági kartonok között, amely az olasz katonai jogszolgáltatás alsó szintjére, a táborparancsnokok döntési jogkörébe enged betekintést. Azt már korábban is tudtuk, hogy a táboron belüli fegyelmi kérdéseket a táborparancsnokoknak kellett elbírálni. Ezt megerősíti egy melfi eset, Foszt Péter főhadnagy (1884-ben született Csatádon, a cs. és kir. 61. gyalogezredben szolgált. Verlustliste N° 603. 3. o.) ügye.

Foszt Péter főhadnagy portréja (még hadnagyként) Foszt Péter főhadnagy portréja, még hadnagyként
(Kún Andor: 61 in Waffen. Kriegsalbum des k. u. k. Infanterieregiments Nr. 61. (1914–1917.) Temesvár, 1918. Pollatsek. 465. o.)

A főhadnagy 1916. február 10-én Melfiben felpofozott egy másik hadifoglyot, Ugray Sándor hadnagyot, így Foszt ellen 1917. február 13-án indult eljárás „hatalommal való visszaélés” vádjával. Az eljárás biztosan korábban kezdődött, mert a római Külügyminisztériumban már 1916. szeptember 18-án tudtak a Foszt elleni eljárásról, illetve a bari hadbíró már 1916. augusztus 3-án bejelentette illetéktelenségét az ügyben. A dátumok ellentmondásait leszámítva fontos a bírsági karton tartalma, amely az ítélet kapcsán azt rögzítette, hogy „a hadifogoly részleg parancsnoka által meghatározandó mértékű fegyelmi büntetés adandó”. Ez az eddigi legjobb bizonyítékunk arra vonatkozólag, hogy a táborparancsnok ilyen jellegű, fegyelmező jogkörét a területi katonai bíróságok is tiszteletben tartották.

Zárszó

Zárásként egy a bírósági kartonok közül szintén hiányzó esetet idézek. Koltay-Kastner Jenő, az első világháború során még csak Kastner Jenőként, a világháború kitörésekor franciaországi ösztöndíjas volt, de 1914-ben még pont hazajutott, hogy a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe bevonulva, hadnagyként hadifogságba essen. Ezen élmény hatására vált igazán italianistává, majd pedig a máig fellelhető egyedüli olasz–magyar és magyar–olasz nagyszótár szerkesztőjévé.

Kastner Jenőnek is volt dolga az olasz katonai igazságszolgáltatással, mert egy a himnusz éneklésébe torkolló augusztus 20-ai megemlékezést csoportos lázadásként értékeltek az olasz hatóságok. A tárgyalások menetére nemcsak azért kiváló forrás Kastner Jenő visszaemlékezése, mert pontos, hanem a megfogalmazás miatt. Ez kiválóan adja vissza milyen nehézséget jelentett hiteles kommunikációt folytatni az olaszul nem beszélő vádlott és a Monarchia nemzetiségeinek nyelvét szintén ignoráló törvényszék között. Kastner Jenő története is tartalmazott nemzetiségi konfliktusra utaló, jórészt toposzokon nyugvó elemeket, ráadásul egy franciául kiválóan tudó, és olaszul már tanuló értelmiségi élményét adta vissza, vagyis egy olyan személyét, aki átlátta a saját bírósági ügyét, és egy egyszerű – sok esetben analfabéta – közkatonához képest előnyösebb helyzetből élte meg a palermói katonai törvényszéken tapasztaltakat. Kiváló védőbeszéde tudatában pedig számára sem okozhatott meglepetést a felmentő ítélet, viszont ezen képességek hiányában, egy teljesen új és minden elemében ellenséges környezetben esetlenül mozgó, egyszerű hadifogoly esetében a mai olvasó is megérti a többéves elzárásokat kimondó ítéletek törvényszerűségét.

Mire is jók a bírósági ítéletek? A bizonyítottan hiányos kartonok? Ezek az adatok nemcsak problémákat oldanak meg, hanem új kérdéseket is felvetnek. A fent ismertetett lapok, valamint a posztban közölt bírósági eljárások átfogó képet adnak arról, hogy az olasz katonai igazságszolgáltatás miként bánt a hadifoglyokkal. Láthatjuk a következetlenségeket, a szélsőségeket, de ami még fontosabb, hogy a kartonok (és az ítéletek) segítik modellezni a hadifoglyokhoz kötődő társadalmi, etnikai és pénzügyi folyamatokat. Az adatok – a jól látható dinamikáknak köszönhetően – segítenek a hadifogság különböző aspektusainak mélyebb tanulmányozásában, és segítenek mindezt az „olasz rendszer” mint társadalom, bürokrácia, gazdaság vagy akár földrajzi egység kontextusában tenni.

4 komment

Címkék: hadifogság hadifoglyok olasz hadifogság hadbíróság

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr8718208575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Galaric 2023.09.07. 08:25:08

Nagyon érdekes írás volt ez is és az elöző is.

BartókBéla 2023.09.10. 21:37:45

Ismét jól dolgoztál, Balázs! Hatalmas munka van ebben a posztban is! Gratulálok!
A fajtalankodás talán pontosabb korabeli szó a férfikapcsolatra, de valóban sokkal gyakoribb lehetett a hadifogolytáborokban mint a forrásokban olvasható, a freudizmus terjedése pedig még érdekesebbé teszi a feladatot. Viszont nemcsak a férfi foglyok női ruhás éneke és tánca hanem nők katonaruhás szolgálata is kényes kérdés ún.
Viszont nem értem, miért volt bűn az osztrák hadseregből történt dezertálás, hiszen minden hadsereg ezt bátorítja propagandával. Nem az olaszok Román Légiójából dezertált a Monarchia volt román nemzetiségű katonája?
Nagyon különös az albánok esete is, mert az antant szolgálatában is álltak albánok, és az olaszok nagyon féltékenyek voltak flottájuk titkaira de meglepő hogy ezért milyen hosszú börtönbüntetést szabtak ki.
A rengeteg lopáson már nem csodálkozom, ahogy az ellenszegüléseken, rendbontásokon sem.
És van-e nyoma a fogoly tisztek között ún. becsületbíróságoknak? Ezekről oroszországi táborokban olvastam:
www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/b-26DA/becsuletbirosag-3273/?list=eyJxdWVyeSI6ICJiZWNzXHUwMGZjbGV0Ylx1MDBlZHJcdTAwZjNzXHUwMGUxZyJ9

JuhászBalázs 2023.09.11. 23:00:45

@BartókBéla: Köszönöm! Az a dezertálás valami nagy "benézés" volt. Az adott olasz katonai bíróság mechanikusan alkalmazta a jogot, aztán valószínűleg felhívhatták a figyelmüket, hogy valamit benéztek. Hm, fajtalankodás. Bizony, sok megnyilvánulása és megközelítése van és mivel tabu téma, így alig van róla információ. Az albánok esetében csak a szokásos szigor csapott le a hajó legénységére. Szegények nagyon megjárták, de sajnos ez ugyanaz a szigor, amely az olasz katonát is fegyelmezte, és így mechanikusan a hadifoglyokat is büntette. Az olasz katona pl. már akkor dezertőrnek számított a katonai büntetőtörvénykönyv alapján, ha az olasz vasúthálózat késése miatt egy nappal az előírtak után jelentkezett szolgálatra. Ilyen megközelítés mellett meg se lepődök a brutális ítéleten... Az Olaszországban működő becsületbíróságok közül az egyiknek fennmaradt az anyaga. Nem teljes, de így is kiváló, a BFL egyik hagyatékában található. Ezek a bíróságok viszont hadifogoly huncutságok voltak, az olasz hatóságok nem is tudhattak a létezésükről.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása