Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója – 23. rész
A naplóíró szerint bámulatos a török katonák igénytelensége és kitartása. Egy kis stratégia: miért lenne nagy baj egy angol partraszállás Adanánál? Kemény doktornak meggyűlik a baja Liman von Sanders leányaival, akikről néhány pletykát is megoszt velünk. Megismerjük Názáret elfoglalásának a történetét. Lehet, hogy árulás okozta a szeptemberi vereséget? Hőseink az immár elkészült Taurus vasúton keresztül vonatoznak tovább és 1918. október 17-én visszaérkeznek Konstantinápolyba…
Újra és újra meg kell emlékezni a szerencsétlen török katonaságról. Török tisztek sehol sem láthatók, ellenben az askerek, ezek a koplalóművészek hemzsegnek a városban, az állomás körül s a vagonok tetején. Megesik az ember szíve rajtuk. Az üres vagonokba be sem mernek szállni, hanem csak a kocsik tetejét foglalják el. Míg mi a kocsikban alszunk, ők megfagynak éjjel a kocsik tetején. Senki nem fogja pártjukat, senki nem ad nekik enni, tisztjeik rég elhagyták őket. Napok óta rendületlenül kitartanak a vagonok tetején, nehogy mások vegyék el helyüket.
A többi meg lézeng, dülöng ide-oda, úgy vánszorognak össze-vissza, mint a sírból kiszabadult hullák, igazi csonttá-bőrré aszott emberi lények. Ha főzünk, ha eszünk, ha vásárolunk valamit, akkor körül áll bennünket pár asker s tisztes távolból lesi, sóvárogva nézi, hogy mi minden jut másnak az ő hazájukban. Lesi, hogy mikor dobjuk el a szőlőfürtöt, a dinnyehéjat, hogy rögtön felkapkodhassa. Szegény múmiák, még saját lábukon járnak, de már hullaszaguk van. Némelyek a sínek közt halnak meg, de legtöbben a kocsi tetején. Mindaz, amit Homsban láttunk, sokszorosan nagyobb mértékben ismétlődik meg itt. Katonák összeroncsolt testei, éhhalált halt hullái, frissen lerágott csontjai nőnek ki az ázsiai vasútvonal mentén. A gépfegyverek, gránátok, a gáz munkáját átvette az éhhalál kaszája. Az európai katona, ha így kellene küszködnie az éhhalállal, mint ahogy ezek az askerek teszik, bizonyára lázongva tüntetnének, gyilkolnának, rabolnának, lopnának. De ezek nem. Mozog, amíg tud s ha eldől, ott meg is hal. Fatalista mind. Allah akarja így, az ő akarata ellen pedig senki sem tehet semmit. A vallás dogmái, a Korán betű szerinti értelmezése a minden téren való maradiság ássa, egyre jobban aláássa a Khalifa birodalmát. Ez az egykori hatalmas nemzet is lassan-lassan le fog szorulni a világ színpadjáról a centripetális betegség, a belső szú már a forgó színpad peremére lökték, ahol még egyelőre görcsösen kapaszkodik.
Úgy látszik, hogy itt Aleppóban valami bizonyára erélyes német kéz intézi a mindenfelől ideözönlő katonaság ügyeit, továbbítását. Mialatt a mezopotámiai, palesztinai, a tengerparti frontok csak úgy öntik ide a visszaözönlő, felbomlott, szétszóródott csapatokat, azalatt egyre mennek a megrakott vonatok északra, a Taurus felé. A katonai felszerelési tárgyaké, az ágyúké, munitióé s hasonló dolgoké az elsőség. Hanem mit tesz a fegyelem! Csudákat művel. Éppen most látni annak az óriási értékét, amikor minden felbomlóban van. Míg a tisztjeiktől elhagyott török askerek mindenfelé szétszóródva, felszereléseiket eladva cél nélkül törtetnek a szélrózsa minden irányában, addig a németek és a mi k.u.k. formatióink teljes rendben, élükön a tisztjeikkel pontosan kitűzött cél érdekében és irányában vonulnak észak felé. Egy fegyelmezett német szakasz ma több itt a sok ezer fegyelmezetlen töröknél. Bűn és rosszakarat volna azonban mindezekért a magukra hagyott, túl becsületes, csendes és szó nélkül meghalni tudó fatalista török katonákat okolni. A hiba nem bennük van. Aki annyira vallásos, mint ők, azok csak becsületes, jó emberek lehetnek. Azok is.
Nagyon izgatja a kedélyeket az a hír, hogy Adana táján az angol hajóhad védelme alatt állítólag szárazföldi csapatokat tett partra az entente. Csudálatos, hogy ezt eddig meg nem tette. Már rég megszűnt volna a palesztinai, tán még a Mezop[otámi]ai front is, ha az egyetlenegy vasúti vonalat s a mellette húzódó országutat elvágta volna. Abban a pillanatban élelmezés, ember és lőanyag szállítása megszakadt volna. A tenger felől hermetice el vagyunk már évek óta zárva. Dél felé Jeruzsálem felett húzódik az angol front, kelet felé a rettenetes arabs sivatagok terülnek el. Amint a mellékelt térképvázlaton is látható, ha Adana, Mamure táján a vasútvonal elesik, akkor az aleppói vasúti elágazódás is odavan.
Kemény doktor eredeti térképvázlata a naplóban
Akárcsak Homsban, itt is olyan tülekedés folyik a vasúti kocsikért. A messze-messze kint álló vagonoknak belseje, teteje, ütközői éppúgy le vannak az utolsó helyig foglalva, mint a peron mellett közvetlenül álló szerelvényeken. Az apró mozdonyok állandóan tolatnak, szedik össze a kocsikat, az askerek azt hiszik, hogy ezek a kocsik máris indulnak, azért még többen rohanják meg őket. A sínek közt mindenfelé vértócsák, emberi roncsok hevernek. Hiszen kocsik tetején utazó katonaság mindenütt megszokott látvány, de itt mégis egészen más. Míg a vagonok belseje teljesen üres, addig a kocsik tetejét ellepik a török askerek. Miért nem ülnek be? Mert tudják a szegény páriák, hogy őket onnan úgyis kiverik, tehát minek is csalnák meg önmagukat. Így van otthon a török a saját hazájában. Ehhez csak nem kell kommentár.
A németeket egyre viszik a vonatok a Taurus felé. Éppúgy mennek a pár rendes formatióban levő törökök is. Állítólag a Dardanellák védelmére. Végre miránk is sor kerül. [1918.] Október 10-én estefelé van az indulás. A vonatunk viszi a mi új ütegünket, pár kocsi beteget s két szalonkocsiban Liman v[on]. S.[anders] leányait a kíséretével. A hosszú kocsisor minden csavarján, lépcsőjén, tetején rengeteg asker lóg. Így vonulunk ki Aleppóból. Igazán ünnepi pillanat. Csak szegény társainkat sajnáljuk, akik az itteni hiányos kórházban kénytelenek maradni. Kérdés, hogy nem válunk-e el örökre a sok itt maradó német és k.u.k. beteg katonától. Meghatva búcsúzunk tőlük. Szomorú aktus elhagyni azokat, akikkel a sivatag szenvedéseit megosztottuk. Mind reménykedik; fő-fő érvük az, hogy hiszen a német betegek is itt maradnak.
Az igen hideg éjszakákat forró nappalok követik. Az úton megismétlődnek azok a már ismert szomorú esetek, amikor a török hullákat a közbeeső állomásokon a kocsik tetejéről lerakják. Nem csuda; éjjel a hihetetlen hideg, nappal a tarthatatlan forróság egyformán kínozza a vagonok tetején utazókat.
Útközben sok baj van a Liman lányokkal. Egyik állandóan nagyon rosszul van. Injectiót nem tűr, porokat nem vesz be, enni nem akar. Ezt mind magával hozza a magas rang, az ezzel járó elkényeztetés, egy kis fokú Hy s ami szintén nem utolsó dolog, a vénleányok természete. Elmesélik, hogy milyen izgalmakat állottak ki Nazarethben. Szept. 20-án még az ágyban voltak, amikor kora hajnalban kétségbeesve rohan be hozzájuk egy fhd. azzal, hogy itt vannak a színes angolok. Félig felöltözve, ruhájuk egy részét hónaljuk alá fogva, különben mindenüket hátrahagyva rohantak ki a Hotel Germ[aniá]ból az utcára.
Nazareth térképe 1912-ből (a vázlat alján a Hotel Germánia)
(Forrás: historicjesus.com/maps/nazareth.html)
A hotel szomszédos folyosóján már színes angolok húzták ki az ágyukból a mit sem sejtő, nyugodtan alvó tiszteket. Az utcán angol gépfegyverek jelentek meg, itt is ott is lövés hangzott el. Ők ketten leányok csak a legközelebbi házig tudtak menekülni, mert az utcát gépfegyverek söpörték végig. Lemenekültek a legközelebbi ház pincéjébe, ahol a náluk lévő ruhát magukra szedték. A ház előtt csakhamar megjelentek a vérre szaglászó színesek – a hírhedt ghurka lovasok és hindu gyalogosok. Benéztek a házak ablakain, mindent átkutattak, csak a pincébe nem néztek le. Egy órai meglapulás után a velük levő fhd. a sűrű hajnali köd védelme alatt kémlelő útra indult a pincéből, majd visszajött s kerteken, köveken keresztül kisiklottak Nazarethből, folyton kitéve a süvítő golyóknak. A színesek ugyanis állandó lövöldözéssel tartották féken a házakban levőket, míg a bennük levőket össze nem szedték. A legtöbben azért megmenekültek (bár hiányosan öltözve, minden holmijukat visszahagyva), mert az össze-vissza épített házak közt, a fügefák védelme alatt ismerték a járást, a többi ellenben a néger ajkú színesek kénye-kedvére jutott. Az apjuk, Liman marsal, szerencsére éppen nem volt Nazarethben, de annál jobban megijedt leányaiért. Ők hárman aztán minden fegyver nélkül egész napon át gyalogoltak, amíg német csapatokra akadtak, majd apjuk is reájuk akadt, autót kaptak s azon menekültek Damaskus felé. A hadseregben elterjedt a hír akkor, hogy Limant a leányaival s a vezérkarával együtt elfogták.
Hogy mi az oka a vereségnek, hogy hogyan lephették meg a színesek magát az AOK-t is Nazarethben, annak oka úgy a leányok, mint a velük levő német őrnagy és fhd. szerint az volt, hogy az utolsó időkben a legjobb 17 török Baont a legelső frontról le kellett adniok Mezopot[ámiá]ba, így a Palesztina-Hajfa közti frontunk nagyon legyengült. Hiába tiltakozott ez ellen Liman, Ludendorfék nem engedtek. Szerintük ez volt az oka annak, hogy a török frontáttörés szept. 18-20-án olyan könnyen sikerült. Tudta a vezetőség, hogy kritikus a helyzet, tudta pontosan még a támadás idejét is, de ekkora meglepetésre az óvatos németek sem számítottak. Hogy aztán magát Nazarethet, az AOK székhelyét, amely még légvonalban is 45–50 km-re van a front mögött, olyan váratlanul meglepte a ghurka-hindu katonaság, ezt már csak gyalázatos árulással lehet megmagyarázni. A meglepetés előtti napon váltották le éppen az egyik nagyon jó és megbízható csapatot, amelynek helyét a török Baon foglalta el, főleg gépfegyveres osztagok.
Géppuskás török egység
(Forrás: dr. Kemény Gyula hagyatékából, Kemény Szilárd jóvoltából)
Ezen csapat Nazarethen kívül a messze nyugatra fekvő sziklás magaslatokon foglalt helyet, közte és Nazareth között még hegyek és völgyek voltak. Ha ez a Nazareth előtt álló csapat csak pár lövést adott volna is le, azt azonnal észrevették volna a városban s a sok tisztről nem is szólva az itt levő nagyszámú sofőr, tiszti legény, ordonánc, szakácsok, írnokok, valamennyi színtiszta német katona. A törökök nélkül is megvédték volna a várost, mert hiszen csak kisebb ellenséges csapatról volt szó. De hát megtörtént. Nagy baj, hogy az embereken, a sok anyagon kívül az AOK fontos iratai is ott maradtak. Dicséret illeti meg a német sofőröket, akik pár autót a golyózáporban is megmentettek. Így adták [elő] ők a közvetlen tanuk és mindent tudók Nazareth elestét.
Ez a két leány igazán sajnálatra méltó. Anyjuk réges-régen meghalt, így katona apjuk nevelésére szorultak. Tudjuk, hogy mit jelent az apai leánynevelés, pláne katonáéknál. A szerencse mellett is valóságos hátrány rájuk nézve, hogy apjuk olyan igen magas rangot visel, de katonai fizetésére van utalva. A leányok mindenhova követik apjukat, nem is tehetnek mást. Így jutnak le Kosp.-ba. A Dardanella-Gallipoli-ért folyó dicső harcok idején érte őket az a súlyos csapás, amiről itt Ázsiában az összes tisztek és katonák suttognak, ami itt közszájon forog, ti., hogy egyszer estefelé kíséret nélkül messze kimentek a városból sétálni. A két szépnövésű magas leányt 6 kint lézengő török katona megrohanta s valamennyien erőszakot követtek el rajtuk. A fáma szerint a 6 török askert kivégezték, bár Liman, az apa kegyelmet kért számukra a szultánnál. Hogy mennyi ebben az igazság, az titok, ahogy az ilyen ügyekben kell is, hogy az legyen. A két leány tovább ment apjával le Nazarethbe. Szinte csudálatos, hogy nem tudtak férjhez menni. Pedig bizonyára ez is céljuk volt.
Otto Liman von Sanders (Liman pasa) és az egyik lánya, valamint Wilhelm Anton Theodor Souchon admirális az SMS Goeben fedélzetén az első világháború idején
(Forrás: Wikipedia)
Közben megkapták a legsúlyosabb tropikus maláriát, itt is elérte őket a sors súlyos keze. Most még az hiányzott, hogy a ghurka-hindu állati vágyaknak áldozatul essenek. 30 és 40 évek közti szép magas növésű szőke német leányok, egyikük kellemesen szép arcú. A Taurusban leszálltak a vonatról, itt várják be, hogy apjuk L. v. S. hogyan fogja a katasztrófát feltartóztatni az adanai síkságokon. Romantikus életű leányok, az bizonyos. Még találkozunk majd velük.
A Taurus tövében lekapcsolták vonatunkról a már említett újonnan felállított Batt-t, amelyiknél én is szolgáltam. Csak egyetlen tisztünk, Schöpfer res. hd. maradt az ütegnél, a többi mind új ember. Elbúcsúztam tőlük, sajnáltam a kis ágyúkat, amelyek megmentésére a sivatagokban mindent elkövettünk. Csak úgy őrizzék meg őket az új gazdái is, mint mi tettük.
Még a bevezetésben említettem, hogy az ú.n. berlini khalifatus minden nagy terveinek egyik legnagyobbika az volt, hogy a kis keskeny vágányú Taurus vasutat széles vágányúvá alakítsa át. Minden ázsiai hadművelet sine qua nonja volt ez. A meglevő apró alagutakat kiszélesítették, azonkívül sok újat fúrtak, a német tudás, pedantéria és szorgalom csudákat művelt. 1918. okt. 10-én átadták a forgalomnak a nagy alkotást. Most már lehet háborút viselni. Akié ez a vasút, az ura úgy Mezopotámiának, mint egész Arabiának le a Suezig, amely csatorna a Taurus vasút kiépítésével ugyancsak sokat veszít hatalmi helyzetéből, kereskedelmi fontosságából. És ezt az éveken át óriási erővel és tudással elkészített vasutat a forgalomnak való átadás után pár nap múlva elvették az angolok. Amelyik vonattal én utaztam, volt az ötödik. Előttünk még csak 4 vonat tette meg rajta át az utat.
A fával fűtött mozdonyok óriási füstöt eresztve szelik át a kis-ázsiai hideg fennsíkot. Sok helyen sokáig állunk. A kocsik tetejéről, a lépcsőkről kezdenek lemaradozni az askerek. Anatólia termékeny és színtiszta ős török fészek, itt már mindenfelé hű barátként fogadják az askereket. Minden állomáson katonai felszerelésekkel, katona tömegekkel zsúfolt vonatok várnak az indulásra. Bakákkal utazom együtt a marhavagonban. Egyik állomáson elérünk egy vonatot, amelyben a mi híres Pfeffer fhdunk utazik a durvaságáról közismert tót prov. fhd-unkkal, velük van két nő is a lezárt marhakocsiban.
Errefelé Anatoliában még nyoma sincs a déli front összeomlásából származó zűrzavarnak. Vagy bíznak az óriási Taurus-Libanon hegységekben, amely okvetlen feltartja az ellenséget, vagy nem tudnak még semmiről. Anatólia fővárosában Koniaban kiszállunk s 2 napot várunk, aztán újra tovább folytatjuk az utat, amíg végre 17-én feltűnik a Márvány-tenger, majd du. 4 órakor megérkezünk Kelet paradicsomába, a Bosporus és a Márvány-tenger alkotta földnyelvre. Skutari-Kadikő városrészek ezek, amelyek már Kosp-hoz tartoznak.
Következő rész: „Hiába volt annyi év titáni küzdelme…”
Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója
