Egy magyar tüzér kálváriája és halála a Szentföldön

2023.04.07. 07:00 :: BartókBéla

1916 őszén alaposan megkésve érkezett értesítés egy Heves megyei születésű asszonyhoz, akinek fia 1916 nyarán hunyt el tüzérként a Nagy Háború közel-keleti harcterén. Bajusz Antal földeáki születésű szakaszvezető azonban olyan szerencsés volt, hogy halála előtt a húsvéti időszakban meglátogathatta bajtársaival Krisztus szenvedésének és halálának helyszíneit. Ezután neki is megvolt a kálváriája és talán legalább az emlékét sikerül feltámasztanunk.

1916. október 18-án az Eger című lap egy különleges levelet közölt, amely nagy késéssel jutott el a városba, de viszonylag kevés tudósítás szólt a közel-keleti harcokról, és volt némi helyi vonatkozása is. Egy olyan magyar katonáról jött értesítés, akit sorsa a Szentföldre vetett és ott küzdött a török szövetségesek oldalán a britek ellen. A feladó Bajusz Antal fiatalember, a lap szerint özvegy Bajusz Antalné Heves megyéből származó asszony fia, állítólag 5 év óta volt katona, vagyis a rendes kiképzése után a háborúban folytathatta szolgálatát.

 

Bajusz Antal születési és keresztelési anyakönyvi bejegyzése a földdeáki születési anyakönyvből. A 13. sor adatai alapján Bajusz Antal 1889. január 26-án született Földdeákon Bajusz István földdeáki „földmívelő” és felesége, Sipos Terézia szintén földdeáki asszony gyermekeként. Bajusz Antal születési és keresztelési anyakönyvi bejegyzése a földeáki születési anyakönyvből. A 13. sor adatai alapján Bajusz Antal 1889. január 26-án született Földeákon Bajusz István földeáki „földmívelő” és felesége, Sipos Terézia szintén földeáki asszony gyermekeként.
(Forrás: https://www.familysearch.org)

A férfi levelét közölte egy makói és egy hódmezővásárhelyi újság is, a rokonai délen éltek és a Csanád vármegyei Földeákon született Bajusz Antal a kassai tüzéreknél pedig messzire sodródott szülőfalujától.

 

Osztrák–magyar hegyi löveg és tüzérei egy palesztinai tüzelőállásban 1916-ban Osztrák–magyar hegyi löveg és tüzérei egy palesztinai tüzelőállásban 1916-ban
(Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Kuk_Gebirgshaubitze.png)

Miután a hosszú vonatozás után a magyarországi tüzérek megérkeztek a török fennhatóság alatt lévő Palesztinába, 1916 április 16-án volt virágvasárnap, Jézus Jeruzsálembe érkezésének ünnepe, 20-án nagycsütörtökön Jézus utolsó vacsorájára, 21-én nagypénteken kereszthalálára majd 22-én húsvétvasárnap feltámadására emlékeztek az Osztrák-Magyar Monarchia Palesztinába vezényelt római katolikus vallású katonái is.

 

Jeruzsálem és környéke a Kr. u. 1. században (Jézus keresztútja, a Via Dolorosa a város északi részén látható) Jeruzsálem és környéke a Kr. u. 1. században (Jézus keresztútja, a Via Dolorosa a város északi részén látható)
(Forrás: https://csamborgo.hu/2016/07/25/jeruzsalemi-barangolas-ii-a-via-dolorosa/)

Bajusz Antal alakulata a szent városban részt vett a nagyheti szertartásokon majd a földeáki legény boldogan írta le édesanyjának a Szentföld nevezetességeit. Levelét itt az egri újság alapján közöljük.

Kedves Anyám és Testvéreim!

Kívánom a jó Istentől, hogy ezen pár sor írásom a legjobb egészségben találja magukat is, mint nekem van. Tudatom magukat, kedves anyám, hogy most olyan nagyon boldognak érezem magam, hogy még ilyennek soha nem éreztem, de tudatom, hogy új vágyul van rá, hogy mért érzem magam ilyen boldognak. Hát azért, hogy most itt vagyunk Jeruzsálemben, hogy amit eddig a könyvből olvastam, most teljes szemeimmel győződtem meg róla.

 

Krisztus jeruzsálemi keresztútjának részlete egy korabeli képeslapon Krisztus jeruzsálemi keresztútjának részlete egy korabeli képeslapon
(Forrás: http://www.ansichtskarten-sammler-shop.de/motive-und-themen/judaika/4890/jerusalem-ecce-homo-bogen)

Voltam, ahol a Jézus imádkozott, mikor a tanítványait a Gecsemáni-kertbe hagyta és elaludtak, és ahol Jézust elfogták, ahol megostorozták, a tövist a fejére tették, a keresztet vállára adták, ahol összeesett a keresztfa alatt, és ahol ki volt szegezve, ahol Szűz Máriának sikerült egy saroknál a népet áttörni és Jézust megölelni, ahol ki volt szegezve egy sarkon Krisztus halálának elítélése, ahol egy zsidó leányka hidegvízbe mártott kendőt sikerült Jézusnak átadni és mikor Jézusnak megtörölte a véres arcát a zsebkendővel, ott maradt rajta a Jézus képe, ahogy a keresztfát vitte, ahol Jézust levették a keresztről és a testét bebalzsamozták, a Jézus sírjánál voltam, voltam a Szent Anna-templomban, ahol Mária született, voltam a Mária sírjánál, több nevezetes helyen, tudatom, hogy voltam Hebronban, ahol Ábrahám és Jákob sírja van, a Jákob kútjánál.

Kedves anyám, a húsvéti szent gyónást és áldozást itt végeztem el, ahol Jézus szenvedett, érintettem azt az oszlopot, mikor Jézust ostorozták és meg volt kötözve, ahol a Jézus be volt csukva a börtönbe, ahol a Szentlélek az apostolokhoz eljött, ahol a tanítványok a hiszekegyet fölolvasták.

Egy magyar pap vezetése alatt voltunk abba a barlangba, ahol Jézus elment imádkozni, mikor a tanítványait ott hagyta és mondta, hogy csak imádkozzanak és elaludtak, hát ahol Jézus imádkozott, ott van egy kereszt, egy Mérő József bajai lakos hozta ide 68-ban. 6 évig volt zarándok, kedves Anyám, ezért, hogy most itt vagyunk, tán vágyuk volna ide eljönni, de ide nem lehet most egyáltalán jönni, mert nagyon messze van.

Kedves Anyám, kívánok jó egészséget ugy testvéreimnek is és rokonaimnak mondok üdvözlettel kézcsókoló fiuk és testvérük: Antal.”

Bajusz Antal fenti beszámolójában érezni a lelkesedést, örömöt, amely hitének megerősödéséből származik, így levele nemcsak egy háborúban szolgáló katona útleírása hanem tanúságtétel is, amely sok zarándokot jellemez a bibliai helyszínek megtekintése után.

 

Bajusz Antal palesztinai kálváriájának állomásai a Google maps mai térképén: Nablusz, Jeruzsálem, attól délre Hebron és a bal alsó sarokban El-Arish. Bajusz Antal palesztinai kálváriájának állomásai a Google maps mai térképén: Nablusz, Jeruzsálem, attól délre Hebron és a bal alsó sarokban El-Arish.

Jézus keresztútja (Via Dolorosa) pedig az az útvonal Jeruzsálemben, amelyen halálra ítélésétől kivégzéséig végigment. A katolikus hagyomány szerint ennek állomásai – amelyen a szakaszvezető is végiggyalogolt - a következők: 1. Pilátus Jézust halálra ítéli. – 2. Jézus vállára veszi a keresztet. – 3. Jézus először esik el. – 4. Jézus találkozik anyjával, Máriával. – 5. Egy Cirenei Simon nevű férfival vitetik a keresztet. – 6. Egy Veronika nevű lány kendőjét nyújtja Jézusnak. – 7. Jézus másodszor esik el. – 8. Jézus beszél az őt sirató asszonyokhoz. – 9. Jézus harmadszor esik el. – 10. Jézust megfosztják ruháitól. – 11. Jézust keresztre feszítik. – 12. Jézus meghal a kereszten. – 13. Jézust leveszik a keresztről. – 14. Jézust sírba teszik. A csütörtöki utolsó vacsora háza (ahol Jézus feltámadása után újra megjelent a tanítványainak) és a letartóztatás előtti virrasztás (az Olajfák hegyén lévő Gecsemáni kert) helyszínei nem részei a keresztútnak, de azokat is mindig megtekintik a zarándokok.

Bajusz Antal ezután a következő hónapokban részt vett a török-német-osztrák–magyar csapatok megerőltető sivatagi harcaiban. A legfontosabb talán az a csata volt, amelyet 1916. augusztus 3-5. között vívtak a brit csapatokkal a Szuezi-csatornától 35 kilométerre keletre, Romani városa közelében. Ez az Oszmán Birodalom utolsó támadásának része volt, és a török vereséggel végződő 3 napos összecsapással a központi hatalmak második sínai hadművelete is kudarcba fulladt, ezért megkezdték a Gázáig tartó visszavonulást.

A magyar tüzérek és szövetségeseik fokozatosan húzódtak vissza kelet felé, amikor Bajusz Antal elkapta a Magyarországon hasi hagymáznak is nevezett hastífuszt és El Arischban a 212. számú német hadikórházba került. Ez olyan betegség, amelyet lassan emelkedő láz, a vékonybél fekélyes gyulladása, halványvörös bőrkiütés, a has puffadtsága és önkívületi állapot (hagymáz) is jellemeznek. A hastífuszt legtöbbször szennyezett víz okozza, és még a két világháború között is nagyon elterjedt betegségnek számított Magyarországon. Bajusz Antal haláláról az ezredparancsnokság egy levélben értesítette édesanyát, aki ekkor érezhette át a fiát elvesztő Szűz Mária bánatát. A levél egy részlete így szól a Hódmezővásárhely című lap 1916. október 14-i tudósítása szerint:

„Asszonyom! Értesítjük, hogy fia, Bajusz Antal szakaszvezető folyó évi augusztus hó 26-án El-Arischban (Palesztina,) a német 212-ik számú tábori kórházban hastífuszban történt megbetegedése folytán elhunyt. Nevezett El-Arischban a katonai temetőben temettetett el katonai dísszel. Elhunyt vitézségéért és kitűnő szolgálatáért ez év augusztus havában a mellékelt török vasfélholddal lett kitüntetve és még elhunyta előtt a magyar ezüst vitézségi éremmel való kitüntetése fel lett terjesztve.

 

A török Vas Félhold nevű katonai kitüntetés V. Mehmed szultán kézjegyével, amelyet a britek Gallipoli-csillagnak neveztek A török Vas Félhold nevű katonai kitüntetés V. Mehmed szultán kézjegyével, amelyet a britek Gallipoli-csillagnak neveztek
(Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Gallipoli-star-BBen_Co..jpg)

Mihelyt a kitüntetés megérkezik, azt t. címnek elküldjük. A veszteség nagyon érzékenyen érintette nemcsak az üteg tisztikarát, hanem az egész üteget, mert az elhunyt mint katona az üteg mintaképéül szolgált és a tisztikar teljes bizalmát és szeretetét bírta, ezért az üteg tisztikara címnek pénzbeli segélyezése céljából jelen levéllel egyidejűleg bank útján átutaltat 50 koronát. Ugyancsak beküldjük az elhunyt által hátrahagyott zsoldot, 1582 Piaszternyi összegben mely átszámítva magyar pénzre körülbelül 47 koronát tesz ki.”

 

Egy haldokló katonát átölelő Jézus a földeáki első világháborús hősi emlékművön Egy haldokló katonát átölelő Jézus a földeáki első világháborús hősi emlékművön
(Forrás: https://www.kozterkep.hu/13624/hosi-emlekmu#vetito=285214)

A Veszteséglajstrom 1917. március 23-i évi 541. számában is megtaláljuk Bajusz Antalt három másik bajtársával együtt. Eszerint a Csanád megyei Földeákról származó Bajusz Antal a 6. hegyi tüzérezred, 2. tarackos ütegénél 1916. augusztus 26-án halt meg, a Szatmár megyei Szamoskrassóról származó Csornai Mihály tüzér 1916. augusztus 13-án, a Bács-Bodrog megyei Óbecséről érkezett Коhn Leander (Nándor) tüzér pedig 1916. szeptember 4-én, Franz Mattes Bécsben lakó népfelkelő tüzér őrmester 1915. november 25-én hunyt el.

 

El-Arish látképe 1916-ban El-Arish látképe 1916-ban
(Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:ElArish.jpg)

Ha el akarjuk képzelni, milyen volt egy magyar tüzér palesztinai végső búcsúztatása, a Pesti Hírlap 1916. október 15-i számában Bajusz szakaszvezető egyik bajtársának temetéséről olvashatunk, akit szintén a sivatagban helyeztek örök nyugalomra. Tragikus körülmények között halt meg Kohn Nándor 22 éves –zsidó származású - törökbecsei születésű népfölkelő tüzér, aki baltával egy ládát akart felbontani, véletlenül a térdébe vágott, és a baleset után a harmadik napon elfertőződött sebesülése miatt meghalt. A temetésére megérkezett a hadosztályparancsnok, az ütegparancsnok, a tisztikar teljes számban, majd az üteg legénysége. A város felől porfelhőbe takarva egy szekér hozta a halottat. Elől egy katona vitte a kereszt nélküli, egyszerű, fekete felirattal ellátott fejfát. A koporsót körülfonták a zöld gallyak. A szekér megállt a tisztek előtt, a katonák leemelték a koporsót, hat tüzér vitte a halottat, akit a divízió fiatal katolikus lelkésze, majd a divízió és az üteg parancsnoka, a tisztek rang szerint követtek és a németek is képviseltették magukat. Felérkezve a magaslatra a lelkész a nyitott sírhoz lépett. Németül idézte a zsoltár néhány versét, majd magyarul beszélt. A katonák némán, áhítattal lehorgasztott fejjel hallgatták, majd Kohn Nándort örök nyugalomra helyezték a távoli, sivár homokba, amely valójában őseinek szent földje volt.

„Megérkezésem után a sírok feliratait olvasgatom – írta az Egyenlőség című zsidó folyóirat tudósítója El-Arischból 1916. október 12-én  –  [...] Az ötödik sírban Bajusz Antal őrvezető [Sic] nyugszik, aki hegyi ütegünkhöz tartozott. A sort most Kohn Nándor fogja befejezni.”

A Bajusz szakaszvezető utáni kutatásban érdemes egy kicsit foglalkozni még az el-arischi (angol írással: el-arishi) osztrák-német katonai temető történetével is. A Nagy Háború idején El-Arish 1915. januártól előretolt török támaszpont majd 1916-ban a német-osztrák hadtest egyik repülőtere volt a város mellett, ezért a britek többször is bombázták. 1916. december 21-én végül elfoglalták, de nem tudjuk, Bajusz Antal, Kohn Nándor és magyarországi társainak sírjai túlélték-e az elmúlt 100 év megpróbáltatásait a zord vidéken. Az itt elhunyt brit és német (osztrák–magyar?) katonák holttestét később átvitték az egyiptomi oldalon fekvő kantarai (El Qantara) temetőbe, majd más temetőkből (Rumani, Qatia, El Arish és Rafa) és a sivatagi harcterekről is ideszállították a halottak maradványait. Ma 1562 a brit birodalomból származó és 341 más nemzetiségű katona sírja található ott.

Bajusz Antal neve azonban nem merült el a sivatag homokjában, hanem a ma is olvasható a földeáki első világháborús hősi halottak emlékművén.

 

Bajusz Antal neve a földeáki hősi halottak névsora bal oldali oszlopának közepén Bajusz Antal neve a földeáki hősi halottak névsora bal oldali oszlopának közepén
(Forrás: (https://www.kozterkep.hu/~/13624/Hosi_emlekmu_Foldeak_1926.html/photos/285226)

Bajusz Antal történetét Horváth Mihály, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár munkatársa, földeáki helytörténész is feldolgozta Hajdanvolt Földeák című online is elérhető kötetének a 155–160. oldalán.

4 komment

Címkék: húsvét Palesztina Földeák El-Arish Bajusz Antal

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr3918096624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2023.04.07. 12:17:07

Az 1916-ban Palesztinába került magyar tüzérek egyrésze nagyon különleges élmény részese lehetett ebben az évben (a háború okozta borzalom mellett): a húsvétot Jeruzsálemben, a karácsonyt pedig Betlehemben tölthették. A kereszténység legfontosabb, legszentebb helyszínein. Keresztény ember számára ez nagyon ritkán adatik meg... Vagy soha.

A szerencsétlen sorsú Bajúsz Antal nem tért vissza, de mások igen, s meg is örökítették ezt az élményt, ami egész életükre elkísérte őket.

BartókBéla 2023.04.11. 21:33:35

Ha igaz, hogy nem pontosan a húsvét előtti napokban hanem 1916. május 9-13 között és május 27-június 1 között látogattak Jeruzsálembe az osztrák-magyar tüzérosztály katonái, húsvét után 17-21 nappal illetve 34-40 nappal később, még érvényes volt az ájtatosság, mert a katolikus híveknél 1918-ig a húsvét utáni 40. nap (áldozócsütörtök) volt a húsvéti szentáldozás végső határnapja.
Azt sem könnyű megfejteni, hogyan került a Csanád megyei Földeákról Bajusz Antal a kassai 6. hegyi tüzérezred 2. ütegébe, mivel az alakulatot a VI. kassai hadtest kerületéből Heves, Sáros, Abaúj, Nógrád, Máramaros, Ung, Bereg, Szatmár megyékből egészítették ki.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2023.04.13. 07:20:57

@BartókBéla: Nem kimondottan Bajúsz Antalra gondoltam, ismert egy tüzér visszaemlékezés, amely írójának és néhány társának ebben a szerencsés helyzetben lehetett része. Reményeink szerint a blogon közre tudjuk majd adni azt a beszámolót is.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása