„Férfias kitartással róják le hazafias lelkesedésük adóját” – Polgárőrségek, polgárőrök a ceglédi és a váci internálótáborban, 1914–1915

2022.12.09. 07:00 :: SomogyiLászló

Magyarországon az első világháború kirobbanásakor több ezer, a területén tartózkodó, a Monarchiával hadiállapotba került ország állampolgárát helyezték a hatóságok rendőri felügyelet vagy őrizet alá. Rajtuk kívül olyanok is közbiztonsági őrizet alá kerültek, akik ugyan magyar állampolgárok voltak, de a polgári vagy a katonai hatóságok „a hadviselés és a közbiztonság” szempontjából aggályosnak tartották őket. Ezeknek a személyeknek a megfelelő felügyelete/őrzése Magyarországon – akárcsak Európa más hadviselő országaiban – komoly gondokat okozott. Kezdetben jelentős feladatot kaptak a probléma megoldásában a polgárőrségek is. Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegyében Vácon és Cegléden alakult ilyen civil önkéntesekből álló alakulat.

Az internáltak őrzésével járó problémák nemcsak a biztonságos őrizet helyének kiválasztásában nyilvánultak meg, – magyarán hol lehet nagyobb számban úgy őrizni az összegyűjtött embereket, hogy ne szökjenek meg – hanem az őrzésre fordítható személyi kapacitást illetően is komoly nehézségek merültek fel. Ráadásul az őrzés és a tartás anyagi vonzatait kezdetben az adott településre, törvényhatóságra hárították, ami annak ellenére, hogy a Belügyminisztérium később megtérítette a kiadásokat, a legtöbb településnek komoly anyagi problémákat okozott.

Valójában már a háború kitörése előtt sem volt egyértelműen leszögezve, kiknek kellene majd őrizni az összegyűjtött civilek tömegeit. A probléma azonban nagyon hamar érzékelhetővé vált, amennyiben a M. Kir. Belügyminisztériumban 1914. augusztus 12-én kelt belső feljegyzést vesszük alapul. E szerint „valamely karhatalmi segítségre is szükség volna, mert a katonasághoz való behívás folytán a rendőrség létszáma megfogyott, a csendőrség nagy része pedig a határszélekre rendeltetett.” Várható volt tehát, hogy az őrzésre fordítható személyi kapacitásban hiány fog mutatkozni, ami nagyon gyorsan be is következett. A civilek kezdeti elhelyezésének és őrzésének ad hoc módon való végrehajtása arra enged következtetni, hogy a magyar hatóságok nem készültek fel a nagy tömegben érkező civil internáltak elhelyezésére és megfelelő módon való őrzésére.

Az internálások kezdeti szakaszában a kormányzati szervek, egészen pontosan a Belügyminisztérium – minden bizonnyal ideiglenes jelleggel – a törvényhatóságokra hárította az internált civilek őrzésének problémáját. Kezdetben a nagyobb törvényhatóságokban a háború kitörésével megalakult polgárőrségek, illetve a rendőrség őrizte az összegyűjtött civileket. A hadi helyzet alakulásával azonban minden épkézláb emberre szükség volt, ezért a különböző önkéntes csoportok, városi milíciák tagjai előbb-utóbb frontszolgálatra kerültek.

A Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegyei civil internálótáborok őrzését – Tápiósüly kivételével – megnyugtató módon csak 1915-től tudta megoldani a Cs. és Kir. Hadügyminisztérium és a M. Kir. Belügyminisztérium, amikor is népfelkelőket vezényeltek a táborokba. A népfelkelők megérkezéséig azonban sok feladatot kellett megoldani annak a két Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei törvényhatóságoknak, amelynek területén civil internálótáborokat jelöltek ki.

A személyi kapacitás nehézségeit is mutatta, hogy a háború kezdetén – még mielőtt a katonai hatóságok átvették volna az internálótáborok őrzésének feladatát – a civil lakosságot, vagyis annak férfi tagjait, is igyekeztek bevonni a háborús erőfeszítésekbe, olyan módon, hogy önkéntes alapon fegyveres alakulatokat kívántak létrehozni. Ezek elsősorban a törvényhatósági jogú városokban jöttek létre. Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegyében Vácon és Cegléden alakult ilyen önkéntesekből álló alakulat.

 

Váci lovassági laktanya, az internálótábor helye Váci lovassági laktanya, az internálótábor helye
(Forrás: Hungaricana)

A leginkább városi milíciához hasonlító szerveződés háború alatti első megjelenése a 3009/1914. BM. rendelet sorai között érhető tetten, amely kimondta, hogy az internáltak őrzése a helyi rendőrség feladata, amelyet ha szükséges „a lakosság hazafias elemeinek támogatásával és közreműködésével teljesíti.” Konkrét formában a Sándor János belügyminiszter által 1914. szeptember 16-án kiadott 4220/1914 B.M. res. számú körrendelet (A polgári őrségek szervezéséről) tartalmazta a megalakítás és a működés formáját. A polgári őrségek funkcióját tekintve kiegészítő karhatalmi és közbiztonsági testület volt. A rendőrség, vidéken a csendőrség kisegítő része, voltaképpen ideiglenes segédrendőri szervezetként funkcionált. Feladatukat a települések közrendjének és közbiztonságának fenntartásában való részvétel, objektumok őrzése, az élet-és vagyonbiztonság megóvása és általában az állami rendvédelemhez való hozzájárulás jelentette. A polgári őrségek szabályzata (ezt a felállításról szóló rendelet melléklete tartalmazta) és szervezete egységes volt, azonban nem szerveződtek országos hierarchia szerint. A polgári őrségek nem bírtak hatósági jogkörrel, hanem az illetékes rendőr-vagy csendőrhatóságok utasításai szerint jártak el, rendkívüli esetben azonban intézkedhettek. A parancsnokokat és azok helyetteseit a tagok választották. A tagság soraiba csak 18. életévét betöltött, fedhetetlen jellemű, józan életvitelű, erkölcsös magyar állampolgárságú, fizikailag és szellemileg egészséges férfi kerülhetett be. Nem léphetett a polgári őrségek soraiba a 19–22 év közötti, katonai kiképzésen még át nem esett férfi. A polgári őrségekhez való csatlakozás nem mentesítette a hadi szolgálat alól a tagokat. A szolgálatot polgári ruhában adták, pusztán a bal karon hordott nemzetiszínű szalag és az azon szereplő „Polgári őr” felirat adott tájékoztatást hovatartozásukról. A polgári őrségek tagjainak kiképzéséről az illetékes elsőfokú rendőrhatóság gondoskodott, ugyanígy fegyverrel való ellátásukról is. Fegyverzetük lőfegyverből és egy kardból állt. Fegyverhasználati szabályozásuk azonos volt a rendőrökével, de azt csak a hatósági közeg utasítására vagy önvédelemből használhatták. A tagok belépéskor esküt tettek.

A korabeli sajtó gyakran összekeverte a két szervezetet, a róluk szóló információk nem mindig tartalmazták a valóságot, holott alapvető különbség volt közöttük. Ahogy dr. Lugosi József ezredes, hadtörténész rámutatott egy, a témával foglalkozó munkájában, az Önkéntes Őrsereg katonai feladatokat megoldó, a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó szervezet volt, míg a Polgári Őrség (vagy röviden Polgárőrség) a Belügyminisztérium alárendeltségében rendőri feladatokat hajtott végre.

 

A ceglédi huszárlaktanya, a Ceglédre internáltak őrzőhelye A ceglédi huszárlaktanya, a Ceglédre internáltak őrzőhelye
(Forráss: Ceglédi Kossuth Múzeum (CKM). 2017.7.282.)

Jelen írás két, rövid ideig működő polgárőrség, a váci és a ceglédi 1914 szeptemberétől-októberétől 1915 március elejéig való működését mutatja be. Létezésük szűk öt hónapnyi történetnek bemutatáshoz döntően a sajtóban keletkezett forrásokat használtam fel, amelyet levéltári forrásokkal egészítettem ki.

A váci önkéntes őrség létrejötte és működése

Vácon a lovassági laktanyában kialakított internálótábor őrzését 1914. szeptember 29-ig a 38. cs. és kir. (más néven Molinári) gyalogezred 26 népfelkelője egy hadnagy vezetésével, majd a városban dolgozó fegyőrök és a rendőrök végezték. Rövidesen nagy részüket bevonultatták, ami komoly problémát idézett elő az őrzési felügyelet ellátásában. Ennek orvoslására 1914. október 28-án létrejött az Önkéntes Polgári Őrség (röviden Polgárőrség), amely megalakulásakor mintegy hétszáz főt számlált.

Az 1914 novembere és 1915 januárja között működő egység főparancsnoka dr. Zádor János polgármester, parancsnoka Teszák Gyula nyugalmazott posta-és távirdai főfelügyelő volt, a segédtiszti posztot Szentgyörgyi Gusztáv, a siketnémák intézetének tanára töltötte be. A Polgárőrség megalakulásakor szolgálati szabályzatot is készítettek, ami szerencsére fennmaradt. A szabályzat szigorúan és részletekbe menően meghatározta a szolgálatot teljesítők feladatait, illetve a laktanyában elhelyezett idegen állampolgárokkal való bánásmódot. A benne foglaltak szinte teljes mértékben megfeleltek egy katonai szolgálati szabályzat elvárásainak. Vizsgálatunk szempontjából azért érdekes, mert rávilágít arra, hogy milyen biztonsági protokoll szerint történhetett – a váci mellett – más táborokban az internált személyek őrzése.

A laktanyában a Polgárőrség szolgálata alatt az őrség teljes létszáma 28 főből állt. Az őrség élén a parancsnok állt, aki azokat a városi alkalmazottak is utasíthatta feladatok elvégzésére, akiket állandó szolgálatra rendeltek ki az internálótábor területére. A szolgálatban lévő őrség egy őrparancsnokból, egy őrvezetőből és 12 őrből állt. A szolgálat 12 órás volt, reggel 6-tól este 6-ig vagy este 6-tól reggel 6-ig tartott. Az internálótáborként szolgáló laktanyában éjjel-nappal négy őr állt a kijelölt helyeken, a többiek készenlétben voltak, illetve váltották társaikat. Egyetlen olyan őrposzt volt, amelyet csak az éjszaka beálltával állítottak fel. Ennek az őrnek kellett felügyelnie az éjszaka beköszöntével a Laktanya utca és a főkapu közötti területet. A laktanya internáltak által lakott területét, beleértve a szökés szempontjából veszélyes külső homlokzatot is, zónákra osztották az őrök között, akik a kijelölt területen mozogtak. Szökés szempontjából különösen veszélyeztetett pont volt a kantin lépcsője és a laktanya főépületét az istállókkal összekötő alacsony fal. Ezt a részt éjszakára megvilágították és az egyik őrnek (hivatalosan ez az 5-ös számú őr volt) szürkülettől reggelig itt kellett tartózkodnia. A kijelölt helyeken posztoló őrség váltásának ideje két órában volt megszabva, de ezt az őrparancsnok saját hatáskörében rövidíthette is, például nagy hideg esetén.

A fegyverpark kapacitását tekintve az egész őrségre – tehát 28 őrre – 13 darab Werndl – puska jutott, minden puskához 3 darab töltény járt. A puskákhoz bajonett is tartozott, amit szolgálatban feltűztek a fegyverre. A bajonettet azok az őrök is viselték a derékszíjukon, akik nem őrszemként voltak éppen szolgálatban, hanem pihenőn tartózkodtak. Az oldalukon lógó bajonett volt hivatott jelezni ugyanis, hogy szolgálatban vannak. Ezen túlmenően minden őr rendelkezett síppal, amit akkor kellett használniuk, ha megtámadták őket vagy egy internált szökést kísérelt meg. Töltött fegyver csak az őrségben lévőknél lehetett. A fegyvereket kizárólag az őrparancsnok tölthette meg, akinek katonaviselt személynek kellett lennie.

Zavargás vagy zendülés esetén, annak elfojtására az önkéntesekből álló egység feltehetőleg nem képviselt volna elég erőt (ez igaz volt az őket később felváltó népfelkelőkre is). Ilyen esetben telefonon vagy küldönc útján a közelben állomásozó katonaság beavatkozását kellett kérni. Amennyiben garázdálkodásra, ellenszegülésre vagy hangoskodásra került sor, az őrparancsnoknak jogában állt az ellenszegülőket magánzárkában elhelyezni és erről jelentést tenni.

A biztonsági intézkedések sorába tartozott, hogy idegen nem léphetett be a laktanyába, tehát az őrség tagjainak családtagjai sem. Ha valamilyen oknál fogva mégis ellátogattak a laktanyába – ennek lehetséges oka szigorúan meg volt szabva, ilyen volt például, ha ebédet vittek a szolgálatban lévő családtagjuknak – a folyosón vagy az őrszoba előterében kellett megvárniuk a távozás idejét. Az őrség tagjainak kivételével – hacsak nem rendelkezett a rendőrkapitány engedélyével – senkinek nem volt szabad az internáltak által lakott részbe vagy az udvarnak abba a részébe bemenni, amit az internáltak is használhattak.

A parancsnok mellett szolgálatot teljesítő őrvezető feladata a parancsnok támogatása, helyettesítése, valamint az őrség megfelelő pontokon való felállítása volt. Állandó tartózkodási helyeként az őrszobát vagy a főkapu előtti folyosót határozta meg a szabályzat. Amennyiben posztját elhagyta (ha az őrségváltást vezényelte vagy az őröket ellenőrizte) köteles volt a parancsnokot értesíteni.

A szabályzat pontosan rögzítette az ellenszegülő internáltakkal való bánásmódot és azt, hogy mikor és milyen mértékben lehet fegyvert használni. Ez nagyjából megfelelt a későbbi korok protokolljának. Tehát szökés esetén felszólítás, síp használata, figyelmeztető lövés, esetleg szurony használata. Önvédelem esetén az őr használhatta fegyverét, de lehetőleg „csak oly mértékben, mely épp elég a megtámadás visszautasítására.” Az udvar kijelölt részében tartózkodó internáltakat nem megfelelő viselkedés esetén hálókörletükbe kellett visszakísérni. Ellenszegülés esetén a szolgálatban lévő őrnek jelzősípjával kellett jelezni az őrség többi tagjainak részére.

 

A váci polgárőrség szolgálati szabályzatának borítója. A váci polgárőrség szolgálati szabályzatának borítója.
(Forrás: VVL V. 93. c. 4604/1915)

A szabályzat lényeges, eleme volt a rendőrségi tisztviselő jelenléte a táborban. Ennek az volt az oka, hogy az internált személyek nyilvántartása (az őrség támogatását is igénybe véve) a rendőrkapitány feladata volt. Ezt a feladatot látta el a rendőrség képviselője, aki rangját tekintve altiszt volt. Fegyelmi és függelmi tekintetben a rendőrkapitány hatáskörébe tartozott, de végre kellett hajtania az őrség parancsnokának utasításait is. Feladatai közé tartozott a tisztaság és a rend fenntartása (vagyis inkább fenntartatása) a folyosókon, az udvaron, a konyhában, a lépcsőházakban, lakószobákban és a WC-ben. A kirendelt rendőrségi tisztviselő osztotta el az internált személyeket a szobákba, valamint ő osztotta ki a fűtésre és a világításra szolgáló anyagokat. Az étkezéseknél az ételek kiosztásánál és az internáltak napi számlálásánál jelen kellett lennie és segítenie kellett a lebonyolításban. Munkáját illetően napi jelentéstételi kötelezettsége volt a városi rendőrkapitány felé.

Természetesen az internáltak részére érkező csomagokat és a leveleket is átkutatták. Ez a feladat az őrparancsnokra hárult, aki a csomagban lévő – megítélése szerint – veszélyes tárgyakat elkobozhatta. A valóban veszélyes, fegyverként is használható tárgyakat (ollókat, borotvákat, sétapálcákat stb.) a parancsnoki irodában tartották elzárva és róluk nyilvántartást vezettek. Minden tárgyhoz ugyanazt a számot rendelték, amit tulajdonosa a táborban viselt.

Az őrség által vezetett adminisztráció fontos eleme volt a jelentéskönyv. Ebbe kellett az őrparancsoknak a szolgálat megkezdésekor beírnia a fogvatartottak létszámát és a szolgálatban lévő őrök nevét. Ugyanitt kellett rögzíteni a szolgálatból elkéső őrök nevét és bármilyen, az őrség részéről felmerülő szabálytalanságot és itt kellett feltüntetni a szolgálat alatt történt bárminemű eseményt.

Az adminisztráció kellékei voltak még a fogvatartottak nevét rögzítő létszámkönyv és a tőlük letétbe helyezett ollók, borotvák és más, veszélyesnek minősített eszközök nyilvántartása, valamint a postakönyv.

A táborból napközben engedéllyel távozó internáltakról külön nyilvántartást kellett vezetni és azokat visszatértük alkalmával onnan törölni kellett. Ez esetben arra törekedtek, hogy mindig pontosan lehessen tudni, hány internált tartózkodik a táborban és azon kívül.

Vácon 1914 végére, 1915 elejére világossá vált, hogy nem kellőképpen hatékony, ha nem kiképzett katonák látnak el katonai feladatokat. A Polgárőrség tagjainak egy része maga is bevonulás elé nézett, míg a másik fele egyszerűen megunta a szolgálatot és mindenféle ürüggyel akarta magát kivonni alóla. Az önkéntesek lelkesedése 1914 végére alábbhagyott és már korántsem kívántak részt venni a sok nehézséggel járó szolgálatban.

Hatásköri viták is nehezítették az önkéntesek életét. A városi rendőrkapitány magának tartotta fenn az internáltak felügyeleti jogát, ezt egyébként a jogszabályok is biztosították számára. A laktanyába kirendelt rendőri tisztviselő tevékenységét viszont a Polgárőrség parancsnoka nem vette jó néven. A polgármester természetesen a civilek pártját fogta. A város első embere nehezményezte a rendőrkapitány eljárását, mert szerinte méltatlanul bánt azokkal a váci polgárokkal, akik vállalták ezt a nehéz feladatot. Véleménye szerint Kálló Antal városi rendőrkapitány „az intézmény [ti. az Önkéntes Polgári Őrség – S. L.] iránti ellenszenvből, féltékenységből semmilyen felügyeletet és ellenőrzést nem enged az önkénteseknek, […] az önkéntes őrség csak az őrzési feladatot látja el.”

A létszámhiányból és más nehézségekből fakadó helyzetet nem sikerült megoldani, így 1915. január 20-án megszűnt az Önkéntes Polgári Őrség működése. A rendőrkapitány felkérte a tagokat, hogy önkéntes alapon legalább néhányan lássák el a feladatot, azonban felhívására senki nem jelentkezett. Mivel azonban az internáltak őrzését a városnak kellett biztosítania még egy darabig, más megoldás nem lévén, Kálló Antal tíz fizetett őrt fogadott fel, akik napi 24 órás szolgálatban voltak foglalkoztatva. Az őrzés problémája végül úgy oldódott meg végérvényesen, hogy 1915 márciusától egy katonai (népfelkelő) különítmény vette át a tábor őrzését, ezzel megszüntetve a „civil kontrollt” a laktanyában őrzött internáltak felett.

A polgárőrség tevékenysége Cegléden

Hasonlóan Váchoz, a Cegléden elhelyezett internáltakat kezdetben szintén a város polgáraiból alakult Polgárőrség tagjai őrizték, amelynek dr. Rorák Imre, főgimnáziumi tanár volt a parancsnoka. A polgárőrség megszervezésére már 1914 szeptemberében is történtek lépések, de a helyi sajtóban folytatott kampány ellenére meglehetősen lanyha volt az érdeklődés az önkéntes fegyveres szolgálat iránt, hiszen szeptember – végéig mindössze 200-an jelentkeztek.

Hivatalosan az alakulat 1914. október 11-én alakult meg 340 taggal, a tényleges működése azonban október 19-től indult meg. Ez a létszám azonban csak a belterületi szolgálatra elegendő személyi állományt jelentette, a város külterületére nem volt elegendő személyi kapacitás. A parancsnok helyettesei többnyire a város és környéke prominensebb személyiségeiből kerültek ki. Ezek a köztiszteletben álló férfiak nevesítve a következők voltak: Dobos László gazdatanácsnok, Kratochwilla Aurél pinceszövetkezeti igazgató, dr. Magyary Lajos járásbíró, Nagy Sámuel földbirtokos, Pethő Illés pénzintézeti tisztviselő és Prohászka József építész.

 

A ceglédi polgárőrök 4. szakasza. Középen dr. Rorák Imre, a polgárőrség parancsnoka. A ceglédi polgárőrök 4. szakasza. Középen dr. Rorák Imre, a polgárőrség parancsnoka.
(Forrás: CKM, 75.7.1)

Eltérően Váctól, itt sajnos nem áll rendelkezésre szolgálati szabályzat (már amennyiben készült egyáltalán), azonban a helyi sajtó meglehetősen jó és részletes tájékoztatást ad a szervezeti beosztásról. A legénységet hat szakaszba szervezték, minden szakasz 24 órás szolgálatot adott. A szolgálat délután egy órától kezdődött és 12 órát tartott, az adott szakasz egyik fele ekkor kezdte meg a szolgálatot, amelyet a másik fele vett át tőle a következő 12 órára. A 6. szakasz nem teljesített önálló szolgálatot, hanem tartalékként funkcionált, innen egészítették ki a többi szakasz állományát, ha onnan valaki betegség vagy egyéb okból kiesett a szolgálatból. A szolgálat az ugyancsak a helyi lovassági laktanyában fogva tartottak őrzésén túl kiterjedt az internáltak közötti fegyelem fenntartására, élelmezésük ellenőrzésére és a tisztaság biztosítására, amely a körletek az internáltak általi takarítását jelentette. A szolgálatba lépés, illetve jelentkezés – amely egyébként a laktanya Szolnoki-úti kapujánál történt – elengedhetetlen feltétele a megbízólevél felmutatása.

A háború eleji hazafias felbuzdulásra jellemző volt, hogy a tisztikar nem tartotta lehetetlennek az ezerfős legénységi létszám elérését sem, amely esetén a városi éjjeli őrszolgálat megszervezése lebegett távlati tervként a szemük előtt.

Az állomány létszáma lassan növekedett, 1914 novemberére 500 fő volt. A szolgálatot ellátó öt szakasz naponta 60 emberrel látta el a laktanyában elhelyezett szerb internáltak őrzését. A létszámot azonban kevesellte a helyi sajtó, de maga Rorák is, és a polgári őrségbe való belépésre agitálta a város még nem hadbavonult férfi polgárait. A szolgálatot nem katonai egyenruhában, hanem saját, polgári ruhában látták el; a felszerelést illetően fegyvert a rendőrség adott, de bizonyos eszközökről – mint például a jelzősíp – maguknak kellett gondoskodniuk.

A létszám örvendetes növekedését megtörte egy december végén megtartott népfelkelői szemle, amelynek alkalmával többeket besoroztak népfelkelői szolgálatra. A helyi sajtóban 1915 elején Rorák megkongatta a vészharangot és ismételten igyekezett meggyőzni a város férfi lakosságát a csatlakozásra. Ebbéli erőfeszítésébe a városi tanácsot is megpróbálta bevonni oly módon, hogy ígéretet vett tőle, hogy „az olyan polgárőrök […] aki teljesítik kötelességüket […] addig nem fognak a harctérre küldetni, amíg a hatóságnak módjában lesz erre a célra másokat kijelölni.”

 

A polgárőrség 2. szakaszának beosztása a helyi sajtóban A polgárőrség 2. szakaszának beosztása a helyi sajtóban
(Forrás:Cegléd, 1914. november 8. 3. oldal)

A helyi sajtóból sejthető, hogy a városban megoszlottak a vélemények a polgárőrség feladatát illetően. A lakosok egy része szívesebben látta volna, ha a polgárőrök közbiztonsági és nem fogolyőrzési feladatot láttak volna el. Ezzel azonban Rorák vitába szállt az egyik helyi sajtóorgánum, a Ceglédi Újság 1915 újév első napjaiban megjelent számában. Védelmébe vette a polgárőrséget és rámutatott, hogy a polgárőrség alapvető feladata a rendőrség támogatása, ezen belül teljesen elfogadható az internáltak őrzésének feladata. Ezt azzal indokolta, hogy a fogva tartottak őrzése jóval kevesebb szakértelmet kíván, mint a közbiztonsági szolgálat elvégzése, erre a feladatra pedig – mármint az őrzésre – teljesen alkalmasok a „tisztes polgáremberek.” Érvei között szerepelt, hogy rendőri szaktudás híján a polgárőrség tagjait csak igen szűkös keretek között lehetne alkalmazni. Emellett az alakulat financiális hasznát is felhozta az elmondottak alátámasztására, miszerint a polgárőrség két és fél hónapos fennállása csaknem 5000 koronát takarított meg az adófizető polgárok pénzéből. A cikk végén ismételten felhívta a figyelmet a nagyobb számban való részvételre, taktikusan megemlítve, hogy a polgárőrök nagyobb száma akár a hőn áhított közbiztonsági feladatok ellátásában való részvételt is lehetővé tenné.

Rorák az alakulat működőképességének fenntartására irányuló emberfeletti erőfeszítéseit azonban nem tisztelte az élet: a polgárőri szolgálat 1915 március elején váratlanul véget ért, amikor is – akárcsak Vácon – népfelkelők jelentek meg a laktanya udvarán és átvették a szerb internáltak őrizetét az ott éppen szolgálatot teljesítő 1. szakasztól. Az ügy hátterében az állt, hogy február végén Rorák jelezte a városi tanácsnak, sokan teljesítenek szolgálatot olyanok, akik mezőgazdasággal foglalkoznak és várhatóan hiányozni fognak a mezei munkák megindulásával. Ezt a tanács akceptálta és a katonai hatósághoz fordult, amely minden előzetes bejelentés nélkül küldött egy szakasz népfelkelőt Ceglédre.

* * *

Nyilván felmerül a kérdés, honnan bukkantak elő és kik voltak a két tábor őrzésére kirendelt katonák. A megfelelő őrzés problémájának megoldása mindkét internálótábor esetében nyomasztotta az illetékeseket; a helyzet végleges megoldására 1915 márciusának elején került sor: 1915. március 2-án – a belügyminiszter megkeresésére, illetve a Hadügyminisztérium utasítására – a m. kir. 30. honvéd gyalogezred népfelkelő pótzászlóaljának parancsnoksága egy-egy őrkülönítmény felállítását rendelte el a váci és a ceglédi táborok őrzésére. Ezek személyi állománya Cegléd esetében egy népfelkelő tisztet, több altisztet és ötven népfelkelőt, Vácot illetően pedig egy népfelkelő tisztet (altisztekkel kiegészítve) és 25 népfelkelőt jelentett. Az alakulatok március elején megérkeztek a kijelölt állomásokra és átvették a táborok őrzését.

A polgárőrségekbe való jelentkezéseknek a kezdeti, de viszonylagosnak mondható hazafias nekibuzdulás mellett voltak praktikus okai is. Így például nem hívták be azonnal katonai szolgálatra azokat, akik tagjai voltak polgárőrségeknek. Ezt azok is igyekeztek kihasználni, akiket szorítottak a mezőgazdasági munkák, legalábbis a ceglédi sajtóban tetten érhetők erre utaló megjegyzések. Később azonban egyre kevesebben jelentkeztek a sok kényelmetlenséggel járó szolgálatra, így egyre nehezebbé vált az őrzés feladatának megfelelő biztosítása.

A két alakulat szolgálata eltérő módon zajlott, mert míg Cegléden külterületi és közbiztonsági feladatok ellátására is tervbe vették a polgárőrség alkalmazását, addig Vácon sem a sajtóból származó források, sem a levéltári források nem utalnak arra, hogy a laktanyai feladatokon túl más közbiztonsági feladatokra igénybe kívánták volna venni a polgárőrséget, igaz annak létszáma nem is tette volna ezt lehetővé. Ugyanakkor a Duna melletti városban sok konfliktus volt – elsősorban hatásköri vitákat illetően – a polgárőrség parancsnoka és a városi rendőrkapitány között. A hatásköri vita azonban nehezen értelmezhető a polgári őrség parancsnokát illetően, hiszen a jogszabályok értelmében a fogva tartott civilek biztonsági őrizetéért a helyi rendőrkapitány felelt, a polgárőrség szerepe csak kiegészítő-támogató jellegű volt. Vácon egyébként a helyi sajtó üdvözölte a népfelkelő különítmény érkezését, ami azt mutatja, hogy a helyiek is elégedetlenek voltak a kialakult helyzettel.

Végül, de nem utolsósorban a polgárőrségek katonai egységekkel való felváltásának okaként azt lehet feltételezni, hogy azokon a településeken, ahol meglehetősen bizonytalan volt létszámuk fenntartása nyilván nem lett volna kívánatos, ha a nem kielégítő személyi kapacitás miatt esetleg tömeges szökések fordultak volna elő. Hogy az egyes táborokba vezényelt népfelkelők mennyiben voltak jobbak vagy mennyire látták el szakszerűbben az őrzés feladatát, az már egy másik történet.

A két törvényhatóságban működő polgárőrségnek a helyi internálótáborokban végzett tényleges tevékenységének feltárása sajnos nehezen és csak mozaikszerűen állítható össze, hiszen a szervezetek olyan kulcsfontosságú dokumentumai, mint például a jelentéskönyv vagy létszámkönyv, amelyekből összeállítható lenne a polgárőrség internáltakat érintő tevékenysége, sajnos nem maradtak fenn. Ebben a munkában sajnos csak a közigazgatásban megmaradt rendkívül kevés dokumentumra és a korabeli helyi sajtóra támaszkodhatunk és csak remélni lehet, hogy előkerül valami olyan jellegű forrás (napló, visszaemlékezés, esetleg fotó stb.), ami közelebb vihet minket a két tábor őrzését ellátó, rövid ideig tartó „civil” periódusnak a jobb megismeréséhez.

Felhasznált irodalom

Lugosi József: Önkéntes Őrsereg és Polgárőrség. In. Hadtörténeti Múzeum Értesítője. 12. szám. Hadtörténeti Múzeum. Budapest, 2011. 259-272.

Magyarország az első világháborúban. Lexikon A–Zs. Főszerkesztő Szijj Jolán. Szerkesztő Ravasz István. Petit Real. Budapest, 2000.

Magyar városok monográfiája. Cegléd. Szerkesztette: Kolofont József. Budapest, 1931.

Levéltári források

Hadtörténelmi Levéltár (HL, HIM) HL, Honvédelmi Minisztérium, általános 4. osztály. HL, II. Területi hatóságok, alakulatok. 1740-1945. 607. M. kir. 30. honvéd (és népfelkelő) gyalogezred parancsnokságának iratai.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL), Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Belügyminisztériumi iratok. 1857-1953. K-148. A. Elnöki iratok (1867–1944). 36. tétel. 1. Iratok. Internálási ügyek.

Vác Város Levéltára, (VVL), V. 93. c. Vác város polgármesterének iratai. (1867) 1872-1950 (-1952), c. Közigazgatási iratok, (1867) 1872-1950 (-1952).

Hivatalos közlönyök

Belügyi Közlöny, 1914-1918.

Sajtó

Cegléd, 1914-1915

Ceglédi Újság, 1914-1915

Váci Hírlap, 1914-1915

Szólj hozzá!

Címkék: polgárőrség polgárőrök internálás Cegléd Vác Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr5917997990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása