1916. szeptember 9. és 16. között Maderspach Viktor vadászkülönítménye sikeres portyát hajtott végre a Retyezát hegységben az egykori román határon. A könyvében részletesen megörökített különleges vállalkozás során vívott összecsapás helyszínének az azonosítása volt az egyik célunk, amikor idén nyáron a helyszínt felkerestük. Emellett a hadirégészet módszerét alkalmazva, hadtörténelmi terepelemzéssel igyekeztünk hitelesíteni Maderspach leírását.
Maderspach Viktor Az oláhok vérnyomán a Fekete-tengerig című 2012-ben Szegeden kiadott könyvének hatodik fejezetében számolt be második összecsapásáról a román erőkkel. A vállalkozás időpontját nem jelölte meg, csak a 8. fejezet kezdetén szerepel utalás 1916. szeptember 14-re, amikor visszaérkeztek Hátszegre. Mivel a leírásban néhány eseménynél megadta a napszakot, hozzávetőlegesen rekonstruálható a portya időrendje. Ez alapján a különítményét szeptember 9-én szállították teherautóval Borbátvízre, ahol Balázs Farkas, helybeli földbirtokos látta őket vendégül vacsorára. Sötétben indultak, hogy a kapott feladatot teljesítsék és elűzzék azt a román csapatot, mely a Kláncu-Kozmi nevű sziklacsúcs körül, az 1983-as pontnál befészkelte magát. Maderspach terve szerint éjszakai menettel, megkerülik a Káncu-Kozmit és nyugatról indítanak támadást. A csoport egyenletes ütemben haladt hegynek felfelé a Vasiel gerincen. A katonák csak a fegyverüket vitték, a hátizsákokat lovakra málházták. Meleg őszi éjszaka volt, így a pihenők alatt rövid alvásra is volt lehetőségük a fűben fekve. Hajnali háromkor érték el a Kláncu-Kozmi fölött azt a pontot, ahonnan a támadást megkezdték. Ez már az erdőhatár fölött feküdt, ahol nagyobbrészt gyalogfenyő borította a felszínt. A lovakat és a málhát már másfél órával korábban visszahagyták az erdő fái között.
A megindulási állásuk egy kis tisztáson volt a gyalogfenyő bozótban. Mélyen alattuk csak sejteni lehetett a Kláncu-Kozmi sziklacsoportját, ahova az ellenség befészkelte magát. A bozótosban való egyórás kúszás-mászás után már annyira kivirradt, hogy jól látszott a fenyővel és cserjékkel benőtt sziklacsoport. Brinyó tizedest a Kláncu-Kozmi mellett elhaladó, a Kusztura hegycsoport felé vezető ösvényre küldte, az addigi haladási irányra merőlegesen, jobbra tartva, ő pedig tovább nyomult előre, a sziklák irányába. Brinyó csoportja alig érte el az ösvényt, a sziklák között egy kutya kezdett ugatni. A román őrszem hangosan felüvöltött és az ellenség elkezdett lövöldözni. Maderspach megtiltotta a tüzelést, de Brinyó csoportja felől lövések hangzottak. Megkezdődött a roham, de ezt már nem várta meg az ellenség, hanem elmenekült. A sziklák közötti táborhelyen élelmet, dohányt, bocskorokat és két hatalmas báránybőr süveget találtak. Ez jelezte, hogy az állásban felfegyverzett erdélyi román pásztorok voltak, akik a román katonaságot segítették. A kucsmák formája arra utalt, hogy Kudzsír vagy Szászsebes vidékéről származó románok voltak.
Az összecsapás helyszíneként megnevezett Kláncu-Kozmi azonosításához támpontot ad, hogy Borbátvíztől délre, a Vasiel gerinctől keletre helyezkedik el, 1983 méteres tengerszint feletti magasságban. A Harmadik Katonai Felmérés 1:25000-es lapján rövid keresgélés után megtalálhatjuk a keresett magaslatot Cleantul Cozmii néven, 1867 méteres magasság értékkel. Amennyiben az 1983 méteres magassági pontot akarjuk megtalálni, délnyugati irányba kell tovább keresnünk, ugyanis a Cleantul Cozmiitól délnyugatra húzódó gerinc fokozatosan emelkedik a 2100 méteres Lancitii magaslat felé.
Nagyításhoz használja az egér görgőjét!
Három magaslat követi egymást, azonban a legmagasabb is csak 1865 méteres. Az 1983-as szintet csak a Lancitii lejtőjén érjük el. Annak ellenére, hogy a magasság nem egyezik, valószínűleg a gerincen sorakozó kiemelkedések egyike lehet a keresett sziklacsoport. Ezt a nyerget a terület 1930-as turista térképe D. (dealul – hegy) Cozma névvel jelöli.
A helyszín megközelítésére kedvező lehetőséget kínál a DJ 667 Pui – Râu Bărbat – Hobița – Baleia út, mely a Retyezát Nemzeti Park egyik kapuja. Az út korábban személygépkocsival is járható volt, de az utóbbi időben jelentős mértékben romlott az állapota, ezért mostanság csak terepjáróval ajánlott nekivágni. Az út a Cabana Baleia turistaházhoz vezet, mely évek óta használaton kívül van. Itt húzódik a nemzeti park határa, ahol még lehet sátorozni. Innen kb. 6 kilométeres gyaloglással érhető el a D. Cozma gerince.
A helyszíni kutatás tervezése során a legkönnyebb megoldásnak az tűnt, hogy terepjáróval felmegyünk Baleiához és innen gyalogolunk. Borbátvízről reggel elindulva, bőven belefért volna egy napba. A gyalogos útvonalat megterveztem és letöltöttem a Garmin GPSMAP 60 navigációs készülékemre, megelőzve az ismeretlen terepen várható eltévedést.
Az út előkészítése során nem sikerült megszervezni, hogy terepjáróval jussunk fel a hegyre. A kiválasztott időpontban a számos érdeklődő közül csak Szanka Jóska barátom ért rá, így végül 2022. július 13-án ketten indultunk útnak. Persze ez sem ment simán, hiszen egy munkahelyi program miatt csak délben tudtunk elindulni Szegedről, majd közel egy órát vártunk a határon és végül romániai idő szerint 18 óra után értük el Hobicát. Ekkor még 14 kilométeres gyaloglás és közel 900 méteres szintkülönbség leküzdése várt ránk Baleiáig. A dolgunkat megkönnyítette, hogy csak a 667-es utat kellett követnünk, ami az éjszakai menetet is lehetővé tette.
Út közben bőven volt időm gondolkodni és beláttam, hogy Maderspach egykori vállalkozásának megismeréséhez méltatlan lett volna a terepjárós utazás. Az éjszakai gyaloglás hangulatára is szükség volt a hitelességhez. A teliholdas, világos éjszakában 23 órára értünk fel és választottunk éjszakázó helyet az út mellett álló magányos fenyőfák alatt. Jóska barátom szokásához híven hálózsákba bújva vackolt be a fa törzse mellé. Én sátrat vertem, ha már egyszer felcipeltem…, másrészt korábban már többször tapasztaltam, hogy megéri a fáradságot mivel az éjszakai pihenés során sokat számít a szélmentes védett hely. Éjszaka azután szabályos szélviharrá erősödött a gerincen átbukó szél, ami rendre utat talált Jóska hálózsákjába. Ezzel szemben a sátor egészen komfortos volt.
Rövid pihenő a 667-es mellett. A képen Szanka József
Éjszakai szállásunk Baleián
A hideg reggelit követően, fél nyolc körül indultunk útnak. A Cleantul Cozmii csúcsáig 2,2 km volt előttünk, 360 méteres emelkedéssel. Az ösvény az utolsó szakaszon fátlan, nyílt terepen vezetett. Kétoldalt egy korábbi katonai gyakorlat nyomai látszottak, azonban ezek a fedezékek alig pár évtizede készültek, nem pedig az első világháborúban. A magaslatról leereszkedve jutottunk a Cozma gerincre, ahol az ösvény az első 1820 méteres kiemelkedést borító gyalogfenyő bozótot átszelő szűk folyosóban haladt. A következő 1845 méteres magaslat északi oldalán vezetett az út, a tetején néhány szikla látszott a sűrű bozótos közepén. Innen már látszott az utolsó, 1865 méteres magaslat, mely a gyalogfenyő bozótból kiemelkedő, hatalmas kőtömbökből álló halom volt, a hegygerinc élén. Olyan impozáns látványt nyújtott, hogy a Maderspach által leírt sziklacsoportot ebben véltem felismerni. Ezt erősítette, hogy ez a legmagasabb kiemelkedés és ez áll a legközelebb a könyvben megadott 1983 méteres magassághoz.
A kőhalomra felmászva, már voltak kétségeim, hiszen figyelőpontnak és tüzelőállásnak igen, de táborozásra kevésbé volt alkalmas. A visszafelé vezető úton jobban szemügyre vettük az 1845 méteres magassági pont környékét. A magaslatnak déli irányba van egy nyúlványa, ami a Custura (Kusztura) felé mutat, ezért jobban illik rá Maderspach leírása. Erre tett kerülőt Brinyó tizedes csoportja. A kiemelkedés csúcsán magasodó sziklacsoport bejárását a sűrű gyalogfenyő bozót akadályozta. A domb nyugati oldalán széles tisztás terült el, melynek szélén egy kereszt áll Ciolea Vasile emlékére, aki 1988-ban vesztette életét.
A Cleantul Cozmii csúcsára vezető ösvény utolsó szakasza
A Cozma 1820 méteres magaslata. A háttérben a Lancitii és a Vassielu gerinc
Ösvény a gyalogfenyő bozótban
A Cozma 1845 méteres magaslata. A fenyves csúcstól balra látszik a Custura irányába mutató nyúlvány
Kőtömbökből álló halom a Cozma 1865 méteres magaslatán. A képen Szanka József
Kilátás az 1865 méteres magaslatról a Lancitii és a Vassielu irányába. Innen érkezett Maderspach csapata
Magányos kereszt az 1845 méteres magaslat déli oldalán
A terepbejárás során tapasztaltakat összefoglalva, megállapítottuk, hogy a Maderspach leírásában szereplő hellyel szembeni követelményeknek:
• erdős, sziklás magaslat a Cleantul Cozmii-nál,
• elég nagy kiterjedésű és megfelelő helyet biztosít a táborozáshoz,
• a nyugatra fekvő magaslatról (Lancitii) jó rálátás van,
• innen megközelítve, lehetőség van a délre magasodó Kusztura felé elfordulni,
az 1845 méteres magaslat teljes mértékben megfelel. A Cleantul Cozmii csúcsán van néhány elszórt sziklatömb, de nincs sziklacsoport, ami fedezéket nyújtana egy csapatnak. Az 1820 méteres kiemelkedés déli oldala meredek, nehéz lenne ebből az irányból megkerülni és támadni. Az 1865 méteren lévő sziklahalom pedig nem nyújt megfelelő táborhelyet.
Visszatérőben Hobicába a 667-es út fölötti ösvényt használtuk. Ez viszonylag gyorsabb, mivel levágja a kanyarokat, azonban nehezen követhető GPS nélkül. Egyik helyen egy nyiladékban kellett átjutnunk, amit benőtt az ember magasságú vadmálna. Az érett gyümölcsökből szemezgettünk és közben igyekeztünk minél hangosabbak lenni, hogy elkerüljük a medvével való találkozót. Azt gondolhatnánk, hogy szerencsétlen esetben a málnabokrot széthajtva egy medve nézhet velünk szembe, azonban a valóságban ennél kellemetlenebb is lehet a találkozás. Gergely József erdész és medvevadász barátomtól tudom, hogy a medve gyakran befekszik a málnabokorba, a hátára fordul, a mancsával a szájához húzza a hajtásokat és a nyelvével lesodorja a bogyókat. Szóval legalább akkora az esély rálépni a medvére a málnásban, mint szembe találkozni vele. Mi szerencsére megúsztuk ezt a kalandot.
Az utunk célja az volt, hogy a hadirégészet módszerét alkalmazva, hadtörténelmi terepelemzéssel hitelesítsük Maderspach leírását, azzal, hogy a második összecsapásának helyszínét azonosítjuk. A különítmény által végrehajtott rajtaütés rekonstruálásához nem állnak rendelkezésünkre levéltári források, csak a könyvében leírt visszaemlékezése. Az Erdélyben harcoló német erők levéltári anyagában esetleg megmaradhatott a jelentése, azonban ezt is ő írta, így nem sokban különbözhet a könyvében leírtaktól. A különítmény létét és eredményes harcát igazolja Az Est 1916. október 11-ei cikke, amit egy 1916. október 9-i távirati jelentés alapján közölt. „A bukovinai Russ csoport mintájára Erdélyben is több vadászcsapat alakult, a melyeknek célja felderítésén kívül az ellenség nyugtalanítása és pusztítása. Már a Brassó mögött lefolyt harcokban is, Kőhalomnál, igen jó szolgálatot tett Sikorszky csendőr százados csoportja... Egy másik nevezetes különítmény parancsnoka Maderspach Viktor petrozsényi földbirtokos. A Maderspach-csoport a szurduki szorosban tüntette ki magát. Petrozsény visszafoglalásakor járatlan utakon Maderspach vadászai kerültek a románok mögé.”
A sikeres vállalkozás közvetlen bizonyítéka a Maderspach személyi anyagában fennmaradt 1916. szeptember 15-i kitüntetési javaslat a petrozsényi bányaművek katonai parancsnoka, Stavinszky Kázmér ezredes részéről. Róla írta a könyve 13. oldalán Maderspach, hogy „a bányászokat, tisztjeik vezetése alatt katonai osztagokba tömörítette és ezt az improvizált csapatot elismerésre méltó szaktudással és igyekezettel harcászati szempontból a fejlettségnek és használhatóságnak oly magas fokára emelte, amennyire az a hadiállapotnak megfelelő fokozott széntermelés mellett lehetséges volt”. A javaslatot ellenjegyző Berger ezredes, a hegyidandár parancsnoka szintén szerepel a könyvében, akit Maderspach vadászcimborának és híres medveölőnek említ (34. oldal). Maderspach 1916. szeptember 14-én tért vissza a 9-én megkezdett portyáról, a felterjesztést pedig 15-én írta a parancsnoka.
„Felderítő különítmény parancsnokaként, a különítményt magabiztosan vezetve, az ellenség hátában fekvő Zsilvölgybe hatolva alegységével több ellenséges csoportot megtámadott és végül a túlerő által bekerítve, a legnehezebb körülmények között az ellenséges vonalakon keresztül fontos hírekkel tért vissza.”
A rajtaütés során a megkerülő csoportot vezető Brinyó tizedest – viszonylag ritka vezetéknevének köszönhetően – sikerült azonosítani a korabeli dokumentumokban. Az 1917. június 2-i Honvédségi Közlöny adott hírt arról, hogy Brinyó Józsefet a marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred járőrvezetőjét az I. osztályú ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. A Hadilevéltár anyagában szerepel a felterjesztés is, a Sztavinszky csoportparancsnokságtól. A javaslat indoklásában egy 1916. szeptember 1-én vívott összecsapásban tanúsított helytállását emelik ki.
Ezúton köszönöm meg dr. Kiss Gábor alezredes, levéltárvezető segítségét, hogy Maderspach és Brinyó kitüntetési javaslatait megkereste és részemre megküldte. Köszönettel tartozom dr. BallaTibornak és dr. Lenkefi Ferencnek a felterjesztések szövegének az elolvasásában nyújtott segítségéért.
„1916. szeptember 1-jén egy rövid pihenő során, mint figyelő biztosította a vadászkülönítményt, és az ő hidegvérrel és céltudatosan végrehajtott tevékenységének volt köszönhető a csapat megmenekülése. Az ellenség tüze közepette lova elesett és lesántult. Ő azonban nem hagyta ott, hanem a legnagyobb hidegvérrel visszavezette saját állásainkba, magára vonva az ellenség összes tüzét. Utána az utolsó pillanatig bátran kitartott társai mellett.”
