„A golyó, gránát egyformán jár át mindenkit…”

2022.10.17. 07:00 :: PintérTamás

Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója az olasz frontról – 31. rész

Doktorunk 1916 januárjában számba veszi zászlóalja Isonzónál addig elszenvedett veszteségeit és megállapítja, hogy kiemelkedően magas az elesettek aránya. A nagyszámú halott méltó eltemetése sem egyszerű feladat, ráadásul sokszor a felekezeti különbségek is nehezítik a megfelelő végtisztesség megadását. A katonák egyéni hősiességére is kapunk a mai részben példákat, megismerve a tenkei Pántye káplár és az eredetileg már invalidus Petrovits kapitány hajmeresztő történeteit…

 

1916

A második újév napja is a háborúban talált bennünket. Ki gondolta volna. A zászlóalj eddig az olasz határon vesztett: könnyű sebesültben 774-et, súlyos sebesültben 274-et, halottakban 251-et, betegekben 336-ot, foglyokban és eltűntekben 284-et, összesen 1919 embert. Ezen számok viszonyából igen súlyos dolgok olvashatók ki, így pl. ha 1200 embert számolunk egy zászlóaljban, akkor a legénységi veszteség %-ban 156,91, a tiszti 3%. Még szomorúbbak a következő számok. Az összes sebesültek és halottak száma 1300. Ebből könnyű sebesült 58,7 %, súlyos 20,8 % és halott 19,3 %. Mindezen számok között a legfeltűnőbb, szinte hihetetlen a halottak %-a, rendesen 4–5 % szokott lenni s itt 19,3 %. Ebben a számban van az Isonzó-front minden rettenetessége lerajzolva. Az eltűntek száma is igen nagy, ezekből is sok a halott, 50–60 egészen bizonyos. Foglyok az októberi harcokban estek nagyobb számban a Vodil Vrh-ön. Ugyanott igen sok volt a halottaink száma, hisz csak most van megállapítva hivatalosan, hogy 5681 emberbe került az októberi Vodil Vrh elleni olasz támadás. Az olaszok elvették az állásainkat, sok sebesültünk és halottunk került a kezükbe. A felsorolt összes veszteségekből hiányoznak azok a halottak, akiket a hősi halál a kórházakban ért utol, így aztán a 19,3 % helyett bátran vehetünk 22–23 %-ot. Milyen lehet az eltűntek, foglyok %-a a cseh zászlóaljaknál?

Ma már mindenfelé rendes temetők vannak, nem úgy, mint kezdetben, amikor az elszórt egyes sírok lépten-nyomon szemeink elé kerültek. Hogy volt ez Potiorek alatt! Hullákra ellenben ma is akad az ember erdőkben, cserjésekben. Ezek felismerhetetlenek s mint a döglött lovak, rettenetes szagot árasztanak. Szegény hős bakáink sorsa kiszámíthatatlan. Mindennapi eset, hogy a temetőben szép fejfákkal díszített sírokból a gránát exhumálja a halottat, darabokra tépi az olasz gránát.

Ez még csak a dolgok rendes folyása. De még a papok is beleszólnak hőseink nyugalmába. Igen kellemetlen esetem volt. 1915. november 25-én meghalt Reisner Adolf szakaszvezető a 14. századtól. Nagyváradi fiú volt. Csak anyja van, akit több oldalról jövő kérésnek engedve a mai napig sem értesítettünk fiának haláláról. Reisner bileki fiú volt, tehát a mozgósítástól itt volt. Elszakította valahol a telefont az olasz gránát. Reisner kiment a drótot vizsgálni. Egyszer csak fejlöves érte s azonnal meghalt. Késő éjjel volt. Hozzám hozták. Halott. Hamar sírt ásni. Ezt elvégezték egy órán belül, oda ásták a sírt a többi 37-es baka mellé a templom melletti temetőbe. A nagy kavarodások, jajgatások, gránátsüvítések, az ezerféle elfoglaltságban ki ért volna rá kutatni, hogy Reisner milyen vallású. Itt sokkal súlyosabb és komolyabb dolgok terhelik az ember lelkiismeretét, mint valakinek a vallási hovatartozósága. De meg háborúban nincs zsidó, katolikus, református stb. hős. Mindenki egyformán elesik hazájáért, aki itt elöl van. Tán ott hátul a hivatalokban, kádereknél, traineknél lehetne ezt a vallási izét kutatni. De itt! A golyó, gránát egyformán jár át mindenkit. Reisnert becsavartuk a sátorlapjába s ahogy volt, eltemettük. Valahogy megtudta ezt a katolikus pap, addig jelentgetett, amíg 5 hét múlva, épp a karácsonyi ünnepek utáni napokban ki kellett Reisnert ásni a sírból s átvinni egy másik temetőbe. De hátha innen is kiásatják. Mit szólna mindezekhez az öreg anyja. Jó, hogy nem tudja.

Temetés a tolmeini temetőben Temetés a tolmeini temetőben
(Forrás: dr. Kemény Gyula hagyatéka Kincses Károly gyűjteményéből)

Vagy itt van híres hősünk, K. Szabó Károly tiszthelyettes. Régi jó katonánk, szintén bileki fiú. Az akkori naplómban több helyen szerepel. Október 23-án voltak a nagy olasz rohamok. Irtózatos veszteségeink voltak. A mieink sokszor sturmoltak s amikor már senki sem mert, senki sem bízott, akkor K. Szabó a saját elhatározásából: „én még egyszer megpróbálom” aztán „Jóska bakák, előre!” kiáltással tényleg belevitte a szakaszát a rohamba. A szakasz is, meg ő is halva maradt a Vodilon. Ugyanitt esett el másnap éjjel Czant kapitány, egy hadnagyunk és egy kadettünk. Ezeknek szerencséjük volt, mert katolikusok voltak, de K. Szabó evangélikus, őt megtiltotta a pap a temetőbe temetni. Rettenetesen nézett ki K. Szabó, hová vigyük. A temetőn kívül a cserjék között van eltemetve, 40–50 lépésre a temetőtől. Csak a keresztje jelzi, hogy nem döglött lovat ástak el oda. Ez a temetési kérdés is elintézésre vár a háború után.

Csend van nagyjában mindenfelé csak patrouillozások vannak. Ebben nagy mesterek bakáink, pedig veszedelmes foglalkozás. A 14. század előtt (Schlossberg) 600 lépésre az Isonzó-parton vannak az olasz árkok. Egyik árokrész előtt 15–20 lépésre az olaszoktól fekszik már hetek óta egy hulla, 37-es halott. Az olaszok nem mertek kijönni érte, de vállalkozott reá egy bakánk, Pántye János káplár, nős, Tenkére való, hogy behozza a halottat. Sötét éjjel ment ki a doljei állások felé. Igen vakmerő kockázatos dolog két tűz közé bemenni, ha a rakéta világánál megpillantják, mindkét oldalról tűz alá fogják. Pántye mégis odament s mikor vállára akarta venni a hullát, az széthullott, szétmállott. Erre 600 lépést visszakúszott egy zsákért. Aztán újra kiment, belerakta a hullát a zsákba, vállára vette, inkább a hátára s mászott vissza golyók közt. Halottért ennyire exponálni magát dupla hőstett. S hozzá a halott névtábláján nem volt név, lemosta az eső. Ez is gyakori eset. Erről is valahogy gondoskodni kellene.

Még veszedelmesebb vállalkozás volt a Petrovics kapitányunké. Ez az ember egy ritka példány. Mint főhadnagy invalidussá nyilváníttatott s azóta civil életet élt, mint tanár a bécsi Invalidenhausban. Feleséges, családos, 49 éves ember. A háború kitörésekor jelentkezett, hosszabb ideig a kádernál volt, de az ottani piszkos viszonyoktól, a bujkáló aktív társaitól iszonyodott s a frontra jelentkezett a sok fiatal kaderdrucckerek megszégyenítésére. Október óta nálunk van. Bátor, agilis, semmi nehézségtől vissza nem riadó ember. A tolmeini híres Isonzó hídon átsétált egyik éjjel az olasz oldalra, a híd túlsó végére, ahol már olaszok vannak. Veszedelmes dolog. Hátha nem alszik az olasz, akkor nem lehet visszajönni, mert a híd túlsó végén gépfegyverek állanak, meg az őrség, ezek tüzelése alatt a keskeny hídon visszajönni nem lehet élve.

A tolmeini Isonzó híd még sértetlen állapotban. Balra a Kolovrat, jobbra a Vodil Vrh A tolmeini Isonzó híd még sértetlen állapotban. Balra a Kolovrat, jobbra a Vodil Vrh
(Forrás: dr. Kemény Gyula hagyatéka Kincses Károly gyűjteményéből)

A leghalkabban másztak s csudálatosképpen az olasz őrség mögé, hátrább keresték őket a mieink. Két olasz feküdt egymás mellett. De alszanak-e? Ez volt a kérdés. Nem volt habozásra idő. Hangtalanul rávetették magukat az olaszokra, formálisan ráhasaltak, azok szóhoz sem jutottak. Egyiknek cipő sem volt a lábán, csurom víz volt, levetette. Ezt a cipőt maga Petrovics hozta át, a mi oldalunkon aztán felhúzta az olasz. Ugyanez a Petrovics-féle 16. század, majd egészen megtisztította a hidat a sok vasgerendától, egyéb vasfelszerelésektől. Óriási síneket cipeltek át éjjel bakáink.

Megjött a délnyugati parancsnokának, Jenő főhercegnek, az ajándéka. Minden tiszt kap egy gyűrűt, melyet állítólag olasz gránátokból csináltak. Nagyon is egyszerű, nehéz, vaskos s a széle éles, kell rajta még simítani. Lehetetlen, hogy Jenő főhercegnek ilyen mintát mutattak volna be, szinte lehetetlen.

Új divisionáriust kaptunk, generalmajor Novák személyében. Bátor ember, egyszer igen súlyosan volt sebesülve.

Guido Giacomo Novak Freiherr von Arienti vezérőrnagy (1859, Milánó–1928, Bécs), 1915. november 3-tól 1916. február 29-ig a naplóíró alakulata, a cs. és kir. 50. gyaloghadosztály parancsnoka az olasz fronton. 1915. november 02.– december 20. között betegszabadságon a bécsi helyőrségi kórházban Guido Giacomo Novak Freiherr von Arienti vezérőrnagy (1859, Milánó–1928, Bécs), 1915. november 3-tól 1916. február 29-ig a naplóíró alakulata, a cs. és kir. 50. gyaloghadosztály parancsnoka az olasz fronton. 1915. november 02.– december 20. között betegszabadságon a bécsi helyőrségi kórházban
(Kép és szöveg forrása Balla Tibor: A Nagy Háború osztrák–magyar tábornokai. Altábornagyok. Budapest, 2019. kötet. 347–348. old.)

Kaptunk még egy zászlóalj 37-est. Idejött a 2. zászlóalj Doljéba, az egész 15. hadtest legrosszabb, legveszedelmesebb állásába.

Január 9-én igen nehéz nap, még nehezebb gránátok nehezedtek reánk. Óriási döngéssel, süvítéssel jött az első. A hídra akart az olasz lőni, de hosszú volt. Borzalmas dörgés. Éppen benne vagyunk a lövési irányban. Egyik a segélyhely mellett zuhant le 144 lépésre, le is fényképeztem. A legszebb gránátfelvétel, ami eddig megjelent, 21 centiméteres.

Január 10. nevezetes nap. Elesett a Lovcen, odavan a híres montenegrói bástya. Cattaró egyszerre bevehetetlen lett, akár az egész világ számára. 11-én már Cetinje is elesett, Nikita elszaladt. 13-án Nikita fegyverszünetet kért, a válaszunk az volt, hogy csak feltétlen megadás esetén vagyunk hajlandók tárgyalni. Nikita ebbe is belement.

11-én itt járt Lubinóban a trónörökös. Minden egyes zászlóalj egy tisztet küldött ki, akinek már legalább két kitüntetése van. Tőlünk Calutin hadnagy ment ki, két signumja van.

A IV/37. zászlóalj tisztikara 1915 tavaszán a Dante Grotta barlang bejáratánál. Balról a harmadik személy Calutin Martin hadnagy, aki hivatalosan a cs. és kir. gyulafehérvári 50. gyalogezred állományába tartozott. A naplóíró az első sorban balról az ötödik személy A IV/37. zászlóalj tisztikara 1915 tavaszán a Dante Grotta barlang bejáratánál. Balról a harmadik személy Calutin Martin hadnagy, aki hivatalosan a cs. és kir. gyulafehérvári 50. gyalogezred állományába tartozott. A naplóíró az első sorban balról az ötödik személy
(Forrás: dr. Kemény Gyula hagyatéka Kincses Károly gyűjteményéből)

14-én érkezett egy új 37-es menetzászlóalj három századdal, így már három 37-es zászlóaljunk van. Azonban egy régi betegség, nem új tünet. A három századnál 14 tiszt, illetve tisztjelölt, ezekből egy, idős kapitány (Sembra) aktív, a többi 13 pedig tartalékos. Éretlen önkénteseket gyorsan kineveznek hadapródjelöltnek, hadapródnak, zászlósnak, csakhogy a kívánt létszám ki legyen, de a druckerek továbbra is Óbecsén maradjanak. Ma 65 tiszt lóg Óbecsén. Ezerszer eldöntött kérdés. Ez a világháború a tartalékos tisztek háborúja.

15-én összelőtték a hidat. Óriási ijedelemben voltunk. A segélyhely pincéjében 85 ember volt, sebesültek, betegek stb. amikor az előttünk levő házba, kétemeletes, belezuhant egy 21 centiméteres, tőlünk 18 lépésre. A második gránát elénk esett 35 lépésre. Elállt a lélegzetünk. Halotti csend. Mint a birkák a kutyaugatásra, úgy bámultunk a világba mozdulatlanul. Meghalunk, ez volt a gondolat. Jött a harmadik. Még rövidebb volt. Jött a negyedik, nagyon hosszú volt, még a hídon is túlment. Rettenetes 10 perc volt. Majd megőszültünk. Valami borzalmas percek voltak. Milyen is az ember. Ha sokan vannak együtt, nem fél úgy. Pedig rosszabb, de hát hova menekültünk volna? Hisz a fronton vagyunk.

Minden nap két-három olasz repülőgép jár felettünk. A mieink is eredménnyel járnak. A 21-esek helyét tudjuk, Kamenca falu mögött állanak. Olaszországban, onnan jön a gránát, ezt tudjuk, de ezzel nem vagyunk boldogabbak.

26-án voltam Petrovics kapitánnyal a Mrzli Vrhön. Borzalmas állapot az is. Csak az olasz ágyú és ágyú. Egyik majd agyonvágott bennünket, egy jó darab forró repeszdarabot kaptam a jobb vállamra. Azt hittem, végem van. Három zubbony és köpeny volt rajtam, ezeken nem ment át. Helyenként nagyon közel van az olasz, mindent lefényképeztem.

29-én Selóba mentem, ott még vadabb állások vannak, még közelebb vannak az olaszok, az egész divisió állását lefényképeztem. Baj nem volt.

A Schlossberg mögé belő az olasz, ott kellett hagyni az összes barakkokat. Gyújtógránát vágott be az egyik barakkba. Tele volt bakákkal (37-es), három ember beleégett, nyolc súlyosan megsebesült, három dobhártyarepedést kapott.

Következő rész: „Leírni is rémes, hát látni…”

Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója az olasz frontról

Szólj hozzá!

Címkék: dr. kemény gyula nagyváradi 37/iv. zászlóalj Dolje Tolmein Vodil Mrzli Vrh cs. és kir. nagyváradi 37/II. zászlóalj

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6717955422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása