„Megkértem, hogy gyógyítson ki, oszt szívesen ülök kint az állásban…”

2022.07.25. 07:28 :: MagyarosiSándor

Jakab István első világháborús naplója – 20. rész

Hősünk újra kórházba kerül: tüdőcsúcshurutot állapítanak meg nála, ugyanakkor az is kiderül, hogy előző sebesüléséből sem épült fel teljesen. A laibachi kórházban fiatal lányok látogatják meg a sebesült katonákat és feljegyzik, hogy ki mit tapasztalt a harctéren: ő a naplóját adja kölcsön nekik. Az újévet még itt tölti, aztán Zimonyba, ezrede pótkeretéhez irányítják, ahonnan pedig Péterváradra, majd Zágrábba küldik. Közben kinevezik román tolmácsnak, szemtanúja lesz egy rendhagyó kezelésnek, amit egy szimuláns ellen alkalmaznak, és a horvát fővárosban a kórházban megismerkedik egy magyar grófkisasszonnyal és annak édesanyjával is.

 

1916. december 24.

Már jobban lettem; reggel botra támaszkodva kimentem szétnézni. Iszonyatos egy látvány, akárcsak az ördögök szántottak volna. Pokoli látvány: itt-ott hulladarabok; srapnel- és gránátszilánk vastagon hever a földön; ott egy el nem robbant 30-as gránát, a másik félig a földbe fúródva; amott egy telitalált dekung maradványai. Tölcsér tölcsér mellett, a talaj össze-vissza forgatva a gránátoktól. Ott, arra tovább, a dolina tetején valamikor szép fenyveserdő volt, ma csak törzsek – inkább tuskók – erdeje. Nincs ez levágva fejszével, csak leszilánkolva a pergőtüzektől. Itt lehet látni az Isten bosszúját az emberiségen, mit maga-maga az ember gyártott. Elrémülve maradtam ezeket látva, de a legénység is; nem lehet egy vidám arcot látni, szomorú, szótalan mindenik, színtelen, akárcsak a viaszbábok. A dolinának az egyik sarkában van egy tárna [?] ásva; itt a föld alatt tanyáznak a harcászok, az igazi katonák, kik védik a kényelmét a hátuk mögött élő heréknek, kik majd később elkapják azt a kis száraz kenyérhajat is a hősök árváinak asztaláról. Bemegyek én is [...]; ott vannak a fiúk a fegyverrel, kettő kivételével. Ott még beszélgetünk; én nagyon gyenge vagyok, muszáj leülni. Épp jön a főhadnagy, kérdi, mi bajom [...]; megmutatom. Nagyon neheztelt, mért nem jelentettem, míg hátul voltunk. Este jelentkezem az orvosnál; a lábamon is seb volt, mert érzem, hogy ég és sajog. Még kimászok nézni ezt a pokoli képet; ráillik ez a gyászos nevezetű Haláldomb.

Este az orvosnál jelentkeztem; küldött kórházba. A lábam bekötözte; a lázam nagy, 39,7. Elbúcsúzom a fiúktól, úgy-ahogy menekülök hátra a konyhaszekérrel a lovakhoz vagy a Stabhoz. Útközben fölvett a kocsis még egy beteget, ennek tüdőbaja volt. 12 órára megérkeztünk a trénerjeinkhez, itt nem volt hová feküdni. A tüdős kollégámmal elhatároztuk, kint alszunk. Kértem egy lovásztól egy sátorlapot, egy sziklát kiválasztottunk párnának, egymás mellé bújva a rongyainkat összetettük takaródzani, és mi a szabad ég alatt vártuk a kis Jézus eljövetelét. Reggel karácsonyra virradtam. Elég hűvös volt; meg vagyok dermedve.

1916. december 25.

A konyhán kaptam jó meleg kávét és egy fánkot; a szakácsok maguknak sütötték. 10 órára bementem a szomszéd faluba a szanitécanstalthoz; itt elég sok a csúnyábbnál csúnyább sebesült. Nem messzi van egy katonatemető; 25 halott egy gödörbe, rá mész, egy kis föld, jelzi egy fehér kereszt. De mennyi sok ilyen kereszt van! Itt minden halottat lefényképeznek, csak azután temetik el. Az orvos megvizsgált, és este 6 órakor autón küldött a kórházba Proszeko nevű kisvárosba. Írtam anyámnak.

1916. december 26.

Még éjjel megérkeztünk ide; fürdés volt, fehér ruhát adtak, a kicstári fegyverzethez tartozó dolgokat elszedték, puha ágyba fektettek. Jaj, de boldog voltam! Szegény katonák, kik ott vannak ahonnan jövök én... Étkezést csak tejfélét kapok; az orvos megvizsgált, küldött tovább Laibakba Dél felé osztottak karácsonyi ajándékot: én kaptam egy pipát, egy zsebkendőt, 10 drb csokoládét és 3 levelezőlapot. Ebéd után egy egész csapat, vagy 500 ember, kijöttünk az állomásra. Itt valami nővérek, apácák osztogattak almát és cigarettát.

1 órakor indult a vonat Laibak felé; több állomást hagytunk hátra, miket nem bírtam följegyezni. Éjjel 1 órakor megérkeztünk Laibakra; itt az állomáson az egész beteg társaság leszállott, aki járni bírt. Valami cseh szanitécek kiabáltak veszettül, hogy sorakozzunk rendesen, eközben valami szekerek zörgetése hallik. Ott előttünk megállnak; egy öreg magyar bácsi, ki kocsis az egyik szekéren, kiabálja: ide, magyarok, ide, aki magyar, magyar kórházba magyart, minden. Ügyes bácsi lehetett az. Meg is leptük ám a szekereket, csak úgy húztak a lovak. Nagyon sajnáltam a cseheket, de kevés maradt meg náluk – most kiabálhatnak. Megérkeztünk a kórházba; itt teával és meleg ággyal fogadtak. A szoba is elég jó melegre volt fűtve. „Hol a boldogság mostanában?/ Barátságos meleg szobában.

1916. december 27.

Csak 9 órára ébredtem meg; ekkor is az ápolónő költött fel. Itt az orvos egy magyar tanár; alaposan megvizsgált. Csinált is egy jó okmányt, és külön megkértem, hogy gyógyítson ki, oszt szívesen ülök kint az állásban. Én étkezést 1-es diétát kaptam, csak tejesfélét és levest kenyér nélkül. Ez az I. számú honvéd tartalékkórház.

1916. december 28.

Reggel jöttek valami fiatal, oly kedves lányok, cigarettát osztottak és megkértek minden katonát [...] bemondani az eddigi sorsát a háborúból; ők gyorsírással tették papírra. Én a naplóm adtam oda; el is vitte az egyik, mit le is írtak. Csak este hozták vissza, és adtak még 100 drb cigarettát és 10 koronát hozza. Nagyon megköszönték. Egész nap aludtam. Napközben jöttek nővérek és imádkoztak. Anyámnak írtam egy trieszti képeslapot.

A napló lemásolásáról szóló részlet az eredeti szövegől A napló lemásolásáról szóló részlet az eredeti szövegől

1916. december 29.

Egész nap az ágyban pihentem. Oly jól esik, a lábam sem fáj annyira. Este a szomszéd ágyasom hozott egy csajka grízt tejben jó keményre főzve, miből nekem is adott. Az orvos vizitet tartott, engem nem is vizsgált. Írtam anyámnak egy tábori lapot miben értesítem, hogy a kórházban vagyok. Az engem kezelő nővér neve Szeghalmi Olga, Szeghalom községből Vas megyéből. Nagyon nemeslelkű nő volt; lehetett egy 20 éves.

1916. december 30.

Ma is jól telt; az orvos bemutatott egy törzsorvosnak. Ez is megvizsgált, megállapította a tüdőcsúcshurutot (németül: Langenspic in catar). Alvással telt az egész nap; nagyon jólesik a pihenés az ágyban, ki voltam fáradva nagyon.

1916. december 31.

Ma is elég jól telt. A szobában játszottunk dominót a kedvesnővérrel, nyertem tőle 11 cigarettát. Inkább ő engedte, hogy én nyerjek, adott ő még 25 cigarettát is. Este virrasztottunk: hozott ő valami cukorkát meg száraztésztát, egész 2 óráig társalogtunk. Volt még egy pesti fiú, meg két Vas megyei gyerek; ezek vettek részt még a virrasztásban.

Tehát ezzel a nappal befejeztem az 1916. évet. Sok nyomoron átmentem, sok szenvedést átéltem, és az év utolsó napján itt állok egy kórházban, távol a hazámtól, egy kedves társaság körében. Meg vagyok elégedve sorsommal. Hogyne volnék, hiszen sokkal rosszabb volna kint a gránátok és sparnelek robbanása közt. Sokan vannak, akiknek a sors még ennyire sem kedvez; köszönöm a gondviselésnek, hogy ennyire segített. Talán a jövő kedvezőbb lesz és fog kedveskedni e nyomorult emberiségnek egy babérkoszorúval megkoronázott békeangyallal, hisz már elég is volna a szenvedésből és hűségből. Boldog új évet kívánok.

1917. év

1917. január 1., hétfő

Újév. Volt istentisztelet a kórház káponájában a katolikusoknak, a lutheránusoknak a városban, egy templomban; én is voltam. Reggelire volt tejeskávé és egy darab kalács; délben disznósült, krumplipire és mártás; vacsora: egy darab fasírt és rumos tea. Ajándék: 15 szem aszalt szilva meg egy darabka kalács. A kedvesnővér még adott az ő betegeinek száraztésztát. Ma ő is elég korán elment. Elég kedves nap volt ma; volt egy betegnek hegedűje, gyönyörű magyar nótákat játszott ki.

1917. január 2., kedd

Délután 2 órakor eljöttem – és még sok beteg – a Rekovalisert Transveren Aptailunghoz. Az állomás közelében volt. A kedvesnővér emlékül adott egy kis zsebnaptárt, ami megfelel naplónak is [...]; egy egylet zsebnaptára az 1917. évre. Itten nagyon sok beteg volt, vagy 15 nagy barakk, hová csak aludni mentek be a betegek. Itt osztották szét a betegeket: ki marad helyben – a könnyebb betegek, és ki megy az országba – a súlyosabb betegek. Itt vettem egy képeslapot – a Transverer látképe a barakkokkal – az Isonzo fond gyűjtésére. Ez ti. egy alap a rokkantak és árvák javára, kik Doberdón estek el. Itt mellékelem a képet.

Hadikórház a Monarchia ausztriai részén Hadikórház a Monarchia ausztriai részén
(Magyarosi Sándor gyűjteménye)

1917. január 3., szerda

Egész nap hol egyedül, hol társaságban. Elég hűvös van kint, kinn üldögélni egész nap; no, de csak telik.

1917. január 5., péntek

Ma volt vizit, ugyanakkor szortérozás is. Jaj, de remegő lélekkel várja mindenik a sorsát, hogy merre megy, vissza-e vagy az országba. Kettős rendekbe sorakoztunk, és így vonultunk a főorvos előtt. Engem irányítottak be az országba vagy a káderhoz. Este 5 órakor ültem vonatra; irány Zimony, mert míg én kint voltam, a káder lehurcolkodott Zimonyba. Az útirány volt Laibach, Pragerhof, Budapest, Szabadka, Zimony. Örültem én ennek. Mikor megindult a vonat, csak elgondoltam, hol voltam és hová megyek.

1917. január .6, szombat

Az úton tölt az egész nap. Pesten kaptam ebédet a vereskereszttől; csak este indult el a vonatunk Szabadka felé.

1917. január 7., vasárnap

Délelőtt 11-kor érkeztem meg Zimonyba. Kérdezősködtem, megkaptam a káderirodát, jelentkeztem. Küldtek az 5-ik századhoz vagy a maródi csoporthoz; nagyon messzi van az állomástól.

1917. január 8., hétfő

Az orvos megvizsgált, megnézte az okmányaimat, küldött utómegállapításra Péterváradra; ez egy kisváros a Duna partján, Újvidékkel szemben. Van neki szép vára; a vonat a Dunáról beszalad a várba.

1917. január 9.

Egész nap a városban mászkáltam. Nagyon kedves mezőváros, a lakossága sváb, horvát és szerb; túlnyomó része a lakosságnak földmíves. Itt a városban lehet kapni élelmet, csak pénz legyen, keveset érzik a háborút. A századnál a menázsi meglehetős, és egy iskolában van elhelyezve; templom is van az udvaron. Írtam anyámnak egy tábori lapot haza, megírtam a hollétemet.

1917. január 10.

Reggel 10 órakor indultam a vonattal Péterváradra, délután 4 órakor megérkeztem. Itt a kórház bent van a várban; elég szép erődítmény, körülsáncolva és a sáncok vízzel tele. Bevittek egy szobába; a tisztaság nem nagyon ragyog. A reggeli viziten az orvos megvizsgált, megállapította a betegséget. Mivel itt nem voltak berendezve villannyal, elküld Zágrábba a garnizonspitalba. Az étkezés elég jó. Itt lehet csak látni a szimulánsok minden fajtáját; túlnyomó része a betegeknek román, legkevesebb a magyar.

1917. január 12.

Reggel későre keltem az ágyból, csak vizitre. Itt az orvos megtett mint tolmácsot román nyelvre. Az orvos magyar volt, nagyon ellenezte a szimulálást. Pl. egy román gyerek mindig maga alá vizelt az ágyba, tehát a betegsége az volt, hogy nem tudta tartani a vizeletjét. Ekkor is ott volt az orvos előtt, aki kérdezte őt, én meg feleltem, ugyanis tolmácsoltam. Az orvos egy gyönyörű selyemszőnyeget tesz a beteg lába alá, én a betegnek átmondom, vigyázzon, nehogy a szőnyegre engedje a vizeletét, mert kár érte és drága dolog, elpiszkolódik. Az orvos vesz egy kis poharat és tartja, hogy oda vizeljen. Persze a gyerek csinált olyan grimaszokat és jajgatást, hogy csoda. Mikor már tele lett a kis edény, az orvos kiabálja, vigyázzon a szőnyegre, ne piszkolódjék el. A vizelés megállott, és így megismétlődött vagy ötször. Ekkor az orvos megdicsérte a gyereket, hogy vigyázott a szőnyegre; engem félreállított, egy ápolónőnek intett, kinyitni az ajtót, s úgy rúgta ki az ajtón, csak úgy repült. Szidta kegyetlenül; rögtön csinált egy jelentést, küldte ki egyenesen a frontra, mert onnan jött be. És sok-sok ilyen eset történt. Írtam anyámnak egy levelet (2. sz.), zöld borítékban.

1917. január 13.

Egész nap a szobában telt. Délután kihozták a ruhámat; fölöltöztem; megyek innen tovább. Kaptam 7,55 fél menázsipénzt. Este 7-kor indult a vonat Zágráb felé. Hatalmas, hideg idő volt. A vacsorát kiadták – 2 darabka húst és kenyeret. Keserves utazásunk volt: éjszaka a vonat nagyon lassan ment, a kocsi fűtetlen volt. A kocsiban voltunk vagy 9 baka, volt három bosnyák. Éjféltájt a fagy a tetőpontját érte el; a vonat annyira ordított a síneken, mint a mennydörgés. Mink benn üvöltöttünk, mint a farkas; már nem tudtunk mit csinálni, annyira fáztunk. Kimenni nem bírtunk, az ajtó hatalmas jégcsapokkal befagyott. Megérkeztünk Bátaszék állomásra a Dunántúlon; itt vesztegelt a vonat 2 óra hosszat. Teljesen befagyott a vonatunk; az összes kocsik és bennük a bakatársaság: szorongatta a hideg, a fagy, ordított kínjában. Nagy kínok közt megértük a reggelt. A kis darabka hús és kenyér annyira fagyott, képtelenség volt széttörni.

1917. január 14.

Egész nap mentünk, nagyon lassan, 10 órakor érkeztünk meg Zágrábba. Itt a váróteremben maradtam reggelig, a vereskereszttől kaptam egy meleg teát. Éjfél után a vereskeresztszobában voltam, jó meleg volt idebenn. Írtam anyámnak egy tábori lapot (3. sz.).

1917. január 15.

Reggel egy betegszállító kocsin bementem a 10. sz. vereskereszt kórházba, mi bent volt a városban, egy volt szemináriumban. Itt a 3. sz. megfigyelőszobában írtam egy levelet anyámnak (4. sz.). Az étkezés elég jó.

Ápolónők és betegük egy hadikórházban Ápolónők és betegük egy hadikórházban
(Magyarosi Sándor gyűjteménye)

1917. január 16.

Csak itt telt az egész nap. Meglett az utazás eredménye, agyonfáztam, nagy lázam volt. Itt ápolók voltak, mind horvátok.

1917. január 17.

Egész nap az ágyban voltam, nagyon rosszul voltam; este fölvittek az emeletre a 81-es szobába; voltunk vagy 21 beteg, de mind horvátok. Egyetlenegy magyar bácsi volt, lábtöréssel.

1917. január 18.

10 órakor az orvos megvizsgált és rendelt villanyozást mindennap. Az orvos is horvát volt. Az étkezés elég jó: reggel tejeskávé, délben leves, hús és főzelék, 1 deci bor, este tarhonya zsírban vagy cukorban.

1917. január 19.

Mentem villanyozni – ma csak keveset, és így mindennap többet-többet. Az ápolónő egy öreg nő volt, egy beteggel sem beszélt, de még én sem, csak ezzel a magyar bácsival. Eleget hadováltak a horvátok. Estére az öreg ágya mellé mentem kicsit beszélni; jön a kedvesnővér, köszön, jó estét – magyarul. Én is fogadtam; ő nagyon megörül, hogy még egy magyar betege van. Kikérdez mindenről; a lázamat mérte, oszt elment. Az öreg bácsi mondta, hogy ez egy magyar bárónő, a kórháznak ½ része az ő költségén áll. Írtam egy levelet anyámnak (5. sz.), kértem egy kis pénzt és dohányt.

1917. január 20.

Korán reggel oly fiatal nővér jött be; dobre jutro köszönéssel kérdez valamit a horvátoktól. Oly megalázóan feleltek. Oszt jön az öreghez: „Jó reggelt, kedves öregem, hogy érzi magát?” Az öreg felel neki és mondja, hogy most könnyebben telik, mert van még egy magyar. Ki az, kérdi a lány, az öreg rám mutat. „Jó napot, kedves magyar barátom!” Hozzám jött, kezet ad, és mondja, mily ritkán jőnek ide magyar betegek. Kérdez, hová való vagyok meg honnan jövök. A hőmérőt behelyezi a hónom alá és sietve távozik. Az öreg mondja, ez a lánya az öreg grófnőnek, ez grófi kisasszony. A kisasszony vissza is jött, de csak estére. Hozott nekem 10 darab cigarettát és az öregnek pipadohányt. Soká elbeszélgetett, vacsorakor ment el.

1917. január 21.

Ma is voltam villanyozni. Fölkeresett egy evangélikus pap, Kárpáti János tábori lelkész. Kérdezett erről-arról, elkérte a hazai címemet, és adott egy kis énekes könyvet templomi énekekkel. A kisasszony ma is fölkeresett, hozott valami tésztát nekem és az öregnek, velünk beszélgetett magyarul. Lehet 16 éves. (6. sz.)

1917. január 22.

Csak mint a tegnai nap, semmi különös. A grófi kisasszony ma is fölkeresett, hozott cigarettát, dohányt, tésztát, diót – az ő barátnői küldték a magyar katonáknak. A horvátok már irigyelni is kezdték.

1917. január 23.

Csak mint a tegnap. A villanyozás ma erősebb volt. A kisasszony ma nem volt, csak a mamája.

1917. január 24.

Semmi különös. Erős tél van odakinn. Már jobban kezdem érezni magam.

1917. január 25.

Csak a megszokott. Hancúroznak ezek a horvátok eleget. A kisasszony ma jött, nagyon egy áldott teremtés. Nagyon jószívű, inkább nagyon magyarszerető.

1917. január 26.

Csak mint a tegnap. A villanyozás ma erős volt, a lábam is erősödik. Ma is kaptam cigarettát és dohányt, írtam egy tábori lapot anyámnak (7. sz.).

1917. január 27.

Ágyban töltöttem az egész napot. Este bejött a lány, egész 9 óráig elbeszélgettünk. Elmesélte, hogy ő ki az, és megkért, hogy szólítsuk kedvesnővérnek.

1917. január 28.

A villanyozás ma nagyon erős volt, van is hatása. Ma benn voltam az orvosnál – a torkom fájt – valami gargarát kapni. Itt láttam a grófkisasszonyt, segédkezett egy orvosnak; egy katonának vágták le a karját. Előtte egy gumikötény, gumikesztyű, csupa vér még az arca is, és úgy nézett ki, mint egy mészáros. Nagyon elcsodálkoztam, mire képes e gyenge teremtés, nem irtózik az ilyen mészárlásoktól. Látszik, hogy magyar vér folyik benne.

1917. január 29.

A villanyozás ma is a tegnapi. Már egész jól érzem magam; nagy az orvosi tudomány. Írtam anyámnak egy tábori lapot (8. sz.), és egy levelet (9. sz.). Nemsoká el fognak vinni innen.

1917. január 30.

A villanyozás a tegnapi. Lázmérni a lány jött. Az orvos ma megvizsgált; mondta, elég jól haladtam. Egyéb a mindennapi.

1917. január 31.

A kezelés csak a tegnapi. A lány hozott cigarettát, az öregnek dohányt, kettőnknek egy fél liter bort – de nagyon finom dolog volt. A tátival sokál elbeszéltem; ő Vas megyei születésű, szentgotthárdi. Mint trénerkocsis volt Doberdón, és egy kicsi felfordulás alkalmával tört el a lába.

1917. február 1.

Csak a megszokott, a mindennapi. A grófi kisasszony jött valami barátnőivel, ezek osztottak holmit a betegeknek. Majdnem mind magyarok voltak a vendégek.

1917. február 2.

Ma gyertyaszentelő Boldogasszony. Az öreg grófné odahozott ma minden betegnek egy darab fánkot, 4 kockacukort. Egyéb minden jól megy. A horvátokból mentek el, akik jobban lettek.

1917. február 3.

Délután megkaptam a 20 koronám és egy ajánlott levelet anyámtól (1. sz.). Igazán megörültem ennek: még volt 11 koronám. Az orvos kivizsgált, már ki vagyok gyógyítva, mehetek tovább. Este még mértek lázat.

Következő rész: „No, fiam, no, frajter úr!”

Összes rész: Jakab István első világháborús naplója

Szólj hozzá!

Címkék: kórház laibach zágráb hadikórház Ljubljana Jakab István Zimony pótkeret

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr8017890203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása