Jakab István első világháborús naplója – 21. rész
Hősünknek újabb megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: Zalánkeménre irányítják, ahol a nagyszebeni 31. közös gyalogezred lábadozó részlege működik. A rossz ellátás miatt a katonák arra kényszerülnek, hogy a lakosságtól szerezzenek élelmet. Jakab is így tesz. Egy idő után Péterváradra küldik kivizsgálásra, ahol kiderül, hogy a zalánkeméni rossz körülményeknek köszönhetően baj lett a tüdejével. A kezelés hatására a betegség múlni kezd, fokozatosan az idő is megenyhül, Jakab pedig visszakerül ezrede pótkeretének a géppuskás osztagához, ahol egy érdekes versenyt is megnyer – ennek köszönhetően kinevezik kiképzőnek.
1917. február 4.
A ruhát kikaptam, egy kicsit rendbe szedtem. Megvolt az ebéd, fölöltözöm: veszett tél van kinn. A lázcédulát idecsatolom (2. sz.). Az öregtől és a kisasszonytól elbúcsúztam; egyikük adott egy pakk Hercegovina dohányt. Este 6 órakor szekérrel lejöttem az állomásra, megyek a 31. rekovaliszentbe. 9 órakor indult a vonat, rém nagy hidegben. Kaptam 3 korona ételpénzt; nagyon hideg volt a vonaton, egész éjjel táncoltunk – még volt velem egy pár katona.
1917. február 5.
Küldtem anyámnak egy tábori lapot […]. Nem nagyon ügyeltem a hátrahagyott állomások nevét. Délre megérkeztük Slavonski Brodra, itt megebédeltem a vereskeresztnél […], 60 fillért fizettem. Itt ültem este 6-ig; ekkor megy tovább a vonat. Itt szétnéztem: a városban roppant sok katonaság, többnyire bosnyákok, mohamedán vallásúak. Itt láttam az ő szertartásukat a dolguk végezte után, pedig olyan fagy volt, a Száva majdnem egészen be van fagyva. Este 6 órakor elindult a vonat; a hideg irtózatos nagy, van részem didergésben.
1917. február 6.
Délelőtt 10 órakor érkeztem meg Indiára Vinkovczin és Rumán át; India Pétervárad és Zimony között van. Innen egy szánfogattal kellett menni Stari Slankamen-ig, 21 km-re; itt volt a 31. Rekovaliszent. A hó itt is elég nagy; a szánot az ezred fizette. Délután megérkeztünk a helyszínre: a Duna-parton volt – egy fürdőhelység, épp hol a Tisza beömlik a Dunába. Erős huzat van itt a sok víztől. Horvátok lakják. Bekovártélyoztak egy hatalmas nagy terembe; igaz, már tele volt lábadozókkal.
Zalánkemén egy régi képeslapon
(Forrás: utikalandok.blogspot.com)
1917. február 7.
Az orvos megvizsgált és kezelést rendelt mindennap. Az étkezés elég gyenge: reggel köményes zupa, délben leves és egy kevés hús, este csak zupa; itt is majd lesz koplalás. Kimentem a faluba; nagyon kicsiny falu. A kocsmákban mulatnak a bakák, pálinkát árulnak; a nagy teremben volt még a jó időkből egy hatalmas verkli. Eztet bőgettük egész nap, ha éhesek, ha lakva voltunk.
1917. február 8.
A kezelés testgyakorlat és a lábat lendíteni minden irányba. A hideg elég nagy. Ma vettem egy romántól 2 koronáért szalonnát és kenyeret. Ő meg kéregette: járt faluról falura, házalt.
1917. február 9.
Reggel 8-10 között testgyakorlat. Délután 2–4-ig megint lementem a Duna-partra; nagyon széles itt, hol a Tisza beleszakadt. A közepén van egy kis sziget, rajt’ egy világítótoronnyal. Hatalmas jégtáblák úsznak lefelé, megrakodva utassal a csóka- és varjúnemzetségből. Írtam egy lapot anyámnak (5. sz.).
1917. február 10.
Rém nagy hideg. Egész nap a szobában sétálgattam egyik faltól a másikig, vagy körbe, mert a közepén voltak fölhalmozva a szalmazsákok.
1917. február 11.
Roppant havazik; egész nap csak a szobában ültem és hallgattam a verklit. Az ittvaló élelemmel csak nem lehet megélni: nagyon gyenge és kevés.
1917. február 12.
Mint a tegnapi nap. A hó egy méternél magasabb; akik jobban bírják magukat, hóhányással foglalkoznak. A kezelés rendesen megy mindennap; nem ér semmit, még rosszabb.
1917. február 13.
Csak mint a tegnapi nap. A havazás elállott, a nap kisütött. Az egész banda ki hóhányni; lett is ám hórakás. Írtam anyámnak egy tábori lapot (6. sz.).
1917. február 14.
Elmentem én is a szomszéd faluba – Nova Slankamen a neve – valami harapnivalót keresni; nagyon ki vagyok éhezve. Pénzem volt, tehát nem pénz nélkül; lehet 2 km messzi a Duna-part tetején. Nagyon restellek beszélni, ide vagy oda. Egy szebeni magyar fiú, kivel mentem, az bátrabb volt, egy néhány gazdát megkér. No, de mégis egy helyt adtak 1 kg szalonnát és egy 3 kg-nyi kenyeret. Hozza is kezdtünk még ott, a gazdánál, aki még adott valami pálinkát, és miután kifizettük felében, még adott egy jó karéj szalonnát és kenyeret őfelőle. Bizony, nem tette rosszul. Estére visszamentünk; most van mit enni egy pár napig. A kezelés elmaradt. Az ezzel megbízott őrmester ennek örült, hisz tudta ő, hogy mi a baj: kezelés helyett élelem kellett volna.
1917. február 15.
A Duna-parton sétáltam, egy vadrucát fogtam; meg volt már fagyva. Hazaviszem; fölelevenedett. A szolgálatvezető őrmesternek adtam 15 koronáért, ez még job nekem. Írtam anyámnak egy lapot (7. sz.). Ma jobbacskán telt; egy kis szalonnával pótoltam a konyhai mosogatólevet.
1917. február 16.
Ma sem mentem kezelésre, kinn lógtam a faluban. Egy horváttól vettem 2 koronáért levéldohányt. Szép fekvésű ez a fürdőhelység, sok múltja van neki. A falu fölött ott látszanak Kemény Zalán várának romjai; a falu innen kapta a nevét.
1917. február 17.
Volt nagyvizit. Az orvos küldött konstatérumra Péterváradra; egy pár nap múlva megyek. Elég nagy a hideg, a szobában ültem egész nap. Anyámnak írtam egy lapot (8. sz.).
1917. február 18., vasárnap
Egész nap bent ültem – kint erős idő volt –, a verklivel szórakoztam. Elég szép hangszer: úgy zeng, akár egy rezesbanda. Ez a sok románság csak koldulásból él, és nem elég ez, de vannak, akik egész nap fáradnak, oszt este hazajönnek egy-két tarisznya alamizsnával, préselik a többi katonából a pénzt, küldik haza, majd a hónap végén mondják, kérkednek, hogy mennyi pénzt bírtak hazaküldeni; [...] csak már tudnék távozni tőlük.
1917. február 19.
Mind várom a parancsot az indulásra. Kimegyek, még egyet sétálok a faluban, a Duna-parton; eltelik a nap így is.
1917. február 20.
Délelőtt 11 órakor jöttem el Indiáig szánnal. 1 órakor indult a vonat Péterváradra, estére megérkeztem. Kaptam vacsorát, cukros tésztát.
Pétervárad vára egy korabeli képeslapon
1917. február 21.
Az orvos megvizsgált, valami tüdőbajt állapított meg, mit már éreztem is egy pár nappal ezelőtt. Elhelyeztek a 84. szobában. Itt láttam egy vallásbuzgó, meghibbant katonát; román volt, egész nap imádkozott. Hangosan csinálta és rendezte a miséket; az egész nem volt egyéb, mint szimuláció.
1917. február 22.
Nagyon elgyengültem, a sok hideg megártott. Itt a szobában meg elég meleg van; talán itt ért el a láz, mi volt elég nagy. Az orvos adott valami porokat és borogatást.
1917. február 23.
A lázam elég magas, 39,6. Az orvos nem volt tisztában velem, valami cseppeket és borogatást adott. Élelmet csak tejesfélét kaptam. Gyanús voltam valami ragályos betegségre – különítve is voltam, az ágyamat is fertőtlenítették. Én csak fejszédülést éreztem: forgott az egész szoba.
1917. február 24.
Ma jobban érzem magam. Az orvos megvizsgált, csak porokat – naponta 10 drb-ot – és borogatást rendelt.
1917. február 25., vasárnap
Ma is a tegnapi. Étvágyam már nincs, a legnagyobb melegben is fázom. Az orvos megvizsgált: már túl vagyok a veszélyen. Azért elég nehezen vagyok.
1917. február 26.
A szúrásaim szűnnek, lázam is kevesebb. Gyengeség vett erőt rajtam, mondom az orvosnak. Rendelt valami erősebb ételt: délben sültet is kapok, este vagdalthúst.
1917. február 27.
Ma még könnyebben érzem magam. Az orvos a porokat megvonta, csak a borogatást folytatjuk tovább. Ma fönt jártam, a szobában és a folyosón.
1917. február 28.
Volt nagyvizit: az orvos megvizsgált; már jól vagyok, mehetek tovább, vissza a rekovaliszentbe. Küldtem anyámnak egy lapot (9. sz.). Örülök, hogy már szabadulok innen. Immár vége a télnek, jön a tavasz.
1917. március 1.
Délután 1 órakor jöttem el, ki az állomásra, innen a vonattal Indiáig. Itt megháltam egy civilnél; horvát család, a családapa a harctéren van. Nem voltak gazdag népek; adtak vacsorát, valami tarhonyaétel volt.
1917. március 2.
Reggel 8 órakor indultam útnak. Nagy hóvihar; havazott; farkasnak való idő. Nova Slankamenben megpihentem egy civilnél, 12 órára értem a lábadozóba. Nem is jelentkeztem: majd holnap.
1917. március 3.
Az orvos megvizsgált. Várni kell, míg megjőnek az okmányok [...]. Egész nap a szobában voltam, írtam anyámnak egy tábori lapot (1. sz.).
1917. március 4.
Nagyon kedves idő van, tavaszi napsugarak iparkodnak előtörni. Az orvos megvizsgált, az okmányok is megérkeztek: tehát egészséges vagyok, dinsztauglich káder, mi annyit jelent, mehetsz ki a frontra. Sétáltam a Duna-parton, gyönyörködtem a Dunán úszó hatalmas jégtáblákon, hogy fordulnak meg és bukik egy-egy megint a vízbe hatalmas dörejjel.
1917. március 5.
Délután egy órakor indultam el gyalogszerbe. Már jobban megy minden. Az út nehéz volt. Útközben betértem egy tanyára, ugyanis behívott egy öreg sváb. Beszéltünk, megértettük egymást úgy-ahogy. Sütött disznóhúst, ettünk az egész [társaság] – volt még két unokája. Nagyon szíves volt az öreg a magyar katonához, de gyűlölte az oláhokat meg a szerbeket. Adott útravalót is, [...] szalonnát és egy fél kenyeret – a szalonna lehetett 1 kg. Nem akart elfogadni semmit; csak adtam az unokáknak egy-egy koronát. Indiára megérkeztem este 6-kor: itt megháltam a múltkori civilnél, itt is kaptam vacsorát. Volt egy házilány, épp kötőkét rendeztek ez este. Nagyon jól telt, 1 órakor feküdtem le.
1917. március 6.
Elbúcsúztam az öreg családtól és a lánytól, ezek is adtak egy darab szalonnát és egy fél kenyeret. Egy darab időre van szalonnám: majd’ 2 kg. 8 órakor ültem a vonatra, 10 órakor érkeztem meg Zimonyba. Jelentkeztem a káderirodán, mi a belvárosban volt, innen fölmentem a kaszárnyába. Itt kaptam delet; elég jó az étel. Az irodán kaptam 1 korona 56 fillér ételpénzt. Írtam anyámnak egy tábori lapot (2. sz.).
1917. március 7.
Az orvos megvizsgált, jelentkeztem raporton: egy kapitány volt a m. g. a. parancsnoka. Kaptam 1 kenyeret 4 napra, ezt is málélisztből. A kaszárnyakapu előtt árultak a civilek málét, egy tenyérnyi nagyságú darabja 10 krajcár. Ma nem teljesítettem szolgálatot, csak holnap kezdem meg. Sok magyar van itt a legénységből, a tisztek többnyire mind magyarok. A délutánt a kaszárnyában töltöttem: megtöltöttem a szalmazsákom és egy párnát szalmával, legyen nekem is.
1917. március 8.
Rukkoltunk; a gyakorlótér nincs messzi, a városnak ezen a részén, a Duna-parton. Ezt a városrészt hívták Fractálnak. Délután is rukkolás; vacsora: kávé és kis darabka szalonna. Rukkolás csak akkor van, ha az idő megfelel; ha nem, iskola a szobában. Még magányosan telik, még nem találtam magamnak való barátot. Jólesik a szalonna és a civil kenyér.
1917. március 9.
Rukkoltunk; elég nagy a sáros hó, már engedni kezd a fagy. Elég jól telik a gyakorlat is. Délben jó menázsi – leves, hús és mártás –, délután iskola a fegyverrel a szobában. 4 órakor parancskiadás, azután vacsora, oszt lehet a városba menni 9 óráig. Lementem én is gyönyörködni a kirakatokban.
1917. március 10.
Rukkolás; erős szél fújt és hideg. Korábban hazajöttünk; délután iskola a szobában, azután egy kis testgyakorlat, étvágygerjesztő, ami úgyis hiányzott mindenkinek. Este korán feküdtem, hadd pihenjem ki magam. Írtam Rab [...] barátomnak, a 2. sz.
Géppuska javítása egy korabeli képeslapon
(Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)
1917. március 11.
Csúnya idő, havaz; nem rukkoltunk. Iskola a szobában. Versenyeztünk – a legénység –, én jöttem ki győztesnek [...]. A tisztek is versenyeztek, közülük kijött győztesnek egy magyar zászlós; nagyon finom gyerek volt. Mondja a zászlós, no, frájter úr, melyik az erősebb? És leültünk ketten két fegyverhez. Az én arbitrám volt egy főhadnagy, magyar, az övé egy hadnagy, szász. Nekem mindegy volt, bármit is követelnek megcsinálni. A zászlós akarta a fegyvert bekötött szemmel szétbontani és helyrerakni; éntőlem mehet. A fejünket bekötötték egy kis zsákba, miután a szemeinket bekötötték. Aktunk, hallszik a vezényszó, einc, cvei, drei, los! Már működünk, a főhadnagyom vigyáz rám. Szép verseny, az egész tisztek és legénység körüláll és néz. Én szétbontom a puskát, az állványról leveszem, vissza föl, a részeket helyrerakom. A főhadnagy csak biztat: no, fiam, no, frajter úr! Egyet repetálok, a gombot megnyomom, elkiáltom: „fertig”. Bravó, és tapsolt örömében. Ekkor hallottam: „fertig” – a zászlós kiáltotta. A zsákot a fejemből kihúzták. A főhadnagynak legelső szava: melyik ezredtől jöttem ide. Én mondom; bár maradtál volna ott. Ide-oda, én nyertem el a díjat, ami volt 150 gramm dohány, 5 skatulya hüvely, 50 drb cigaretta és egy kenyér; mára szépen kijárt nekem. Ezzel a tettemmel egy kis ismeretséget szereztem és tekintélyt, most volt dohányom is elég [...].
Délután megint iskola. A századparancsnok, a kapitány úr, hogy megtudta, én nyertem, kinevezett csoportinstruktornak: immár jobban megy sorsom. A kenyeret este kaptam meg, a napos káplár adta át. A zászlós [...] revánsot kért, mit elfogadtam bármikor is.
Következő rész: „A Hunyadi-emléknél ismeretséget csináltam egy magyar lánnyal”
Összes rész: Jakab István első világháborús naplója
