Az 1916. június 4-én megindult a Bruszilov-offenzíva nem érte váratlanul az orosz fronton küzdő osztrák–magyar és német erőket, de a központi hatalmak ekkor a nyugati és a délnyugati frontokon vívtak fontos, nagy erőket lekötő harcokat. A súlyos orosz támadás kivédésére új, alkalmi egységeket is felállított a Monarchia hadvezetősége. Az egyik ilyen, magyarországi ezredek zászlóaljaiból létrehozott kombinált gyalogezredben szolgált a Fejér megyei Markgruber Ferenc népfelkelő is, aki sok társával együtt az orosz offenzíva visszaveréséért vívott 1916 nyári harcokban halt hősi halált.

„Eljött az ideje annak, hogy a becstelen ellenséget elzavarjuk. Arcvonalunk összes hadseregei egyidejűleg támadnak. Meg vagyok győződve, hogy vasszilárd hadseregünk teljes győzelmet fog aratni. Az összes hadseregparancsnokoknak, tábornokoknak és törzstiszteknek üdvözletemet küldöm és egyidejűleg reményemnek adok kifejezést, hogy hazánk örömére teljes győzelmet aratunk. Az összes tisztek és legénység előtt kihirdetendő. Bruszilov – olvasható az orosz tábornok parancsa az egyik magyar ezred emlékalbumában.

1916. június 4-én megindult a Bruszilov-offenzíva. Maga a támadás nem érte teljesen váratlanul az osztrák–magyar és német erőket, mivel egy ekkora készülő támadást nem lehet igazán titokban tartani. Felkészületlenek sem voltak a csapatok, hiszen az előző év ősze óta ugyanazokban az állásokban voltak, azok műszakilag jól kiépítettek voltak, sőt a legtöbb helyen két-három ilyen állásrendszer húzódott egymás-mögött.

Ugyanakkor viszont élőerővel nem álltak olyan jól. A német hadvezetés a nyugati fronton, az osztrák–magyar pedig az olasz fronton szerette volna „eldönteni" a háború sorsát. Ezért még az év elején jó pár hadosztályt kivontak a frontvonalból. Így az ottmaradó alakulatok kénytelenek voltak nagyobb arcvonalszakaszokat felügyelni, egy hadosztályra – a terepviszonyoktól függően – akár 10-15 kilométernyi is juthatott.

Alekszej Bruszilov tábornok, az offenzíva kitervelője, új taktikát dolgozott ki a támadó csapatok részére. A támadást megelőző hónapokban az orosz csapatok lövészárkaikkal amennyire lehetett megközelítették az osztrák–magyar vonalakat. A tüzérségi előkészítés nem a megszokott, napokig elhúzódó gránáteső volt, hanem egy rendkívül koncentrált, de aránylag rövid ideig tartó tűzcsapás. A rohamozó gyalogság az előredolgozott állásokból, közvetlenül a tüzérségi tűz után, betört az osztrák–magyar állásokba. Sok helyen még a fedezékekből sem tudtak előjönni a katonák, amikor az oroszok már ott voltak. Ahol sikerült, ott sem volt sok köszönet benne, a teljesen tönkrelőtt állásokban sokkal nehezebb volt a védekezés is.

Az orosz támadás több helyen áttörte az osztrák–magyar első vonalakat. A védők, a beérkező helyi erősítésekkel, még egy darabig kitartottak a második vagy harmadik vonalban, de több helyen ezeket sem sikerült tartani. A korabeli harcászati elvek szerint az áttörés közelében lévő csapatok elkezdtek hátrálni, illetve a szárnyukat „visszakanyarítani”, hiszen ha az ellenséges erők oldalba vagy hátba támadják őket, akkor azzal súlyos veszteségeket okozhattak. A szomszédos hadosztályok hátrálása miatt a távolabbi csapatok is visszavonulásra kényszerültek, hiszen a folyamatos arcvonalat mindenáron fent kellett tartani.

 Helyzet Luck körül 1916. június 14-én este
(Forrás: A Nagy Háború írásban és képben A nagy háború írásban és képben 1. Északon és délen 4.)

Az egyik ilyen helyszín, Lucktól mintegy 40 km-re keletre volt. Június 6-án az orosz csapatok már el is érték a várost, József Ferdinánd főherceg hadseregparancsnok is alig tudott elmenekülni onnan. A súlyos helyzetet látva, a német és osztrák–magyar legfelsőbb parancsnokok minden elérhető utánpótlást a kritikus helyre irányítottak, még a nyugati, illetve az olasz frontról is vontak ki egységeket. Ezeknek a beérkezéséhez azonban idő kellett, és addig is fel kellett valahogy tartóztatni az ellenséget.

A kétségbeejtő helyzetből fakadó intézkedések közé tartozott a tartalékban lévő zászlóaljakból szervezett ad-hoc alakulatok harcba vetése is a kritikus helyeken. Így alakult meg az ún. Trupkovics-féle kombinált ezred is. A lucki áttöréstől délre lévő frontszakaszon volt állásban a 31. hadosztály, ahol a helyzet nem volt olyan súlyos, mint az áttörésben érintett alakulatoknál. A hadosztály éppen tartalékban lévő 3 zászlóaljából (32/I. – más források szerint 32/III. –, 44/I. és 69/R azaz tartalék) június 9-én Krutniewen megalakult a kombinált gyalogezred, a kaposvári „rosseb” 44. gyalogezredbeli Trupkovics Henrik őrnagy parancsnoksága alatt.

A székesfehérvári 69-es tartalékzászlóalj 29 tiszttel és tisztjelölttel, 700 puska, 2 géppuska ütközet (kb. 800 fő élelmezési) létszámmal, 4 mozgókonyhával és három országos járművel indult útba. A zászlóalj parancsnoka Kornhoffer Alfons százados volt.

 Markgruber Ferenc népfelkelő
(Forrás: Markgruber Julianna)

Ebben a zászlóaljban szolgált a 28 éves, Fejér megyei Igaron született, ekkor már Tolnanémediben élő, Markgruber Ferenc népfelkelő gyalogos is. Népfölkelőként került ki a frontra, ami – mivel még csak 28 éves volt – azt jelentette, hogy ezidáig felmentést kapott a katonai szolgálat alól, valószínűleg családfenntartóként. Elképzelhető, hogy nem sokkal a Bruszilov-offenzíva előtt érkezett meg, és ezért volt a tartalék zászlóaljba beosztva.

 A Trupkovics-ezred útvonala 1916. június 12-én a Google Maps mai térképén

Az ezredet egyelőre nem vetették harcba, új állások kiépítésén dolgoztak. Június 12-én azzal riasztották fel az alakulatot, hogy azonnal induljanak a Brody melletti 234-es ponthoz (kb. 28 km), ahol további parancsokat fognak kapni. Alig érkeztek meg, jött az újabb parancs, hogy a Brodytól északra lévő Leszniowra (további 20 km) meneteljenek. Az alakulat az 1. hadsereg alárendeltségébe került.

Június 15-én az ezredet Beresteczkóra rendelték, ahol a 46. Schützen hadosztályba nyert beosztást, azon belül is a 91. Landwehr gyalogdandárba. A hadosztályt a 13., 15., 31. és 32. Landwehr gyalogezredek alkották, a legénység nagy részét sziléziai németek, lengyelek és csehek adták. A délután folyamán a Trupkovits-ezred dandártartalék volt a redkowi majornál. Ezután utasítást kaptak a Komarowka és Korsow közötti, hevenyészve előkészített állás megszállására.

A 44-esek voltak a jobbszárnyon, Korsow és Kízia előtt, utána következtek a 69-esek, majd az északi részen a budapesti 32-esek. A kombinált ezred védőszakasza mintegy 6 km hosszú volt, így 1-1 zászlóaljra kb. 2 km jutott. Északon a 15. Landwehr gyalogezred maradványai csatlakoztak, délen pedig a 25. gyaloghadosztály csapatai.

Június 16-a aránylag csendesen telt el, de azért az oroszok sem tétlenkedtek. Délelőtt a 44-es zászlóalj parancsnoka azt jelentette, hogy orosz erők nyomulnak előre Korsow felé. A hadtestparancsnokság ezért a 32. Landwehr gyalogezred maradványait a kombinált ezred parancsnoksága alá rendelte. Az orosz foglyok szerint éjjel nagy támadás készül.

 A Trupkovics-ezred állásai 1916 június 15. és július 22. között a Google Maps mai térképén

Június 17-én éjjel az oroszok meg is kezdték az előrenyomulást a 15-ös Landwehrek állásai ellen, de reggel a drótakadályok előtt visszaverték őket. Napközben a 44-es zászlóaljat felváltotta a 32. Landwehr gyalogezred III. zászlóalja, a 44-esek tartalékba kerültek. Este 19 óra után az oroszok megindultak Redkow ellen, ahova sikerült is benyomulniuk.

A településen elkeseredett utcai harc bontakozott ki, a 44-eseket oda irányították, de Redkowig már nem jutottak el, csak a falutól nyugatra, kb. ezer lépésre beásott orosz vonalig. Hajnali 3:30-kor a 44-esek, a 25. vadászzászlóaljjal és a Landwehr csapatok maradékával ellentámadásra indultak. A támadás nem ért el Redkowig, de sikerül az este áttört arcvonalat „befoltozni”.

1916. június 17-én a 69-es zászlóalj járőröket küldött ki, valószínűleg azért, hogy az erdős terepen megállapítsák az ellenség pontos helyzetét. Az egyik csapat parancsnokának Markgruber Ferencet jelölték ki. A járőr tűzharcba keveredett az oroszokkal, aminek során Markgruber Ferencet fej- és haslövés érte és hősi halált halt. A járőrvállalkozásért posztumusz megkapta az 1. o. Ezüst Vitézségi Érmet.

Bajtársai a Kizia melletti erdőben temették el. Az adatok szerint a kiziai állásban ő volt a zászlóalj első hősi halottja, de a következő közel egy hónapban még egy tucat sírral bővült a kis temető. A veszteségi adatbázis szerint a következő személyeknél tüntették fel Kiziát a halál vagy az eltemetés helyeként:

Kíziai hősi halottak

A kombinált ezred ezután még közel egy hónapot maradt ezekben az állásokban, de végül július 21-én, az általános harci helyzet miatt fel kellett azokat adnia. Az ezt követő visszavonulás alatt is súlyos harcokat vívtak, július végére az ezred puskalétszáma már mindössze csak 927 puska és 4 géppuska volt. Ezután az új állásokban már nem került sor komolyabb harcokra.

Augusztus 16-án mind a 69-es tartalékzászlóaljat, mind a 44/I. zászlóaljat kivonták a Trupkovics-ezred kötelékéből, mert állítólag azt a román hadszíntérre indították útnak. Ugyanakkor nem világos, hogy milyen alakulatokkal pótolták az eredetieket és mivel ezután nem találtam említést a kombinált ezredről, valószínűbb, hogy az ezred véglegesen feloszlott.

Markgruber Ferenc, sok százezer bajtársával együtt, nem tért haza. Megözvegyült felesége egyedül maradt három kisgyerekkel. A legkisebb, Mihály, még egyéves sem volt édesapja halálakor. A 30. születésnapját ő sem érhette meg, Markgruber Mihály honvéd a II. világháborúban szovjet fogságba esett és 1945. május 14-én a krasznouralszki 245. sz. hadifogolytáborban elhunyt.

A kíziai erdőben eltemetett hősi halottak további sorsa ismeretlen. A Monarchia csapatai a háború végéig már nem foglalták vissza ezt a területet, ráadásul az azt követő évek történései sem igazán kedveztek a hadisírgondozásnak. Talán az sem kizárt, hogy Markgruber Ferenc népfelkelő és legalább egy tucat társa, még mindig a kíziai erdő fái alatt alussza örök álmát.

 Kízia ma. A település házai jobbra, balra sűrű erdő. A 69-esek innen északabbra voltak
(Forrás: Google Maps)

 Erdős rész Kízia közelében
(Forrás: Google Maps)