Jakab István első világháborús naplója – 11. rész
Küszöbön áll az 1916-os év húsvétja: Jakab bevásárol, úgy készül az ünnepre. Húsvét napján beosztják a figyelőbe, ezúttal azonban nem kerül sor harcra: az oroszok, akiket szintén áthat a húsvéti hangulat, fehér kendőket lobogtatva elözönlik a senkiföldjét, majd a tiltás ellenére a kettősök is kimennek barátkozni. Aztán elmúlik ez is, és minden visszaáll a régibe. Hősünk gyűrűt reszel, Pöndörrel virágos kertet csinálnak, beteg barátjával sétál. Közben pedig a német és osztrák–magyar, illetve orosz oldalon is egyre nagyobb a készülődés, egyre sűrűbben járnak a repülők, ehhez azonban hősünknek is van egy-két szava…
1916. április 22.
Egész nap csend; ma nagypéntek, istentisztelet; az oroszoknál is oly ünnepélyes csend. Ma böjt, egész nap nem ettem semmit, csak vizet ittam. A megfigyelő csendes, a menázsi bableves hús nélkül. Kaptam húsvéti üdvözletet, két képeslapot; egyet Kóródi Pajor György unokabátyámtól (a lapon van a varsói vashíd, mit az előrevonulással vagy a hátravonulással az oroszok fölrobbantottak), a másikat egy ismerős lánytól. Szép holdvilágos éjszaka, déli gyenge szellővel.
1916. április 23.
Szép verőfényes nap, csak itt-ott pattan egy-egy puska. A jobbszárnyon egy pár ágyúlövés. Az éjszaka szép holdvilágos, az állás előtt levő füzesből megszólal egy nádibika. Gyönyörű füttyével hirdeti, hogy megjött a kedves tavasz, a kikelet, az élet. Oly elmerengve hallgatom a gyönyörű búgásait. Csend és némaság az egész fronton, még bár messziről sem hallszik egy lövés; ilyenkor az őrség megduplázódik az élesebb megfigyelésre. A menázsi elég jó, jött bor és rum, kenyér fehér. Holnap húsvét. Parancsot kaptunk készülni az istentiszteletre, csak az őrség marad az állásban. Én hozattam a városból egy üveg konyakot, 10 szivarat, egy fél kiló száraztésztát, ½ kg csokoládét, Pöndörnek megérkezett két csomagja, tehát volt egy kis holmink az ünnepekre. A megfigyelést átadtam az őrmesternek, kellemes ünnepeket kívánva. A dekungban a fiúk nem aludtak: kártyáztak, nótáztak. Víg az egész társaság, én is közé vegyülök: így megy a blattozás.
1916. április 24.
Húsvét vasárnapja, oly ünnepies hangulat: csak a nádibika a nádasból zeng, dicséri a mai napot, a mai ünnepet. A reggeli elég gazdag volt: kávé, egy drb szalonna, egy hatalmas fánk. Írtam egy lapot haza Katus húgomnak, mi a drótsövény előtt álló őrt ábrázol, mi a K.u.K. 2/IV batalion húsvéti üdvözlete. Írtam Fejér Istvánnak, Sári nénémnek, miket rögtön el is vittek a postára. Szép tiszta az idő oly éltető tavaszi illattal…
Úgy 8 órakor jön az ordonánc és jelenti, vegyem át a megfigyelői szolgálatot. Rögtön teljesítem, fölmegyek a megfigyelőbe. Ott van a gyalogságbeli megfigyelő, az meg jelenti, hogy nem veszem át, csak megduplázzuk a megfigyelést, vagyis én kisegítem. De ezt csak ő kívánta, nem további parancs. Hát beleegyeztem, mert gyönyörűség volt itt lenni, oly messzi ellátni.
Úgy 9 óra felé látok egy bakát az oroszoktól: kiáll az állás tetejére, és néz felénk vagy két percet, oszt egy fehér kendővel kezd lengetni felénk. Mondom a társamnak, de a jobbszárnyon ő is valami ilyesmit látott. Odanézek, én is látom: de ott már többen voltak, vagy 8-10-en, és mind integetnek. Mindezeket bemondja a batalionhoz, onnan jött a parancs: duplázni az őrséget. Az oroszok visszamásztak az állásba; kevés idő múlva megint kijönnek, de már többen. Intnek kézzel, kendővel, a kezüket fölemelik, kiabálnak, de nem lehet érteni, mit. Ez a jelenet a jobb- és balszárnyon is mutatkozik, csoportok ki-kijőnek, megint visszabújnak – ez így ment majd egy óra hosszat. Nekünk volt alárm: mindenki a fegyvere mellett [...]. Lőni nem szabad, csak oly esetben, ha ők is lőnek. Egyszer megindulnak az oroszok a hegyen le kisebb-nagyobb csoportokba vegyülve, fehér kendőt lengetve, egyiknek-másiknak kis csomag a kezében, de fegyver senkinél. Közelednek hozzánk; már lejöttek a Skrobova falucskáig. Kikerülve a falut megállnak a drótsövény előtt, a kezüket föl-fölemelik, integetnek és kiabálnak: románul, oroszul, németül, lengyelül, még zsidóul is. Egy baszarábiai orosz – román lehet – románul kiáltja: „fraților, crestinilor se ne iertem pacatele, se nu trageți, azi e pace in cer, se fie pace si pe pamunt, azi e ziua a domnului. Veniti, veniti, se ne dem muna de iubirea”. Ezt sokan megértettük. Szigorú parancs jött nekünk, senkinek kimenni hozzuk nem szabad; aki megy, azt hadbíróság elé állítják. Az oroszok leültek a drótsövény elé, a zöld gyöpre […]. Mi nem mertünk kimenni; a tisztek fölszerelve sürögtek-forogtak az árokban. Az oroszoknak egy része már megy is vissza; ekkor a balszárnyon látunk bakákat, mennek az oroszokhoz a hinderniszen át. A bakacsalád nekibátorodik, dacára, hogy a tisztek annyira tiltakoztak. Már vonul előre és ki-ki magával viszi, mi kis holmija van. Én is fogom magam, Pöndörrel amink volt jobbunk, összeszedjük és megyünk; útközben találkozunk a főhadnaggyal (Kappel). Nem tiltotta, hogy menjünk, ő is jött volna, de mint tiszt nem tehette. Előrejutottunk az oroszok közé. Már sok baka volt ott: csókolóztak, ölelkeztek, beszéltek egymáshoz, pedig egyik sem értette a másikat. Örömükben kurjongattak, kiabáltak. Ameddig a szem ellátott, csak úgy hemzsegett a magyar meg az orosz katona, de nem verekedtek, nem lőtték egymást, nem iparkodtak arra, hogy egymást leöljék: most a szeretet, az emberi megértés, a béke lebegett köztünk. Ez a jelenet oly megható volt, hogy akik megértették, sokan könnyeztek; még én is.
Frontbarátkozás
(József Álmos Mire a falevelek lehullanak... Sepsiszentgyörgy, 2014, T3 Kiadó c. kötetéből)
Milyen is ez a háború? Hisz mi, emberek és nemzetek nem-e tudnánk így élni, ilyen, ilyen boldogságban, ilyen kedves békességben, mint e jelen pillanatban? Való nekünk az a gyilkolás, az a vérengzés, az az aljasság? Mit ártottam én neki és ő nekem, hogy nyomoréknak hagyom… Annyira belemerültem e gondolatokba, hogy egy orosz a kezem megrázta és megölelt – erre ébredtem meg –, mit én is viszonoztam neki. Mondott, de alig egy pár szót értettem; megkínált egy cigarettával és otthagyott. Kerestem Pöndört; nem messzi volt, az oroszok közt vegyülve beszélget valami orosz zsidókkal, de oroszul. Egy-kettő letelepedünk a gyepre, és amink volt, föltálaljuk egymásnak; boldogan használtuk. Azoknak volt valami kalács és csokoládé. Még verődtek hozzánk többen mindenféléből; én egy kb. 26 éves orosz bakával társalogtam, elég műveltséget fejtett ki. Nagyon kért, hogy adjam neki emlékül a géppuskás jelvényt. Megtettem: levágtam és odaadtam, mit egy csókkal köszönt meg. Mondott valamit kézzel intve Oroszország felé; ő meg adott egy orosz címeres rézgombot, mit emlékbe tartok ma is. Oszt én adtam egy képeslapot – ő választotta a többi közül –, mi ábrázolt hit-remény-szeretetet egy babérkoszorúba fonva. Oly hűséggel hódolt ennek a képnek! A zsebéből kivett egy csomó lapot, én meg kiválasztottam közülük egyet, egy vallásos képet, min egy orosz pap fölszenteli a harcba induló fegyveres csapatot: fegyverpiramison van a biblia, mellette a pap szolgálati ruhában, palástban, körülötte meg a tisztek térdelnek a hóban, háttérben a csapatok [...]. A társaság együtt fogyasztotta el az eledelt; mind a két részről jöttek-mentek, cserélődtek.
Úgy 12 óra felé úgy az oroszok, mint mink, szállingóznak haza; integetnek, egymásnak, kezet szorítanak, összeölelkeznek. Már két órakor tiszta volt a két állás közti terep, csak papírok maradtak ott gyűrötten minden színben, a széltől mozgatva, mintha azok is barátkoznának. Jelezték, hogy amit beléjük csomagoltak, ott fogyasztották el.
Átvettem a figyelői állást, nem lehet látni semmi mozdulatot odaát, de egy fegyverropogás nem zavarja az ünnepet, mert bizony ez ünnep volt. Este 6 órakor a jobbszárnyon irtózatos és hirtelen ágyútüzelés kezdődik vagy 10 km-re tőlünk; hogy melyik részről, nem tudom. 8 órakor egy német batri mögöttünk kezdett lőni. Leadott vagy 20 lövést; ezzel megszűnt az ünnep. Erre az oroszok is kezdtek, és lett egy hatalmas ágyúharc, még a föld is rengett bele. Áldozatja is volt: egy dekungban telitalálattól 8-an maradtak halva. Ez a háború. Az ágyútűz csak reggelre szűnt meg. Egész éjjel aláromban állottunk; esni kezdett. Minket is megzavart az ágyúzás; egy gránát a kilövésünk mellé csapódott be, megrongálta nagyon. Kijavítottuk.
1916. április 25.
Esett egész nap, a dekungban ültünk. Ételünk, italunk volt bőven, kártyáztunk, énekeltünk. A gyalogságtól hoztunk egy cigányt hangszerrel, mulattattuk magunkat. Volt nálam F. Misi, Vajda György, Molnár, még vagy három zajzoni – Balla, Berszán, Jakab –, oly jól mulattunk.
1916. április 26.
Még esős, de már gyérülnek a fellegek; sár van bőségesen, nem lehet kimászkálni sehová.
1916. április 27.
Hátramentem alumíniumot keresni. Szép napsütés. A Skolobova patakban fogtam 3 drb csuka halat; nagyon sok hal volt benne. Találtam alumíniumot, egy német bakától vettem ½ kg vajat 10 koronáért. Semmi különös.
1916. április 28.
Gyűrűgyártással foglalkoztam. Fegyver-, puska- és muníciópucolás. Este kiment a sturm comp. őrjáratba, éjjel 12 órakor bejött.
1916. április 29.
Szép idő; voltam Barti Jánosnál a Kis barátommal (ő csak rosszul van). Sétáltunk az erdőben, kerestünk virágot; még nem virágzik a tavasz. Amint jövünk haza, útközben nagyon megszalasztottak az orosz srapnelek: nagyon lőtték az utat. Kis majdnem megsebesült: a pricsesz nadrágot szakította át a golyó. Máskülönben csend.
1916. április 30.
Fölkeresett Pozsár Gyurka, már rég nem láttam. Megöntöttem 12 gyűrűt, Pöndörrel csináltuk a virágoskertet; megérkezett Pestről a virágmag.
Lövészárokban kialakított virágoskert egy korabeli fényképen
(Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)
1916. május 1.
Szép idő. Dolgoztam a gyűrűkkel. A megfigyelőből láttam, az oroszok nagyon dolgoznak; az állásuk mögött hatalmas földhányások. A tüzéreink lőttek egy párat oda, de nem nagyon üldözték őket. Éjszaka átszökött hozzánk két orosz – nagyon odavoltak –, kiket reggel továbbítottak hátra. Írtam Katusnak.
1916. május 2.
Korán reggel a tüzéreink nagyon kezdték lőni az oroszoknál a földhányásokat; biztosan az oroszok – a szökevények – elárultak valamit. 8 órakor vagy 40 ágyú gyorstűzzel csak azt a helyet verte vagy félórát; bizony akármi volt ott, de az elpusztult. Az orosz is lőtt egy párat a balszárnyra, vagy ½ km-re.
1916. május 3.
Orosz repülők járnak, van fönt a mieinkből is; nagy légiharc volt, mi egész délig tartott. Megsebesült két baka a lehulló srapnelhüvelyektől. Kaptam levelet anyámtól, ő jól van, egyéb semmi különös. Gyönyörűszép idő. Már zeng a madár az erdőben; a tavaszi vendégek.
1916. május 4.
Jakabbal elmentem sétálni az erdőbe, élvezni a tavaszi levegőt. Sok ibolya már nyílott, és a kakukkvirág is; szedtünk is belőle. Szaladgáltam ide-oda, mint a gyerek: pillangókat fogtam, fűzfasípot fújtam, talán még vesszőparipán is ültem, gyerek lettem újra… Fűzfasípot fújva, fölvirágozva mentem vissza a dekungba. Írtam Katusnak levelet, hogy milyen kedvesen töltöttük el az ünnepeket, és a levélben küldtem egy sárga lepkét, egy ibolyát és egy kakukkvirágot emlékül az orosz frontról (mi megvan a levélben). Jakab is küldött a szüleinek csak egy ilyen levelet. Estefelé egy Zeppelin átment az oroszokhoz vagy négy km magasságban.
1916. május 5.
Reggel mentem halászni, fogtam is 15 drb-t – lehetett egy másfél kiló. Megint szedtünk virágot. Fogtunk egy rigót; míg hazavittem, megdöglött. Fontunk egy virágkoszorút, ültettünk ibolyát a virágoskertbe, és minden virágot az erdőből. Írtam Katusnak egy képeslapot, hol két német baka egy ideiglenes lövészárokba húzódva fogyasztják az ebédjüket. Estefelé elég megjegyezhető légiharc volt srapnelozással, mi eltartott 1 óra hosszat.
1916. május 6.
Fűzvesszőből fontam egy varsát, mit be is tettem a patakba halat fogni. Sétáltam az erdőben Pöndörrel, kerestük a madárfészkeket; találtunk is vagy 6-8-at, kettő volt feketerigó. Az orosz egy párat lőtt a konyhákhoz hátra, kár nem esett. Estére egy orosz repülőt megsebeztünk, de nagyon, alig bírt átvánszorogni haza. Az oroszok is éppúgy mászkálnak az erdőkben a tavaszi virágokért, mint mink. Este kaptunk bort, szalonnát, kávét.
1916. május 7.
Semmi különös, kellemes napsütés, csak itt-ott egy-egy puskaroppanás.
1916. május 8.
Halászattal töltöttem a napot, de nem fogtam semmit; már a bakák is járnak halászni, és elég gyakran. Az orosz néha-néha srapneloz rájuk, áldozatja is van, majdnem mindennap 1-2 baka; elég drága halászat. Szigorúan tiltva van, de csak mennek a bakák.
1916. május 9.
Gyűrűket reszeltem és faragtam. A virágoskertbe Pöndör csinált egy asztalt és lócát. Közben nagy melegek vannak; a fiúk csináltak egy repülőkilövést a puskának, állást. Jakab volt a kantinban, hozott kis rumot és piskótát, 2 üveg fekete bort, 100 drb cigarettát. Miközben vacsorázott, rosszul lett: el kellett menni a kórházba.
Pöndör Frigyes által feladott újsághirdetés a Független Magyarország 1905. július 3-i számában
1916. május 10.
Pöndörnek jött hat csomagja és nekem egy; van étel-ital bőségesen, füstölnivaló is elég. Pöndörrel testvériesen osztozunk meg a csomagokkal. Ma fogtam négy halat. A tüzérmegfigyelő elment szabadságra. Zsoldfizetés. Írtam anyámnak egy tábori lapot. Kis nagyon rosszul van. Írtam Katusnak.
1916. május 11.
Kissel kimentem sétálni, bottal jár, alig-alig… Szedtünk friss fenyőhajtást, sokat és borókát, ebből főztem neki szirupot, és ezt használta borvízzel.
1916. május 12.
Semmi különös. Oly élvezet korán reggel a fenyős erdőben sétálni, szívni az oly erős és tiszta levegőt. Hátul Gorodische mellett lelőttek egy orosz repülőt, benne volt két orosz tiszt. A repülő teljesen összetörött, a tisztek megsebesültek. Kis nagyon rosszul van, már járni se tud: fekszik az ágyban félholtan. A megfigyelőben semmi különös.
1916. május 13.
Jakab megjött a kórházból, jobban van. Az orosz gyalogság nagyon lődözött ma, több baka megsebesült. Már félünk kint járni, biztosan váltásuk volt, valami kozákok jöhettek – ezek nagyon kegyetlenek. Katustól kaptam levelet és benne virágot; nagyon kedves írás… Kis oly beteg, várjuk a kimúlását. Talán a fenyőszirup nem jó – mert nagyon sokat elhasznált. Az étkezés elég jó, jobbat nem is kívánunk, Pöndörnek a csomagjai is még adnak elég gazdagon. Este kaptunk valami Katonakönyvecskét, minden baka egyet (ami ma is megvan). Az oroszok nagyon dolgozni kezdtek, a bakák közt nagyon jár a hír, hogy nemsoká támadás lesz. Írtam haza egy német zászlós képeslapot.
1916. május 14.
Kisnél virrasztottam és káplár Gábos is. Korán reggel kívánkozott ki a friss levegőre; el is mentem vele, de nagyon gyenge, nagyon gyakran leült a gyepre és sírt. Egy kis fenyős erdő szélén lehevertünk a fűre; itt megmutatta, hogy őt ide temessük, mert ő meg fog halni nemsoká, és megbízott a levelét és holmiját elküldeni a szüleinek; nagyon megható pillanatok voltak. Én meg biztattam, hogy még élni fog és élni kell; a nyakamba borult és sírt. Itt voltunk egész délig; nagyon kifáradt az erős levegőtől. Hazamentünk; oly jó kedve lett egy kis pihenő után, és még főzetett szirupot; azt mondja, az neki használni fog. Szigorú parancs jött, lógni nem szabad sehol hátul az erdőben. Nagy csapatmozgatások voltak; megérkezett egy batri – 28-as, hatalmas ágyúk. Tengersok ágyú van fölállítva [...], minden méterre egy. A sturm comp. éjjelre kimegy; lehet, megfigyelni. Az oroszok nagyon dolgoznak: nagy csapatösszpontosítás van a balszárnyra, csinálják a drótsövényt, csinálnak stücpontokat – valami csak készül. Kis estefelé jobban van.
1916. május 15.
Szép kellemes nap, kevés zajjal. Egy pár repülő kószál fönt a levegőben jó magasan. Kis ma korán reggel egyedül ment ki sétálni, csak este jött vissza; nagyon jókedvű és dicséri a szirupot. Most kijelenti, hogy ő nem fog meghalni; élni kell. A szapőrök hozzáfogtak új unterstandokat csinálni, ásni, minden 50 m-re egyet. Kaptam, egy csomagot; élelem és dohány volt benne.
Repülőgépre tüzelő géppuska
(Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)
1916. május 16.
Úgy 8 óra felé jelentik, jön repülő, de nagyon alacsonyan, és bombáz. Jött a jobbszárny felől. Rögtön helyet foglaltunk a kilövésben. Az 1. géppuska kész, vár; káplár Gábos ideadta, hadd lőjek én. Már hallik közeledni. A fenyős erdő fölött kibúvik, a puskát nekiirányítom, célzok és lövök. Veszettül kerepel a gép. A repülő egyenest nekünk tart, már szaladnak is egy páran el. Én csak nyomom a gombot; lehetett vagy 150 m magasban. Bevárom, jöjjön egész közel; mikor már volt vagy 100 lépésre, szórni kezdem a propellert – csak úgy hullott a fadarab belőle –, és a gép ereszkedve rohan egyenesen nekünk. Még tüzelek rája [...]; irányt változtatott az oroszok felé, de már annyira lent volt, a fák hegyébe ütközött. A gyalogság is – vagy négy puska – leszállásra kényszerítette. Ekkor az orosz kezdett srapnelezni és egy kicsit megzavart minket, de a repülő csak leszállott. Ekkor az orosz tüzérség összpontosulva rája teljesen darabokra lőtte. A sturm komp. csak emberdarabokat talált; hogy hányan voltak benne, nem lehet tudni. Az értékesebb részeket hátraszállították. Az oroszok nagyon ágyúztak [...], az unterstandban töltöttük az éjszakát. Kis ma jobban van; már szórakozni is kívánt.
Következő rész: „Ma hallottam először a pergőtűz nevet…”
Összes rész: Jakab István első világháborús naplója
