A csókai Závodszki Ferenc története
A Torontál vármegyei Csókán, sok gyermekes családban született Závodszki Ferenc Szegeden tanulta ki a szabómesterséget. Itt ismerkedett meg a menyasszonyával is, de a házasságkötés előtt le kellett szolgálnia a katonaidejét. 1913 őszén a cs. és kir. szegedi 46-os gyalogezredhez vonult be. Közben kitört a háború, amelyben szabóként teljesített szolgálatot, egészen a végéig. 1918 ősze gyökeres fordulatot hozott az életében.
Závodszki Ferenc 1894. január 10-én született a Torontál vármegyéhez tartozó Csókán, Závodszki Ferenc és Kamrás Ágota második gyermekeként. A házaspárnak hat gyermeke – két fiú és négy leány – élte meg a felnőtt kort.
Závodszki Ferenc keresztelésének bejegyzése a csókai r. k. anyakönyvben
Nagybátyjuk, Závodszki János Szegeden, a Délibáb u. 37-ben – az utca 1948 óta Tisza Lajos nevét viseli – lakott, és úri szabóként kereste a kenyerét. Ferenc nála tanulta a szabómesterséget, míg öccse István – szintén Szegeden – cipésznek tanult. Inasévei alatt Ferenc ismeretséget kötött egy MÁV-tisztviselő leányával, Kiri Rozáliával. Az udvarlás eljegyzéshez vezetett, és a fiatalok már az esküvőjükre készülődtek. Ferencnek azonban még előbb le kellett szolgálnia a katonaidejét: 1913 októberében bevonult a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezredhez.
A cs. és kir. 46. gyalogezred pótkeretének egy része Brassóban. A második sorban középen, lövész ügyességi jelvénnyel a mellén Závodszki Ferenc gyalogos
(Csonti István tulajdona)
Az első világháborúban küzdő szegedi gyalogezred elődje 1851-ben alakult meg, az alakulat hadkiegészítési területét 1853-tól Szeged és környéke képezte. Első jelentősebb bevetése Bosznia-Hercegovina 1878-as okkupációjában való részvétele volt. Az ezred Mars téri laktanyája 1882-ben épült meg, ettől kezdve a 46-os gyalogezred Szeged „háziezredének” számított.
Az 1910-es évek elején a cs. és kir. 46. gyalogezred hadkiegészítési kerületéhez tartoztak Szeged és Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú városok, és Makó rendezett tanácsú város mellett még Csanád vármegye Központi járása, Csongrád vármegye Tiszáninneni- és Csongrádi járása, valamint Torontál vármegye Nagyszentmiklósi- valamint Törökkanizsai járása, ahová Csóka is tartozott.
Az ezredet hadrendileg a cs. és kir. VII. (temesvári) hadtest 17. (temesvári) hadosztályába, annak 34. (aradi) gyalogdandárjába sorolták. Kivételt képezett a kikülönített III. zászlóalj, amely a cs. és kir. XVI. (zárai) hadtest 18. (mosztári) hadosztályába, annak 5. (nevesinjei) hegyi dandárjába tartozott, és a hercegovinai Avtovacon állomásozott. Innen a háború legelején a zászlóalj átkerült a 3. hegyi dandárba, ahová egészen 1918 tavaszáig tartozott.
A háború elején az ezred egy hónapra Torontál vármegye déli részére, a szerb határon fekvő Pancsova (ma: Pančevo, Szerbia) környékére került: határbiztosítást látott el, de harcba nem keveredett. Az orosz hadüzenetet követően a 46-osokat rövidesen az északi hadszíntérre szállították.
1915. május 23-án Olaszország hadat üzent a Monarchiának. A svájci határtól az Adriáig 600 kilométer hosszúságú front nyílt meg. A hadszíntér egyik stratégiai fontosságú pontját a Doberdó-fennsík képezte, amelynek védelmében a szegedi 46-osok soraiban Závodszki Ferenc gyalogos is részt vett.
A katonák 8-10 napot töltöttek az első vonalban, ezt követően leváltották őket és pihenőre vonultak, tartalékba kerültek. 1915 júliusára a Doberdót védelmező osztrák–magyar katonák létszáma meghaladta a 75 ezer főt, és az elhelyezési lehetőségek szűkösnek bizonyultak. Ezért József főherceg, a VII. hadtest parancsnoka a Komeni-fennsíkon, Lokvica település melletti Segeti néven ismert területen egy állandó – legalább 5 ezer ember befogadására alkalmas – tábor kialakítását rendelte el. 1915 végére utakat alakítottak ki, a barakkok mellett kőépületeket is emeltek, és megoldották a vízellátást is. A táborban segélyhelyet, fürdőket alakítottak ki, de a lelki feltöltődést kápolna is szolgálta, mozi és kávéház pedig a megfáradt harcosok kényelmét és kikapcsolódását.
A 46-osok tábori szabóműhelye, feltehetően Segeti táborban
(Csonti István tulajdona)
A fenti kép egy másik 46-os katona, Kókay László albumából
A fennmaradt fotó tanúsága szerint Závodszki Ferenc a segeti táborban – bajtársainak egyenruháit javítva – tudta művelni szakmáját.
Závodszki Ferenc a varrógép mögött, tábori körülmények között
(Csonti István tulajdona)
Az olaszok által 1915 júniusa és 1916 augusztusa között indított hat nagy támadásban/isonzói csatában a legsúlyosabb harcok rendre a Doberdó birtoklásáért és Görz elfoglalásáért folytak. Ezekben a harcokban olasz részről 232 ezer, osztrák–magyar részről pedig 168 ezer főt tett ki az emberveszteség. A szegedi 46-osok a Doberdó 1916. augusztus 9-ei – a 6. isonzói csata során bekövetkezett – kiürítéséig hősiesen harcoltak a karszton, és ezt követően is az olasz hadszíntéren maradtak.
Závodszki Ferenc a harctérről is tartotta a kapcsolatot menyasszonyával, ám a lány váratlanul – feltehetően a spanyolnátha szövődményeként kialakult tüdőgyulladásban – 1918 szeptemberének végén elhunyt. A katona néhány nappal később érkezett haza szabadságra. Az elhunyt Rozália családja annak unokahúgát, az árva Székely Juliannát kérte fel, hogy kalauzolja el Ferencet menyasszonya sírjához.
Az életnek menni kellett tovább: Ferenc megkérte Julianna kezét, aki igent mondott. 1918. október 5-én házasodtak össze Szegeden, ahol Ferencnek a Csuka u. 31/a szám alatt volt bejelentett lakása. A katona három nap múlva visszatért ezredéhez.
Závodszki Ferenc és Székely Julianna házasságkötésének bejegyzése a szegedi polgári anyakönyvben (Csonti István tulajdona)
Závodszki Ferenc és Székely Julianna esküvői fotója
(Csonti István tulajdona)
A 46-os gyalogezred 1918 novemberében érkezett vissza Szegedre.
Ferenc a Károly-csapatkereszt birtokában szerelt le. Feleségével nem maradtak Szegeden, hanem visszatértek az akkor már megszállás alatt lévő Csókára, és itt élték le életüket: Ferenc 1972-ben, Julianna pedig 1979-ben hunyt el.
Závodszki Ferenc és Székely Julianna síremléke a csókai temetőben
(A szerző fotója))
A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönettel tartozom Csonti Istvánnak.
