A Nagy Háború orosz fogságba esett magyar hadifoglyai

2022.01.26. 08:12 :: KovácsCsaba

Magyar hadifoglyok hazatérése Kelet-Szibériából – A Scharnhorst-sztori – 7/1. rész

Nehéz lenne egy tőmondatba önteni miről is szólnak majd az alábbi sorok, így nem is próbálkozom vele, már csak azért sem, mert írásom kényszerből, de egyszersmind szándékoltan is mozaikos szerkezetű, azaz bár az egyes témák közt van összekötő kapocs, mindegyik megállná a helyét egy tanulmány erejéig önmagában is. Hívószavak, kifejezések persze meghatározhatók, azok a következők: első világháborús magyar hadifoglyok, Szibéria, a hadifogságból való hazatérés makro- és mikroszintű vetülete, katonai újság, tábori katonai sajtó és végül a címben is szereplő Scharnhorst. A megannyi, a tartalmat távirati stílusban leíró hívószóhoz különféle forrástípusok társulnak. Ennél fogva írásomhoz a történeti, sajtótörténeti és irodalmi feldolgozások mellett nagyszámban hasznosítottam korabeli napilapok vagy ritkábban kiadott újságok cikkeit, egyéb sajtóanyagot, valamint személyes forrásokat is.

Az első világháború hadba vonultjainak számtalan sors jutott osztályrészül. A szerencsésebbje karcolás nélkül megúszta a hadi forgatagot, a kevésbé jó sorsúak sebesülten vagy maradandó egészségkárosodással, rokkantan szintén túlélték az eseményeket, majd leszerelésük után, családjukhoz hazatérve, úgy ahogy folytatni igyekeztek a háború előtti életüket. Melléjük helyezhető azok tömege, akik szintúgy túlélték a katonai szolgálatot, viszont hosszabb-rövidebb kényszerű kitérővel, akár hét-nyolc évig is tartó hadifogság után tudtak csak újra hazájuk földjére lépni; sokak számára ekkor új megpróbáltatások sora vette kezdetét, hiszen a területi változások következtében a haza már nem ugyanazt jelentette, mint a katonaruha felöltésekor. S persze sokan, borzalmasan sokan nem élték túl a háborút, hiszen vagy rögtön a hadszíntéren vagy hosszabb-rövidebb kezelés után belehaltak sérüléseikbe. A felsoroltak közül, mint a bevezető néhány sor és a cím is mutatja, e helyütt a hadifoglyok egy részének szentelek részletesebben figyelmet, pontosabban azoknak az orosz fogságba került magyar katonáknak, akiket sorsuk Szibériába vetett.

Az első világháború alatt az osztrák–magyar haderő orosz hadifogságba esettjeinek számát illetően nem lehet pontos adatot megemlíteni, mindezt még inkább árnyalja az, hogy a fogságba esettek és az eltűntek számát együtt kezelték. Egy a két világháború közötti számvetés 1.345.536-ra teszi a hadifoglyok és az eltűntek együttes számát, s abból, a foglyul ejtettekre nézve, hozzávetőleg 900 ezret tart reálisnak. A Nemzetközi Vöröskereszt 2.104.146 főt jegyzett fel, az osztrák-magyar hadügyminisztérium megfelelő részlege 2.111.101 főt, a szovjet Központi Hadifogoly- és Menekültügyi Kollégium nyilvántartása hozzávetőleg 2.110.000 főt említ meg. Niall Ferguson újabb kutatásai 2,2 millióra teszi az osztrák–magyar hadifoglyok számát, ami a közös hadsereg teljes veszteségének 31,8%-át tette ki.

 A Przemyślnél fogságba esett védők egy része útban Oroszország felé, 1915 A Przemyślnél fogságba esett védők egy része útban Oroszország felé, 1915
(Forrás: Hadifogoly magyarok története)

Az orosz fogságba került osztrák–magyar hadifoglyokon belül a magyarok létszámára vonatkozóan sem állnak pontos adatok rendelkezésre, számukat minimum 500 ezerre becsüli a szakirodalom, van azonban olyan történész, Alon Rachamimov, aki szerint az akár a 600 ezret is elérhette, ami révén jóval meghaladták a birodalmon belüli részarányukat. Fentebbiek persze nem jelentik azt, hogy egy időben ekkora tömeget tett ki az orosz fogságban lévő magyar hadifoglyok száma, hanem a háború egész tartamára vonatkozik, hiszen ilyen-olyan okok miatt jelentősen kevesebb azok száma, akik orosz földön élték meg a háború végét; ritkán sikerül szétbontani a Monarchia hadseregét nemzetiségek szerint, így a hadifoglyok sokszor csak államok szerint összesítve, ez esetben az osztrák–magyar állam alattvalóiként szerepelnek a statisztikákban. (Néhány adalék: A svéd Vöröskereszt adatai alapján például 1915 nyara és 1918 tavasza között majd 22 ezer volt azon osztrák–magyar hadifoglyok száma, akiket az oroszok betegség, rokkantság miatt kicseréltek orosz hadifoglyokra. Az orosz vezérkar felmérése az osztrák–magyar hadifogoly-szökések kapcsán 1914-től kezdődően 1917 nyár végéig hozzávetőleg 30 ezres tömeget regisztrált. Mindezek mellett nagy változást generáltak a hadifoglyok létszámában az oroszokkal szövetséges országok számára átadottak is, akiknek nagy része így visszakerült a frontra; mindez, szintén az orosz vezérkar felmérése szerint, majd 37 ezer főnyi osztrák–magyar állampolgárt érintett. Arra vonatkozóan is csak becslések vannak, hogy önként vagy kényszerből hányan csatlakoztak az orosz polgárháború valamely résztvevőjéhez. Az biztos, hogy többségük a szovjetek oldalán fogott fegyvert, a harcokba bekapcsolódó magyarok száma egyes vélemények szerint több tízezer lehetett; számukat már csak azért is nehéz megmondani, mert sokan csak pár hónap erejéig vettek részt a harcokban, majd amint lehetett hazatértek.)

Újabb, a legkirívóbb az összes osztrák–magyar hadifoglyot érintő veszteség közül a fogság ideje alatt bekövetkezett halálozás volt. Egy a két világháború között megjelent, sokat hivatkozott osztrák kiadvány szerint a 2.111.146 hadifogolyból (köztük 54.146 tisztet és 2.057.000 legénységi állományút jegyeztek fel) 385 ezren haltak meg, ami 18%-os halálozási rátának felel meg. (Sokan haltak meg a fogságba esés előtt vagy épp közben szerzett sebesülésükben, s rendkívül pusztítóak voltak a tömeges elszállásolások miatti járványok.) Vagyis a hadifogság nem jelentette automatikusan a háború túlélését. A katonák mellett az oroszok 80 ezer monarchiabeli civilt is fogva tartottak. A fentebbi számokat tovább árnyalja, hogy a háború alatt összesen, ami alatt mindegyik ellenséges állam osztrák–magyar hadifoglya értendő, az Osztrák–Magyar Monarchia 2.770.000 katonája esett fogságba, s közülük 453 ezer halálozott el. Ez azt jelenti, hogy bár a dualista állam hadifoglyainak csak 76,21%-a került orosz kézre, viszont az összes állam hadifogságában elhaltak 85%-a az orosz fogság valamely szakaszát, eseményét nem élte túl.

Ezzel szemben az Osztrák–Magyar Monarchia 1 millió 861 hadifoglyot ejtett, köztük legszámosabban az oroszok voltak, 1.269.000 fő. A hadifoglyokból mintegy 500 ezret őriztek Magyarországon; a legnagyobb számban oroszokat. A Monarchia a háború folyamán 50 hadifogolytábort létesített, azok közül 20 esett Magyarország területére, utóbbiak többsége a Dunántúlon, illetve az Ausztria felé eső részen volt.

 Fogságba esett orosz katonák menetoszlopa, 1916 Fogságba esett orosz katonák menetoszlopa, 1916
(Forrás: Fortepan, 32.608. sz. kép, adományozó Bindorfer Ferenc)

Az orosz fogságba esetteket a hadszíntérről először – az egészségeseket többnyire gyalogmenetben, amely lehetett akár több száz kilométer is – a megfelelő vasúti csomóponthoz irányították, majd a Moszkvába és Kijevbe, pontosabban a mellettük lévő gyűjtőállomásokra szállították, ahonnan aztán a kijelölt fogolytáborokba kerültek.

Még a gyűjtőállomásokon nemzetiség szerint szétválogatták a foglyokat, az orosz hadvezetés ugyanis politikai elvek folytán a németajkúakat (németek, osztrákok) és a magyarokat más bánásmódban részesítette, mint a más nemzetiségűeket (szlávok, románok). Mindez elsőként a hadifogolytáborok kijelölésénél mutatkozott meg, a táborok egyaránt megtalálhatók voltak a kontinensnyi ország európai és ázsiai részén. A háború elején ugyan többnyire még Európa területén kialakított táborokban helyezték el a hadifoglyokat, pl. a Volga mentén, később azonban egyre inkább Ázsiát részesítették előnyben, így a szláv foglyok többnyire továbbra is az európai, az osztrák és magyar társaik viszont többnyire már turkesztáni és szibériai táborokba kerültek. Az elhelyezés mellett általában a körülmények is kedvezőtlenebbek voltak, mint a más nemzetiségűek által lakott táborokban. 1914 szeptemberére vonatkozóan már feljegyezték visszaemlékezők, hogy szállítottak magyar hadifoglyokat Szibériába, konkrétan Krasznojarszkba.

A Jenyiszeji kormányzóság központjában, Krasznojarszkban működő fogolytábor a háború kezdetén félkész állapotban volt, azt maguk a foglyok fejezték be. A tábor kiterjedését jellemzi, hogy visszaemlékezések szerint 1915–1916 során 44 ezer fogoly fordult meg ott. A szibériai táborok közül – amelyekben, mint Krasznojarszk példája is mutatja, akár 30–40 ezer embert is elhelyeztek – a tobolszki, a tjumenji, kurgani, cseljabinszki, omszki, tomszki, krasznojarszki, novocsitai, szretyenszki, daurijai, habarovszki, krasznaja-rjecskai, szpasszkojei, nyikolszk-usszurijszki, skotovói volt jelentősebb. Turkesztánban az orenburgi, a kazilinszki, a taskenti, a verniji, a pispeki, a namangani, az andizsani, a szkobeljevi, a kokandi, a katta-kurgani, a buharai, csardzsoui, a tedzseni, a mervi, a kizil arvati és a Nargen szigetén felhúzott táborban helyeztek el nagyszámban foglyokat.

Az európai részen kisebb táborok működtek, ott 2 és 10 ezer fő közötti számban voltak foglyok. A főbb európai táborok a vjatkai, a vetlugai, a kotyelnyicsi, a permi, az irbiti, a kosztromai, a jaroszlavi, a nyizsnyij-novgorodi, a vlagyimiri, a kazanyi, a szimbirszki, a tockojei, a szamarai, a tambovi, a voronyezsi, a szaratovi, a volszki, a dubovkai, az asztrahányi, a caricini, a penzai, a kuznyecki, a rosztovi, a bahmuti, a harkovi, a volcsanszki, a kromii, a orjoli és a spasszki voltak. A táborok nagyságrendjére vonatkozóan elmondható, hogy a háború kezdetén csak az európai részen lévő moszkvai kormányzóság területén 30 kisebb tábor volt. A későbbiekben a táborok száma 1.356-ra rúgott, amelyek közül 518 Ázsiában, 838 pedig Európában volt. Ezek között azonban megtalálhatók voltak a nem állandó jelleggel, akárcsak egy alkalommal használt, a munkára fogott foglyok számára kialakított nagyobb táborok is. Az oroszok eleinte ugyanis igencsak szűkében voltak a hadifoglyok elhelyezésére alkalmas „klasszikus” táboroknak, így számos más jellegű, nem katonai létesítményként funkcionáló épületet, építményt is felhasználtak a foglyok őrzéséhez. Ezek sorába tartozott a magánlakás/magánház, a mozi, a téglagyár, a dohánygyár, az egyéb gyárak, üzemek, a malom, a cirkusz, a lovasiskola, a szeszfőzde, a téglából, agyagból, rönkből vagy fából épült barakk.

 Futballcsapatok, háttérben a magyar címerrel, Krasznaja-Rjecska, 1919 Futballcsapatok, háttérben a magyar címerrel, Krasznaja-Rjecska, 1919
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

Eltérő volt a tisztekkel és a legénységi állományba tartozókkal való bánásmód, előbbiek jobb bánásmódban részesültek, ami a napi ellátásban és az elhelyezés, a szállás körülményeiben nyilvánult meg. Sőt, a tiszteknek szórakozásra is, illetve önképzésre is lehetőségük volt. Így például zenélni, sportolni, színi előadásokat tartani. A sokat hivatkozott, a két világháború között napvilágot látott a Hadifogoly magyarok története című összefoglaló munka 2. kötete az egyes táborokra lebontva bővebb összeállítást is közzétesz a sportról, a zenei és a színházi életről.

Tornabemutató, Szent István ünnepség, Habarovszk, 1918. augusztus 20. Tornabemutató, Szent István ünnepség, Habarovszk, 1918. augusztus 20.
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

Az összefoglaló mellett a korszakban persze jelent még meg más, a hadifogolylét színházi életét bemutató írás is. Az első világháború centenáriumának ideje alatt pedig külön írás jelent meg Csillag Pétertől az orosz hadifogolytáborok magyar focijáról, illetve egy kiállítás és Csiszár Mirella – Sipőcz Mariann összeállításában egy könyv mutatta be a háború alatti, magyar katonák által művelt színjátszást, amelyen belül főként az orosz hadifogolytáborok színházait és előadásait vonultatták fel.

 Cigányzenekar, Berezovka, 1919 körül Cigányzenekar, Berezovka, 1919 körül
(Forrás: Hadifogoly magyarok története)

A háború során a legénységi állományú hadifoglyokat az orosz gazdaság olcsó munkaerőként hasznosította, a tiszteket viszont nem kötelezhették munkára. A hadifoglyok munkára rendelése már 1914 szeptemberében felmerült az orosz kormányzat részéről, majd októberben a rendelet is megszületett. A munkaerőigényt a hadba vonultak nagy száma indukálta, 1914 és 1916 között ugyanis az orosz állam mintegy 13 millió embert mozgósított. A munkára kihelyezett foglyok száma kezdetben még alacsony volt, 1914 végén alig haladta meg a 3.200-at, 1915-ben azonban megnőtt az igény a hadifoglyok munkájára. 1916. szeptember 1-éig oly mértékben emelkedett a munkára fogott hadifoglyok száma, hogy a minisztériumok (földművelésügyi, kereskedelem és iparügyi, közlekedésügyi, belügyi, hadügyi) már több mint 1,1 millió fő felett rendelkeztek, közülük csak a földművelésügyben majd 640 ezer hadifogoly dolgozott.

A számszerű, adatolt jelenségek mellett nem elhanyagolható szempont a hadifogságba esetteknél (egyáltalán a hadba vonultaknál) megélt kulturális hatás sem, nem ritkán tulajdonképpen sokkhatásról is lehet beszélni, amelyek az ellenséges területen való utazás alkalmával átéltek hatására történt. Az Oroszországba kerültek elsöprő többsége, úgy találta magát elképzelhetetlenül távoli, idegen helyen, hogy nemhogy vármegyéje, hanem települése határát sem gyakran (vagy akár egyáltalán nem) lépte át korábban. A szokatlan körülmények közepette sokan papírra is vetették élményeiket, azok jelentős adalékokkal szolgálnak a tájról, egyáltalán az emberek viselkedéséről, a civileknek a katonák, hadifoglyok irányába való megnyilvánulásáról. E leírások, általában naplókról, visszaemlékezésekről vagy azok valamilyen kombinációjáról van szó – a szerző foglalkozását, szakismeretét, érdeklődését tükrözve –, magukban hordozhattak akár néprajzi, építészeti, mezőgazdasági vagy kulturális megfigyeléseket is. E rész zárásaként még inkább eltávolodva a tömegességtől, megkísérelve testközelivé, élményszerűvé tenni a hadifogságot, a hadifoglyok életében két rövid, de jellemző jelenségre kerestem lejegyzett példát. Ezek egyike a hadifogságba esésről, a másik pedig a hadifogolytáborba történő megérkezésről, az azokhoz fűződő benyomásokról, érzésekről szól.

 Kabaréjelenetek Csitán, 1917 Kabaréjelenetek Csitán, 1917
(Forrás: Hadifogoly magyarok története)

 A tisztként fogságba esett dr. Hoffer András naplójának részlete a kirgizek által lakott területen át vezető, a fogolytáborig tartó út utolsó részletét és a megérkezést örökíti meg. Az úti cél akkori nevén Akmolinszk volt: „Most dől el, hogy milyen lyukban és társaságban töltünk el egy, esetleg két keserves évet. […] A szobában csupasz priccsek, kis asztalok, kis székek állanak és egy nagy kemence emelkedik majdnem a mennyezetig. Társammal együtt azonnal lefoglaltam egy kis sarkot, ahol október közepe óta ezt a naplót írom. […] A szobába rajtunk kívül még nyolc magyar és két német vette be magát. Összesen 12 fogoly. Akármilyen nagy is a társaság s akármilyen szűk is a hely, mégiscsak nyugodt, csendes otthon ez a harctér és egyhónapi utazás után. A nap olyan szépen süt be és az ablakból egészen csinos kilátás nyílik a végnélküli sztyeppre. Kell ennél több egy fogolynak!”

Szintén kazah területen töltötte fogsága idejének zömét László József, akitől emlékiratának/visszaemlékezésének/naplójának (a műfaj ezek egyvelege) 26 részre bontott 2. kötete olvasható a Nagy Háború Blogon. (László személye a későbbiekben még többször is felbukkan.) Az 1914 augusztusában hadifogságba esett László írása a fogságba esés utáni pillanatokat, a fogvatartás helyszínére történő fárasztó utazást és az akmolinszki tartózkodás mindennapjait tárja az olvasó elé az 1914–1915-ös esztendőből. A civil életben banki alkalmazottként tevékenykedő szerző több mint hat évnyi raboskodás után, egy francia hajónak, a Scharnhorstnak fedélzetén, a fél világot megkerülve tért haza 1920 végén. A nyelvi leleményekben bővelkedő, tartalmilag részletgazdag, jó stílusérzékről tanúskodó munka első soraiban a túlélést óhajtó hadnagy vívódása tárul fel. „Mint katonában őszinte szégyent kelt bennem az ellenség kezébe való jutás; mint hazafit fájdalom tölt el szegény hazám sorsa miatt, bár teljesen hibámon kívül történt elfogatásom; mint szerelmes férj és szerető apa csodás megkönnyebbülésen esek át, egészen újjászületek. Mintha a végtelen háborgó tenger hegyhullámai által ide-oda hányatva fuldokoltam volna, s egy a felhőkből váratlanul lenyúló hatalmas kéz félig holtan biztos, száraz partra emelt volna; mintha a halál száraz csontos karjaival szorosan átölelve csontjaimat ropogtatta volna, s őrangyalom az utolsó pillanatban lángpallosával lefejti rólam az abroncsszerűen reám gyűrűzött vézna karokat; mintha imádott szép feleségemet, szeretett gyermekemet álarcos banditák rabolták volna el kedves családi fészkünkből, de egy ismeretlen jótevő sértetlenül visszahozza szeretteimet…” A civil életben az Általános Óvadékbank titkáraként dolgozó, a világháborúban pedig a császári és királyi győri 19. gyalogezrednél szolgáló László írói stílusa a kortársaknál is elismerést váltott ki. Ennél fogva nem meglepő, hogy egy Rómán keresztül hazajuttatott leveléből – azt az érintett családok megnyugtatása végett írta –, hosszan idéz egy a világháborút bemutató kortárs mű. A levél eredetileg a Pesti Hírlap 1915. március 9-ei számában jelent meg László József: Az akmolinszki fogolytáborból címmel. A levélrészlet a fogságba esést és a hadifogolytáborig tartó utat beszéli el. „Az aránytalan többségben lévő oroszok jobbról-balról körülkerítettek és tűz alá vettek bennünket. Amíg lehetett viszonoztuk a halálthozó golyókat, de amikor a hátulról ránk irányzott gépfegyvertűz lehetetlenné tette a további védekezést, sok vér és élet árán, piszkosan, rongyosan, elcsigázva és az átélt izgalmaktól kimerülve az orosz szuronyok vasáradata közé kerültünk, délután fél négy órakor.”

A szocialista forradalom után, 1917 őszétől jelentős mértékben változott a hadifoglyok sorsa. A szovjetek által uralt területeken a foglyokat nem őrizték tovább, s ellátást sem kaptak. Mindez azt eredményezte, hogy jó néhányan szerteszét széledtek az országban, mások pedig az ellátás és a fegyverhez jutás végett – sokan persze elvi/ideológiai meggyőződésből is – beálltak a Vörös Hadseregbe, s abban bíztak, hogy az európai részről, dezertálás után valamiképp már hazajutnak. Sokan pedig egyszerűen nekivágtak a nyugatra, a hazafelé tartó útnak. Felkapaszkodtak a határ felé tartó vonatokra, akár az ütközőre is, a teherautók rakománya közt, szeneskocsikon bújtak meg, a lengyel-frontra tartó katonavonatokon vállaltak munkát stb. A saját úton-módon hazajutni próbálók közül sok ezren lelték aztán halálukat útközben a különböző fegyveresek keze által, börtönökben, betegségekben vagy egyéb módon.

A nem szovjet területeken lévő fogolytáborokban ekkortól, az önfenntartás végett, elkezdtek munkát vállalni a táborok környékén – a tisztek is egyre nagyobb számban –, a táborokban pedig lehetővé tették a foglyok számára, hogy oly dolgokat állítsanak elő, amelyeket értékesíteni tudnak.

 Papírgyártás, Krasznaja-Rjecska, 1918–1919 Papírgyártás, Krasznaja-Rjecska, 1918–1919
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

Az önellátás mellett a különböző segélyszervezetek, illetve eleinte a Monarchia, majd az utódállamok is pénzbeli segítséget nyújtottak a megélhetéshez. A mindennapok a téren viszont könnyebbé váltak, hogy a hadifoglyok többnyire jóval szabadabban mozoghattak, mind a munka végett, mind a szabadidő eltöltése céljából a tábort is elhagyhatták.

 Magyar hadifoglyok a sétatéren, Pervaja Rjecska, 1920 Magyar hadifoglyok a sétatéren, Pervaja Rjecska, 1920
(Forrás: Lőw Márton hagyatéka)

A sorozatunkban több helyütt felbukkanó László József (1883–1944) első világháború alatt készített feljegyzései a hadifogság után nyerték el az írást közlő posztban olvasható és fentebb is idézett formát. Visszaemlékezésének 2. kötete olvasható a blogunkon.

Szintúgy László Józsefhez kötődik a Scharnhorst hadifogolyújság is, amelynek ő volt a szerkesztője. A lap 3 számot élt meg, amelyekből az első és a harmadik áll a szerkesztőségünk rendelkezésére.

A két anyag egy Budapest, XI. kerületi, azóta már bezárt antikvárium tulajdonosának a jóvoltából került a blogunkhoz.

Amennyiben az olvasóink közül valaki információval tud szolgálni László József visszaemlékezésének további kötetéről vagy a Scharnhorst hiányzó, második számáról, esetleg ezek a birtokában is vannak, örömmel vesszük, ha ezt jelezné számunkra.

A 7 részes sorozat közlése után Műhely rovatunkban az írás jegyzetekkel ellátott tanulmányváltozata is olvasható lesz.

2 komment

Címkék: hadifogság Scharnhorst László József orosz hadifogság Akmolinszk

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr5116823828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyarmuszlim 2022.01.30. 07:16:33

Üdvözletem.
Hasonló íráson dolgozom, mely egyrészt a svéd vöröskeresztes önkéntes emlékiratain alapul, másrészt a most megszerzett jó orosz levéltári kapcsolataimon alapul. Személyesen jártem decemberben a Jelabugai EVH-s hadifogoly temetőben, illetve az ottani tábor épületeit tekintettem meg. Archiv anyagokat is kaptam az ottani elhunytakról, amiből megtudhatjuk, hogy mikor és miylen járványok voltak, s mennyien hunytak el.

KovácsCsaba 2022.02.03. 10:20:57

Üdvözlöm!

Az én írásom a nagyobb léptéktől a kisebbig, az egyéni szintig halad, a későbbi részekben sokszor megjelenik majd a személyes sors is. A fogság ilyen-olyan vetülete, pl. az ott eltöltött idő alatti foglalatosság, s a hazaút kapcsán is.

Kíváncsian várom az írását.

Minden jót!

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása