2/2. rész

Az első világháború leghíresebb osztrák–magyar fegyvere, az akkoriban csak 30 és felesnek nevezett, 30,5 cm-es 1911M és utódja az 1916M mozsár részére különböző lőszereket fejlesztettek. A leküzdendő céltól függően alkalmazták az 1911/9M rombológránátot, az 1915/9M könnyű rombológránátot vagy éppen élőerő ellen az 1915M gránát-srapnelt. A borzasztó erejű hatás mellett a különböző lőportöltetek segítségével a 12,3 km-es lőtávolságot is el tudták érni.

A 30,5 cm-es 1911/9M rombológránát

A gránát felépítését tekintve hagyományosnak tekinthető. A gránáttest (1) hosszúkás alakú, vastag csúcsrésszel és két vörösréz vezetőgyűrűvel (5) készült. A felső vezetőgyűrű két horonnyal három részre van osztva. A gránáttestet alulról egy kulcsnyílásokkal ellátott, menetes fenéklap (6) zárja. Efölé, a gránát belsejébe csavarták a detonátort (3) rögzítő fenékcsavart (4), ami egy ólomgyűrűt szorít a gránáttest alsó, belső feléhez. Ez tömíti a nedvességgel és a lőporgázokkal szemben a gránát töltetét. A fenékcsavar (4) és a robbanóanyag (2) közé papírtömítés került.

 30,5 cm-es 1911/9M rombológránát rajza

Tervezése az 1909M fenék gyújtószerkezet rendszeresítését követően 1911-re fejeződött be.

A páncélkupolák, vasbeton erődök elpusztítására szánt gránát Martin-acélból készült. Eredeti megnevezése 30,5 cm M11/9 Bombe. Akkoriban a bomba kifejezést használták a nagyméretű tüzérségi és aknavető gránátokra is. A gránáttest teljes hossza 1130 mm, tömege 382 kg volt. Az ekrazit robbanótöltetet a „30,5 cm M9” elnevezésű detonátor hozta működésbe. A detonátor magában foglalta az késleltetéssel ellátott 1909M gyújtószerkezetet, az 1908M erősítő töltetet és a blumaui lőporral töltött detonátor perselyt. Ez utóbbi érdekessége, hogy a robbanóanyag töltet iniciálását nem robbanásátvitellel valósította meg, hanem az ún. lőporos-gyújtással. Előbbi lényege, hogy a detonátorba szerelt brizáns robbanóanyag detonációja robbantja a szintén brizáns fő töltetet. Lőporos-gyújtás esetén a detonátor nitrocellulóz alapú lőpor töltete nem brizáns, robbanásáról nem beszélhetünk, inkább csak égésről, viszont zárt térben a gyors égése elég indító impulzust szolgáltat a gránát fő töltetének. Ezt a fajta gyújtást az I. világháború közepéig alkalmaztuk repesz- illetve rombológránátokban. 1913-ig a gránáttestre csak a tömegközéppontjukat jelző 3 cm széles fehér sávot, a késleltetést jelentő m. V. (mit Verzögerung = késleltetővel) és a detonátor töltetét jelentő BP (Blumauer Pulver = a blumaui lőporgyár által gyártott speciális lőpor) rövidítést festették vörössel.

1916-tól Cr-Ni (krómnikkel) acélból és szénacélból is készítették a gránáttesteket. Robbanóanyagként tiszta TNT-t vagy TNT és ammóniumnitrát keveréket (TA) alkalmaztak.

Megjelentek a késleltetés nélküli (o. V. = ohne Verzögerung) gyújtószerkezettel szerelt gránátok, melyeket fedetlen csapatcélok és földerődítések ellen vetettek be. Ezek a gránátok a késleltetés hiánya miatt nem tudnak mélyen behatolni a talajba, hanem annak felszínéhez közel robbannak, így a keletkező nyomás és a repeszek hatása is nagyobb. A 24 cm-es 98M mozsár lőszereinél már korábban bevált „24 cm M9” detonátorral szerelték a gránátokat. Ebben már TNT + ekrazit töltetet találunk. A gránátok oldalára felkerült a robbanóanyag jele (T, TA), a tömegközéppontjukat jelző immár 5 cm széles fehér sáv, vörössel a késleltetést jelentő m. V. vagy o. V. illetve edzett szénacél gránáttest esetén C, edzetlen szénacél esetén CU (CU = C-Stahl, ungehartet, azaz edzetlen szénacél) betűk kerültek a gránáttest csúcsára. 1916 előtti gyártású, TA töltetű gránátokon a vörös TA jelölés helyett egy fekete sávot festettek a vezetőgyűrű fölé.

30,5 cm rombológránátok festése

A lőszerek szerkesztésével is foglalkozó Technisches Militar Komittee (a továbbiakban: TMK) 1917-es kiadványa részletesen tartalmazza a 30,5 cm-es gránátok anyagára vonatkozó adatokat. Ezek szerint a gránáttest a csúcsától 600–700 mm-re megedzett nikkelacélból készült. A fenékcsavar speciális acélból készült. A fenéklap Martin-acél, 60 kg/mm2 szakítószilárdsággal és 10% megengedett nyúlással. A fenéklap 5,31 kg, a fenékcsavar 20,06 kg, a vezetőgyűrűs gránáttest 318,46 kg, a készre szerelt gránát 342,85 ± 2,15 kg, vezetőgyűrűvel 343,85 ± 2,15 kg.

 Egy korai gyártású 30,5 cm 1911/9M rombológránát lőszerkocsin

Az edzett vagy edzetlen szénacél gránát tömegadatai az előzőével megegyeznek. Szakítószilárdsága 80 kg/mm2 8% megengedett nyúlással. A robbanóanyag töltet három préstestből állt. A felső két TNT + ammóniumnitrát (TA) préstest 30%-ban tartalmazta az ammóniumnitrátot. Ezek együtt viaszos papírba lettek csomagolva. Az alsó TNT préstest csomagolás nélkül került a gránáttestbe. A TMK 1918-as adatai alapján a vezetőgyűrűvel szerelt gránáttest tömege 344 ± 2,5 kg, teljes tömege pedig 385,25 + 0,75 kg volt. Ebbe került 21,85 kg TNT + ammóniumnitrát és 16,45 kg TNT vagy 34,3 kg tiszta TNT. A wöllersdorfi lőszergyár 1918-as tervrajzán a felső két préstest tömege 10,4 kg és 11,5 kg. A gránát teljes hossza 1117-1133 mm.

Egy sorozat 301 gránátból állt, melyből 300 élesre szerelt és egy üres gránáttest volt. A 300 élesből 1 robbantópróbán, egy pedig lőpróbán vett részt. Az üres gránáttesten is lőpróbát végeztek.

30,5 cm 1915/9M könnyű rombológránát

A gránát kialakítása megegyezik a 30,5 cm 1911/9M gránátéval, csak méretében és tömegében különbözik attól.

 30,5 cm 1915/9M könnyű rombológránát rajza

1915 júniusában a harctereken küzdő 30 és feles ütegek egy új, csapatcélok elleni gránátot kaptak. Ez volt az 1915/9M gránát. A gránátot késleltetett (m. V.) és késleltetés nélküli (o. V.) gyújtószerkezettel szerelték. Gyártották szénacélból és „normál” acélból. Ez utóbbi valószínűleg Martin-acélt jelent. Novemberben a diósgyőri M. kir. Állami Vas- és Acélgyár a műszaki tüzérség főfelügyelőjének megrendelésére (rendelési szám 10145) 1204 db üres gránátot készített 30,5 cm Bombe M15/9 néven. Teljes hossza 945 ± 3 mm volt. A gyár 1916. február 15-én a 7955 számú ügyiratban megkapta a gránáttest tömegadatait, melyeket a tervrajzokon fel is tüntettek: Az élesre szerelt gránát teljes tömege 290 kg ± 2 kg, robbanóanyag nélkül 251 ± 2,5 kg. Diósgyőr 1916. augusztus 7-én újabb megrendelést kapott (rendelési szám 10105) 3000 db gránátra, majd december 12-én 4000 db gránátra (rendelési szám 10139).

A késleltetett gyújtószerkezettel szerelt gránát homokban, illetve földben 6 m átmérőjű és 1,5 m mély gödröt ütött. A repeszek túlnyomó része elnyelődött a talajban. A késleltető nélküli gránátok repeszei 700 m-re is elrepülhettek, a becsapódás helye jól megfigyelhető volt.

A Hindenburg-program bevezetéséig (1916 novemberéig) a hadsereg 30,5 cm-es 15/9M gránát szükséglete 2430 db volt, majd ezután ez 14.400-ra emelkedett.

Restaurált 1915/9M könnyű rombológránát a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán

1917-es TMK adatok alapján a szénacél gránáttest 80 kg/mm2 szakítószilárdságú volt 8% megengedett nyúlással. A fenéklap 6 kg, a fenékcsavar 23 kg, a gránáttest vezetőgyűrű nélkül 222 kg, a kész gránáttest vezetőgyűrűvel 251 ± 2,5 kg tömegű volt.

Egy sorozat 302 gránátból állt, melyből 300 élesre szerelt és 2 üres gránáttest volt. A 300 élesből 1 robbantópróbán, egy pedig lőpróbán vett részt. A két üres gránáttesten is lőpróbát végeztek.

1918-ra az éles gránát teljes tömege 290 ± 1,25 kg-ra változott. 21,3 kg TNT + ammoniumnitrát keverékét és 13 kg TNT vagy 34,8 ± 0,45 kg TNT-t tartalmazott.

A világháború utolsó évében az összes fenékcsavarral vagy becsavarható fenéklappal rendelkező gránátot ellátták egy hernyócsavarral, ami a fenékcsavart vagy a fenéklapot rögzítette. A 30,5 cm-es gránátok sem voltak kivételek. A fenéktől 20 mm-re egy 5 mm-es hernyócsavart tekertek a fenékcsavarig.

A két rombológránát működése megegyezik. Kilövéskor a gyújtószer éles helyzetbe kerül. Becsapódáskor a gyújtószerkezet működésbe lép és a késleltetésnek megfelelően a felszínen vagy a talajban indítja a detonátort, ami robbantja a gránátot. A robbanáskor keletkező nyomás, hő, repeszek végzik a pusztítást.

 1909M fenék gyújtószerkezet

Az 1909M gyújtószerkezet működése igen egyszerű: Kilövéskor a biztosító hüvely lesüllyed, így felszabadulnak a golyók, melyek addig a csappantyúval rendelkező tömböt rögzítették biztosított helyzetben. A golyók a gránát forgása miatt fellépő centrifugális erő hatására oldalra, egy kis üregbe kigurulnak, a csappantyús tömböt csak egy rugó tartja távol a fent elhelyezkedő ütőszegtől. Becsapódáskor a tömb előre lendül és rácsapódik az ütőszegre. A csappantyú lángja meggyújtja a késleltetőt, ami a detonátort robbantja.

30,5 cm 1915M gránát-srapnel

A Skoda által megálmodott gránátot a gyár saját maga készítette és gyártotta a háború végéig. A tervezésekor arra törekedtek, hogy a nehéztüzérséget is ellássák egy olyan gránáttal, ami kifejezetten élőerő, azaz gyalogság ellen hatásosan bevethető. A gránátnak egy 100–150 m átmérőt határoztak meg, mint hatásos körzetet.

Az Osztrák–Magyar Monarchia és ezen belül a királyi honvéd tüzérség a háború kezdetétől használt 8–15 cm-es gránát-srapneleket (G-srapnel). Ezek lényege, hogy a gránáttest aljában és egy közvetítő csőben fekete lőpor töltet helyezkedik el. Efölött található egy korong, amire a golyókat töltötték. A G-srapnelt a gyújtószerkezettel szerelt fejrész zárja, ami a normál srapnelekkel ellentétben nem menettel, csak szoros illesztéssel csatlakozik a gránáttest felső feléhez.

 G-srapnel gyújtószerkezete

A fejrész TNT robbanóanyagot tartalmaz. A gyújtószerkezet előre beállított időben, még a levegőben, működésbe lép és a gránáttest aljában lévő lőportöltet a fejrészt és a golyókat is előre löki. A golyók a saját kinetikai energiájuk révén megsebesítik az élőerőt, miközben a fejrész a talajnak ütközik. A fejrész a benne még mindig ott lévő gyújtószerkezet hatására felrobban és a keletkező repeszekkel újabb csapást mér az élőerőre.

A 30,5 cm-es G-srapnel pusztító erejét a lőportöltet helyett alkalmazott igen nagy mennyiségű TNT töltet (a Skoda 76586 számú szabadalma) adja. Méretéből is adódik, hogy a fejrésze is nagy mennyiségű TNT-t tartalmaz, melynek hatása – a korabeli szakirodalom szerint – egy 18 cm-es rombológránát hatásával egyenértékű. A fejrész ebben az esetben nem szoros illesztéssel, hanem finommenet segítségével kapcsolódik a gránáttesthez. Ez is a Skoda szabadalma (76443).

A 30,5 cm-es G-srapnel fejlesztése 1915 végén kezdődött, de 1916 tavaszán már a csapatoknál volt. Ez rendkívül rövid idő, hiszen a gránát tervezését, a lőpróbákat, a robbantási próbákat és a lőtáblázathoz szükséges adatok meghatározását is magában foglalta. 1915 októberében a győrszentiváni lőtéren megtörtént a G-srapnelek előzetes próbája, melyet 1916 februárjában az első sorozat 80 darabjának hatásvizsgálata követett. Ekkor határozták meg a lőtáblázathoz szükséges adatokat is. A hatásvizsgálatokhoz a lőtér egy adott részét 200x300 m-es területen 2 cm vastag deszkákkal fedték le. A február 24-én leadott egyik lövés eredményei a következők voltak: a G-srapnel működésbe lépésekor a fejrész levált, majd a gránáttest 100 m megtétele után felrobbant. Ezzel egy időben a fejrész 200–250 métert haladva becsapódott és felrobbant. Ennek következtében a gránáttestből és a fejrészből keletkező repeszek, egy 200x200 méteres területen 2968 hatásos és 392 hatástalan becsapódást eredményeztek. A hatásosak áthatoltak a 2 cm-es padlózaton, a hatástalanok, a sebességük lecsökkenése miatt, nem okoztak kárt a padlózatban. A lőkísérletek alapján megállapították, hogy egy 200x200 m-es területre átlag 2200 hatásos repesz jut, a fejrészből képződő repeszek akár 500 m-es körben szóródhatnak szét.

A kísérletek végrehajtása során a G-srapnelek teljes hossza 870 mm, teljes tömege 300 ± 1 kg, 2060 db 32 g-os + 277 db 16 g-os repeszdarabot tartalmaztak, a testben 8,55 kg TNT volt, a fejrész tömege 71,5 kg, ebbe 6,8 kg TNT-t helyeztek el.

A rendszeresítés után a csapatokat külön értesítették az új gránát megjelenéséről, alkalmazásáról és a hatásáról. A harctéri tapasztalatok alapján a hatása 50 m magas robbanópontnál volt a legideálisabb, a repeszei akár 700 m-t is megtettek.

A Skoda 1917-es gyártási és átvételi utasításában rögzítette a G-srapnel anyagára, méreteire és a sorozatszámra vonatkozó előírásait. Ez alapján a gránáttest 80 kg/mm2, a lökőkorong, a zárókorong és a fejrész zárólapja 75–85 kg/mm2, a fejrész pedig 75 kg/mm2 szakítószilárdságú acélból készült. A készre szerelés ekkorra már Wöllersdorfban is folyamatos volt. A gyújtószerkezet és a gránát tartóssági, lő- és robbantópróbáit a Skoda bolewetzi lőterén hajtották végre. Egy gyártási sorozat 1000 db volt. Robbantási próbára minden sorozatból 5 gránátot küldtek Bolewetzbe, melyek fejrésze és teste külön-külön lett robbantva. 3000 gránátonként, az első 300 gránátból 15-öt a hajmáskéri lőkísérleti bizottsághoz küldtek. 5-öt legkisebb töltettel és 5-öt a legnagyobb töltettel, időzítve lőttek ki, 5-öt pedig a legnagyobb töltettel csapódásra állítva. A robbanópont 75–150 m közé kellett, hogy essen. 10% befulladás volt a megengedett.

1917-ben egy póttöltettel kilőtt G-srapnel még a csőben felrobbant, ezért a póttöltettel való tüzelést átmenetileg beszüntették.

1918-as adatok alapján a gránáttestbe 2200 db egyenként 32 g-os repeszdarabot helyeztek, melyek együttes tömege 70,4 kg volt. A gránáttestben lévő robbanóanyagok tömege 8,81 kg, a fejrészben pedig 7,62 kg volt.

A 30,5 cm-es 1915M G-srapnel felépítése a következő: alapvetően két fő részből áll, a fejrészből (4) és a gránáttestből (19). A fejrész felső végén helyezkedik el a gyújtószerkezet (1), amit egy csavar rögzít. A fejrész alulról egy menetes lappal (6) van lezárva. Ennek a lapnak a közepéből nyúlik ki az átvivő töltet (11). A lap (6) alsó felébe és az alatta lévő korong (8) felső felé mart horonyba feketelőport (7) sajtoltak. Ez a lőportöltet egy csatorna (3) segítségével összeköttetésben van a gyújtószerkezettel. A csatorna szintén feketelőporral van töltve. A fejrészben TNT préstestek (5) találhatóak. A korong (8) felfekszik a gránáttest felső peremére, a fejrész (4) pedig finommenettel kapcsolódik a gránáttesthez (19). A gránáttest – a rombológránátokhoz hasonlóan – egy osztott (22) és egy sima (23) vezetőgyűrűvel rendelkezik. A közepében helyezkedik el a központi cső (16). Ez tartalmazza a lőporos átvivő tölteteket (10), a közcsavarba (12) szerelt késleltetőt (13) és a közvetítő csőben (15) lévő lőportöltetet. Ez a cső (15) közvetlen összeköttetésben van a gránáttest belső, alsó részébe tekert gyutacsos detonátorral (20). A detonátort és a közvetítő csövet TNT préstestek (17, 21) veszik körbe. A gránáttest aljában lévő préstestek (21) fölé került a lökőkorong (18), ami menettel kapcsolódik a gránáttest belsejéhez és szintén menettel rögzíti a központi csövet (16). A lökőkorong fölé kerültek a repeszdarabok (14). A gránáttestet felülről egy menetes gyűrű zárja (9).

 30,5 cm 1915M gránát-srapnel rajza

Működése: Kilövés előtt a gyújtószerkezetet (1) a lőtáblázat alapján beállították, azaz a gyújtószerkezet korongjait elforgatták. A beállításnak megfelelő távolságban, még a levegőben, a gyújtószerkezet működésbe lép. A benne keletkező láng a gránát fejrészében (4) lévő lőporcsatornán (3) keresztül a fejrészt leválasztó lőporgyűrűhöz (7) jut, aminek elégésekor keletkező nyomás előre letolja a fejrészt a gránáttestről. Ezzel egy időben a gránáttest központi csövének (16) felső részébe szerelt három lőporos átvivő töltet (10) is égni kezd. A három átvivő töltet alkalmazására a biztos működés miatt van szükség. Az átvivő töltetek (10) egy furatos közcsavar (12) segítségével összeköttetésben vannak a késleltetőt tartalmazó csavarral (13). A késleltető végigégése után a közvetítő csőbe (15) helyezett lőportöltet gyullad meg, ami a gránáttest aljába szerelt gyutacsos detonátort (20) hozza működésbe. A detonátor felrobbanásakor a gránáttestbe helyezett TNT préstestek (21) és a központi csőben lévő TNT préstestek (17) is felrobbannak. A robbanás energiája a lökőkorong (18) segítségével előre és oldalra repíti a repeszdarabokat (14), miközben a gránáttest (19) is repeszekre szakad. A fejrész (4) becsapódásakor a gyújtószerkezet (1) alsó felében található tehetetlenségi csapódó tömb a rögzített ütőszegre csúszik. A keletkező láng a gyújtószerkezetbe csavart gyutacsos detonátort (2) indítja. A detonátor robbantja a fejrész TNT töltetét (5) és a fejrész alsó lapjából (6) kiálló átvivő töltetet (11). Ez utóbbinak akkor van igazán szerepe, amikor a G-srapnel gyújtószerkezetét csapódásra állítják. Ekkor a G-srapnel repeszgránátként működik. Ebben az esetben kilövés előtt a gyújtószerkezetet a már említett csapódás funkcióba állítják, így az időzítést végző korongokban levő lőpor nem ég végig. A G-srapnel tehát nem a levegőben, hanem csak a becsapódásakor működik. A gyújtószerkezetben keletkező láng most is a gyújtószerkezet detonátorát (2) indítja. A detonátor robbantja a fejrész TNT töltetét (5) és az átvivő töltetet (11). Ez a töltet alaphelyzetben a gránáttest (19) központi csövébe (16) nyúlik. Robbanásakor a központi csőben lévő TNT préstestek (17) és a gránáttest aljában levő TNT préstestek (21) is felrobbannak. A fejrészből és a gránáttestből képződő repeszek a gránáttestbe helyezett repeszdarabokkal együtt hatalmas pusztítást visznek végbe.

30,5 cm 1911M lőportöltet

Az 1911M mozsárhoz eredetileg tervezett töltet hüvelye (5) sárgarézből, húzással készült. Teljes magassága 300 mm, legnagyobb átmérője a pereménél 332 mm. Ennek a közepében kapott helyet az 1911M csappantyús csavar (4). A hüvelybe kerültek a zsákba töltött lőportöltetek (3), melyeket az alsó hüvelyfedél rögzített (2). A hüvely száját a felső hüvelyfedél (1) zárta le. Mindkét hüvelyfedél viaszos papírból készült és egy madzag segítségével kivehető volt a hüvelyből.

 30,5 cm 1911M és 1916M hüvely és lőportöltetek

Eredetileg négy lőportöltetet használtak. Az 1-es töltet 5,3 kg 1893M 3x20 mm-es, korong alakú lőporból állt. A 2-es 4,6 kg, a 3-as 1,4 kg, a 4-es csupán 1,1 kg 1893M 4x20 mm-es korong alakú lőport tartalmazott. Ez a korong alak 3, illetve 4 mm magas és 20 mm átmérőjű volt.

1915 végére többfajta lőportöltetet kipróbáltak. A műszaki tüzérség főfelügyelője tájékoztatta a főparancsnokságot arról, hogy a lőtáblázatban meghatározottaktól eltérő töltetek is léteztek. Például az 1-es töltet 5,7 kg-os, a 3-as töltet 1,3 kg-os, a 4-es pedig 1 kg-os tömeggel is készült. 1893M helyett 1897M lőport is használtak. A következő év elején egy 1,82 kg-os póttöltetet állítottak rendszerbe. Ezt a töltetet csak az 1915/9M rombológránáthoz és a G-srapnelhez alkalmazták. A főparancsnokság többször felhívta a csapatok figyelmét erre, ugyanis az alkalmazása az 1911/9M rombológránáthoz csőrobbanást eredményezhetett.

1916 tavaszán a rombológránátokhoz megtiltották az 1-es és 2-es töltetek használatát. Az így kiesett terület lövését a mozsár helyzetének megváltoztatásával kellett végrehajtani. 3-as, 4-es töltet alkalmazásakor az 1911/9M romboló gránát hatótávolsága 7100 m-től 9.600 m-ig terjedt. Az 1915/9M rombológránáttal 5.700 és 11.000 m közé tudtak lőni. Az első két töltet mellőzésére azért volt szükség, mert az 1909M gyújtószerkezet nem élesedett ki. Valószínűleg emiatt is változtatták meg a tölteteket.

 1915/9M rombológránát és 1911M hüvely a fronton

1916 végétől az 1893M lőport 1897kM lőporra cserélték. Utóbbi 52% nitrocellulózt, 44% nitroglicerint, 1,5% vazelint és 2,5% borkövet tartalmaz. Megváltozott a lőpor alakja is. A korong formát a gyűrű forma váltotta fel. Előbb 3x27 mm-es, majd később 3,5x27 mm-es lett. A gyűrű magassága 3 illetve 3,5 mm, az átmérője 27 mm volt. A gyűrű formát adó belső átmérő nem ismert.

1917-re a lőportöltetek tömege teljesen megváltozott. Ez a változás főleg a korábban a gyújtószerkezetek működésképtelenségét előidéző 1-es és 2-es tölteteket érintette. 1918-ban újabb módosítást hajtottak végre, melynek eredménye a töltetek tömegének és alakjának megváltoztatása lett.

 Lőportöltetek az 1911 és 1911/16M mozsarakhoz

 Kezdősebesség és nyomás adatok az 1911 és 1911/16M mozsarakhoz, 1916-ból

30,5 cm 1916M lőportöltet

Az 1916M mozsár töltetének tervei 1915 decemberében már készek voltak. Ezen tervek alapján a töltényhüvely (5) sárgarézből, húzással készült. Teljes magassága 382 mm, a peremének átmérője 332 mm, a hüvelyszáj átmérője 316 mm volt. A hüvelybe kerültek a zsákba töltött lőportöltetek (3), melyeket az alsó hüvelyfedél rögzített (2). A hüvely száját a felső hüvelyfedél (1) zárta le. Mindkét hüvelyfedél viaszos papírból készült és egy madzag segítségével kivehető volt a hüvelyből. A lőportöltet begyújtását az 1911/15M csappantyús csavar (4) végezte. Az eredeti hét töltethez egy póttöltet tartozott, amit csak a G-srapnelhez és az 1915/9M rombológránátokhoz használtak. Mind a nyolc töltet 3,5x27 mm-es 1897kM lőporral volt töltve. A lőportöltet a háború végéig nem változott.

 Kezdősebesség és nyomás adatok 1916M mozsár esetén

A gránátok gyártása és készre szerelése, a méretük miatt is, a nagyobb gyárakban történt. Egyes alkatrészek, például a detonátor perselyek, gyújtószerkezet, központi cső, stb. kisebb vállalatoknál is készültek. A rombológránátok teste és fenékcsavarja: Artilleriezeugsfabrik Bécs, Magyar Királyi Vas- és Acélgyár Diósgyőr, Gebrüder Brüder & Co. Kapfenberg, Poldi-Hütte Edelstahlwerk Kladno, Weiss Manfréd Rt. Csepel,

Hüvely: Georgh Roth AG. Bécs, Weiss Manfréd Rt. Csepel,

1911M és 1911/15M csappantyús csavar: Berndorfer Metallwarenfabrik Artur Krupp AG., Skodawerke AG. Pilsen.

A gránátok és a hüvelytöltetek készre szerelését, csomagolását a wöllersdorfi, a kapfenbergi, a csepeli lőszergyárak és a pilseni Skoda végezte.

Források és felhasznált irodalom:

Artillerieunterricht für die Kuk Festungsartillerie, 30,5 cm Küstenkanone L/40, Bécs 1908
- Artillerieunterricht für die Kuk Festungsartillerie, 30,5 cm BM, Bécs 1913
- 30,5 cm G-Schrapnell, Skodawerke, Pilsen 1916
- Artillerieunterricht für die Kuk Festungsartillerie, 30,5 cm M11/16 Mörser, Bécs 1916
- Der 30,5 cm Ms. M16, TMK 1916
- Vorschrift für die Einlieferung, Untersuchung, Übernahme und Laborierung der 30,5 cm M.15
- G-Schrapnells, Skodawerke 1917
- Merkblatt für die Mun. der 30,5 cm M11 (11/16) und M16 Mörser, Kriegsministerium Abt. 19, Bécs 1918
- Technik und Wehrmacht 1922
- Tüzér ismeret tervezet, 30,5 cm 11M, 11/16M, 16M mozsár, HTI Budapest, 1941
- Michal Prais: Skoda heavy guns, Schiffer military/aviation history, Atglen PA, 1997
- M. Christian Ortner: The Austro-Hungarian Artillery from 1867 to 1918, Verlag Militaria 2007
- E. A. Gerstenberger: Die Kuk Festungsartillerie 1867–1918, H. Weisthaupt verlag Graz 2008
- HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, I. vh. fond, II. 116. 103. doboz, Armeegruppenkommando Rohr anyagai
- HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, I. vh. fond, II. 204. 29. doboz, Kuk 58. Infanterie truppendivision anyagai
- HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, I. vh. fond, II. 495 3. doboz, M. kir. 20. Honvéd Tábori Tüzérdandár anyagai

Az ábrák és a fényképek a szerző gyűjteményéből származnak.

A cikk első része: A híres 30 és feles 2/1. rész