Novák István gyalogos története
Novák István 1887. december 24-én látta meg a napvilágot Zentán, s napszámosként kereste a kenyerét. 1911. december 24-én feleségül vette Farkas Máriát. A házassági jegyzőkönyv tanúsága szerint István már békeidőben is teljesített katonai szolgálatot, mert tartalékosként vették nyilvántartásba. Két gyermekük született. A háború alatt a cs. és kir. szabadkai 86. gyalogezredben szolgált, ahol kétszer is sebesülést szenvedett, majd 1915 májusában Galíciában eltűnt. Halálának a pontos körülményeire csak 1926-ben derült fény, amikor a felesége a holttá nyilvánítását kezdeményezte a kalocsai Érseki Szentszéknél…
A Novák házaspár Zentán a Damjanich utca (ma: Miloš Obilić utca) 1752-es összeírási számú házában lakott. A házasságukból két gyermek – András (1912) és Julianna (1915) – származott.
Novák István és Farkas Mária házasságkötésének kihirdetése
(Forrás: Történelmi Levéltár, Zenta)
Novák István 1914. július 27-én, az általános mozgósításkor vonult hadba. A cs. és kir. szabadkai 86. gyalogezred 1. menetzászlóaljának 2. századával 1914. szeptember elején került a hadszíntérre, ahol a 7. századhoz osztották be.
Novák István katonafotója
(Forrás: magángyűjtemény)
1914 decemberében megsebesült, a jobb kézfeje sérült meg. A Neisse városában (ma: Nysa, Lengyelország) létesített hadikórházban ápolták. Felépülését követően 1915. január 25-én visszakerült ezredéhez a harctérre.
Novák István Neisseből írt tábori lapja
(Forrás: magángyűjtemény)
1915. január 8-án megszületett a Novák házaspár második gyermeke – a kis Juliska – akit édesapja életében sohasem láthatott.
A Berdónál (Galícia) vívott harcokban 1915. március 1-jéről 2-ára virradó éjszaka István a jobb lapockáján megsebesült. A hátországba szállították és a jägerndorfi (ma: Krnov, Csehország) tartalékkórházban ápolták, ahol március 7-én távolították el testéből a sebesülést okozó golyót.
Novák István Jägerndorfból írt tábori lapjai
(Forrás: magángyűjtemény)
Sérülése nem lehetett súlyos, mert a gyógykezeltetésről már 1915 márciusának második felében elbocsátották. Nem utalták hazai lábadozásra – amire a kórházból írt leveleiből ítélve nagyon vágyott – hanem Sátoraljaújhelyre vonultatták be. Innen hamarosan újra a harctérre irányították, ahol a 86-os gyalogezred 16. századához osztották be.
A jägerndorfi hadikórházban ápolt sebesültek egy csoportja, köztük Novák István is
(Forrás: magángyűjtemény)
1915 tavaszán az anya gyermekeivel lefényképezkedett, a fotót pedig kiküldték a harctérre, hogy a családfő legalább így viszontláthassa őket.
A harctérre küldött családi fotón Novák Istvánné szül. Farkas Mária, Novák Andriska és Novák Juliska
(Forrás: magángyűjtemény)
Novák István sűrűn írta a harctérről és a kórházból is: tábori lapjainak és leveleinek egy része megmaradt, a leszármazottak őrzik azokat. Az írásokból kitűnik a családja iránti szeretet, a hazavágyódás és az erős vallásosság, hiszen gyakran kérte Isten és a Szűzanya pártfogását.
Az osztrák–magyar csapatok a központi hatalmak orosz hadszíntéren 1915. május 2-5-e között végrehajtott ún. gorlicei áttörését követően is aktívak maradtak és ha lassan is, de előrenyomultak. A szabadkai 86-osok 1915. május 19-20-án Krukienice (ma: Krukenicsi, Lvivi terület – Mosztiszkiji rajon, Ukrajna) mellett harcoltak. A cs. és kir. 86. gyalogezred ezredtörténete így emlékezik meg ezekről a küzdelmekről:
„Krukienice jelentéktelen galíciai falu Przemysl és Sambor között. A sors úgy akarta, hogy egész Bácska feszült figyelemmel kísérje majd egy hónapon át az eddig soha nem hallott község területéről érkező híreket. A könnyű tavaszi előnyomulásban itt torpant meg először a bácskai ezred rohama, itt szenvedte a 86. gyalogezred a hadjárat legsúlyosabb veszteségeit. Kemény harcok voltak ezek, de örök dicsőséget, hervadhatatlan babért hoztak az ezrednek. Büszke lehet minden 86-os, aki e súlyos harcokat vagy ezek egy részét is végigküzdhette.”
A támadás – amelyben a 86. gyalogezredből a II. és a IV. zászlóalj vett rész – az orosz állások ellen május 19-én indult, de sikert nem ért el, az akció elakadt. Az erős ellenséges tűzből arra lehetett következtetni, hogy a támadók jelentékeny orosz erőkkel álltak szemben. Május 20-án 2 órakor a dandárparancsnokság sürgetésére az ezred újabb rohamra indult. Az oroszok azonban résen voltak. Olyan erős tüzelés kezdődött az egész vonalon, amilyet a 86-os bakák a szerbiai Šabac óta nem tapasztaltak. A rohamozó osztagok megtorpantak, a támadás összeomlott mielőtt még kifejlődött volna. A 86-os zászlóaljak is súlyos veszteségeket szenvedtek, a segélyhelyek tele voltak sebesültekkel.
A kétnapos küzdelem mérlege: elesett négy tiszt és 55 baka, megsebesült 5 tiszt és 311 baka, eltűnt 89 katona. Az eltűntek zöme feltehetően holtan feküdt a csatatéren, vagy a lövészgödrökben. Közéjük tartozott Novák István, a IV. zászlóalj 16. századának gyalogosa is. De haláláról hivatalos megerősítés nem érkezett!
A Magyar Vöröskereszt Egylet Tudósító Irodájának 1915. augusztusi tájékoztatója Novák Istvánné számára
(Forrás: magángyűjtemény)
A háború véget ért, Novák Istvánt azonban hiába várta haza a családja. Novákné 1926. február 12-én a Zentán, a munkástelepi r. k. plébánián kezdeményezte férje holttá nyilvánítását. Előadta, hogy a családfő a mozgósításkor vonult be és gyakran írt, utoljára 1915. május 13-án. Az asszony azt is elmondta, hogy férje haláláról Kecskés Györgytől hallott. A kalocsai Érseki Szentszék előtt a 47 éves tanú elmondta, hogy a felperest és az alperest is ismerte már a háború előttről. Novák halálesetével kapcsolatosan a következő vallomást tette: „Alperessel egy században – a 86. gyalogezred 16. századában – szolgátam. 1915. május 20-án Galíciában nagy ütközetben vettünk részt. Alperes 5–6 lépésnyire volt tőlem és láttam, hogy fejlövést kapott. Mi ott hagytuk az elesetteket, mert nekünk előre kellett mennünk. Amikor a szanitécek utolértek bennünket, érdeklődtem náluk, hogy mi lett a földimmel, az alperessel, és ők azt mondták, hogy fejlövés következtében meghalt és ott a közelben eltemették.”
A másik tanú, Plavšić Milán 43 éves görögkeleti vallású zentai kereskedő elmondta, hogy az alperest ismerte, mert néha-néha dolgozott nála. Plavšić megerősítette, hogy 1915. május 20-án az orosz hadszíntéren nagy ütközetben vettek részt, és hogy „...az ütközetből csak 18-an menekültünk meg, a többiek mind elestek, 4 súlyos sebesültet ugyan visszahoztak, de azok is másnap már meghaltak. Fogságba akkor egy sem került közülünk.” Novák István haláláról – hogy fejlövés következtében elesett – bajtársaitól hallott.
A tanúvallomások alapján a kalocsai Érseki Főszentszék bizonyítottnak látta Novák István halálát és 1926. március 16-án meghozott 164/1926 sz. ítéletével holttá is nyilvánította azzal, hogy Galíciában halt hősi halált 1915. május 20-án. Az ítélet alapján halálesetét a zentai Szt. Teréz plébánia halotti anyakönyvébe is bejegyezték 36/1926 sz. alatt.
Novák István halálesetének bejegyzése a Szentszéki ítélet alapján a zentai Szent Teréz plébánia halotti anyakönyvébe. „Inter pugnas pro patria mortus est in Galicia”– a hazáért vívott harcok során elesett Galíciában
Az özvegy később egy szintén özvegy férfihez – Kovács Halmai Ferenchez – ment hozzá, akivel 1949-ben bekövetkezett haláláig békességben éltek.
A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönettel tartozom Polyák Andrásnak.
