Hegedős Károly harctéri emlékei – 21. rész
A kadét egyre jobban kiismeri magát a Monte San Michelén zajló állásháborúban. A hadviselők egyike sem volt képes eddig döntő fölényt kiharcolni, a lövészárokharc lassan őrli fel az erőiket. Gáztámadás várható, a Monarchia hadserege tervezi a gáz bevetését. Károly első tapasztalatai a gázálarccal nem jók: a cvikkere külön nehézséget okoz viselésekor. A mérnöki ismeretekben már némileg járatos önkéntes viszont őszinte csodálattal adózik az olyan grandiózus építmények elkészítőinek, mint amilyen az első vonalak ellátásában és a csapatok irányításában központi szerepet játszó Lukachich-alagút…
Itt megszakítom a naplóm másolását és leírom a gázálarcunk szerkezetét. A gázálarc két részből állt: 1. maga a gumi álarcból, amin a szegélyén még külön erős gumiszalag futott körül, hogy ráfeszítse az álarcot a fejre, és azonkívül két erős gumiszalag, ami az álarc erős tartására való volt a fejen; 2. a gázzal telt külső levegő szűrőkészüléke, amiben finom szénpor reszelék volt, ami egyrészt kémiailag kötötte le a klórgázt (mert klórgázas támadásra készültünk), másrészt elég porózus volt ahhoz, hogy az ember kilégzésének széndioxidját egyrészt kieressze, másrészt szintén kémiailag lekösse. Egy bizonyos: a normális lélegzés, rendes, tiszta levegőben is sokkal nehezebb volt benne, az álarcot viselve, mint egyébként. Ez volt az oka, hogy álarcot viselve csak nagy tüdő megerőltetéssel lehetett nagyobb, gyorsabb és erősebb testmozgást végezni, ami viszont azt eredményezte, hogy álarcban rohamra indulva a gyalogos légzési zavarokat kapott – még gázmentes külső levegő esetén is – az álarc alatt; azt hitte, hogy ezt a gáz okozza, ami valahol behatolhatott az ő rosszul működő álarca alá, megijedt, s fuldoklási ingert kapott, melyben az álarcot letépte magáról, talán éppen akkor, amikor tényleg gázzal fertőzött levegőbe (az ellenséges árokba) jutott előre roham közben, s így, álarc nélkül gázmérgezésben esett össze és fulladt meg. Szigorú parancs volt arra, hogy az álarcot önhatalmúlag senki sem veheti le a fejéről, de hol az a parancs, amit meg ne szegne egy fuldokló ember azért, hogy levegőhöz jusson!?
A gázálarc felépítése
(Rajz az emlékiratból)
Mozgás nélkül, vagy lassú mozgásban (például megfigyelőhelyen, távcsövet, telefont kezelve) az álarcban ki lehetett bírni huzamosabb időt. Mindenesetre nagy kényelmetlenséget jelentett úgy is, mert a kilégzés alkalmával fejlődő vízgőz az álarcban belül lecsapódott az álarc és a rajta levő két szemnyílás celluloidjának belső felületén és patakzott, mint meleg verejték az ember arcán, mintha izzadt volna az egész arc, amit azért is érzett így az ember, mert a csökkent levegőben történő lelélegzés folytán keletkezett meleg miatt természetesnek tűnt. Telefonálni jól lehetett az álarcban, belebeszélni is a kagylóba és hallani is, mert a füle már az álarcon kívül volt az embernek.
Balra: „Az álarc hordása nyakban, készültségben, amikor pillanatok alatt fel lehetett venni.” Jobbra: „Az álarc viselése a terepen való meneteléskor, bádogtokban, amiben még egy tartalék respirator is volt.”
Én az álarcot komoly esetben sohasem viseltem. Hosszabb rövidebb időn át volt a fejemen párszor, amikor a Lukachich-tunnelben szolgálatot teljesítettem, s elrendelték az „álarcot fel!”-t. Nagyon nehéz volt benne a lélegzés, amikor levettem, egy víz volt az arcom, cvikkerem, ami az álarc alatt volt, bepárásodott, s így nem láttam vele!
Ellenséges lőrésekre célzó, rögzített fegyverek
(Vázlat az emlékiratból)
Bizony, nagyon veszélyes dolog, az árkok néhol 8-10 lépésre vannak egymástól, az olaszoknak rögzítve vannak a fegyvereik a mi lőréseinkre. (Ha mozdul valami a mi lőrésünk mögött, elrántják a fegyver ravaszát, s a lőrésen át belőnek az árkainkba. Mi is az övékébe, hasonló módon.) Az állást honvédek tartják, az egész San Michelét a 20. honvéd gyaloghadosztály tartja megszállva. A tüzérségi megfigyelők raja van a rajvonal lövészárkaiban. (A rajvonal a hegy gerincén húzódik, tehát innen van csak jó kilátás az ellenséges célokra.) A nagy közelség okozta feszültség kínos, az olaszok támadásra készülnek talán, Bersaglieri-kalap kakastolla libben ki néha az árkaikból. Mi szintén támadásra, öldöklő gáztámadásra készülünk. Ezt fogja követni egy nagy tüzérségi harc, s azután megkezdődik a gyalogsági harc. Az Isonzóig kell itt lenyomnunk az olaszokat. Hogy mikor lesz ez, megérjük-e, az még a jövő titka.
A Monte San Michele és környéke
(Térképvázlat az emlékiratból)
A biénék rendszere – vázlat az emlékiratból (Az Isonzótól nyugatra jelzett két magaslat is a folyó keleti oldalán, a Doberdó-fennsíkon található. A Monte Santo Görztől északra az Isonzó északi partján magasodik – a szerk.)
Június 14. A rajvonalban. Az embernek sok minden jut az eszébe. A megfigyelőhely elég kezdetleges a 10-es Bienében, ahol vagyunk. A kilátás szép, ha az ember lő, elfogja a vadászszenvedély. Reggel egy 10,5-es ütegünk ellőtte a sagradói vashidat. Az ember lelke örül, emberéletben nem esett kár, de tönkretettük a hidat. A rajvonalban példás rend uralkodik. Ha becsap egy olasz bomba (ez tesz bennünk legtöbb kárt) a homokzsákok tömegével megindul a honvédek raja. Az egyiptomi kép jut az eszembe, a kősziklákat hordó rabszolgák raja. Ez a kép azonban más, a fegyvergolyó bármelyik pillanatban kiolthatja a sáros, piszkos ruhájú, de magát mégis egészségben tartó féreg életét. A munka lázasabb, a verejték gyöngyözőbb, de mi legalább a saját magunk rabszolgái vagyunk. El kell jönni az időnek, amikor el fogunk érni jól kiérdemelt jutalmunk átéléséhez.
A Lukachich-alagút és környezete
(Vázlat az emlékiratból)
A 10-es Biene-ből indul el s végződik a futóárokban egy rengeteg fáradtsággal kiépített, 5-6 m sziklaréteget magán hordó alagút. Örökös tűzben, örökös veszélyben, talán ezrek halála árán, ezrek kínlódása eredményeként készítettük. A tartalék itt a legbiztosabb fedezékben ülhet és ontja ki magából a meg nem hátráló honvédeket.
A Lukachich-alagút kijárata
(Fénykép az emlékiratból)
A Lukachich-alagút kijáratának vázlatrajza az előző fénykép nyomán
S az örökös életveszedelem közepette, a legnagyobb fáradtságok dacára is, a gondokozó emberen kívül itt él a művészember is. Az alagút bejáratát csinosítja egy kőműves baka, a homokzsákok lőrései mellett üldögélő katona tréfás rajzokat készít tintaceruzával. Az ember még ebben a nagy világdúlásban sem süllyed le az állati niveau-ra, bármennyire is meg van gyötörve, halálra fáradva, nem kell a visszaeséstől félnünk, az ember megnemesedik a gyilkos tűzben. A katonák 99%-a fatalista lesz, magam is az vagyok, ami megnyugtat, biztat, s reménykedni enged. Az embernek sorsának kell lenni, a véletlennek kell, hogy irányítója legyen, aki rendelkezik élet és halál felett. Magam is úgy vagyok, hogy bízom, nagyon bízom, hogy elkerül a baj. A fényképezést és a rajzolást a lehetőség határain belül kultiválom. Csak egyet nem tudok fényképezni, vázolni: a hullát! A lelkiismeretem nem hagyna nyugodni, halott megbecstelenítését látnám benne, ha én egy holttestet lefotografálnék.
No, de itt az ebéd. Ebéd után csönd. Az alagút bejáratának a lépcsőjén. Egy doboz szardínia, egy kis darab szalonna. Már várom az esti 8 órát, amikor haza mehetek (az üteghez). Itt az alagútban legalább tízszeres biztonságban vagyok az ágyúk mellettihez képest, mégis, tudja Isten, várom a 8 órát.
Délelőtt az egyik gépfegyverállás teletalálatot kapott. Egy káplár maghalt, a gépfegyver tönkrement.
Délután 6-kor hallom, hogy a lövegállomásunkat erősen lövik. Már látom, kitűnő az olasz repülőgép-felderítés. Az olaszok a síkságon vannak (velünk szemben, egészen a tengerig ez az utolsó magaslat, a M[on]te. San Michele) nincs megfigyelőjük, ma már mégis erős tűz alatt állunk, 15-ös gránátokkal lőnek bennünket.
Június 16. Tegnap szabadnapos voltam. Görz innen lóháton egy jó félóra Vrtoče-ig, a Staffelig, onnan megint egy jó félóra-egy óra járásnyira van tőlünk. Este egy tüzér várt a szerpentinnél, Fleischer Gyurka meg Pákozdy hívtak meg vacsorára az ütegükhöz. Az 5/17.-nél vannak, csinos fabarakkokban laknak, egy dolinában. (Dolina = kráterszerű mélyedés a karszt sziklatalajában, aminek a feneke televény föld.) Az átmerője egy ilyen dolinának 10–50 ~ 70 méter is van. A dolinának az ellenség felé eső meredek fala nagyon alkalmas a fedezékek és barakkok építésére, mert ilyen távolságra tarackkal, mozsárral, meredek becsapódási lövedékkel nem tud lőni az olasz, s így a fedezék teljes védelmet nyújt, legfeljebb a dolina közepébe csapódó gránát – ami ugyan a puha talajba befúródva sokszor bedöglik – szilánkjai veszélyesek.
Fleischer Gyurkáéknál elkeseregtünk, eldalolgattunk, hazakísértek a fiúk, fél 1-kor feküdtünk le (borozgattunk, amit én nem szoktam). Fájt a fejem, ma reggel kellemetlen volt reggel 5-kor felkelni.
Ma délelőtt lőttük a Bidischini (= bidiskíni) olasz üteget; meglehetősen rossz eredménnyel.
Következő rész: „A vaspalackok ezreiben még alszik a halál”
Összes rész: Hegedős Károly harctéri emlékei
