Hegedős Károly harctéri emlékei – 18. rész
Károly a mozdonyállomáson megismerkedik Pauer ütegparancsnokkal, akinek feltűnik az ambiciózus mérnökpalánta, és aki a fiatalokból megbízható tudású tiszteket akar nevelni magának. A frissen kinevezett kadét élete kissé könnyebbé válik, bár visszakerül a nem veszélytelen tüzérfelderítői posztjára, időnként versfaragásra is jut ideje. Károly mindeközben meglátogatja sógorát, Endrét is, aki Görzben szállásolta el magát. A civilben városi főmérnök vasbeton szilárdságú optimizmussal tekint a háborút követő élet újjáépítésére…
Hogyan is kerültem én ebbe a beosztásba?
Pauerrel, az ütegparancsnokkal én még eddig csak egyszer találkoztam. Szenvtelen arcú szakállas agglegény, ambiciózus katona. Faltay mesélt nekem róla, ő már volt vele együtt pár napot a Beob[achter]. I.-nél, az ütegfigyelőben. Nevezetes ember, állítólag nagy intellektusú és jó nevelésű, többek között róla mintázta meg Farkas Pál író a 10-es években olyan közismertté vált „Egy önkéntes naplója” című novellasorozatában az egyik legérdekesebb figuráját, rózsahegyi Haller Jánost, aki nem volt egyéb, mint a mi ütegparancsnokunknak, budahegyi Pauer Jánosnak hű fotográfiája, azzal a különbséggel, hogy míg Haller testes fiú, Pauer magas, szikár, szakállas barna férfi.
Budahegyi Pauer János hadiútja
(Forrás: Czeigler Gusztáv – Clauser Mihály et al.: A magyar tüzér. A magyar tüzérség története. Budapest, 1939)
Pauer tudta, hogy most, amikor honvéd üteggé vedlettünk, lassanként honvéd ezreddé leszünk, a tisztek és a legénység kicserélésével apránként a honvédség fog feltölteni bennünket. Neki magyarul beszélő tisztje nem volt, ők valami szedett-vedett, Gebirgsartillérie-legénységű és tiszti üteg voltak, akik Szerbiából kerültek az olasz frontra. Pauer tudta, milyen kellemetlen lenne neki, ha egy szép napon a megszokott és az ütegénél tájékozott, begyakorlott tisztjei helyett egy teljesen új, magyar honvédtiszti társaságot kapna. Ő maga is közös tüzér, a honvéd vezényszavakat nem is ismeri, de az ütegparancsnokságához körömszakadtig ragaszkodik.
Majd nevel ő magának egy-kettőre két tisztet, aki magyar: Faltayt, meg engem. Három havi harctéri szolgálat után mi kadettekké lépünk elő, másik 3 hónap múlva zászlósokká. Egy féléven belül tehát jó magyar tisztje lesz.
Azért küldött tehát most engem ide, hogy az öreg (? Lehetett tán 31 éves) Fleischmanntól megtanuljam egy „Protzenstatio[n]” vezetését.
Itt csalódott Pauer. Egyrészt én katona, nem pedig számkukac akartam lenni. Ha veszélyes szolgálat is a megfigyelő szolgálat, örömest teszem, ha annak értelme van. Ha én telefonon „tüzet” vezetek, ha mint igazi tüzértiszt térkép és telefonnal a kezemben lőelemeket számítva vezényelem az üteg tüzét, vagy mint segédmegfigyelő, az ő lövéseit egy másik pontból figyelve, helyesbítem.
A közvetett vagy megosztott irányzás elvi vázlata az emlékiratból. A tüzelőállásban szolgálatot teljesítő irányzók nem látják a célt, hanem a felderítők által a figyelőpontokból (Beobachter. I. és II.) főként telefonon küldött jelentések alapján korrigálják a lövés irányát
No, azonkívül Pauer csalódott Fleischmannban is. Azt hitte, hogy Fleischmann majd befog engem, s a fejembe tölti nürnbergi tölcsérrel révén a Protzenoffizier tudományát!
Ah was, du bist doch ein junger Kdttasp., du wirst wie in diesem Kriege so eine Einteilung, so eine ständige Dienst haben! Brauchst du dich mit diesen Sachen nicht viel zu kümmern, geh’ reiten und unterhalte dich gut in Görz. Du kannst hineinreiten, wann du willst!
Talán attól is tartott, hogyha engem kiképez, Pauer leváltatja erről a helyről, s egy rosszabb helyre kerül. Elég az hozzá, nekem arany napjaim voltak.
Endre írt egy levelet, vár, megadta a görzi lakcímét, ahol lakik. Érdekes, alig vagyunk egymástól pár km. távolságra, s a tábori posta útján tudjuk ezt meg.
Belovagoltam Endréhez. Endre egy úri házban lakik, mint a „Türkeifeldhaubitzbatterie” Protzenoffizierja. Kényelmesen él. Tisztiszolgája, vetett fehér ágya, szép szobája van. A procniknál – ahogy ő mondja – jó feuerwerkere van, megy ott minden, mint a karikacsapás. Ő maga minden reggel kilovagol a protznikhoz, rapportot tart, s azzal jön haza, előveszi a vasbeton-könyvét, a német szótárát meg a jegyzeteit és tanulja a vasbeton tudományát!
– Kérlek, Kari, a vasbetonnak nagy jövője van! Óriási fantázia van benne! A háborúnak egyszer csak végének kell lenni, ezt a tenger feldúlt épületet egyszer csak rendbe kell hozni! Mi a technikán – én 1895-ben végeztem – még nem tanultunk vasbetont, én most pótolom. Elejéről kezdtem, kár, hogy csak német könyvet tudtam szerezni, de talán nem is kár, mert így egyszersmind a németben is gyakorolom magamat.
– A fene a buta németjét, ez az ostoba szórendje, olvasok hét sort, s még mindig nem lelem az állítmányt! Locsog egy tucat mellék- és közbeszúrt mondattal, s az állítmány még sehol! Tiszta abszurdum! De én elbánok vele! Minden szót kikeresek a szótárból, s kielemezem. Le is írom a fordítást. Nézd a jegyzeteimet, ezt majd le is tisztázom (szörnyű az írása, ő maga is nehezen olvassa!).
Lendülettel, lelkesen csinálja, amit csinál. A vasbetonban meg a német grammatikában él most nyakig, itt a világháború kellős közepén!
– Nem zavar, ha lő a talján? – kérdezem!
– Kérlek, Karikám, ezt én már kitapasztaltam. Már a negyedik házban lakom. Ülök nyugodtan, és figyelek. Délutánonként lő az olasz. Figyelem. Egy lövés messze mögötte a háznak. Sok lövés, mind mögöttem. Ariton (a szolgája) nyugtalan. Ariton, csak nyugalom, ez semmi. Másnap is figyelem. A lövés hosszú, a második is, egyszer csak, a fene egye meg, lepottyan egy, előttünk, rövid! Rövid, az Istenit neki! Ariton, azonnal pakolni! Á, főhadnagy úr, ez véletlen! A Krisztusát, Ariton, rövid, azonnal pakolni, benne vagyunk a gábliban! Rohanunk, richtig, benne van a házban! No, nem megmondtam?
Ezt éppen olyan tűzzel magyarázza, mint a vasbetont! Csodálatos vitalitás szorult ebbe a kis emberbe!
Mondom neki, legénységi kosztot kapunk. Abszurdum. Kérek tőle pénzt. Ad 20 koronát. Mondom, hol az ütegünk, most a Protzninál vagyok Rosenthalban. Ő naponként arra lovagol. A Schwere Honvéd 2/20. táblára ügyelj! Gyere be hozzánk vizitbe!
Megígéri, richtig, másnap be is jön. Óriási fekete hátaslova van, alig tud menet kengyelbe hágni. Szereti a nagylépésű, magas lovat. A harctéri vázlataim között közös fényképünk van Endrével. Ő (8. lap) főhadnagy, 41 éves, már „öreg”, most vezényelik vissza, mint öreget a „hinterland”-ba. Én 21 éves vagyok, úgy látom a fényképen, ez egy március végi felvétel, amikor Endre még ott volt, én már kadett vagyok.
A Protzninál ez az első szereplésem nem sokáig tartott, [1916.] márc[ius]. 26-án már visszarendelnek a Geschützstationra, onnan újra Oslaviára. A naplómban ez áll: A nap süt, Rozáltól levelet kaptam!
Ezt a váltakozó oslavijai-ütegállási életet tovább nem részletezem; vagy 5-6 ízben voltam még a Beob[achter]. 2. állásban a Kt. 164.-en, kemény, komisz éjszakai telefonszolgálat, meg nyugodt napfényes nappalok váltakozása. Régi humorom is visszatér, ahogy a semmittevésben sütkérezem a romhalmaz közepette, s amikor a bakákat látom szorongva szállingózni a házromok közötti latrinákhoz, még humorizálni is van kedvem ezen. Tulinak küldözgetek postán pár ilyen kínrímet, amit itt unalmamban összefabrikáltam.
A naplómból másolom ezeket a kínrímeket:
I. „A szegény embert még az ág is húzza” ismert pesti kuplé nótájára:
1. Első vitéz hőstettemet rímbe szedem mostan én
Hogy kuksoltam Deckungomban Február hó közepén
Mint derék jó felderítő, kémleltem én szaporán,
Hogy hová néz és hová lő szomszédom, a talján
A helyzet komor
Reszket a gyomor!
2. Egyszer csak egy apagránát Deckungomba belemén,
Több lett tüstént talajvizünk fedezékünk fenekén
Intim toilette-kérdésről mostan nem nyilatkozok,
Egy valami Meldung-félét telefonba dadogok,
A helyzet komor
Reszket a gyomor!
3. Nagy érzelmem tetőpontját ám csak mostan éri el,
Menjünk „Leitung”-ot javítni, Szent Tamás, s Ezékiel!
Öt perc múlva gránát lyukban látom sáros énemet,
Taliánok „Scheinwerfer”-rel kutatják a lépemet,
A helyzet komor s
Már üres a gyomor!
4. S, no lám mire visszatérek, vasárnapra virradok,
S minden kétlő gyanú nélkül tiszta „gallért” válthatok;
Jó öreg Hadúr istenhez meleg hálát rebegek,
Nem evett meg a Talián, magnak hagytok Istenek!
A helyzet megjavult,
Gyomrom elcsitult!
916.III.23 Oslavija.
kt. 164.
II. A napsugár. (Az előbbi dallamára!)
1. Süt most a nap, büdös minden, Istenem, de remek ez
Hallgat a sok talján ágyú, majd meg újra belekezd;
Nem csepeg most a Deckungom, ellenben én csepegek
Száraz most a sok gránátlyuk, mindamellett nem üres
Ez a fene baka sereg evés után szemfüles.
Parasztok ők rémítően, illetlenek rettentőn,
Simplon – Niagara system bizony itten romba dől
(refrain!) Büdös van, büdös van, büdös van!
2. Megjöttek lám a madarak, szúnyog, darázs és a légy
Örömmel rajonganak körül, hogyha megfigyelni mégy,
Még inkább, ha az újságot fél-diszkréten megfogod,
<És a tárca olvasását gránátlyukban folytatod
refrain: Büdös van, b.v. b.v.!
III. A böjti szelek (Abbáziában nyaraltam….nótájára.)
1. Kínrímeim élvezitek fene módon Tulikám,
Úgy látom én írva „eztet” rózsaszínű post kártyán,
Amit nekem firkálgattok néha napján hazulról
Tartok, hogyha abbahagyom, még a múzsa megorrol.
2. Ez a fene Isonzó-front fene módon zugos ám,
Tegnap este érkeztek meg zug meg a szél valahány
Mint üres papír-stanicli úgy lógnak az emberek,
A nagy szellőben, kérlek én, zsebtéglákkal ténfergek.
3. Reggel hatkor elindultam megfigyelni fölfelé
A nagy zúg meg igyekezett velem szemben lefelé,
Zsebtégláim kontrolláltam, vajon megvan mindkettő,
Tégla nélkül közlekedni veszélyes és rettentő.
4. Felértem a hegytetőre, most jött csak az apa-szél,
Kis agyvelőt rejtegető koponyámba belemén
Belép elől az emberbe, s a könyökén távozik,
Megfigyelő-mesterséghez hát még ez is tartozik.
5. Előnye is van a cúgnak, elsorolom valahány
Elfújja a kilőtt golyót, nem lőhet a talján,
A gránátlyuk-illatot is elviszi ő szaporán
Mivel nekünk szembe fúj, hát szagolják a stafflinál.
6. Örömünkre baka bouquet lenge széllel távozol,
Bár blúzomból kérlek kis zug azonnal kihámozol,
Nem gránáttól, de tetőled villa és ház ránk omol,
Konkurálsz a gránátjával ezért talján káromol.
Így telt az életem, ahogy április első felében a Staffelnek búcsút mondtam és újra az oslaviai Beob[achter]. 2.-nél töltöttem 3-4 napos telefonszolgálatokat, utána az ütegnél ténferegtem a Villa Hühnersteigenben lakom. Változást az hozott, amikor a Beob. 2-höz már mint patrouillekommandant mentem ki, vagyis nem a két zászlós valamelyike volt a parancsnok, hanem én. Megkaptam a parancsnoki ágyat, amin három matrac is volt, mellette kis éjjeli szekrény nagyságú asztalka, felette polc. Nem kellett már a telefonvonal javítására éjjel kimennem, 3 emberem volt erre.
Kadett hajtóka rajza az emlékiratból
Április vége felé esik húsvét, végre megszánt bennünket Pauer és a tiszti konyháról kapunk kosztot. Óriási változás. A további változás már csak az, hogy május 11-én végre kijött a kadetti kinevezésünk, s lekerült a blúzomról a már több mint egy éve viselt önkéntesi stráf. Most már tisztjelölt vagyok, kadett! Mindenképpen emberségesebb lett a helyzetünk Faltayval. Elsősorban ketten közösen kaptunk egy takarítólegényt. Lakatosnak hívták, Faltay választotta ki – aki a holminkat rendbe tartotta, a csomagjainkat cipelte, a felderítőbe kijött, ha kelletett akár a postával is, elvitte mosatni a fehérneműnket, általában csaknem tiszti szolgánk volt. Kaptunk valami 180 korona fizetést havonként, amiből valami 100-110 koronát befizettünk a tiszti étkezdére. Kaptunk napjára 25 drb. cigarettát! Ez volt a legfontosabb. Eddig is kaptunk olykor-olykor, a legrosszabb cigaretta-fajtából, de keveset, most, amikor előre 10 napra kikaptunk két és fél doboz osztrák Memphist, vagy hasonló jót, odavoltunk a boldogságtól. Már a szabónak is volt miből fizetni a blúzaink „distinction”-jának, rangfokozat-jelzésének átvarrásáért. Kezdtük a lehajtott gallért hordani az álló gallér helyett. Telt miből bejárni Görzbe és ami fő, egy szép napon búcsút mondtunk a „Geschützstation”-nak a rozoga Villa Hühnersteigennek, meg a két ellenszenves, pökhendi osztrák zsidó hadnagynak, Fröhlichnek, meg Schopfnak, felköltöztetett bennünket Pauer az ütegmegfigyelő helyére a Podgora hegy lejtőjére, ahol egy egész raj megfigyelő állomás volt az erdőben.
„Faltay Palival a Peuma melletti ütegmegfigyelő lakása előtt 1916 áprilisában, Pauer-üteg” (Fénykép az emlékiratból)
Rendesen megépített, kátránypapír tetejű és oldalfalú deszkabarakkok voltak ezek, primitív ajtóval és ablakkal, de szellőztethető, világos, deszkapadozattal, amit naponként rendesen takarított Lakatos. Itt laktunk és itt teljesítettünk szolgálatot, vagy pedig – az oslavijai 164 ⌖-nál lévő odú végleges megszüntetése után – május 1-től kezdve, a 188 ⌖-nál, a gyalogsági vonalban. Itt egy, a gyalogsággal közös, nagyobb, a hegy oldalába vájt unterstandban laktunk, ami száraz volt, s bakatisztek társaságában, tágasan elfértünk. Olyan volt, mint egy nagy barlang, aminek mindig a szájánál sütkéreztünk, mert a szörnyű, hosszú, esős tavasz véget ért, s beállt a jó idő, amikor már csak éjszakára vettük fel a köpönyeget, az uhlanka meg már csak fejpárnául szolgált.
Következő rész: „Önálló parancsnoknak lenni 120 ember és 120 ló felett?”
Összes rész: Hegedős Károly harctéri emlékei
