A pándi születésű Pósta Sándor a bajai gimnáziumi éveiben sajátította el a vívás tudományát, s a kolozsvári egyetemi orvosi tanulmányai alatt vált sikeres vívóvá. A Nagy Háborúban katonaorvosként a cs. és kir. szabadkai 86-os gyalogezred soraiban vett rész, és súlyos sebesülést szenvedett, ami a vívói karrierje végét jelenthette volna. Sok más vívótársával ellentétben azonban ő sikeresen felépült, és később olimpiai bajnoki címig jutott…
Dr. Pósta Sándor Pándon született 1888. szeptember 25-én. Édesanyja, Gáspár Julianna cselédlány volt. Szeptember 29-én keresztelték. Törvénytelen gyerekként jegyezték be az anyakönyvbe, így édesanyja családneve után Gáspár Sándor néven anyakönyvezték. Érdekessége a dolognak, hogy a kereszteléskor a lelkész a pándi református egyház születési anyakönyvében az észrevételek rovatba az alábbi bejegyzést tette: „Pósta Árpád róm. kath. hajós hivatalomban személyesen megjelenvén e szülöttet tőle származónak elismeri.”
Dr. Pósta Sándor az olimpiai cím megszerzésekor
A pándi református egyház születési anyakönyvének bejegyzése
(Forrás: familysearch.org)
1899. január 17-én Benedek László református lelkipásztor bejegyzése szerint az 1898. évi 64827 számú igazságügyi miniszteri rendelettel kormányhatóságilag megerősített örökbefogadási szerződés alapján Gáspár Sándor, miután Pósta Árpád és neje Sprung Paulina Karolina örökbefogadott gyermeke, a Gáspár családnév helyett a Pósta családnevet köteles viselni.
1897-ben a bajai ciszterci rendi katolikus gimnáziumban kezdte meg a tanulmányait. Már az első évfolyamot kitűnő eredménnyel zárta. Erről tanúskodik az iskolai értesítő bejegyzése.
A bajai ciszterci gimnázium 1897-98-as értesítőjének részlete
Kiemelkedő tanulmányi eredményéért, magatartásáért és szorgalmáért minden évben jutalomban részesült. Számos ösztöndíjat is elnyert. Így például a történelem és a földrajz tantárgyakban tanúsított jeles eredményéért 1899-ben az 1000 koronás Türr István Alapítvány díját ő kapta meg. Vágó Dezső tornatanár szerettette meg vele a vívást. A gimnázium VI. évfolyamán már a haladó vívócsoport tagja volt.
A bajai ciszterci gimnázium 1902-1903-as iskolai értesítőjének egy lapja
1905-ben a VIII. évfolyamot és az érettségi vizsgát is jeles eredménnyel tette le.
A bajai ciszterci gimnázium 1904-1905-ös iskolai értesítőjének egy lapja
1905-ben Pósta Kolozsvárra ment. A Ferenc József Tudományegyetem orvosi karán kezdte meg a tanulmányait.
Pósta Sándor kolozsvári medikus korában unokaöccsével Dr. Pósta Lajossal
Hamarosan megismerkedett a helyi vívókkal, Repeczky Andrással és testvérével Lászlóval, Vértes Bélával, Tódor Árpáddal, Bányász Jenővel és Zenker Bélával. Bányász ajánlotta be Postát az egyetemi vívómesterhez, a kiváló Gerentsér Lászlóhoz. Első vívósikereit is a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club (KEAC) színeiben szerezte.
Pósta Sándor, Délmagyarország 1909. évi kardvívó bajnoka
Szoros kapcsolatban állt Filotás Ferenccel, aki az erdélyi vívósport egyik fő szervezője és támogatója volt.
Filotás Ferenc huszártiszt, korának kiemelkedő sportembere, kiváló vívója Debrecenben született 1874. március 19-én. Gimnáziumi tanulmányait is itt végezte, majd a Ludovika hallgatója lett. Egy évfolyamon végzett Békessy Bélával, és együtt is kezdték meg katonai pályájukat a magyar királyi váci 6. huszárezrednél. 1901-ben Filotás és Békessy Vácnál elsőként úsztatták át a kb. fél kilométernyi Dunát. Az átkelés során azt tapasztalták, hogy ezen a szakaszon a folyó túlságosan veszedelmes és sebes, így az ezredet bevinni nagyon kockázatos. Ezért az elrendelt úsztatási gyakorlatot nem a nagy Dunán, hanem a szentendrei Duna-ágban, Tahitótfalunál hajtják végre. A gyakorlat mégis tragédiába torkollott. Balogh István huszárkáplár elmerült a folyóban, noha Békessy és Filotás is megpróbálták a habokból kimenteni. Filotást 1906-ban a marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezredhez helyezték át, ahol a katonai alreáliskolában tanított. 1910-ben egyik alapítója volt a Marosvásárhelyi Vívó Egyletnek. Az első világháború kitörésekor a kassai 5. huszárezredben szolgált. Egy ideig ezredparancsnok is volt. 1922-ben ezredesként vonult nyugdíja. 1951-ben Szerencsen érte a halál.
Középen a fejfedő nélküli férfi Filotás Ferenc
1909 áprilisában Pósta Sándor és egyetemi kollégája, Burtik Andor, megkezdték féléves katonai szolgálatukat vadászönkéntesként a császári és királyi hadseregben, az olasz határ melletti Monfalconéban.
Pósta 1911. november 11-én védte meg doktori disszertációját a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen. Rövid ideig segédorvos, majd az 1914–1915-ös, illetve az 1915–1916-os tanévben tanársegéd a Höncz Kálmán vezette Fogászati Klinikán.
Az első világháború kitörésekor a császári és királyi szabadkai 86. gyalogezred segédorvosaként indult a háborúba. Már házasként vonult hadba. Első feleségéről és fiáról sajnos nem találtam semmilyen adatot.
Az ezred 1914. augusztus 23-án a Szabács körüli harcokban vett részt. Az ezredtörténetben (Gaksch József: A volt szabadkai cs. és kir. 86. gyalogezred története 1882–1918, Budapest, 1940) a következők olvashatók: „Az augusztus 23-i harcban megsebesült Siflis Lajos hadnagy, Pósta Sándor segédorvos, Petényi Gyula és Majerszky László hadapród. A legénység közül elesett egy, megsebesült 75, eltűnt 28.” A bevonulására és megsebesülésére így emlékezett vissza:
„Repeczky Bandi még a vonathoz is kikísért és egész úton tréfálkoztunk arról, hogy miképpen alakul a jövő vívása. Bizonyára repülőgépeken járunk a versenyekre, a pengéink törhetetlen acélból lesznek, a tusok automatikus jelzőkészülék útján letagadhatatlanul és vita nélkül kerülnek jegyzőkönyvbe stb…
A közeli viszontlátás biztos reményében öleltük meg egymást! […]
Még visszagondolni sem szeretek arra, hogy emberek milliói egymást parancsszóra ölték, hogy a tudomány a gyilkolás szolgálatában mennyit vétkezett az emberiség ellen, hogy hány barátomat, bajtársamat vesztettem el, hány apa, vőlegény, testvér és férj halt meg a karjaim közt! Nekem szerencsém volt! Az első napokban belém-botlott egy srapnellhüvely és oly remekül törülközött a csípőízületembe, hogy a felejthetetlen harctéri élményeknek egyszeriben vége szakadt. Szállítottak visszafelé, mint valami kézbesíthetetlen csomagot. A szabadkai korházban tudtam meg, hogy aznap, mikor megsebesültem – fiam született!”
Az 1914. szeptember 15-i veszteséglistán a születési helynél tévesen Kolozsvár szerepel.
Az 1914. szeptember 15-i veszteséglista részlete
Mint orvos, Pósta tudta, hogy egy csípőízületi sebesülés a vívókarrier végét jelentheti. A sors viszont kegyes volt hozzá, hiszen a világhírű bécsi Spitzy professzor megműtötte, az ízületet pedig vívógyakorlatokkal próbálták gyógyítani. A gyógyterápiát Santelli vállalta, és rövid idő alatt Pósta nemcsak teljesen felépült, hanem ismét magas szinten vívhatott.
Klubtársát és barátját Repeczky Andrást már nem láthatta viszont, mert a magyar vívók közül elsőként ő halt hősi halált.
Repeczky András 1885-ben született Vecseklőn. Kolozsvárott tanult. Tartalékos hadnagyként a magyar királyi kolozsvári 21. gyalogezredhez vonult be. Hősi haláláról az 1914. november 27-i 69. számú veszteséglista tudósít.
Másik barátja és klubtársa Zenker Ferenc volt. Zenker Kolozsvárott látta meg a napvilágot 1886-ban. A háború kirobbanását követően póttartalékosként a császári és királyi kolozsvári 51. gyalogezredhez vonult be. A szerb harctéren esett fogságba. A Nišben lévő hadifogolytáborba került. Valószínűleg itt is hunyt el. A Budapesti Központi Királyi Járásbíróság Pk. XVII. 193643/1922-4 holttányilvánítási rendelete alapján halálát 1923. február 22-én jegyezték be. A halál időpontjához 1917. december 31. került.
Pósta Sándor 1923-ban újra nősült. Második felesége Lux Margit színésznő lett. Lux Margit 1902-ben született Szombathelyen. Rózsahegyi Kálmán színi iskolájában végzett. A néma film korszak egyik üdvöskéje. Mary Lux néven külföldön is ismert volt. Kertész Mihály több korai filmjében is játszott, illetve főszereplője volt a Lajthay Károly által 1921-ben forgatott Drakula halála című horrorfilmnek.
Dr. Pósta Sándor és Lux Margit házassági anyakönyvi bejegyzése
Az ifjú pár Párizsban készült képe
Pósta, miután egészségi állapota teljesen helyreállt, felért vívókarrierje csúcsára. Dr. Gerentsér László vívómester tanítványaként kijutott az 1924-es párizsi olimpiára. A csapat egyedüli tagjaként magával vitte ifjú feleségét, aki az egész csapat őrzőangyala lett. Kimerítő küzdelmek után győztesen állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.
Gerentsér László a mester és tanítványa, Pósta Sándor (1924)
A kardvívás olimpiai bajnoka lett, de tagja volt a II. helyezett kard- és III. helyezett tőrcsapatnak is.
Schenker, Berti és Pósta az 1924-es párizsi olimpián
Saját magáról készített karikatúrája
Az olimpiai bajnok fogadása a Keleti pályaudvaron. Virágcsokorral a karján a felesége
Pósta Budapesten telepedett le, ahol szájsebészeti rendelőt nyitott. Nagyon sokoldalú ember volt. Orvosi hivatása mellett foglalkozott sportújságírással, sportkarikatúra-rajzolással, festéssel, zeneszerzéssel is. Több nyelven kifogástalanul beszélt, ezért tolmácskodott is. Emellett különböző színdarabokban is szerepelt. Tartalmas, gazdag és eredményes életet élt.
1952. november 4-én 64 évesen szívizombetegségben hunyt el.
Felhasznált források:
- A bajai ciszterci gimnázium iskolai értesítői. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár.
- A magyar feltámadás lexikona. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
- A magyar katona áldozatvállalása a Nagy Háborúban - AdatbázisokOnline (adatbazisokonline.hu)
- Gaksch József: A volt szabadkai cs. és kir. 86. gyalogezred története 1882-1918 (Budapest, 1940). Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár.
- Hungary Civil Registration, 1895-1980; familysearch.org
- Killyéni András: Pósta Sándor kardvívó kalandos élete a kolozsvári vívóteremtől a párizsi olimpiáig. (I-VI.)
- Katona hőseink. HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (militaria.hu)
- Kincses Kalendárium. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár.
- Molnár József – Topor István: A hősök és az áldozatok emlékére. Pándiak a két nagy világégésben. Megjelenés alatt.
- Nemzeti Sport, 1909. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár.
- Pásztortűz, 1924. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár.
- Pesti Hírlap. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár.
- Sportkönyvek. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár.
- Színházi Élet - 1920/19. szám Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
- Színházi Élet - 1924/31. szám Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
- Tolnai Világlapja, 1924. július-szeptember (24. évfolyam, 13–16. szám) | Arcanum Digitális Tudománytár
- Topor István: In memoriam Békessy Béla
- Veszprémi Napló. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár