„Mindenkinek azonnal fel kell ülni a lóra, ha leesett!”

2020.11.09. 07:00 :: THorváthAttila

Hegedős Károly harctéri emlékei – 5. rész

Az önkéntesek számára az első igazi megpróbáltatás a lovaglóóra lesz. Nem így Károlynak, a kiváló lovasnak, aki magában jót mulat a kezdők szerecsétlenkedésén. Eljönnek az első kimaradások is hétvégenként: Nagyvárad, a Körös-parti Párizs nemcsak a művészek, hanem a tüzérönkéntesek részére is remek lehetőségeket kínál a szórakozásra…

 

Amikor már együtt volt vagy 20-22 db önkéntesi saját ló, megkezdődött a „Reitschule”. Reggelenként 10-11-ig volt Reitschule. Úgy nekünk, mint az előttünk végzett önkéntes iskolának, akik 1914 októberében vonultak be és a tiszti vizsgára készültek már. Ezek az „öreg” önkéntesek foglalták el a fedett lovardát, ahol „Abteilung”-ban, kötelékben lovagoltak iskolát, mi, „regruták” pedig kiszorultunk az udvarra, jobban mondva az udvarnak egy kb. egy méter magas korláttal elrekesztett részére, ami a nyitott lovarda volt.

Még erős tél van, a fedett lovarda tetején ugyan már olvad a hó és a bádogtetőről nagy lapokban csúszik lefelé, kísérteties hang kíséretében, talán éppen azért, hogy a mi sok töretlen lovunk megugorjék alattunk a zajtól s a 20-22 ló nyergében csak 8-10 lovas maradjon egy-egy ilyen megugrás után.

No, de kezdjük az elején. „Vergatterung zur Reitschule! Sorakozunk. Akinek saját lova van, előlép. Első sor. Minden saját lovú önkéntes mögé még egy-egy áll; akinek nincsen lova (sok Kriegsfreiwilligert felvettek ló nélkül is.) Rechts um! Nyergeléshez!

Az istállóban ki-ki a lovához lép. A lónak rendes lóápolója volt, akinek a borravaló rendesen kidukált tőlünk, úgy hogy ló, nyeregfelszerelés rendben volt. A nyergelésnek szó nélkül kellett történni. Ősi katonaszabály, ősi magyar lovas szabály, a lovat nem szabad beszéddel idegesíteni!

Mi nyergelünk, az önkéntesek. Nekem passzió, de micsoda tortúra például szegény Fleischer Gyurkának, aki ezelőtt közelről csak konflisban látott lovat s most a markába nyomnak egy nagy csomó összevissza csatolt szíjat, hosszút, rövidet, zablástól, láncostól s azt kívánják tőle, hogy ezt az ezerfelé csúszó szíjhalmazt, aminek a hivatalos neve: „Offiziersreitpferd-kopfgestell Muster 10.” – a lónak a fejére kell most húznia! Izzad, hol az egyik végét fogja meg, hol a másikat, pedig egyelőre még csikó szárral, egy zablával kerül a kantár a lovakra, kantárszár nélkül, csak a longue-szárral, ami egy 6-7 méter hosszú hevederszalag.

A „Kanonier” elmagyarázza töviről hegyire a nyergelést. Először a pokróc, kétszer egymásután kettőbe hajtva s ahol négy sarka van, az a része kerül a ló baloldalán a fara felé! A pokrócot jó előre, a marjára vessük a lónak, hogy azután, amikor már a ló szőrét éri, akkor csúsztassuk lassan hátrafelé, szőr mentén (szegény Fleischer Gyurka izzad, mi az, hogy szőr mentén?), mert ha fordítva csináljuk, nyeregtörést kap a ló, azért meg kaszárnyaáristom jár! Kengyelvasról egyelőre még szó sincs! „Te jó Isten, sápítozik Fleischer Gyurka, se kantárszár, se kengyelvas?” Ő azt már bizony csak úgy képzelte, hogy a kantárszárba kell kapaszkodni a lovon, hogy az ember le ne essék róla, a kengyelvas meg arra való, hogy az ember fel tudjon szállni reá!

Nyergelés szakszerűen: rajz az emlékiratból Nyergelés szakszerűen: rajz az emlékiratból

Kevés közöttünk olyan, mint én, aki biztosan kezelem a szerszámot. Az én „Kanonier”-om, egy Temes megyei sváb fiú, pár perc alatt tisztában van „velem”, ahogy odalépek a ló mellé s a nevén szólítom. Dongó, ne! Már látja, hogy én nem a konflisban láttam először lovat! A vas elején, hátulján rendben van? – kérdezem. Nekem sincs csillagom, neki sincs, de valahogy úgy érzi, „ennyi szaktudás előtt” haptákba illik vágni magát: Rendben van, önkéntes úr!

Azután 3-3 lépés távközzel, „Distanzzal”, a ló bal oldalán állva (ezt is meg kell mondani ezeknek a zöldfülű úri regrutáknak) – egy hosszú sorban felvezetjük a lovakat a nyitott Reitschule-ba. Itt egy vázlat többet ér, mint két oldal írás:

Nyitott lovarda rajza Nyitott lovarda rajza

A lovakat sorban felvezetjük a középen, jobbra-balra tér le egy-egy ló, (körívben fordítani a lovat, nem szögben megtörni!) s kb. 20-20 lépés, vagy ha sok a ló, 15-15 lépés távolságban, fejjel a középtengely felé, feláll! A ló elé áll – de egy egyenes vonal legyen az kiigazodva0, rikoltja a Reitlehrer! – a lovas, aki lovagolni fog. A longue-szárat tartja egy lóápoló tüzér s a 2. lovas, aki majd félidő után leváltja az 1. lovast (mert sok az önkéntes, kevés a ló) a Kanonier mellett áll az ostorral. Ő hajtja majd a lovat.

Gyakorlatra készen: rajz az emlékiratból Gyakorlatra készen: rajz az emlékiratból

Hosszan elnyújtott a vezényszó a Reitschuléban, nem pedig pattogó! Haaaabt aaacht! Mindenkinek feszes vigyázzban kell állni, főleg a lónak. (A ló úgy áll vigyázzban, hogy mind a négy lábán kell állnia! Aaauf – sitzen! vezényszóra a lovas szalutál (de egyszerre ám az összes lovasok, különben „herstellt” és újra az egészet, akár 15-ször is!) A lovas két kézzel megragadja a nyerget – elül-hátul a kápát és – felugrik támaszba – ha tud! Persze eleinte nem tud! Ha tud is, nem tudja magát tartani támaszba addig, amíg a jobb lábát át nem vetette ahhoz, hogy lovagló ülésbe kerülhessen!

Persze, az ostoros önkéntes dolga, hogy felsegítse a szerencsétlent! Nyögések és fogaknak csikorgatása! Röhögés is van eleinte, amíg meg nem tanuljuk, hogy síri csendben folyik a lovagló-óra, csak a Reitlehrer üvölt állandóan torkaszakadtából! No, de végre mégis feltápászkodott mindenki a nyeregbe. A Kanonier a kis körre vezeti a lovat s így 5-6 lépés hosszú szárat ad neki, a 2. lovas pedig ostorral körülbelül a longue-szár felénél kis körön kíséri a lovat. Először a „schritt marsch”-ra lépésben haladnak a lovak, mindenki úgy-ahogy egyenesen ül, 4-5 körüljárás után azonban következik a vezényszó: Tráááb! A lovak lassú ügetésbe lendülnek. No, itt már kezdődnek a bajok! Ahelyett, hogy lenyomnák a seggüket a nyeregbe, (csakis úgy lehet, ha az ember térdtől lefelé lazán tartja a két lábszárát!), elkezdenek alsó lábszárral kapaszkodni, ami azután kiveti őket a „sitz”-ükből, az ülésükből s elkezdenek lötyögni a lovon, előrekucorodnak, megfogják a nyeregkápát, s talán még egy Üdvözlégyet is elrebegnek, ha történetesen nem Fleischer Gyurkáról van szó. Nem, Fleischer Gyurka egyszerűen csak azt nyögi ki: „Borzasztó, nem bírom tovább, nem bírom tovább”, s tényleg, lassanként kezd neki igaza lenni, mert a jobb oldalon lassan lecsúszik a lóról, mint egy lovon felejtett pokróc szokott, ha a ló ügetni kezd!

Sonnenfeld Guszti is izzad szörnyen! Roppant táncos kis gidrán lova van s teljesen töretlen! Apró, sebes trappot fut, szembe fordul a hajtótüzérrel s belefarol a mellette köröző Csanády Gyurka nyakigláb sárga heréltjébe, „aki” azután elkezdett rúgni, mint az istennyila, mert a balfarán még mindig látszott egy nagy farkas harapás, ami csikó korában érte! Persze ettől a Gyurka másik szomszédja is megbolondult, mi több, a Dongó elegáns „generálgalopp”-ba kezdett, ami nekem felette kellemes volt (a ló rövid vágtában nem ráz, csak hintáz, ha jól kiüli az ember, olyan, mint egy hintaló!), de Tatár Géza Kdtasp. és Reitlehrer úr torkaszakadtából üvölteni kezdett: Haaaalt! Haaaalt! Persze, hogy megállt minden jámbor ló, amelyik eddig sem vétett semmit, de nem úgy ám a terhétől már megszabadult Sonnenfeld-gidrán. Guszti az oldalát tapogatva kivánszorgott a korláthoz, a lova meg húzta a Kanoniert a longue-száron be a középre, a középen túlra, hogy belegázoljon a túlsó oldalon páholyban ülő Schweiger Pali gesztenyepej öreg kancájába, a kitűnően belovagolt 20 éves öreg vadászlóba, amely, hallván az energikus haalt! vezényszót, engedelmesen megállt trappból, nem számítva arra, hogy ez a magatartása a fején keresztül kényszeríti csenevész gazdáját a gyors leszállásra!

A Dongó megcsendesedett, megállt. Pár perc telt bele, minden ló megállt, akik leestek, feltápászkodtak, s sajnálták a vadonatúj csukaszürke bricseszüket, mert bizony az, az olvadó hólében meghemperegve, pocsékul nézett ki.

A Sonnenfeld Guszti arca csupa sár, zsebkendővel próbálja letakarítani a „nagyját” magáról.
– Átkozott döge! És ezt adták el nekem azzal, hogy pompásan be van lovagolva!?
– Sonnenfeld, fogja be a száját, azonnal felülni!

Mindenkinek azonnal fel kell ülni a lóra, ha leesett! Lovasszabály! Ezek büntetésnek vették! Nagyon meg kellett mosolyognom a társaságot, pedig a Dongó engem is alaposan megizzasztott!

Így ment ez váltakozó szerencsével. A Dongóra második lovasnak Marta Joachim jutott. Lovagló antitalentum szegény, s a tetejébe ilyen kemény lóra kerül, mint a Dongó.

Mindegy, tovább! A vége felé már mintha minden rendben menne, egyszer csak a fedeles lovarda tetején megcsúszik egy nagy tábla jeges hó s suhan le kísérteties hanggal sú-ú-ú-ú-uppp!

A 12 lóból 8 megugrik, 10 önkéntes megint a földön van! A Dongó megint vágtázik, de már régen üres nyereggel, én támogatom Joachimkámat, valahogy négykézlábra legalább, ha már felállni nem tud, mert mégis-mégis, még fel talál hűlni a hasa, mert éppen egy tócsa közepén fekszik, mint egy béka. Az én szemem-szám is tele sárral, részben, mert Joachimkám tócsába pottyanása felért egy geisír-kitöréssel, részben, mert a vágtázó Dongó csap be sárral!

Mégis, nincs az a szörnyű óra, ami el ne múlna egyszer. A mi első lovagló-óránknak is vége, engem bámulnak, mert mindenki látta, hogy én – meg talán még Stachó Tibor rajtam kívül – nem estem le a lóról. Abtreten, lovakat bevezetni, csutakolni!

Ez külön szórakozás és izzasztó. Persze ehhez sincsen fogalma a legtöbbnek! A Dongót nem volt könnyű csutakolni, pedig nem volt csiklandós, csak rém mozgékony.

Fleischer Gyurka kétségbe van esve: áthelyeztetem magamat a vártüzérekhez, azok nem lovagolnak – mélázik megtörten.

Fleischer Gyurka kantározza a lovát Fleischer Gyurka kantározza a lovát

– Gyurka, hát a bakák lovagolnak, az hiszed? Oda is áthelyeztetheted magadat, oda könnyen bejutsz – évődik vele Bodó Attila, aki az iskola fő viccmeistere volt.

Fleischer Gyurkának még egy nagy malheur-je volt aznap. Nem az előírásos hosszú köpenyben jött be a kaszárnyába, hanem az akkor divatossá lett „überblouse”-ban (teveszőrrel bélelt második blúz, amit a rendes blúz fölött hordottunk később mi is) úgy, hogy a fenekén éktelenkedő nagy sárpecsétet végig kellett mutogatnia a váradi korzón, tekintve, hogy a korzó kellős közepén álló Rimanóczy-bérházban lakott!

Szombat reggel van. A szokásos reggeli „Gelenksübung” balul ütött ki, mert a „wippen”-nél az „öreg” Robicsek hanyatt esett. Nagy röhögés támadt erre!

– Mit, még komédiát csinálnak a „Beschäftigung”-ból – rivallt ránk Biczy, aki félszemmel ügyelt ránk, amíg Zugsf. Hefele vezényelte a „Gelenksübung”-ot – majd adok én maguknak!

„Wippen”-eztünk vagy 20 percet. Csaknem mindenki kidűlt! Utána „Reitschule”. Aránylag csendes volt, Marta Joachim csak egyszer esett le a Dongóról. Tizenegykor Sonnenfeld Guszti lázasan osztogatta a cédulákat; neked is? Te is akarsz kimaradási engedélyt? Te nem?

Apró kis lithografált cédulák voltak, K.u.K stílusban németül megírva „Erlaubniβschein” volt a címe s azt tartalmazta, hogy „einjährig freiwilliger Kanonier Karl Hegedősnek a K.u.K. Feldkanonenregiment N˚=19. Ersatzbatterie Freiwilligerschule Kommandantja” megengedte, hogy f. hó –án az esti „retrait” – után (9h) kimaradási engedélyt kapjon éjfélig!

Én is kértem egyet, de még nem tudtam, hová menjek. A bevonulásom óta minden este, vacsora után otthon maradtam Mariséknál, akik – Endre a harctéren volt – nagy csendességben éltek. Az öreg Altnöderék gyakran átjöttek vacsora után, s Altnöder Margit nagyokat nevetett az önkéntes élményeim elmesélésekor.

Biczy aláírta a kimaradási engedélyeket szombat estére s alaposan kioktatott bennünket: Vigyázzanak, nyilvános helyen, kávéházban, moziban, színházban a „Seitengewehr”t (az oldalfegyvert) letenni tilos! (Történjen egy kavarodás, a tisztjelölti becsületet esetleg karddal kell megvédeni!) Az, hogy kardosan jelennek meg, még nem jelenti, hogy krakélereskedni kell, mert aki az oldalfegyverét használja, azt feltétlenül becsukják! Ha a kávéházban ülnek, a kard a baloldalukon legyen kosárral felfelé fektetve, s ha egy feljebbvaló bejön (rendszerint csak tisztről lehet szó, mert maguknak olyan helyiségbe, ahová altisztek is járhatnak, úgysem szabad belépni és fordítva, rendes úri kávéházba meg altisztek nem járhatnak) akkor felállni az asztaltól s „habt acht” – állásban állni – persze tisztelgés az nincs, mert „Kopfbedeckung” sincsen – amíg az illető nem viszonozza a tisztelgést. A kávéházba korrektül viselkedjenek, mindenféle kétes civilekkel egy asztalhoz – hallja Freifeld! – nem ülhetnek le! Csak kifogástalan hírnevű hölgyekkel mutatkozhatnak nyilvános helyen, megértették. Az utcán se lássak egyet sem maguk közül valami kabaré-hölggyel együtt!

Szombaton délután a laktanyában általános „Reinigung”, nekünk persze „Dienstfrei”. De jól esett ez a szombat délután, rendszerint elmentem a Rimanóczy fürdőbe, kádfürdőben megfürödni. Mariséknál volt fürdőszoba, de a három gyerekkel meg a pólyás Miklóssal nagyon el volt foglalva, körülményes volt a befűtés s inkommodálta egy fürdés az egész családot. Én a vendéghálóban laktam, s ott is mosdottam reggelenként, ott is borotválkoztam gilette-készülékkel. Én korán keltem, a famíliát nem zavartam, a lány behozta a kávémat, leittam, s már mentem is. Arra nem emlékezem már, mennyit fizettem Marisnak a koszt-kvártélyért.

A Royal kávéház a Rimanóczy Szálló és Gőzfürdőben. A Rimanóczy építészdinasztia két legjelesebb tagjának, id. Rimanóczy Kálmánnak (1840–1908) és fiának, ifj. Rimanóczy Kálmánnak (1870–1912) a munkássága máig meghatározza Nagyvárad városképét A Royal kávéház a Rimanóczy Szálló és Gőzfürdőben. A Rimanóczy építészdinasztia két legjelesebb tagjának, id. Rimanóczy Kálmánnak (1840–1908) és fiának, ifj. Rimanóczy Kálmánnak (1870–1912) a munkássága máig meghatározza Nagyvárad városképét

A szombat délutáni fürdő után azután rendszerint beültem a cukrászdába egy csokoládékávéra. Az önkéntesek ilyenkor rajzottak a Fő-utcán, a Bémer tér meg a Barátok temploma közötti szakaszon, kávéházban, cukrászdában és a „korzón”. Váradon délelőtt 11 órától este 8-ig mindig „Korzó” volt ezen az utca szakaszon. Szűk utca, teljesen városiasan kialakított negyed, egy-kétemeletes zárt házsorral s minden ház földszintjén üzletekkel. Szép üzletek, finom portékát árul mindegyik. A cukrászda híres jó cukrászda, patrícius váradi család vezeti, a friss hacheé-tól a csokoládékávéig minden finom benne. Steppernek hívták a cukrászdát.

A Stepper cukrászda hirdetése A Stepper cukrászda hirdetése
(Forrás: mesenincs.blog.hu)

Persze, hogy önkéntes-társakkal botlik itt össze az ember; azokkal, akik az úri társaságban Váradon egyrészt ismerősök, másrészt meg maguk bennszülöttek lévén, gyerekkoruk óta jó barátok. Tabéry Iván volt az önkéntes-társam, aki bennszülött váradi volt, s mindenkivel jó barátságban állott még gimnazista kora óta. Így esett azután, hogy a cukrászdában összetalálkozva, egy szűkebb baráti kör melegedett össze.

Ivánnal ülünk együtt a cukrászdában, amikor belép vagy 5-6 önkéntes-társunk. Szervusztok, szervusztok, mit ültök olyan kis asztal mellett, gyertek, üljünk mi tüzérek össze – mondja a legjobb megjelenésű fiú közöttük, Rimanóczy Kálmán. Összeültünk, s amire az önkéntes-iskolába nem igen volt sem idő, sem alkalom, most ráterelődött a szó. Iván kezdett referálni rólam a többieknek: Hegedős Kari, együtt laktunk Pesten a Luther otthonban, másodéves építészhallgató, a kis Altnödernek a sógora:
– Áhá, igen-igen, a kis Altnöderék laktak egyszer még gyerekkoromban a Nagyanyáméknál, a Janky házban, no és hogy-hogy vagy neki a sógora?
– Hogy-hogy, hát a testvérnéném, aki nálam 12 évvel idősebb, Endrének a felesége!
– Ez a fickó meg Fleischer Gyurka – referál Kuli nekem, roppant jó fiú, de két balkeze van, de azért pompásan hegedül, majd meghallod, ha egyszer összejövünk.

Fleischer Gyurka bolondozik valamin, roppant vidám, gyerekes kedély, szereti adni a „nincs ki egészen”-t, pedig alapjában véve komoly, intelligens és mélyenszántó gondolkozású, nagyon korrekt és jóindulatú fiú. A családi körülményei szerencsétlenek; az apja korán elhalt, az anyja másodszor férjhez ment egy – amint Gyurka tréfásan sokszor emlegette – „gój”-hoz, akivel sehogy sem jön ki. Egyedüli gyerek volt, elkényeztetett.
– No, nem baj – veregeti meg a vállát Stachó Tibor – Gyurka csak az őslényektől meg a lótól irtózik, a krémestől nem, látod, már a hetediket eszi!

Stachó Tibor is jó megjelenésű fiú, roppant értelmes, határozott s mi tagadás, egy kicsit beképzelt is. A fehérpapok kedvence volt a gimnáziumban itt Váradon, mint jó koponya, s most „filozopter”, ahogy hecceljük, még hozzá matematika szakos. No – mondom – nem baj Tibor, ez a kis szépséghibád, elvégre filozopternek is csak kell valakinek lenni!

Korbély Pali is közénk sodródott, de Pali roppant hallgatag, nincs modora, azt lehet mondani, félszeg ember. Gyanús, hogy az onánia rabja, amiből nem tud szabadulni.

Uhlarik Béla jogász, nagy címeres pecsétgyűrűt hord és a legsületlenebb viccen is pompásat hahotázik. Reá nem érvényes az a divatos vicc, hogy miért kell a bakatisztnek kétszer, a huszártisztnek meg háromszor elmondani egy viccet, és miért nem lehet egyszer sem elmondani azt a tüzérnek? A baka először nem érti meg, másodszor érti meg s nevet rajta, a huszár másodszor sem érti meg, s ha harmadszor elmondod, akkor nevet rajta, hogy úgy hasson, mintha megértette volna! A tüzérnek nem lehet viccet elmesélni, mert az minden viccet ismer, s a point-jénél lecsap!

Uhlarik Bélának az apja mérnök, a MÁV debreceni üzletvezetője, ami magas és tekintélyes állás. Béla nem nagy lumen, jogász, inkább a társaságot szereti, a könnyű és előkelő társaságot, a hölgyeket meg a pezsgőt! Jó megjelenésű, sasorrú fekete fiú.

Bulla Sanyi mint az „alföldi nábob” szerepel. Jómódú orosházi ügyvéd, lehet úgy 28-29 éves. Szórja a pénzt s őt már a cukrászdában a cognac meg a triple sec vagy a cointreau sokkal jobban érdekli, mint a krémes béles.

Mi mindannyian 1895-ösök, egyidősek vagyunk. A többiek már egy évvel fiatalabbak, vagy jó pár évvel idősebbek, a „Kriegsfreiwilliger”-ek!

Következő rész: „Sorra került végre az ágyú is…”

Összes rész: Hegedős Károly harctéri emlékei

Szólj hozzá!

Címkék: kiképzés tüzér Nagyvárad Hegedős Károly

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr10016277240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása