Hegedős Károly harctéri emlékei – 4. rész

Hősünk belecsöppen az önkéntes iskola vasfegyelemre, engedelmességre szoktató rendjébe és kezd hozzászokni új élethelyzetéhez, amit az immár kézhez kapott egyenruhája is segít. Oktatóik a tanórákon a tüzérek számára szükséges minden ismeretet igyekeznek a fejükbe tölteni, bár meglehetősen unalmas és szájbarágós módon. Fontos esemény, hogy megérkezik a bátyja által vásárolt ló, Dongó.

[…] Az én életemben az 1915-ös esztendő már akkor is érzékelhető nagy fordulatot jelentett. Teljes környezetváltozás, teljes életmódváltozás. A Luther Otthon megszokott külön szobájából az Altnöder Endréék négy gyerekes családi életébe – a Műegyetem szorgalomtól lüktető munkásságából a nagyváradi közös tüzérek önkéntes-iskolájának időtöltő semmittevésébe kerültem. Mert hiába volt számomra mozgalmas, érdekes ez az önkéntes-élet; egy olyan nagy kitérőt jelentett az életemben, az én magánéletemben, amiről csak 4–5 év múlva tudtam visszakapaszkodni megint a normális kerékvágásába.

Mégis, ez a 4–5 esztendő annyira szerves része az életemnek, eseményekben oly gazdag, hogy talán egész más irányt vett volna az én életem minden tekintetben, mintha zavartalanul lerobotolom a technika éveit. Az ember 20–25 éves kora között oly sokat ígérő, oly optimisztikus, hogy abban a legnagyobb veszélyek is nevetséges kalandoknak tűnnek. Az ember 20 éves korában úgy érzi, hogy az élet csaknem végtelen, 4–5 év talán nem is számít benne! Pedig mennyire számit! Öt év az ember életében „korszak”, melynek eseményei új irányba terelik egész pályáját.

Nehéz nem ott folytatnom az életem történetének leírását, ahol azt tegnap az első kötet utolsó lapjain abbahagytam: a gyerekesen, vígan induló önkéntesi év kezdetének minden újdonságával.

Elkészült végre az önkéntesi egyenruhám. Mától fogva vagyok igazán katona. Igazán katona mindenütt, nemcsak a kaszárnyában. Az utcán katona vagyok! Elegáns, szép hosszú önkéntesi köpenyben, hosszú lovassági karddal a bal kezem alatt, pengő sarkantyúval, komoly, férfias léptekkel az aszfalton, de „közember”, rangfokozat nélkül: „Einjährig freiwilliger Kanonier” Karl Hegedős.

Vigyázni kell a tisztelgéssel, mert a tisztelgést nagyon szigorúan veszik, különösen az önkéntesek részéről. Isten őrizzen, hogy egy közönséges bakaőrmestert elnézzek az utcán, s elfelejtsek neki tisztelegni, ahogy mi mondtuk, szalutálni, mert akkor régen rossz! Megállít az utcán, lehord, megkérdezi esetleg a nevemet s feljelent az önkéntes-iskolában! Isten őrizzen, nagy a szigorúság, könnyen megbüntetik az embert. No, de a tisztelgésre ügyelek! Más a lépése az embernek egyenruhában, más a tartása. Ezt csak az tudja, aki volt életében katona! Katona egy olyan hadseregben, mint az akkori K.u.K. (Kaiserlich und Königliche), a Császári és Királyi (osztrák–magyar) ármádiában. Feltétlen engedelmesség! A fegyelem mindenek előtt! Az ember felesküszik a legfelsőbb hadúrra, esküszik az Élő Istenre, súlyosabb kötelezettség tisztességes keresztyén emberre már ezért sem lehet! Egyelőre csak a katonát látom az utcán! Szabályszerű tisztelgés: három lépéssel a feljebbvaló előtt: „habt acht” tartás, a kardhüvely szabályos tartásának felvételével, azután tisztelgés a jobb karral, összezárt, kinyújtott lapos tenyérrel a sapka ellenzőjének jobb oldalához, három lépéssel túlhaladni a feljebbvalót, akkor a jobb kezet lelendíteni, a tisztelgés tartamára felvett jobbra vagy balra felvett „fővetést” (Kopfwending) egyenesbe lendíteni, a kényelmes tartást újra felvenni! Heteken át gyakoroltuk ezt Zugsführer Hefele irányítása mellett – a Kaszárnya-udvaron –, amíg ez tökéletesen sikerült. Elképzelhető az ember testmozgása a váradi forgalmas utcákon! Örökös tisztelgés, mert csak egyet vétsen el az ember, kész a baj! Mégis, mi csináltuk lankadatlanul!

Könnyű volt ezt megcsinálni blúzban, de köpenyben – nekünk, önkénteseknek meg volt engedve, hogy a kardot köpeny alatt hordjuk –, mint a tisztek, bizony nehéz volt elkapni a kardot szabályosan, élével felfelé, úgy, hogy a kosár felfelé álljon. A kard kosara ugyanis a bal zseben át volt bujtatva úgy, hogy amikor az ember a köpenyt levette, a markolatot vagy átbujtatta a zseben vagy kihúzta a pengét a hüvelyből (ez szabálytalan volt!) és levetve a kabátot, vagy kigombolva, visszarejtette a pengét a hüvelybe.

 Helyes tisztelgés: rajz az emlékiratból

Most tehát, hogy egyenruhában jelentem meg egy szép reggelen az iskolában, igazi katonának éreztem magamat! Sehogy sem találtam a zsebeimet, mert a blúzon 4 zseb volt, az igaz, de több semmi! A nadrágzseb a megszokott helyen, jó helyen volt.

Abban az időben a karkötő-óra ritka valami volt. Én az órámat a nadrágom úgynevezett órazsebében hordtam, amit nehéz volt megszokni az addigi civil mellényzseb-órahordás után. Belső pénztárca a felső blúz zsebbe került, de nagyon kiállt. Egyedüli nagy kényelmességet a lovaglónadrág jelentett a civil pantallóval szemben. Ezt nem kellett leülésnél mindig felrángatni, alul fix, felül buggyos volt, minden testmozdulatnak szabadon engedett.

No, de erre nagy szükség is volt. Most, hogy már behoztam a „Fussexerzieren”-ben a többitől elmaradtakat Zugsfr. Hefele jóvoltából, reggelenként 7–8-ig én is az egész iskolával együtt csináltam a „Fussexerzieren”-t meg a „Gelenksübung”-okat.

Szóval reggel 7 órakor már sorakozóban, „Vergatterung” kellett állani az udvaron az önkéntes-iskola előtt. Bizony ez azt jelentette, hogy Mariséknál én reggel 6-kor keltem, megittam gyorsan a kávémat és siettem a villanyosmegállóhoz, ami a főutcán a Mizeriek patikája előtt volt. Ha szerencsésen elcsíptem a villanyost, úgy a Szent László téri átszállóig simán ment a dolog, ott azonban gyakran baj történt. Háromnegyed hét s a villanyos még nem jön! Mit tegyünk? – tanakodtunk, mert ott már rendszerint összeverődött vagy 15-20 önkéntes. Persze, csak tüzérönkéntes, mert a szomszédos két huszárlaktanyában talán összesen sem volt több, mint 8-10 db, az is úgy 8 óra tájban járt be konflissal nagy urasan. Ha már nem volt remény arra, hogy a körülbelül 1300 méteres utat gyalog megtegyük idejében s villanyos még mindig nem jött, akkor mi is felkapaszkodtunk, hárman négyen egy-egy konflisra s megkergetve jól, rendszerint sikerült 5 perccel 7 előtt megérkezni!

Mert szigorúan ment a dolog! Hét órakor a „Freiwilligenschule”-nak a „Vergatterung”-on túl kellett lenni, ott kellett állani készen, két sorban, köpenyben (február közepén alig voltunk túl), s előtte vagy egy kiképző altiszt, vagy a napos tizedes ott állt a „Meldung”-gal, hányan vagyunk, ki hiányzik, ha hiányzik, ott van-e a nagy kínnal, szabályosan megírt Dienstzettelje vagy sem? Mert ezt meg kellett tanulni „soron kívül” a „Dienstreglement”-ből, a szolgálati jegyet pontosan megírni. Aki nem állt ott a sorban, amikor Kadettaspirant Biczy, vagy Tatár, a kiképzőink valamelyike megjelent, az pórul járt. Szaladtunk is az udvaron keresztül rendszerint, ha már csak percek hiányoztak a 7 órából!

 Jelentés betegségről: a Dienstzettel vázlata az emlékiratból

Mondjuk, szerencsénk volt s pont 7-kor feltűnt a kaszárnya kapujában a rettegett Kdtasp. Tatár! (Várad környéki dzsentrifiú, egy évvel idősebb, mint mi, tavaly októberben tette le a tiszti vizsgát s most a harctér helyett kiképzőnk lett!) Tatár jön! Állunk, mint a feszület. Az altiszt vezényel: „Freiwilligerschule rechts schaut! Meldung: „Herr Kadettaspirant melde gehorsamst 56 Freiwilliger gestellt zur Beschäftigung! Zwei sind Maroden!” Tatár leveszi a Meldungot s árgus szemekkel néz végig rajtunk. Alig makog németül, így hát magyarul kezdi, hogy folyékonyabban menjen.

– Freifeld! Mit mozog? Mit vakaródzik? Mi ez itt, mit gondol, ez kupleráj vagy katonaság? Oláry! Miféle gyerekcsináló sapka van a fején, ez előírás? Fleischer, ne dugja ki a hasát, hogy áll?

Állunk vagy 10 percet. Tatár a Zugsführerhez megy: „Abtreten lassen!” A Zugsführer vezényel: Ab-treten! Nem szaladtunk elég gyorsan széjjel, így hát büntetésből: „Herstellt!” Még jó, hogy a könyveinket előzőleg bevittük a tanterembe, most, aki véletlenül titokban (a második sorban, mert az utolsó pillanatban érkezett) a hóna alatt tartotta, szétpotyogtatja, a havas földre hull, de utána nyúlni nem mer, újra szoborrá meredten állunk. Újra: „Abtreten!” Köpenyt, kardot letenni, gelenksübunghoz: „Vergatterung!” (=sorakozó!)

Felállunk; a két sor egy nagy kört képez az udvaron s az oktató megmutatja a gyakorlatot: Hüften fest!

Knie-tiefbeugen
1.) eeeeiins (gyorsan!)
2.) zweeeeein (= lassan!)
3.) dreeeeeeiiin (= még lassabban!)
4.) vier! (gyorsan!)

Csuklógyakorlat: rajz az emlékiratból

Persze, ezzel a gyakorlattal rengeteg baj van, elég, ha lerajzolok ide egypár pozitúrát, mint „elrettentő példát” amelyik mindegyikéért rengeteg szidást és káromkodást kell zsebre tennünk; először vezényszóra megy, később az „übt” vezényszó elhangzása után folytatólagosan addig, (40-50-60-szor!) amíg az oktató azt nem vezényli: dreeeei! vier!

Csak 4-5 önkéntes van, aki az elején rosszul csinálja, de a 20. leguggolás után már a negyedrésze a legkomikusabb pózokban görnyed! Szörnyű nehéz 50-60-szor így leguggolni. A kiképző tudja ezt. Ez a gyakorlat lesz később a „büntető” gyakorlat, ha valami nem megy, mint a karikacsapás! Ez a gyakorlat azután a „wippen” vezényszóra egy másik önkénteskínzásba megy át, ami szintén kedvelt büntető gyakorlat huzamosabb ideig. Állítólag a lovagló-izmokat fejleszti ez az átkozott gyakorlat!

 Gyakorlat helyesen és helytelenül: rajz az emlékiratból

Az ilyen, és hasonló szabadgyakorlatokkal megvan hát a mód arra, hogy az egész szakaszt alaposan megbüntessék, ha valamit vét a társaság. Szörnyű egy-egy ilyen büntető gyakorlat, aki nem bírja tovább, kidől, s mint aki „a parancsot nem teljesítette” „rapport”-ra kerül s okvetlenül, de legenyhébben, 8 napi „Kasernarrest”-en alul (8 napi laktanya fogság, ami azt jelenti, hogy 8 napig a laktanyából ki nem mehet, ott kell aludnia és étkeznie a piszkos kantinban) nem ússza meg!

Fegyelem tehát van, óriási fegyelem, mert ezer módja azoknak a büntetéseknek, amik érzékenyen érintik az embert! Itt tanultam meg, büntetni csak egy bizonyos magasabb életformát élő embert lehet. Ha nekünk bent kellett volna lakni a kaszárnyában, a laktanyafogság sem lett volna nekünk olyan szigorú büntetés. Jól jegyezze hát meg mindenki! Fegyelmezni csak hatásos büntetés kilátásba helyezésével lehet! Hatásos büntetést csak úgy tudok valakire kimérni, ha valamit elvonok tőle, amivel ő eddig élt! Állati nívón tengődő embereket büntetni legfeljebb a testi fenyítékkel lehet, de ez már az utolsó! Aki tehát jó fegyelmet akar tartani, gondoskodjék arról, hogy a fegyelmezésre szorulóknak „legyen mit veszíteniük” renitenskedés esetén!

Azután jött a félórai „Gelenksübung” után a „Fussexerzieren”! Doppelreihen rechts – links – um; stb. stb. Egyszerre, mint a karikacsapás! Kemény, egyenletes mozgás! Az izmok kezdenek lassan átalakulni! Gyorsabban engedelmeskednek! Más mozdulatokhoz szokik az ember! Másképpen áll a talpán! Másképpen emeli a lábát! Erre igenis szükség van! Fegyelmezés, de testi készség szempontjából is! Reggel 8 órakor, az „Abtreten” után másképpen mozgunk, mint amikor 7-kor sorba álltunk! Jól esik leülni az iskolában.

Az iskolateremben csak lócák vannak, pad, ilyesmi, amin írni lehetne, nincs. Egyelőre unalmasak az órák; egy önkéntes, aki jól tud németül, egy könyvből fennhangon olvas. A legtöbbször a „Dienstreglement” című könyvet olvassa, ez a „Szolgálati szabályzat” Jóformán mindenre kiterjed, amit a katonai szolgálattal kapcsolatban tudni kell.

Beletelik egy hét, mire megtudom, hogy tulajdonképpen miféle tárgyakat tanulunk. Minden tárgyhoz meg lehet venni a Sonnenfeld könyvkereskedésben a megfelelő német nyelvű könyveket, amik közül egypár magyarul is kapható, de olyan rossz fordításban, hogy magyarul épen olyan érthetetlen egy-egy mondata, akárcsak németben. A főbb tárgyak a következők:

1. Dienstreglement. először csak a legszükségesebbeket, szemelvényesen, azután az egyes fejezeteket tanuljuk. Az első: „hogyan” kell egy parancsot teljesíteni? Feltétlenül, szívesen, legjobb tudásunk és legjobb igyekezetünk szerint stb. Azután az „őrszolgálat” hosszú fejezete, alárendelt és fölérendelt viszony a rangfokozatok stb. Büntetések, napos szolgálat, laktanya ügyeletes szolgálat stb. Egyes részeket németül szóról-szóra!

 Az 1905-ös mintájú 8 cm-es tábori löveg kezelési útmutatója

2. Artillerieunterricht. A 8 cm kaliberű tábori ágyú leírása, az összes szerkezeti részeivel együtt; az alváz, a „lafetta”, a cső, a cső részei, a lövegzár, az irányzó készülék stb. Szemléletesebb lett volna ezt úgy tanítani, ahogy a közlegényeknek tanítják, az ágyún magán; ezek ezt a módot választották, az ágyúhoz csak ritkán jutunk, azon a „chargerschüler”-ek, (sarzsisülerek, ahogy ejtik) tanulják az irányzást (az altisztképző iskola.)

 Az 1905-ös mintájú 8 cm-es tábori löveg
(Forrás: www.landships.info)

Mi bemagoljuk az összes német elnevezéseket; pl. a lövegzár „Keilverschlun Muster 8”, az egyes részeket külön; schlagfeder, schlagfeder-stützplatte stb. stb. Az irányzék, az oldalirányzás készülékét a „seite” és a „korrektúr” skálákkal, ami nem más, mint egy távcső, amely 6400 vonásra van beosztva és a 32˚˚ alapállásból (ilyenkor azt látja a képmezőben az ember, mint egy normális távcsövön, 64˚˚-nál pedig pontosan 180˚-al elforgatom a tárgyat. Vagyis: ez lehetővé teszi a „közvetett” irányzást. Ha ismerem az „α” szöget, azt egyszerűen beállítom az irányzókészüléken s ha most úgy mozgatom magát az ágyút, a lafettánál fogva, hogy az α szögnyire felvett „kisegítő cél” a távcső hajszálkeresztjébe kerül, akkor az ágyú pontosan a cél irányába fog állani.) Hogy ezt a szöget hogyan határozzuk meg, azt már a

Az irányzás vázlata: az emlékirat egy lapja

3. Schießanleitung című tárgy tárgyalja. A térképen könnyű lemérni egy celluloid szögmérővel (így dolgoztunk a harctéren mindig) a terepen pedig az ütegszögmérővel, ami már egy bonyolult instrumentum volt s a tiszti vizsgán eleget izzadtunk ezért.

4. Terrainlehre: tereptan; térképolvasás, a Monarchia 1:15,000 és 1:25,000 térképeinek olvasása, az összes egyezményes jelekkel, a rétegvonalak fogalma és olvasása stb. terepszintek megállapítása.

5. Verpackung. Mi hová van elcsomagolva az ágyún, a „protzstock”-on (mozdony, az első két kerék, amibe a lovak vannak fogva) kezdve a Munitio-n egészen az utolsó bicskáig és olajozó kannáig vagy csavarkulcsig. Ez roppant nehéz volt, ezt a legegyszerűbb megint úgy lett volna tanulni, hogy egy „löveg”-et (Geschütz) fel kellett volna mindennel szerelni, mindent a helyére csomagolni, ki és becsomagolni addig, amíg mindenki meg nem tanulja.

6. Beschirrung: szerszámzástan. A hátasló szabályos felszerelése, a hatfogat teljes szerszámozása, nyereg, kummet, zabola, kötőfék, hajtószár, kantárszár stb. Bonyolult volt, rajzok és rossz leírás után azzal a tenger német névvel, ezt is szerszámozás közben, gyakorlatilag kellett volna tanulni, mint a legénység. De erre sok idő nem volt, nürnbergi tölcsérrel töltöttek mindent a fejünkbe.

7. Pferdewesen: lóismeretek. Ezt egy Hasas nevezetű, ugyancsak Kdtasp. adta elő, (civilben állatorvos) mindent, amit a lóról tudni kell, a ló testrészei németül (pl. Widerrist = a ló „marja”) az egyes ló betegségei, a lópatkolás stb.

8. Heerwesen: hadsereg-ismerettan. Az Osztrák–Magyar Monarchia teljes hadseregének beosztása, hány gyalogezred van, hány tüzérezred, hány huszár, dragonyos, uhlános ezred stb. hány osztrák „landwerher” és hány magyar honvédgyalogezred stb. Melyik fegyvernemnek milyen a békebeli egyenruhája stb.

9. Taktik. Ez tulajdonképpen a hadsereg egyes részeinek a mozgathatóságával kezdte. Felvonulás a vasutakon, felvonulás az országutakon, a gyalogság gyalogmenetelése, a tüzérség országúti menetelése, hány méter hosszú egy gyalogosszázad, négy ezred egy gyaloghadosztály, 3 hadosztály egy hadtest, (Regiment, Truppendivision, Korps, Armee!)

Több tárgy talán már nem is volt. Éppen elég volt ez, volt még valami gazdászati vonatkozású tárgy is, a csapatok élelmezésének és ruházkodásának szabályai, amit nagyon felületesen tanultunk, a csapatok elszámolásai, a katonai számvevőségek stb.

Apró részleteiben, külön-külön tárgyakban tanultuk meg hát azt, amint azután a végén mozaikszerűen összerakva, képet nyertünk arról, hogyan is harcol „előírás szerint” egy tüzérüteg, egy tüzérezred.

A tüzérség a gyaloghadosztályokhoz volt mindig beosztva, a „könnyű tüzérség” (reitende Artillerie) pedig a lovashadosztályokhoz. A mi időnkben a „gyorsan mozgó alakulatok” még a lovasság volt! Elmaradt volt bizony ez a felszerelés nagyon a később, a második világháborúban szerepelt motoros, páncélos és repülőalakulatokhoz képest, de talán azért volt a „mi” háborúnk, az én korosztályom háborúja sokkal szebb, romantikusabb és emberibb, mint a második! Ember, ló, ágyú! Vagy abban a sorrendben, ahogy a hadvezetőség értékelte: ágyú, ló, ember!

Megvásároltam az összes könyveket. Naponként ezentúl már könyvvel a bal hónunk alatt igyekeztünk reggel 7 előtt befele a kaszárnyába.

Egy hét múlva a bevonulásom után egy szép napon azután megérkezett Berényből is a hátaslovam, a „Dongó”!

 Hegedős Károly lova, Dongó: „175 cm magas, aranypej 5 éves herélt, anyja nóniusz, apja arabs telivér, hóka, két hátsó lába félcsánkig kesely, sörénye, farka fekete”

Szolgálati úton bejelentettem, hogy a szolgálati lovam megérkezett. A ló meg az ember, aki hozta, tényleg a Zsigmondovics Géza patikájának az épületében kapott istállót, szállást. Ahogy megláttam a lovat, nem voltam tőle elragadtatva. Igen magas volt, lehetett 175 cm a mérete, roppant erős csontozatú és igen mozgékony. No, ezzel lesz kínom, egyáltalában nem volt belovagolva! Hasas állatorvos előzőleg kint megvizsgálta a lovat. Egészséges, be lehet hozni a laktanyába.

Az önkéntesek lovai akkor már egy külön istállóban állottak. Persze, ahány, annyiféle, csikó, öreg ló, belovagolt, nyers, a szivárvány minden színében, a feketétől a szürkéig! Érdekes, hogy az egyes lovakra milyen élesen emlékezem. Az enyémet az I. kötetben már leírtam; feltűnő volt a nagy nónius kos-orra, ami az én profilommal érdekesen „harmonizált”! Olyan erős eleje volt, olyan hatalmas marja, hogy a nyereg – nagy ritkaság! – ha egyáltalán mozdult rajta, legfeljebb hátrafelé csúszott, előre sohasem. Hatalmas, nagy lépése volt úgy lépésben, mint ügetésben, épen ezért határozott, de nagyon erős is volt a „stoß”-a (nyereglökése.) Keserves volt rajta a longue, de annál jobban megtanultam rajta lovagolni!

Következő rész: „Mindenkinek azonnal fel kell ülni a lóra, ha leesett!”

Összes rész: Hegedős Károly harctéri emlékei