A Csépe-keresztek

2020.10.29. 07:14 :: MolnárTibor

Az utak mentén álló kő-, fa- vagy bádogkereszteknek (latinul: crux viator) megvan a maguk története, amely gyakran szomorú is lehet. Egy ilyen, az első világháborúhoz kötődő kereszt áll a délvidéki Zenta melletti Felsőhegytől két kilométerre délre, amely a köztudatban Csépe-kereszt néven ismert.

 

A szakrális kisemlékműveknek minősülő útszéli keresztek a gyakorlatban a tájékozódást is segítik a tájegységek – falu, tanya, birtok, mező – végének/kezdetének jelzésével. A települések fejlődésének, növekedésének következtében gyakran az ősi településhatárt is jelezhetik.

Átvitt értelemben az út menti keresztek a lelki eligazodást szolgálják, figyelmeztetnek a kezdet és vég jelentőségének felismerésére. A vallásos embert imádságra, vagy legalább egy keresztvetésre késztetik. Jelképesen utalnak arra, hogy az Isten fia az emberrel együtt járja a küzdelmes földi utat. A hegycsúcsokon és dombtetőkön állított keresztek a vertikális határokat jelölik: a hozzájuk való felkapaszkodás azt is jelentette, hogy a kereszt lábánál megpihenő és letérdelő ember megérti és megérzi, hogy a világ határához, illetve megsejtéséhez érkezett el.

Az út menti keresztek zömét – amelyet az egyház csak felszentelt – 1850–1930 között a hívek állították saját költségükön. Az út menti kereszteknek általában a nők viselték gondját, imádkoztak náluk. A férfiak elhaladva előttük megemelték kalapjukat. Halottak napján rendszeresen gyertyát gyújtottak tövükben, a búcsújárások útjába eső kereszteket vallásos énekkel, imádsággal köszöntötték.

A 22 éves Csépe János és a 17 éves Tóth Anna 1881. október 4-én a zentai Szt. István templomban kötött házasságot, és a Felsőhegytől délre fekvő tanyájukon kezdték meg közös életüket. Első gyermekük, Katalin itt született meg 1882-ben, majd sorra a többiek: Péter Pál (1884), Szilveszter Miklós (1885), Ágnes (1887), Dénes (1889), Antal (1890), Vilmos (1892), István (1894), végül 1895-ben András. Abban az időben a nagy gyermekáldás jelentős gyermekhalandósággal is járt: a felnőttkort csak Katalin, Miklós, Ágnes és András érték meg.

Csépe János és Tóth Anna 1881-es házasságkötésének bejegyzése 151/1881 szám alatt a zentai Szt. István plébánia anyakönyvébe Csépe János és Tóth Anna 1881-es házasságkötésének bejegyzése 151/1881 szám alatt a zentai Szt. István plébánia anyakönyvébe
(Forrás: Történelmi Levéltár, Zenta. Szt. István plébánia anyakönyvei.)

A Csépe család hozzávetőlegesen 40 kataszteri holdon gazdálkodott. 1913-ban házat vásároltak a városban, az Újkút utca 12 szám alatti házat vették meg 7800 osztrák–magyar koronáért. A 1900-as évek elején 1 kg színarany – az ún. pénzláb – 3280 osztrák–magyar koronát ért, vagyis átszámolva a megvásárolt ház ára kb. 2,37 kg színaranyat tett ki. 1913-ban egy kat. hold szántóföldet Bács–Bodrog vármegyében – ahol az egész Magyar Királyság tekintetében a legértékesebb volt a föld – átlagosan 1884 osztrák–magyar koronáért adtak-vettek.

1914 nyarán kirobbant a Nagy Háború és Csépe Miklóst a mozgósításkor hadba szólították. Öccse, András 1916 májusában, 21 évesen vonult be. Mindketten a cs. és kir. szabadkai 86. gyalogezredhez kerültek: András gyalogosként, Miklós pedig egészségügyi katonaként, vagyis szanitécként szolgált.

A cs. és kir. 86. gyalogezred hivatalosan 1883. január 1-jén alakult meg. Kiegészítési területéhez Szabadka, Magyarkanizsa és Zenta város, valamint a Zentai, az Óbecsei, és a Topolyai járás települései tartoztak. Az ezred I., II. és IV. zászlóalját 1914. július 31-én a szerb hadszíntérre irányították, ahol az osztrák–magyar 2. hadsereg kötelékébe lépett. Ezt a hadsereget 1914. szeptember 4-én az orosz hadszíntérre vezényelték át, ahol szeptember 9-én esett át a tűzkeresztségen. Az orosz hadszíntéren 1917. július 2-ig küzdött, ekkor átvezényelték az olasz hadszíntérre. Az ezred katonái számára a háború az olasz hadszíntéren fejeződött be, ahonnan 1918. június 17-én vonták ki őket.

A cs. és kir. 86. gyalogezred kikülönített III. zászlóalja – amely már békeidőben is a boszniai Višegradon állomásozott – 1914-ben a Szerbia elleni hadjáratban vett részt. Olaszország hadba lépésekor átirányították az olasz hadszíntérre, ahol katonái 1918. július 17-ig harcoltak.

A Csépe-fivérek az orosz hadszíntéren vívott küzdelmekben vettek részt, a katona-szerencse 1917-ig pártfogolta őket. 1917 tavaszán azonban András sebesülten orosz hadifogságba került. A harkovi (ma: Harkiv, Ukrajna) kórházban ápolták – az erről szóló értesítés a cs. és kir. Hadügyminisztérium által kibocsátott Veszteség lajstrom 1917. április 26-án kiadott 561. számában jelent meg.

Csépe András népfelkelő hadifogságba kerülésének jelentése a cs. és kir. Hadügyminisztérium által kibocsátott Veszteség lajtrom 1917. április 26-án megjelent 561. számában Csépe András népfelkelő hadifogságba kerülésének jelentése a cs. és kir. Hadügyminisztérium által kibocsátott Veszteség lajtrom 1917. április 26-án megjelent 561. számában

Csépe Miklós szanitéc szintén az orosz hadszíntéren, a Mogila-magaslaton 1917. július 1-jén vívott harcokban tűnt el vagy vesztette életét. Emlékére szülei emlékkeresztet állítattak, amiről Péchy Béla, a zentai Szt. Szív plébánia plébánosa – mivel Csépéék városi háza ennek a plébániának a területén feküdt – 1921. szeptember 21-én írt levelében tájékoztatta a kalocsai érseki hatóságot:

„Csépe János zentai lakos fiának, az Oroszországban hősi halált halt Miklósnak emlékére és Isten dicsőségére tanyai földjén egy 3 m magasságú fehér márvány-keresztet emeltetett. A kereszt számára négy négyzet-ölnyi földterületet átengedett az egyház rendelkezésére, mely területet az egyházi ügyész közbenjárása folytán a zentai Szt. Szív róm. kat. egyház javára betábláztatik. Alap gyanánt – mély tisztelettel kérem a Tisztelendő Érseki Hatóságot – méltóztassék bizonyos összeget előírni, és ezt ő készséggel hajlandó letenni. Az egyházi ügyész úr véleményével egyetértően úgy vélem, hogy fenntartási alap gyanánt elegendő volna 4-6 ezer jugoszláv korona (sic!).
Ezen keresztet Csépe János nagyon szeretné minél előbb ünnepélyesen megáldatni.
Ennek következtében a legmélyebb tisztelettel kérem a Főtisztelendő Érseki Hatóságot, hogy a fent említett keresztnek ünnepélyes megáldására, szabadban való misézésre, szent beszéd tartására – és ha szükséges lesz reá – kétszeri misézésre nekem, vagy az esetleg általam megbízandó lelkésznek kegyes felhatalmazást adni méltóztassék. Megjegyzem, hogy ezen felhatalmazást a mai napon sürgönyileg is kérem a Főtisztelendő Érseki Hatóságtól. Kérelmem megújítása mellett vagyok a Főtisztelendő Érseki Hatóságnak mindenkor kész és engedelmes szolgája.”

 

Péchy Béla zentai plébánosnak a kalocsai Érseki Szentszékhez intézett, 1921. szeptember 21-ei levele a Csépe-kereszt ügyében Péchy Béla zentai plébánosnak a kalocsai Érseki Szentszékhez intézett, 1921. szeptember 21-ei levele a Csépe-kereszt ügyében
(Forrás: Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, Zentai Sz. Szív plébánia – Alapítványi iratok)

A leírtak alapján az 1921 őszén felszentelt kereszt felirata: „Isten dicsőségére és szeretett Miklós fiunk emlékére, ki 1917-ben orosz harcztéren hősi halált halt. Emeltette szülei Csépe János és neje Tóth Anna. 1921”

 

A Felsőhegytől 2 km-re található Csépe-kereszt napjainkban A Felsőhegytől 2 km-re található Csépe-kereszt napjainkban

A második világháború után „ismeretlen kezek” vandál módon ledöntötték a feszületet. Csajkás Antal plébános kezdeményezésére a megrongált keresztet 1946-ban helyrehozták. A feszület kovácsoltvas kerítéssel van körbevéve. A szakrális kisemlékmű napjainkban még áll, de mivel nincs gondozója, lassan az enyészetté válik….

A hadifogságban sínylődő Csépe András sorsa sem alakult jól. Noha hazatérhetett Magyarországra, de – feltételezhetően súlyos betegen – Budapesten kórházba került. A cs. és kir. 16. számú helyőrségi kórházban ápolták, amelyet 1899-ben adtak át rendeltetésének. A gondos ápolás ellenére Csépe András 1920. február 9-én elhunyt, holttestét az Új Köztemetőben hantolták el. Halálesetét – mivel az akkor már megszállás alatt lévő Zentán erre nem volt lehetőség – a Belügyminisztérium 18146/920 számú hivatalos értesítése alapján a VI. kerületi anyakönyvi hivatalban jegyezték be a halotti anyakönyvbe 1921. április 21-én 956/1920 szám alatt.

Csépe András haláleset-felvétele Csépe András haláleset-felvétele
(Forrás: Történelmi Levéltár, Zenta. F. 078 Járásbíróság, Zenta. Pk. 2249/1920)

Földi maradványait – több mint egy évvel később – szülei hazaszállíttatták és Gózon István prépost plébános közreműködésével a zentai Felsővárosi temetőben helyezték örök nyugalomra 1921. március 26-án. A Szent István plébánia halotti anyakönyvébe – amelybe 60/1921 szám alatt jegyezték be – a halál nemeként a plébános a kimerülést jelölte meg.

Csépe András halálának/temetésének bejegyzése a zentai Szt. István plébánia halotti anyakönyvébe 60/1921 szám alatt Csépe András halálának/temetésének bejegyzése a zentai Szt. István plébánia halotti anyakönyvébe 60/1921 szám alatt
(Forrás: Történelmi Levéltár, Zenta. Szt. István plébánia anyakönyvei.)

András síremléke – amelyre keresztnevét tévesen Andorként vésték fel – ha sérülten is, de még napjainkban is dacol az idő múlásával. A fekete márvány obeliszk – amelyen egykoron fotó is volt – felirata: „Itt alussza örök álmát Csépe Andor. Aki 5 évi szenvedő oroszfogságból bújdosó utakon igyekezett haza drága övéihez, de vágyai megvalósulásának édes perczei előtt Budapesten 1920. febr. 9-én életének 25. évében elhunyt.”

Csépe András síremléke a zentai Felsővárosi temetőben Csépe András síremléke a zentai Felsővárosi temetőben

Csépe János 1930. október 24-én hunyt el, vagyonát leányai – Kovács Mátyásné és Sétáló Lajosné – örökölték. Özvegy Csépe Jánosné 1939-ben hadigondozási segélyért folyamodott, de az eljárás lefolytatására és érdembeli rendezésére a második világháború kirobbanása miatt nem került sor. Az idős asszony – aki 1947-ben visszavonta hadigondozási kérelmét – 1956-ban hunyt el.

Özv. Csépe Jánosné 1939-es beadványa a jugoszláv hatóságokhoz, amellyel hadigondozási segély folyósítását kéri Özv. Csépe Jánosné 1939-es beadványa a jugoszláv hatóságokhoz, amellyel hadigondozási segély folyósítását kéri
(Forrás: Történelmi Levéltár, Hadigondozás/hadiözvegyek, Zenta)

Özv. Csépe Jánosné hadigondozási segély folyósítása iránti kérelmének – visszavonás miatti – elutasításra vonatkozó végzés 1947-ből Özv. Csépe Jánosné hadigondozási segély folyósítása iránti kérelmének – visszavonás miatti – elutasításra vonatkozó végzés 1947-ből
(Forrás: Történelmi Levéltár, Hadigondozás/hadiözvegyek, Zenta)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr8716262220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása