Körmend az első világháborúban
2017-ben egy helyrajzi, tájtörténeti, kollektív emlékezeti és muzeális gyűjtést megjelenítő kötet jelent meg Móricz Péter jóvoltából, aki Körmend az első világháborúban címen adott közre gyűjteményes kötetet a helyi kulturális központ és könyvtár, a múzeumok segítségével és egyházi emlékanyagok válogatásával.
A világháborús szakirodalom és a visszaemlékezések egyre növekvő számban kiadott opuszai között megbecsült helye marad/lehet a memoároknak, a fotókkal illusztrálható eseménynaplóknak, a személyes hangú emlékőrző forrásközléseknek. E gazdag könyvtárrá gyarapodó kiadványtömeg ugyanakkor (s nem függetlenül az immár személyes megemlékezéstől, a „privát történelem” lenyomatát őrző, fontos feltárások kellőképpen visszatért „divatjától”, sőt a háborús emlékezet centenáriumi okaitól sem) méltó kísérő jelensége volt és marad is a helytörténet rangján szóló kiadványok köre.
Ezekből talán minden településre juthatna egy, nem is tudnánk követni a megjelenő forrásműveket. De korántsem ennyire „kedvező” a helyzet, nemcsak a forráshiány okán, hanem a háborúviselt nemzedék megfogyatkozása, a további háborúk és dúlások okán megcsappant hiteles forrásmennyiség miatt, de az emlékezethez való viszony átalakulása miatt is. Talán hullámtermészetű jelenség ez (is), s az érdeklődő utókorra a könnyeden feledő következik, az értékpusztítóra az értékmentő, vagy fordítva… – mindenesetre már annak is örvendhetünk, ha fel-feltámad valahol a szándék a helyi eseményvilág emlékeinek megőrzése, sőt feltárása, gyűjtése, megjelenítése révén.
Ilyesféle forráskiadvány, a helyrajzi, tájtörténeti, kollektív emlékezeti és muzeális gyűjtést megjelenítő kötet jelent meg Móricz Péter jóvoltából, aki Körmend az első világháborúban címen adott közre gyűjteményes kötetet a helyi kulturális központ és könyvtár, a múzeumok segítségével és egyházi emlékanyagok válogatásával.
A Rábavidék forrásfeltáró anyaga igen ritkás, még a helytörténeti monográfiák is csak néhány vázlatos adattal, pár szóval emlékeznek meg a város és vidéke háborús eseményeiről, tényeiről. Pedig a város létezett, mint hátországi terep, ha nem is a frontvonali hadtörténetírásban, de a helyi emlékezetben és kulturális-vizuális örökségben mindenképpen. Móricz Péter kalauza – merthogy lényegében egymaga volt, ki e gyűjtő szándékát a hiányos források dacára és a helyi újság, a Rábavidék tudósításaira építve megalkotta – nem épp a haditudósítások elfogulatlanul tónusos egyoldalúságával, de nem is a helyi források kritikátlan újraközlésével komponálja meg áttekintő művét. E portálon a kiemelt, eseménytörténeti és személyes visszaemlékezések között mindig is megkülönböztetett helyet kapott-kaphatott a képanyag, s mellette az emlékezet lenyomatait őrző, azt hitelesítő vagy ellenpontozó írásbeliség… – így csöppet sem elütő, ha itt elsősorban azt emelem ki, amit a szerkesztő-szerző is hangsúlyoz előszavában: e kötet nem a fronthírek gyűjteménye, hanem a helyi nyilvánosság emlékezettörténeti eseménye inkább, ugyanakkor nem is a haditudósítás, fronthírek kürtölése vagy az elhunytak hősi dicsfényének megőrzése a célja. Sokkal több ennél, jóval személyesebb, s mégis „objektívabb” – ha lehet a háborúval kapcsolatban bármi is „objektív”. Móricz a rábavidéki emlékezetnek nem lehet úgy fenntartója, hogy gyűjtője lehetne egyúttal „a körmendiek naplóinak, személyes visszaemlékezéseinek” – mert ezek sajnos nemigen maradtak meg. Megmaradt viszont a pótolhatatlan lenyomat: a képek anyagából rengeteg, s a hozzájuk kapcsolódó életvilágból is tengernyi apró momentum, melyek képi vagy narratív ábrázolás révén most immár a százéves események foglalatává is összeálltak.
A kötet tehát Körmend kisváros háborús éveinek intim körképe, emellett tükre is a háború előtti világ, a győzelembe vetett hit, a hátországi feladatvállalás, a segítségnyújtás, a társadalmi támogatás vagy önfeláldozás teljesítményeinek is. Részévé válik a gazdálkodás, a frontkatonák és sebesültek ellátása, az élelmiszer-utánpótlás biztosítása, a helyi polgári világ viszonya a háborús érdekvilághoz, a csatákhoz, reményekhez, a laktanya népének lelki és testi rászorulásának elfogadásához, a közélelmezés megoldásához, az egyházi-iskolai-egyesületi élethez, s maguk a lakópolgárok árnyalt kapcsolata épp ezek révén magához a háborús négy esztendőhöz. Afféle „hátországi figyelő”, az együttérző és együttélő polgárság életvezetését is tükröző, az életfelfogás változására is érzékeny, a történeti kronológiát „a lelkesedés évétől” a „kimerülés és összeomlás évéig” követő áttekintés tehát, mely másfél száz fotóban beszéli el a „körmendi világháborút”.
A Móricz Péter válogatta anyag elsőképpen színességével tündöklik. Lehet ezt (valamiféle helyi muzeális kiadvány-piac szimpla értékének tekintve) kevesellni, de a fotókat kiegészítő „leíró történelem” lapjain megjelenő versek, mai dokumentumok, tárgyi vagy építészeti környezetet felmutató vizuális anyag éppen a válogatás hiányában valószerűen elsikkadó mikrotörténeti életképek révén válik értékessé. Másképpen szólva: „akik ismerik közelről a körmendi hercegi kastély aranyemberét”, azok jól tudják, hogy a pompás termekben „egykor a nemzet felsőbb ezreinek kiválasztottjai és koronás fők adtak egymásnak találkát unaloműző, pompás szórakozásra”, de a frontról megtérő sebesülteket „egy európai hírű tudós orvos”, Dr. Batthyány-Strattmann László fogadta immár és részesítette őket ellátásban, „a kastély ura pedig hadikölcsönt jegyzett 2 millió korona értékben, melyet a hitbizomány koronajáradék kötvényeinek eladásával finanszírozott…” (176-178. oldal). A háborús sodrásban talán érdektelen, a nagy események vagy csaták helyszíneitől távoli település lokálisan átélt hétköznapi mikrovilága szempontjából viszont annál hangsúlyosabb körülmények a fontosak itt…! És bár jól sejtjük, hogy a helyi sajtó tónusa is úgy változott, ahogyan a hadigépezet propagandája megkívánta, ahogyan a tudástapasztalat kínálta, s ahogy a közvélemény hangulata azt engedte, de itt éppen a hadiesemények mikrovilága, a háttérben megbúvó kisvárosi életvilág az érdemes információ! A terek használata (a kastély bálterme mint sebesültek vizsgálóhelye, a nőegylet hölgyeinek külleme, az ápolónőnek állt leánykák arculata, a körmendi zsinagóga belső tere, a helyi késes-köszörűs vitézi öltözete, a herceg vadászlaka), a kisvárosi plébánia szerepe és lelkészének frontlátogatási fotója tükrözte misszió, az iskoláslányok intézménye és a bevonult férfiak faragott cigarettatárcája, a kórház ápoltjainak táblaképe és a 13.500 sebesült ellátásának körülményei, a rekvirált és beolvasztott plébániatemplomi harang sorsa… – mind-mind a körmendi mikrotörténelem helyei és terei, arculatai és életviteli eseményei. S ha tekinthetünk minderre úgy, mint „csakis” helyi szempontból fontosakra, ám „kicsiben” mégis érdemi módon tükrözik a hátországi életterek működésmódját, megelevenítik szereplőit, gazdasági befektetőket és földmunkásokat, úrilányokat és iskolás fiúkat, honvédlaktanyát és templomot, sírkertet és háborús emlékművet, városvezetőket és templomi Szent József szobrot, gőzmalmot és segélyegyletet, ágyúmodelleket a kastély lépcsőházának kőkorlátján, adománygyűjtő ívet a katolikus templomból, fatalpú bakancsot és a háborús propaganda megjelenését vázákon vagy emlékpoharakon…
Helytörténet, háborús gazdaság, hátországi létmód, s egészében is egy helyi közösség életútjának korrajza a dualizmus éveitől a világháború mérlegéig… – ennyi a hat nagyobb kronológiai fejezetre tagolt monográfia által felölelt témakör. E tárgyterület azonban példatár is, egy helyi közösségé éppúgy, mint a róla való emlékezésé, a kórháztól a templomig, malomtól a nyomdáig, búzaterméstől a kötszertámogatásig megannyi részterület, melyek lenyomatot kapnak itt. S meglehet, sem a fennkölt s akadémikus történetírás, sem a háborús emlékezet nem hódolhat minden helyi esemény, történés, élmény, kapcsolat, gesztus, emlékkép teljes körű gyűjtőszenvedélyének, e kötet is azt mutatja föl, miképpen lehet jelentésgazdagon megtartani, megőrzésre érdemesként megbecsülni a helyi életvilágok karakteresen föltárható sajátosságait. S bár a szerkesztő-szerző végszava szerint „a könyv elsősorban a körmendieknek íródott, hiszen az ő nagyszüleik, dédszüleik háborús hátországi mindennapi életét kívánja feleleveníteni” – az értő olvasó számára nemcsak helyben, hanem a háborús korszak szinte minden településén sajátlagosan zajló társadalmi világ tükreként is kiválóan használható. Háttéranyag egy hátországi léthez, emlékanyag egy európai tragédiához, s életanyag a túléléshez – nemcsak centenáriumi használatra szólóan…
A kötet kiadója a Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár. Fényképezte és válogatta Móricz Péter. Körmend, 2016., 207 oldal.
