Horváth Lajos naplói és fényképalbuma, 1914-1918

2020.02.12. 18:46 :: Nagy Háború szerkesztőség

Horváth Lajos és a naplója

Az első világháború kitörésekor a 26 éves Horváth Lajos, Szombathely város alszámvevője tartalékos kadettként (hadapród) a cs. és kir. 83. gyalogezred egyik szakaszának parancsnoki beosztásában kezdte meg a háborút. Az átélt mindennapokat kis füzetekbe írva örökítette meg a 4 év alatt. A háború után rendszerezni szerette volna írásait és kiegészítésekkel ellátva olvasmányos formában könyv formátumba kívánta önteni. Rendezett visszaemlékezéseit 1923-ban kezdte el megírni, az első rész 1914. augusztus 1-től 1915. május 23-ig, az olasz hadüzenetig el is készült, s megmaradt az utókor számára. A naplók többi részét azonban nem dolgozta fel, s azok az elmúlt 100 év alatt elvesztek, csak egy rövid, 1916. augusztus 5. és november 26. közötti időszak maradt meg egy kis füzetben.

Horváth Lajos 1888. január 21-én a Vas megyei Rum községben született. 1934-ben nevét Horvayra magyarosította. 1946. március 25-én hunyt el Szombathelyen, nyughelye a szombathelyi Szent Márton temetőben található. Édesanyja Helyes Karolina. Felesége, Kovács Mária 1919. február 8-án született, s 1942. június 6-án hunyt el. Gyermekei: Horváth Mária, Lajos, Tibor, Klára és Blanka.

Horváth Lajos 1907. június 15-én Szentgotthárdon a Magyar Királyi Általános Gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítványt.

Állami szolgálatba lépés előtt 1908. október 10. és december 15. között gyakornok volt a Kereskedelmi Munkásbiztosító Pénztárnál, majd felmérési díjnok 1909. január 13. és 1911. január 15. között. Szombathely városában 1911. november 9-én tett hivatali esküt és 14-én napidíjasként kezdte az állami szolgálatát. II. osztályú számtiszt, majd 1914. április 4-től alszámvevő.

A hadkötelezettségével kapcsolatos legfontosabb adatok:

• 1907. október 1. és 1908. szeptember 30. között a cs. és kir. 83. gyalogezrednél egyéves önkéntesi szolgálatot teljesített.
• 1914. augusztus 2-án vonult be hadiszolgálatra, s megkapta a tartalékos hadnagyi rangot.
• 1916. november 1-jén tartalékos főhadnagy lett.
• 1918. november 1-jén felmentették a szolgálat alól.

Harctéri szolgálata:

1.) 1914. augusztus 8-tól 1914. szeptember 5-ig.
2.) 1915. október 20-tól 1915. november 11-ig.
3.) 1916. április 17-től 1918. november 1-ig.

Horváth Lajos és katonatársai a frontra indulás előtt Horváth Lajos és katonatársai a frontra indulás előtt

A háború után Szombathelyen visszatért a civil munkájához. 1919. október 16-tól helyettes főszámvevő, 1919. december 29-től 1925. október 16-ig főszámvevő. 1930. január 9-én vármegyei szolgálatba lépett. Vas vármegye főispánja a 7880/1942. számú véghatározatával 1943. január 1-től, 42 év 25 nap szolgálati idővel nyugdíjazta.

Lássuk a napló feldolgozásakor megismert adatokat.

A naplóíró és katonatársai az 1914. július 25-én elrendelt részleges mozgósítást követően augusztus 7-én tettek esküt a szombathelyi Fő téren, majd elvonultak a frontra. Az ezredet négy vasúti szerelvénnyel Szombathely–Sopron–Komárom–Budapest–Eperjes–Neu Sandec útvonalon Rzeszowba szállították. Itt a San folyó menti határ biztosítására rendelték.

Az északi-galíciai hadszíntéren harcoló I. hadsereg kötelékébe tartozó 83. gyalogezred szervezeti felépítése a következő volt a háború elején.

A törzs székhelye: Komárom.
Az ezred parancsnoka: Hofbauer Lipót ezredes.

Beosztott zászlóaljak:

83/I. zászlóalj – Szombathely, parancsnoka: Heinlein Alfréd alezredes,
83/II zászlóalj – Komárom, parancsnoka: Knechtl József alezredes,
83/III. zászlóalj – Kőszeg, parancsnoka: Uffenheimer Károly őrnagy,
83/IV. zászlóalj – Komárom, parancsnoka: Kisvárday Hermann őrnagy,

A IV. zászlóaljba tartozó 13. század, parancsnoka: Palliardi Alfred százados

Itt szakaszparancsnokok:

I. szakasz: Ichramel József tartalékos hadnagy, bécsi gimnáziumi tanár.
II. szakasz: Horváth Lajos tartalékos kadett, Szombathely város alszámvevője.
III. szakasz: Csukás Dezső tartalékos kadett, Komárom város aljegyzője.
IV. szakasz: Szalay István tartalékos hadnagy, takarékpénztári tisztviselő, Budapest.
Horváth Lajos szakaszába 64 ember volt beosztva, a század létszáma 260 ember volt.

Az ezred első jelentősebb ütközete az 1914. augusztus 23-án kezdődött krasniki csata volt, mely a 83-asok számára sikert hozott, ugyanakkor első, jelentősebb veszteségeiket is ekkor szenvedték el. Horváth Lajos is augusztus 29-én egy gránáttalálattól megsebesült. Innentől kezdve bő egy évig nem került ki a frontra.

A rendezett napló a háború kitörésétől részletesen nyomon kíséri a hadieseményeket, hogyan fogadta a lakosság a háborút, hogyan zajlottak a bevonulások, majd leírja a 83. gyalogezred kijutását a San folyóig.

A krasniki csata során szerzett sebesüléssel a közvetlen frontélmények megszakadnak, mert Horváth Lajos Krakkó, Olmütz, Perrau és Bécs kórházai után Szombathelyre kerül utókezelésre.

Ezután már csak a hátországban tapasztaltakat írja le, milyen volt a hangulat az első háborús évben, a sorozások lélektani hatását, hiszen egyre idősebb korosztályokat kellett a veszteségek pótlására behívni. A naplója végén a sorozásokkal kapcsolatban egy érdekes intézmény működését ismerteti, ugyanis a felépülése után a 83. gyalogezred pótkeretéhez került, majd egy ún. „repülő-bizottsághoz” delegálták, „mely hivatva volt a panaszokat, feljelentéseket és a katonai intézmények működését a helyszínen megvizsgálni”.

Ezek után lássunk három érdekesebb részletet a naplóból a mozgósítástól a tűzkeresztségen keresztül a sebesülésig. 

* * *

Részletek Horváth Lajos 1914–1915. évi naplójából

A mozgósítás

„A júniusi események természetszerű következményeként 1914. augusztus elsejével hozzánk is megérkezett az általános mozgósításról szóló hirdetmény. Kitört a háború! – ezen hír egészen megváltoztatta csendes, szürke városunk hétköznapi képét. A békés polgárok a még mindnyájunkban élő harci lelkesedéstől tüzelve, eleget téve a behívó parancs rendelkezésének, abbahagyják polgári foglalkozásukat s sietnek a laktanyákba. A nagy lelkesedést és örömet némiképp a bevonult idősebb – családos – korosztályok hozzátartozóinak siránkozása és jajgatása tompítja le. Ezek szívére is találunk vigaszt: voltaképpen háború nem is lesz, a szerbek, ha észreveszik mozgolódásunkat, s ha felkészülve megjelenünk a határon, azonnal teljesítik összes kívánságainkat. […]

A kaszárnyában lázas munka folyik. A tágas laktanya szobák és termek kicsinynek bizonyulnak a sok jelentkező befogadására. A kaszárnya udvarán megy végbe a bevonultak lajstromozása és beosztása. Mi tartalékos tisztek jelentkezésünk után azonnal szolgálatot teljesítünk. Egy-egy tényleges őrmester segítségével, a bevonult tartalékosokat századokba tömörítjük, felszereljük és lázas izgalommal foglalkoztatjuk őket.

Az első menetalakulatok felszerelése könnyen megy, minden elő van készítve: fegyver, lőszer, ruházat, lábbeli, élelmiszer – még a kötszer is minden harcos részére készen állt a magazinokban. A táborba induló 83. gy.e. IV. zászlóalja kétszer huszonnégy óra alatt teljesen felszerelve menetkész lett. […]

Elindulás előtti nap augusztus 7-én a menetkész zászlóalj a város főterére sorakozik. Itt letesszük az esküt, majd utána Hofbauer Lipót ezredes, a 83. gy. ezred parancsnoka német nyelven, Achán István kapitány pedig magyar nyelven lelkesítő beszédet tart a katonákhoz. […]

Augusztus 12-én d.e. 11h-kor négy napos utazás után elértünk utolsó vasúti állomásunkra Rzeszówba. Itt kivagonírozták a menetzászlóaljt. A hadiállapotnak legélénkebb képe tárult ezen forgalmas vasúti állomáson elénk. Egyik katonavonat a másik után szalad be és önti magából a nagy tettekre hivatott csukaszürke áradatot. Az állomás és környéke a legkülönfélébb nemű és nemzetiségű katonákkal van elárasztva. Tüzérek, lovasok, egészségügyi csapatok, tiroli vadászok, nemzeti színű pántlikás honvédek és közös gyalogosok számtalan menetalakulatával találkozunk. A tolongás leírhatatlan volt. A városi lakosság tisztes távolban bámulva ácsorgott az utcákon a csapatok körül.”

A tűzkeresztség és a kezdeti harcok

„Hadosztályunk (a 33.J.T.D. [33. gyaloghadosztály]) ma újra (VIII/25.) tűzbe került. A tőlünk balra levő 26. gyalogezred frontjáról kora reggel óta igen heves gépfegyver és puskaropogás hallatszik. Számtalan ágyúlövedék hull a mi rajunkra is, úgy hogy több emberünk már megsebesült. Zászlóaljunk még mindig tartalékban van, ezen tartalék állás idegölőbb és rémesebb mint az első vonalbeli. Úgy látszik azonban rövidesen erre is sor kerül.

Egész nap egy domb oldalán vesztegelünk, pihenésről, nyugodtabb percekről szó sincs. A földön fekve beássuk magunkat, de azért így is ki van téve a zászlóalj az ellenséges ágyútűznek. Hogy az ellenség észre ne vegye tartalékállásunkat felkelni, állófigurát mutatni nem szabad, még a legszükségesebb dolgainkat is hason fekve végezhetjük. A nagy óvatosság mellett még is állandóan ágyútűz alatt tartja a domboldalt a muszka. […]

Zászlóaljunk Krasniktól keletre Rudnik felé nyomul előre, mint az ezred tartaléka. Felvonulás közben irtózatos srapnel tűzbe került zárt formációba (kolonéban) menetelő zászlóaljunk. Ezen váratlan heves ágyútűz a zászlóalj rendjét teljesen felborítja. A zárt formáció most már felsőbb parancs nélkül is széjjel bomlik, az emberek elmaradoznak, úgy hogy csak nagy nehézséggel sikerül a batallion egységét összehozni. Az ágyútűz után ezredünk balszárnyát oldalba támadja az orosz, mire zászlóaljunk is rajvonalba fejlődve Rudnik falu szélén felveszi a küzdelmet. Az oroszok kitűnően be vannak lőve, gépfegyver és puskatűzzel árasztanak el bennünket, úgyhogy az első pillanatokban lövéseik iszonyú pusztítást vittek végre sorainkban. Az első percekben tájékozatlanul figyelünk, nem látjuk sehol az ellenséget, mintha a föld okádná a sok puskatüzet mindenfelől. Bakáink még inkább »manővernek« hiszik az ütközetet, mint komoly valóságnak, csak a puskagolyók sivítása, s az itt-ott feljajdult megsebesült segélyért kiáltása ébreszti őket, a rideg valóságra. Szaladgálnak ide-oda, feltérdelnek, lesik, keresik az ellenséget, miközben egymás után sebesülnek meg. A raj- és szakaszparancsnokok óriási nehézségekkel tudják csak összetartani embereiket. A századparancsnoktól semmiféle parancs vagy utasítás nem érkezik, miért is mindegyik önkényesen, saját belátása szerint intézkedik. A nagy zűrzavarban és fejnélküliségben zászlóaljunk is két részre szakad. Századom jó ideig tartja magát a falu szélén levő lejtőn, majd a túlerő visszaszorítja a még megmaradtakat. Visszavonulás közben a legénység egy része elszéled, maga a századparancsnok, 2 szakaszparancsnok megsebesül, a legénység 1/3-a, az altisztek és önkéntesek fele elesik és megsebesül. Mi megmaradt tisztek és altisztek igyekezünk a hozzánk közelebb levő legénységet összehozni, ami lassan sikerül is. Lassan az orosz támadó ereje is csökken, a tüzelés gyengül, zászlóaljunk egységes vezetése is megkezdődik, sőt az ezred jobb szárnya – sokkal kedvezőbb terepen foglalva állást – estefelé már visszaszorítja az oroszokat.

Ezen első ütközet legjellemzőbb vonása: a minden vonalon való teljes tájékozatlanság. A terepet nem ismertük, az ellenség elhelyezkedéséről, annak hadiállásairól fogalmunk sem volt. A nagy vérveszteség másik oka a tisztek és legénység harciatlan – elővigyázat nélküli – viselkedése. Amint a zászlóalj srapnel tűzbe került, a zászlóalj köteléke már felborult, a falu peremének megszállásakor a ránk zúdított ólomesőben – az első meglepetéstől felocsúdva – hiába várjuk a századparancsnok díszpozícióit, elmaradtak. A szakaszok és különösen a legalsóbb kötelékben működő rajok erre minden felsőbb parancs nélkül, úgy ahogy annak idején tanulták, tántoríthatatlan kötelességérzetüktől sarkalva, előnyomulnak az első kilövésig, fedezéket keresnek, belövik magukat. A tűzkeresztségen átmenve, a legénység viselkedése nem hagy maga után kívánni valót. […]

A harc késő estig tovább folyt. Ezredem a rudniki ütközetben több száz embert veszített. Az ellenség vérvesztesége is igen jelentékeny lehetett, sok halottat hagytak hátra, s még cca. 600 foglyot ejtettünk. A sötétség beálltával csökkent a tüzelés hevessége, s mi fedezéket készítve kiépítjük arcvonalunkat. Mire a hajnal ránk köszönt megdermedve a hidegtől, alig tudjuk fegyverünket kezelni. Erős támadást várunk, azonban a legnagyobb csodálkozásunkra sem előttünk, sem tőlünk jobbra-balra muszka nem mutatkozott.

Az orosz kezdet kezdetén nem szerette az állóharcot. Egy-egy ütközet után nem csak hogy nem tartotta meg vonalát, hanem mindig újabb és újabb kiépített állásba helyezkedett, honnét sokkal kevesebb veszteséggel fogadta támadásunkat. Egy másik követésre méltó módszere is volt az ellenségnek; mint egy elfogott orosz vallott be: kímélte ember anyagát. A lehetőség szerint mindig pihent, felfrissített csapatokat állított velünk szembe. Ezt könnyen megtehette az orosz embertömegeivel, de mivel frissítettük volna mi fel kimerült csapatainkat?”

A sebesülés

„Augusztus 29-én alig hogy elhagyjuk éjszakai állásunkat, szembe kerülünk az ellenséggel. Az előőrsök jelentései szerint az előttünk levő dombok, Niedrzwica-Duza magaslatai erős ellenséges csapatokkal van megszállva. A parancs szerint nekünk a magaslatokat el kell foglalnunk, onnan elűzni az ellenséget (aztán szabad az út Lublinig!). Délelőtt 11h felé már részleteiben is kibontakozott a csata. Előnyomulásunk nagyon lassan halad előre. Dombra feltörekszünk, nekünk egyáltalában nincs kilövésünk, míg az orosz állásaiból uralja a terepet, a magaslatokból minden mozdulásunkat a leghevesebb puskatűz alá veszi. Katonáink halált megvető bátorsággal rohannak előre, jóllehet a magaslatra való feljutás óriási áldozatot követel. A gyalogsági tűz mellett a legerősebb srapnel- és gránáttűz alá veszik csapatunkat. Még távol vagyunk az orosz vonaltól, rohamra még nem indulhatunk, előre nyomulásunkat meg az erős ellenséges tűz meg-megakassza. Rövid pihenőket tartunk, majd ismét ugrásszerűen előre! A gránátok egymás után süvítenek, sűrű-egymásutánban robban fejünk felett a srapnel, csapatomnak nagy része elpusztul – engem is előnyomulás alatt útközben egy gránát temet el…

5 óráig feküdtem segítség nélkül a harcmezőn, míg a zászlóalj egészségügyi járőre rám akadt. Kihámoznak a földből. Teljes eszméletlen vagyok, azt hiszik, hogy meghaltam, elszedik pénztárcámat, revolveremet, órámat s ott hagynak a csatatéren. Talán az esti hideg, vagy az egészségügyi katonák »kezelése« folytán, estefelé magamhoz tértem, s segélykérésemre a közelemben dolgozó másik sanitatspatrol [egészségügyi járőr] hordágyra rak és elvisz az ezred segélyhelyére. Itt orvosaink rövidesen megállapítják, hogy gránáttól belső nyomást, bélzúzódást kaptam. Ők nyújtják mindjárt az elsősegélyt.

Ezután hamarosan a hadosztály egészségügyi osztagához szállítanak.”

A bevezetőt írta és a közreadott naplórészleteket gondozta: Tóth Róbert muzeológus-történész.

Az 1914–1915. évi letisztázott, inkább már visszaemlékezésnek tekinthető napló szövege jól olvasható, aminek a szkennelt változata itt tölthető le.

Deák Szonja szerkesztésében A Horvay-hagyaték fényképeiből készült album.

A hagyaték a Savaria Megyei Hatáskörű Városi Múzeum tulajdona. Felhasználása a múzeum engedélyével lehetséges. 

Szólj hozzá!

Címkék: Horváth Lajos cs. és kir. szombathelyi 83-as gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6415471598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • Kövendy Katalin: Nagyon érdekes, nagyon szép, nagyon megható történet. A képek (is) szívet melengetőek! (2020.08.06. 10:24) Momčilo Gavrić, a szerb gyermekkatona
  • BartókBéla: Mindig azt szoktam mondani a diákoknak, hogy a történelem iránti érdeklődés a család és a szülők ő... (2020.08.05. 13:18) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Hungryhorse: Kiváló blog! Sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánok a folytatásához! (2020.08.03. 10:09) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Fosca: Nekem a blog adta az inspirációt arra, hogy a elkezdjem nagyapám hadiútját és olasz hadifogságát k... (2020.08.01. 21:25) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • janos900: Nagy Háború blog jelentősége számomra Évtizedek óta játszom hadtörténelmi korszakokat és eseménye... (2020.07.31. 06:29) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról