„Links Kawallerie! Balról lovasság!”

2019.11.22. 07:23 :: Nagy Háború szerkesztőség

Részlet Ujházy Sándor most megjelenő emlékiratából

Zúgott a Dnyeszter partja címmel Benkő Levente kolozsvári történész, szerkesztő gondozásában a jövő héten jelenik meg Ujházy Sándor emlékirata. Az erdélyi baróti Tortoma Könyvkiadó által a Hadinapló könyvek sorozatban megjelenő kötet szerzője Eger háziezredében, a cs. és kir. egri 60. gyalogezredben szolgált az első világháború idején. Ujházy Sándor a polgári életben tanító, festő–grafikus. A tartalékos hadnagy a naplójában az 1915–1916-ban az orosz fronton szerzett háborús élményeit, majd hadifogsága kezdeti időszakát meséli el rendkívül olvasmányos stílusban. A napló szereplői, a „hatvanasok” Heves és részben Borsod, valamint Nógrád vármegyék fiai voltak. Háborús történetükről nem jelent meg ezredalbum, így minden újonnan előkerülő emlékirat különös jelentőséggel bír. A 2019. november 27-én Egerben a közreműködésünkkel bemutatásra kerülő kötetből idézünk az alábbiakban egy izgalmas részletet.

A négy szakasz a legnagyobb rendben, mint a gyakorlótéren tették odahaza, mentek előre. Amikor a heves ellenséges tűz felhangzott, azonnal lefekvést parancsolt Linszky. Ő állva maradt. Ekkor figyelhettük meg mi is még jobban, hol vannak az oroszok állásai. Hát azok nagyon jól voltak elhelyezve, mint mindig. A Dzuryn-patak, mint minden galíciai víz, mély, szakadékos, sziklás, omladékos völgyben folydogál a Dnyeszter közelében. Helyenként kiszélesedve, a völgy enyhe lejtős partot alkotott. Ilyen helyeken telepedtek meg a falvak. A velünk szemben lévő orosz hadállások előtt meredeken esett alá a sziklás, törmelékes és omladékos völgyoldal hosszú szakaszon. A mellettem fekvő altisztem aggodalmasan nézegette a veszedelmes lejtőt. Hányan tudunk majd ott feljutni? Hányan és kik gurulnak majd onnan le sebesülten vagy holtan?

A kötet borítója A kötet borítója

Amint így cserélgetjük gondolatainkat, egyszerre éles, hangos kiáltásokat hallunk Bazar falu irányából. Odafigyelt az egész század. A kiküldött szárnybiztosító járőr egy embere lélekszakadva futott rajvonalunk felé, és torkaszakadtából kiáltotta:

– Links Kawallerie! Links Kawallerie! Balról lovasság!

Tehát balról lovasság, mégpedig orosz lovasság. Lovassági támadás készül ellenünk, balszárnyunk ellen. Mintha valamennyiünkbe a villám csapott volna. Zsibbasztó izgalom ült hirtelen ránk. Hát ez halálosan komoly veszedelem, ha nem sikerül megfelelően felfejlődni a támadással szemben.

Linszky első pillanatban nem érti, mit kiabál az az ember, de mi, a szakaszparancsnokok már rohanva vittük balra kanyarodóba a szakaszokat. Ekkor értette meg Linszky is a bajt, és futott utánunk, el is hagyott minket, és azonnal irányította a felfejlődést. Amilyen gyorsan csak lehetett, vette fel századunk északnak irányulva az arcvonalat, és rohantunk lélekszakadva egy mezei dűlőút lapos árkába. Amint így futva megváltoztattuk arcvonalunk irányát, a száraz krumpliföldön nagy port vertünk fel. Az orosz állásokból ezt a futásunkat csak a vak nem láthatta. Egyszerre két géppuska is szólalt meg, és oldalozó tüzeléssel támadott meg bennünket. A gépfegyverek golyói hol előttünk fütyültek, hol mögöttünk verték fel a port a krumpli közt. Egyszerre előttünk a dűlőút árka. Végre! Mint a fáradt fürjek vágódtunk bele hasra, lihegve, a megerőltető futástól reszketve. Halántékomon majd szétpattant az ér, és tüzes drótként lüktetett… Szemem előtt sárga-vörös karikák táncoltak. Az egész csapatmozdulat nem tartott két percig.

– Töltényeket kikészíteni! Figyelem, pihenni, ásni nem kell!

Hallatszott mindenfelől a parancs. Gyorsan előkerültek a karton tölténydobozok, és egy-kettőre ott csillogtak az ötös csomagolású sárga Mannlicher-töltények. A Mannlicher-puskák mozdulatlanul, fenyegetően meredtek a zöldellő, nagy lucernatáblára. Előttünk egy darabon át, körülbelül 400 méterig vízszintesen terült el a lucernás, azután lassan hajlott le a mező a völgy felé. Oda be már nem láthattunk. A lucernás keleti szélét, tőlünk előre, kissé jobbra magas, meszelt kőfal zárta le, amely [a] mifelénk eső végén nagy, kétszárnyú vasrácsos kapuban végződött. Ettől a kaputól a fal még folytatódott vagy 20 métert, ott sarkot alkotott, és keletre vonult tovább a Dzuryn-patak völgye felé egy darabig. Ott véget érve, parasztházikóknak, kertkerítéseknek adott tovább helyet. A kőkerítés mögül vén, nagy lombú vadgesztenyefák emelkedtek ki, lombjuk kihajlott messzire a lucernás fölé. A rácsos kapun belül a kelet felé húzódó fal mentén magas istállóféle épület emelkedett vadonatúj, piros cseréptetővel.

Mindezek felett messzire elláthattunk a galíciai síkon északnak és északkelet felé.

Amint ezeket gyorsan szemre vettem, Linszky kiáltott felém. Odanézek, látom, hogy tőlem mintegy tíz lépésre, balra, nyugat felé egy négyszögletű, kockaformájú, méternél magasabb trágyadomb emelkedik az árok és az út között. Ott áll Linszky az ordonáncaival.

– Sanyi! Figyelj jól, és amikor gondolod, kezd[d] meg a tüzet! A század rád figyel, és a te lövésed lesz a parancs a tüzelésre.

Ugyanakkor jobbra-balra kiadta a parancsot, hogy a szakaszomra, a 2-ik szakaszra is figyeljenek, és miutánunk kezdjék el a lövöldözést. Ezután tovább törülgette piros szélű zsebkendőjével izzadt arcát, tarkóját és nagyokat fújva legyezgette magát térképtartójával. Kezemmel intettem, hogy megértettem a parancsot, és szakaszomhoz fordultam utasításokkal. 500-as irányzékkal célozunk. A célpont a lovak szügye! Minden körülmény között fekve maradni, és folyton jól célozni és lőni. Ha fölöttünk rohannának el, a szuronyt is beléjük döfni, a lovak hasába. Elfutni nem szabad, mert ló elől gyalog ember úgysem menekülhet. Lőni és mindig lőni gyorsan célozva. Úgy célozni, hogy több ló essen a golyónk útjába!

Abban a pillanatban, hogy árokba értünk és gyorsan lefeküdtünk, eltűntünk az orosz géppuska szeme elől is. Gondolomra még lövöldözött egy kis ideig. Mi pedig igyekeztünk jól megjegyezni a helyet, körülbelül hol lehetnek, hátha hasznunkra lehet ez még holnap. Célt azonban nem látva, abbahagyta örömünkre a lövöldözést. Lehet, azt gondolta, hogy már valamennyien hullák vagyunk.

Eddig egyetlen halottja, egyetlen sebesültje sem volt századunknak ettől a nagy gépfegyvertűztől, pedig igen veszedelmesen végiglövöldözte a vonalat.

Láttam, hogy Linszky küldöncöt menesztett a zászlóaljparancsnokhoz, Szita kapitányhoz, jelentvén neki mozdulatunkat és a várt lovassági támadást.

Alig ment el a küldönc, alig múlt el 10 perc az árokba érésünk óta, éles lónyerítést hall[ott]unk az előttünk levő völgy felől. Nagyot dobbant a szívünk.

– Vigyázz! Jönnek! – futott a jelzés a század során végig.

A jó Heves megyei fiúk mozdulatlanul fekszenek hason puskáik végében, figyelnek erősen előre…

A lenyugvó nap utolsó sugarait küldte felénk, aranyos fénnyel világítván meg a kőfalat… nekünk, a völgy felé mutogatva. Azzal visszafutva, eltűntek a tanyai udvar épületei között.

Feszülten figyeltünk a lucernás tábla túlsó széle felé.

Ismét lónyerítések. Innen is, onnan is!

– Amott, ni! – kiáltja az egyik baka.

Odanézünk! Csakugyan. Egy lófej integet fürgén felénk, lassan a nyakát is látjuk, és látjuk rajta a lovast is!!! Libeg a kis háromszögletes piros zászlócska pikája.

Megcélzom. Mindenki még a lélegzetét is visszatartja. A magányos lovas nézelődve jön fürge lován előre. Már a kapu elé ért. Szemmel láthatólag nem vett észre minket. Erre megfordul a ló hátán, és integet a völgybe, hogy jöhetnek. Egy perc sem múlt el, amikor sebes ügetésben feltűnik előttünk az orosz lovasság hosszú sora. Pikáik hegye[i] megcsillantak a hanyatló napsugárban. Amint az előbbi magányos lovas vonalába érnek, megállanak. Ekkor látjuk, mögöttük sor sor után üget előre, és egymás mögé rendben gyülekeznek. Gyorsan áttekintettem a vona[lat,] 500 lovas legalább!

Amint így hirtelen megállottak, és egy perc alatt felgyülekeztek szabályos rohamalakulatba, nem éreztem már semmi izgalmat.

Figyeltem parancsnokukat. Táncoltatta a lovát, és valami parancsot kiáltott feléjük. Erre kihúzta kardját, a mi irányunkba intett, és megindult felénk lépésben. Éppen szembe velem… megcéloztam a lova nyakát úgy, hogy a golyónak az ő mellén is át kelletett mennie!

Összeszorítottam a fogam, és elhúztam karabélyom ravaszát… Éles csattanás! A ló felágaskodik, a tiszt nagyot kiáltott, két karját feje fölé lendítette… és lovával együtt hanyatt zuhant a földre… a ló újra felugrik, de lovasa fél lábával lógva marad és vergődik a földön. Egy pillanatra döbbenetes csend. Jobbról, balról a legközelebbi lovasok odaugratnak elesett tisztjükhöz, de ugyanakkor irtózatos sortűz dördült, ropogott rájuk a dűlőút árkából.

A derék cikra fiúk bámulatos pontossággal lőttek. Egy pillanat, és a szép rendben felsorakozott ellenséges lovasság a legnagyobb zűrzavarban gomolygott előttünk.

Ujházy Sándor rajza a kötetből Ujházy Sándor rajza a kötetből

Tízen, tizenöten gyorsan vágtatni kezdtek felénk, vízszintesen tartva pikáikat, lebújva a ló nyaka mögé… de ötven métert sem futottak a lovak, amikor egymás után bukfencet vetettek a lovak, mint a nyulak a körvadászaton. Ló és lovas egy gomolyagként hemperedtek a földön. Az egyik kozák talpra ugrik, hirtelen lehajol fekvő lovához, lecsatolja a nyerget, azt a fejére kapja, és sebesen fut visszafelé… amott a másik ló hanyatt fekszik, és mind a négy lábával az égboltozat felé rugdos, kapálódzik. Hátborzongató lóüvöltések, emberi sikolyok, ordítások, hörgések zűrzavara kavargott előttünk…

Mindez alig tartott két percig. Ekkor megtalálta elveszett fejét valamelyikük, és visszaparancsolta a lovasságot az oltalmat nyújtó völgybe. Pusztító golyóink zápora zúdult a menekülők után… egymásután estek össze a lovak, míg végre eltűntek előlünk, csak a halottak és jajgató sebesültek maradtak a hörgő, fel-felüvöltő lovakkal előttünk. Egy ló úgy ült előttünk alig 100 lépésre, mint a kutya szokott leülni, és forgolódott, erőlködött, hogy felálljon, de hiába. Fájdalmában keservesen nyerített. Ekkor az egyik jószívű bakagyerek szépen célzott lövéssel fejen lőtte. Szegény állat lassan ledűlt a földre, és nem mozdult többet.

– „Tüzet szüntess!” „Feuer einstellen!” – hangzik a soron végig Linszky parancsa. Gyorsan csend lett. Vártuk a további fejleményeket. Vajon megismétlik-e a rohamot?

A feleletre nem sokáig kelletett várni.

A nap korongja véresvörös golyóként lassan merült le a lila-vörös felhősávok között a látóhatár alá. Szomorúan terült el előttünk a fekete-zöld lucernatábla lótetemeivel, mozgolódó, nyögő emberroncsaival.

Némán figyeltünk. A katonák újabb tölténydobozokat szedtek elő, és rakosgatták rendre maguk mellé.

Alig múlt egy negyedóra a haláltánc óta, amikor hirtelen újra feltűnik előttünk az orosz lovasság. Most okosabbak akartak lenni. Vágtatva jöttek felénk sor sor mögött!

A század legénysége most már nem várt parancsot. Mire felhangzott a gyors „Tüzelni” parancs, már ropogtak a Mannlicherek. Megkezdődött a pokoli tánc. A vágtató lovak megsebesülve két lábra ágaskodtak, úgy táncoltak felénk, míg hirtelen el nem terültek a földön. Az orosz lovasság megdöbbenve állott meg ismét. Nem tudtak a kapálódzó, sebesült, megvadulva arcvonaluk előtt fel-le nyargalászó lovas nélküli lovak miatt előretörni.

Puskatüzünk mindjobban hevesedett. Mindig több és több ló bukott fel, a lovasok egymás után fordultak le lovaikról. Hiába kardlapozták a szerencsétlen, megrémült állatokat, azok csak vissza, vissza akartak rohanni.

A vaskapu közelében lévő lovasok felismerték a rettentő veszélyt, amelybe belerohantak, és mintegy megragadva a kínálkozó menedéket, 4–5 lovas beugrattak a vaskapun a tanyai udvarba. Erre a többiek is nekiiramodtak a kapunyílásnak, hogy halált hozó puskagolyóink elől menekülhessenek.

Ami itt következett, leírni nehéz. Bár a kapu széles volt, hat lónál több egyszerre mégsem fért át rajta. A nekilódult lovak egymást taposva, nyomva, veszett nyihogással törtettek befelé. A kapu sarokoszlopaihoz került lovakat úgy odanyomták a többiek, hogy a belük szakadt ki a szerencsétleneknek. Az egyik lovas leugrott az odaszorult lóról, fejét két tenyerébe kapva mintha füleit fogná be, és rohant [a] fal mentén, pár lépés után összerogyott.

Abban a pillanatban, amikor az orosz lovasság egy része így összetódult a kapu előtt, a másik része tanácstalanul forgolódott előttünk, kiabálva fejveszetten, a velünk szemben lévő községen és völgyön túl lévő sötétedő síkon gyors egymásutánban ágyúk csőtüzevillant fel vörös-fehéren… dördültek az ágyúk, ugyanakkor már üvöltöttek, visítottak felénk az ágyúlövedékek… Uram! Isten! A gránátok a tanya udvarára vágódtak be, [és] rettenetes robbanással csapódtak szét az összepréselten menekülő lovasság között. A srapnelek pokol kutyáiként üvöltöttek, robbantak a levegőben saját lovasságuk felett, gyilkos ólomgolyóikat csak úgy spriccelték saját lovaikba, saját embereikbe. Igazi égiháború-szerű hang- és fényzavar volt. Villanás, robbanás, füst, lárma… a kapuoszlop tövében zúg a gránát… robbanás… feldobott téglatörmelékek, kidobott lóhullák… A kapuoszlop és a fal egy része rázuhant az ott ugráló lovakra… egy pillanatra abbahagytuk a lövöldözést. Rettenetes kép.

Az orosz tüzérség [katonái] egymás után vágtattak kijelölt helyeikre messze tőlünk, lehorgonyoztak, és azonnal lőttek is a tanyára. Öt ágyúval dolgoztak. Alaposan. Nem sejtették, hogy saját lovasságukat segítenek nekünk tönkreverni.

A fal egy része kidőlt, a szép cseréptető szétverve, a lécek, gerendák, mint ég felé nyúló karok segítségért, könyörületért esedeztek.

Végre belátták a kozákok, hogy szomorú alkony köszöntött rájuk, és tehetetlenek az előttük fekvő láthatatlan ellenségükkel szemben. Az életbe[n] maradottak gyorsan visszanyargaltak a völgybe.

Beszüntettük a lövöldözést. Vártunk. Ezredünk vonalán a völgy mentén szólt a puska. Az oroszok „pik-pak” hangú puskáik is állandóan küldték veszedelmes golyóikat. Fejünk körül állandóan fütyültek a hegyes lövedékek. Mindjobban besötétedett. A muszka tüzérek is a völgybe lövöldöztek, a községben robbantak a gránátok. Néha egyszerre 5 srapnel is robbant a Dzuryn-patak felett. Később hallottuk, hogy a 18. és 19. századaink szorultak ott a tüzérség tüze alatt. Megtudtuk azt is, hogy a 18. század egy járőre akkor lepte meg Bazar falu temploma mellett a muszka tüzéreket, amikor azok sietve pakkolództak. Már az első 5 ágyú sebes mozgásnak indultak, az utolsó, a 6-ik még a lovakkal nem volt rendbe[n]. A jó cikra bakák sortüzet adtak rájuk, gyorsan töltöttek, és szuronyt szegezve megrohanta a kiszolgáló legénységet.

Ujházy Sándor rajza a kötetből Ujházy Sándor rajza a kötetből

Ezek úgy megijedtek, hogy azonnal megadták magukat, csak egy [menekült meg] közülök, aki lóháton volt, vágtatott el gyorsan egy mellékutcán át, a többi ágyúk után. Ezek az ágyúk voltak azok, amelyek húsz perccel később olyan szépen segítettek nekünk a vérfürdőben.

Előttünk lassan elcsendesedett a terep. Kiküldött járőreink egymás után küldték jelentéseiket. Nem találtak ellenséget az előttünk lévő völgyben.

Sebesültkötözőink erre kimentek az előttünk fekvő oroszokhoz, és elsősegélyben részesítették őket.

Ujházy Sándor rajza a kötetből

A 2019. november 27-ei egri könyvbemutató meghívója A 2019. november 27-ei egri könyvbemutató meghívója

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr8015318802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2019.11.22. 17:37:04

Ez elég brutálisan hangzik, ez a roham megállítása..
De ha jól értem, a visszaemlékező hadnagy már karabéllyal lőtt? Ezek szerint eddigre, 1915-re kár nem csak pisztoly és kard volt a tisztek fegyvere, kaptak puskát/karabélyt.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2019.11.22. 21:07:40

@Sigismundus: Sokszor találkoztunk már azzal, hogy egy-egy tiszt a habitusától függően maga is puskát/karabélyt ragadott. Imre Gábor, vagy Kókay László esetében is olvashattunk erről. Ujházy Sándor hadnagy előszeretettel vett részt a tűzharcban, sőt maga irányította azt, ahogy az idézett kozák támadás esetén is történt. Kitűnő céllövő volt, aminek nagyon sok orosz katona látta a kárát, ahogy az fenti küzdelem esetén is olvashattuk...

Hungryhorse 2019.11.23. 18:45:41

Dicsőség a hősöknek!

janos900 2019.11.23. 19:05:19

Az orosz állások jól voltak elhelyezve, mint mindig...

1904-05-ben kitanulták a mesterséget a japánok ellen. Több helyen is olvastam, hogy ők is az 1800-as éveket idéző taktikával indultak 1904-ben, de hamar megtanulták beásni magukat. Az akkori fehér egyenruhát teába áztatták, a táborozáskor, hogy khaki rejtő színe legyen, álcázva állították fel a tüzérségüket stb.
Azon mondjuk csodálkozom, hogy 1915-ben még mindig arcból lovasrohammal próbálkoztak.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2019.11.23. 19:35:38

@janos900: Szerintem nem észlelték a mieinket, vagy legalábbis az egység létszámát. A felderítő lovas sem vette észre őket először... Másodszorra meg túl bátrak voltak, vagy egyszerűen elbizakodottak, s azt hitték, hogy egy század gyalogságot lendületből legázolnak, vagy az megszalad. Nem így történt...

janos900 2019.11.24. 19:11:46

@PintérTamás: Igen, valószínű, hogy elbizakodottak volta, meg gondolom a rangidős tiszt elvesztése sem javította a tisztánlátásukat. Minden esetre cudar végzetük lett.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2019.11.24. 21:36:49

@janos900: A maradékukat meg másnap intézte el a tüzérségünk, de annak a története majd csak a kötetből lesz megismerhető! ;)

janos900 2019.12.12. 17:26:56

Reggel megkaptam, estére el is olvastam. Izgalmas mint az Imre Gábor féle orosz naplók, szakszerű mint Rommel.
A mozgás és tüzelés taktika, a pontos puskatűz, az hogy mire sikerül az ellenséges árkok elfoglalása, gyakorlatilag elvérzik az alakulat, és már nincs erő megtartani. Mind olyan dolgok amiket szakkönyvekben olvastam de naplóban még nem igazán. Olyan mintha hivatásos tiszt írta volna. Az előszót viszont csak utólag szabad elolvasni, tele van spoilerrel.

Köszönöm szépen Tamás!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2019.12.12. 22:02:53

@janos900: Nagyon szívesen! Várjuk a bővebb írást is a kötetről! :)

Ezért nem szoktuk mi a kísérő tanulmányt az elejére tenni...

pasztorl92 2020.01.02. 18:48:56

Román Ferenc kerecsendi illetőségű 60-as géppuskás, így ír naplójában 1916.júl.6-án az eseményekről: Az orosz olyan ágyútüzet adott, hogy a mi csapatunk hátravonult és mink is, de a tetőn borzasztóan verte az ágyúval szegényeket. Délben volt ez és délután nagyon sok kozák vonul előre, de jobbrol jön a hír, hogy a németek tartják magukat és a következő időben látjuk is, hogy futnak a kozákok és a nagy gráánátok egészen köztük csapódtak le. Látszik, hogy a többi kozák is fut, jobbról pedig szól máa kézifegyver, a gépfegyver is erősen. De este eljöttünk onnan hátra és a hidat már felgyújtásra készen tartották. Azután idejöttünk, hogy az orosznak a folyon átkelését megakadályozzuk. A híd fölé és még hetedikén és nyolcadikán is itt vagyunk. Hogy mi lesz már a vége ennek a borzasztó harcznak, azt nem tudjuk, de az ezred hat batalionjából négy sem lesz. A tizenhetedik század 47 emberből áll...[...]Hunt istván elesett Isakovnál...magyar fiúk vére omlott érte és a századunk két czugjából is csak harmincznyolc ember van a többi fogoly.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása