„Két kisfia ártatlanul mosolyog a fej nélküli mama mellett…”

2019.07.29. 07:00 :: ForgácsMárton

László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 24.

A mostani fejezetben a hadifogolyposta működését ismerteti visszaemlékezőnk. A sürgöny-, levél- és csomagforgalom működése megbízhatónak nem volt nevezhető, ezért sokan négyszer-ötször is elküldték ugyanazt a tartalmú levelet szeretteiknek, abban a reményben, hogy legalább egy célba ér. Az otthonról érkező küldemények esetében pedig a cenzorok okoztak olykor kellemetlen meglepetéseket. László József is epekedve várja, hogy végre hírt kapjon szeretett Dudusáról…

 

6. A foglyok postája

Megérkezésünk után Mozsnyo kihirdette, hogy mindenki korlátlan számban írhat német levelet és küldhet sürgönyöket, melyeket ő készséggel átad a postahivataloknak, de nem áll jót a küldemények kézbesítéséért. Mi sem természetesebb, mint hogy a legtöbb úr levelezéssel tölti idejét, melyből annyi áll rendelkezésre, hogy fűnek-fának írhat egész köteteket.  

[1914.] október 9-én én is papírost szerzek, ceruzát ragadok, s megírom boldogságom csillagának az ötödik levelet ugyanazon tartalommal, mint az előző négyet, vagyis hogy fogolynak csaptam fel, hogy az oroszok dédelgetnek, hogy a harctérről Lublinba, innen Petropavlovszkba, onnan pedig Akmolinszkba lőtt ki a sorsnak orosz kezek által irányított, erős és hatalmas ágyúja. Hogy ezúttal újsággal is kedveskedjem, megírom, hogy tovább már nem megyünk, mert itt vége szakad a végtelennek hirdetett földgolyóbisnak, itt már lelógathatjuk lábainkat a nagy semmiségbe. 

Mivel nem biztos, hogy leveleink kézbesíttetni fognak, nincs kedvem sűrű levelezésbe kezdenem, nem óhajtom az orosz cenzornak téli fűtőanyagát szaporítani. Lelkiismeretemet mégis megnyugtatandó írok hetenként néhány sort, s ha hazánkkal újabb postai összeköttetést hallok – ilyen a genfi és bécsi Vöröskereszt –, annak megbízhatóságát azonnal kipróbálom, csak az kellemetlen a dologban, hogy az eredményről nem győződhetem meg, mert nem ismerem a feladott levél sorsát: elsikkasztását vagy kézbesítését. 

Leveleink kézbesítésére vonatkozó skrupulusom oly nagy fokú, hogy október 20-án még egy sürgönyt is megkockáztatok, s tudtára adom szép feleségemnek immáron hetedszer, hogy fogoly vagyok, és egészségem jó. Ha minden értesítés megérkezik Dudushoz, hát egy kissé bosszankodni fog az egyhangú értesítéseken, de bízom ismert okosságában, hogy megérti helyzetemet, s nem fogja kérkedésnek vagy dicsekvésnek venni elfogatásom hírének többszörös közlését. 

Akmolinszk annyira távol esik a kultúrától, hogy postája hetenként csak négyszer megy és jön, s mindig csak egy irányban. Hétfőn, szerdán, csütörtökön és szombaton érkezik, hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton indul a posta, melynek végállomása Petropavlovszk. Amint mondják, ezt az utat, mely 500 verszt, három nap alatt teszik meg a váltott postások váltott lovakon. Távíróállomása van a városnak, a sürgönyök tehát itt adatnak fel, s Petropavlovszkon keresztül továbbíttatnak a szélrózsa egyetlen irányában, a Monarchia felé. 

Miután a levélírás terén hűen megtettem kötelességemet, joggal élvezem a levél- és sürgönyvárás kellemes örömeit, és szenvedem kellemetlen bosszantásait. Az a nap, melyen nem jön posta, nem is számít fogdai életemben, mert azt a következő nap utáni sóvárgás között, álomszerűen töltöm el. Este lefekvéskor mindig azon tűnődöm, hogy milyennek is kellene lennie annak az álomnak, mely biztosan levél érkezését jelentené? Csak ilyesmit szeretnék álmodni, hogy másnap annál biztosabban, annál izgatottabban leshessem a postát. Reggel az első öntudatlan és öntudatos gondolatomnak tárgya egy gyöngybetűs sorokkal telerótt, picinyke levél az én imádott szép feleségemtől. Napközben fülelek, vigyázok, mikor hallom már nevemet kiáltani. Az orosz bakát, kinek a leveleket kellene hoznia a Mozsnyótól, többször megkérdezem: nye ma piszmo? (Nincs levél?) A válasz egy hangos „nye ma”. 

Friss posta – Hoffer András felvétele Friss posta – Hoffer András felvétele
(Forrás: Hadifogoly magyarok története II.)

Hasonlóképpen a várakozásnak tövisekkel vegyített virágos mezején táboroznak társaim is, kik szintén üstökön ragadták a levélírásnak és sürgönyzésnek minden alkalmát, kipróbálták valamennyi útját-módját. Az általános türelmetlenség már-már tetőpontjára hág, amikor nagy sokára október 18-án délelőtt megérkezik az első sürgöny a lazarettbe. Micsoda szenzáció!? Micsoda öröm és boldogság?! A drága kincsnek, a kincsnél értékesebb papírlapnak boldog tulajdonosa egy tartalékos hadnagy, bécsi biztosító társasági könyvelő, Fischkus; vele együtt örül mindenki, mert most már biztosan remélhetjük, hogy papírra vetett gondolataink és érzelmeink liferánsa, a posta megtalálta a szuronyokat és golyókat kikerülő, hazánkba vezető utat. Akkora az érdeklődés Fischkus sürgönyének látása és tartalmának ismerése iránt, hogy bajtársunk, elejét veendő a szűnni nem akaró csoportos invázióknak, kifüggeszti a ritka papírszeletet közszemlére a folyosóra. A foglyok csapatosan zarándokolnak el a szent helyre, megbámulják az elektromos áram továbbította sorokat, s egy hasonló papírka érkezéséért imádkoznak. Áhítattal teli lélekkel vonulnak vissza közös celláikba, ahol még sokáig beszéd tárgyát képezi az első sürgöny.

A posta-tavasz első sürgönyfecskéje után megjelenik a második, a harmadik, a többi fecske is. Öröm sugárzik, ragyog a fogoly tisztek arcáról. Már többen vallhatják magukat szerencsésnek és boldognak egy-egy részükre érkezett, rövid tartalmú sürgöny miatt, s hovatovább, szobatársaink között is a szerencse gyermekei lesznek néhányan. Ha két fogoly összetalálkozik, az első kérdés ez: kaptál sürgönyt? Mi áll benne?

A sürgönyök után beköszöntenek a lazarettbe a levelek is. Mindenszentek ünnepén, nov. 1-én messze távolból érkezett három levél kelt újabb szenzációt a foglyok közt. Most már egészen biztos, hogy az eszmecsere köztünk és szeretteink között lehetséges, s ez a tudat nagy mértékben csökkenti a bizonytalan idejű fogság nyomasztó hatását, és egyik-másik rabiatikus kollégánk állandó kellemetlenkedésének elviselését.

Szobánk azt a jó szokást honosította meg, hogy az első levél vagy sürgöny megérkezésekor fizet társainak limonádét, amely ebéd alatt kerül elfogyasztásra, amikor aztán isszuk az édes löttyöt, mint kirgiz a savanyú kumiszt.

Kumiszivók Kumiszivók
(Forrás: Hadifogoly magyarok története II.)

Most már megkettőzött reménységgel felvértezve foglalok várakozási álláspontot: számítom a napokat hol előre, hol hátra; sóhajtozom és imádkozom, majd vészesebbnél vészesebb gondolatok gyötörnek, hogy mi baj lehet otthon, de nincs orvosság fájdalmamra, nincs ír sebemre: sem levél, sem sürgöny nem jön számomra. 

Minden reménytől megfosztva, gondolataimba elmélyedve az egyik kört a másik után írom le az udvaron. Vasárnap van, november 15-ike. Mindent hiszek már, csak azt nem, hogy értesítést kapok Dudustól. S íme, a kapun belépő orosz katona, a fafejű sürgönyöket hoz, s a többi között nekem is van egy, mely Rómában, november 9-én lett feladva, s melynek teljes szövege a következő: 

„Akmolinsk Leitnant László prisonnier hongrois (Siberia) Gattio bryef erhalten alles wohl Fledderus.”  

Nagy örömmel, teljes megnyugvást, határtalan boldogságot okoz a sürgöny. Tehát Dudus megkapta a leveleket, tudja, hogy élek, hogy nincs semmi bajom, s hála Istennek ők is jól vannak. Délben szívesen lerovom a sürgöny adóját, a 12 üveg limonádét, s még ma visszasürgönyzök az Óvadékbank címén, hogy a sürgönyt megkaptam.

Fogolytársaim nagy része már nem sürgönyöket, hanem leveleket váltanak övéikkel, s annyi a levelek száma a cenzúrán, hogy a cenzor kérésére Mozsnyo azon kijelentést teszi, hogy mindenekelőtt a levelezőlapok továbbíttatnak, s csak ha ezeknek nagy tömege cenzúrálva lesz, kerül sor a levelekre. Ettől kezdve csak levelezőlapokat használunk gondolataink és üzeneteink biztos továbbítására.

Most már nyugodt vagyok, könnyen megy a naplóírás, könnyedén jönnek a gondolatok, mint a hegy tövéből előtörő források kristálytiszta vizének cseppjei. Gyorsabban múlnak a napok is, jobban ízlik a komisz orosz koszt is. Így vígan telik el pár hét. A levelek mindig nagyobb és nagyobb számban érkeznek, különösen sok levelet kapnak az osztrák tisztek, s egyik-másik levél írója ügyes, allegorikus formában kijátszva a cenzúrát, még a háborúról is ír. Ilyen allegorikus tudósítások a következők:

Die Aktiengesellschaft für Bureaumöbel A. F. B. , welche mit Englischem Kapitale gegründet und gegen welche viel gekämpft wurde, ist in Konkurs geraten. – Ha megmondom, hogy az A. F. B. betűk Angliát, Franciaországot és Belgiumot jelentik, érthető az egész kópéság.

Egy másik: „Deine Firma kann die beabsichtigte russische Niederlage in Galizien, bei welcher Du die neue Stellung antreten solltest, nicht gründen.” Az illetőnek nincs is cége, új állás sem kell neki, az egész azt jelenti, hogy az oroszok Galíciában kikaptak.

Talán ezt is megemlíthetem: „Dein Schwiegervater in Belgrad gestorben ist.” A címzettnek sohasem volt apósa, jelenthet-e tehát mást az allegória, mint hogy Belgrád elesett.

Egy negyedik: „… mit dem Unterbau sind wir schon fertig… Polier Török arbeitet sehr gut…” A címzett sem maga, sem hozzátartozója nem épít, a jelentés tehát az, hogy Szerbiával (Unterbau) már végeztek, és Törökország jól operál.

Ez volna a legjobb, ha igaz volna: „Dein Onkel Siegfried wird bald ankommen.” Siegfried a „Siege” és „Friede” összetétele, tehát várhatjuk a győzelmet és békét.

Végül: „Viele Grüsse von Dr. Győzünk Minden Vonalon.” Ez nem szorul semmiféle kommentárra.

Az első pillanatban örülünk az ilyen és hasonló győzelmi híreknek, de később eszünkbe jut, hogy az otthoni magyar és osztrák újságok, melyekből a levélírók táplálkoznak, épp úgy lódítanak és nagyzolnak, mint itt az orosz újságok.

A foglyok postája nem megbízható. Egyik barátom levelet kap. Ujjai a borítékon át megérzik, hogy a levélben fénykép van. Örömmel szakítja fel tehát a levelet, de öröme határtalan haragba csap át, mert felesége fejét a cenzúrán lekaparták, s két kisfia ártatlanul mosolyog a fej nélküli mama mellett. Milyen kegyetlenség. Ha ilyesmi velem történnék, hát igazán nagyon boldogtalannak érezném magamat.

Semmi sem állandó az ég alatt, legkevésbé a hangulat a fogságban. Jobban és szeszélyesebben változik ez, mint az idő, nem csoda tehát, hogy sürgönyömnek megnyugtató hatása elmúlik, várom nyugtalanul az első levelet, mely ugyancsak kitart makacsságában, s nem akar megérkezni. Helyette kapok december 21-én egy táviratot. Félve bontom fel a sürgönyt, gondolván, hogy két távirat egymásután nem jót jelenthet. Olvasom, a szöveg ez: „Sechs Woche keinen Brief, bist du gesund? Ida László.” Mellékelve kapok egy kis nyugtát is, mely igazolja, hogy a válasz 3 rubel 40 kopek erejéig meg van fizetve.

Nem értem a sürgönyt, illetve azt, hogy leveleim nem kézbesíttetek. El tudom képzelni Dudus lelkiállapotát, és sajnálom szegénykét, hogy kevés pénzéből ilyen drága sürgönyökre 20 koronát kell költenie. Sietek őt megnyugtatni, s másnap feladom a következő tartalmú táviratot: „Wöchentlich geschrieben, bin gesund, sei beruhigt, kein Brief von Dir. Küsst Jóska.”

A sürgöny elmegy. Elmúlik karácsony, elmúlik újév, végre egy szerencsés napon, január 9-én délután fél háromkor, mikor sétálni akarok menni az udvarra, a folyosón az egyik orosz baka köpenyének felhajtós ujjában egy-egy csomó papírost pillantok meg. Megkérdezem tőle: „csojeto?” Válasz helyett kezembe nyomja a papírcsomót, mely legnagyobb meglepetésemre egy gyöngysoros betűkkel címzett levelet is tartalmaz számomra. Azonnal megismerem Duduskám szép vonású betűit, s remegő kezekkel, dobogó szívvel bontom fel a hosszúkás fehér borítékot, melyen olaszországi kék bélyeg van, tehát Rómán keresztül jutott el hozzám a drága küldemény. Amint ujjaim tapintásából érzem, a levél tartalma elég tömör és kemény; biztos fénykép van benne, fut át agyamon villámgyorsan a gondolat, és félelem tölt el, hátha a cenzúrán az én képemet is elcsúfították. Idegesen húzom ki a boríték tartalmát, széjjelnyitom a papírlapokat, s első tekintetem is a képre esik, mely szerencsémre sértetlen. Szemeim egy rövid pillanat alatt átfutják a képen mosolygó kis angyalokat, az én imádott kis feleségemet és édes gyermekemet. Szép kép, gyönyörű arcok! A rövid rápillantás azt a benyomást szüli bennem, hogy szeretteim jó színben vannak, virágzanak, mint a tavasz első illatos rózsái. S ez nekem a legnagyobb öröm, a legfőbb boldogság. Ezek után a levél nem tartalmazhat rosszat, nyugodtan kezdek tehát olvasásához. Tényleg nincs benne semmi kellemetlen hír. Jól esik olvasnom az utánam való erős vágyakozást és epedést, mely enyéimet eltölti.

Dudus levele mellett találom Dr. Fledderus úr sorait is, aki a levelet közvetítette. Ő is nagyon kedvesen ír, szinte meglep a leveléből olvasható jóindulat. A többek között írja, hogy szabadon rendelkezhetem vele, s kérdezi, hogy szükségem van-e pénzre, ruhára vagy cigarettára?

Jó barátaim velem örülnek, nézik az én szép feleségem és kislányom fényképét: kézről kézre jár a kép, mindenkinek van egy elismerő szava, egy jóleső megjegyzése; ellenségeim, a kadettellenes urak csak látszólag olvasnak, de igazában még talpukkal is szeretnének hallani egy-egy elejtett szót az én szép kis családomról.

Séta – Hoffer András felvétele Séta – Hoffer András felvétele
(Forrás: Hadifogoly magyarok története II.)

De megyek ki sétálni. Zsebembe rejtem a drága levelet és képet, s szebbnél szebb gondolatok játszanak fogósdit agyamban, amíg az udvar csikorgó-nyikorgó fagyos haván az egyik kört a másik után csinálom. A -23°R hideg dacára is elő-előhúzom a fényképet, s gyönyörködöm benne. Ma rövidre szabom különben hosszúra nyúló sétámat, és sietek be a barátságosabb hőmérsékletű szobába, hogy ott nyugodtabban, zavartalanabbul elnézhessem az én lelkemhez nőtt, drága kis asszonyt és aranyos babucit.

Mint egy kis szerelmes diák, megcsodálom a szép nagy barna szemeket, melyeknek önzetlen és hű szerelemtől csillagként ragyogó tükrében már sokszor imádtam Dudusnak szép tiszta és nemes lelkét. Ezekből a ragyogó szemekből kisugároznak az irántam táplált nagy szerelemtől dagadó szívnek szép és fennkölt érzelmei, belőlük csalhatatlanul kiolvasom az angyali lélek magasztos gondolatait. Szemeim őszinte rajongással, igaz elragadtatással körülcsókolják a rózsás tündérarcot, melynek szép rózsáit békében, boldogságunknak mámoros napjaiban heves és tüzes csókesővel szoktam öntözgetni. Százszor és százszor csókot lehelek a bársonyos piros cseresznyés ajkakra, melyeknek édes méze volt mindennapi szerelmi főtáplálékom, s melyeken hosszasan csüngve szoktam fokozni hő imádásom hevét. Körülfonom karjaimmal a sima fehér márványnyakat, mely otthon naponkint heves és szerelmilázas csókcsatáim színhelye volt.

De nem nézem tovább az én csodás kis istennőmet, nem szövöm tovább az ő lényét és testét körülzsongó gondolataimat, félreteszem a képet, hozzáfogok naplóm írásához azon örömteljes gondolattal, hogy Dudusnak dolgozom, neki szerzek majd örömet az emlékirattal.

Öt-tíz perc múlva ismét abbahagyom a munkát, s folytatom a kép, illetve kedves ábrázoltjainak bámulását. Szemeimmel még egyszer selymes gyengédséggel, szerelmesen megcirógatom kicsi istennőm bájos arcát, s aztán kis lánykám kedves pofikáját csodálom meg. Ölembe kapom, összevissza csókolom, s magasra emelve meghintáztatom a levegőben, majd leülök vele a szoba szőnyegére a kirakott különféle játékok tarkabarka halmaza közé, s eljátszom vele legkedvesebb játékát, a vásárost. Majd ismét Dudusra vetem szemeimet. Leülök vele a díványra, szorosan melléje húzódom, mint mindig szoktam, átfonom karjaimmal, babfejét mellemen érzem, s mint oly sokszor, most is fülébe suttogom, elrebegem neki szerelmi vallomásomat, hogy nélküle nincs élet, nincs öröm, nincs boldogság, csak szomorúság, bánat és fájdalom.

A képnél kedvesebb, becsesebb ajándékot nem küldhetett volna Duduskám. Folyton asztalomon áll a kép, órák hosszat elbámulom, s minél tovább nézem az angyali arcot, minél jobban beleélem magamat a kedves lény által nyújtott isteni örömökbe és gyönyörökbe, annál nehezebben tudom félbeszakítani kedvenc szórakozásomat. Egy kicsit elkésett az ajándékot hozó Jézuska, mert már két héttel elmúlt karácsony, de a kérés nagyságával aránytalanul becsesebb, kedvesebb a kapott karácsonyi ajándék. Teljesen kárpótolva vagyok a rosszul eltöltött karácsonyért, de mi kárpótolta Dudust, s mi kislányomat?

Következő rész: „Orosz koszt ó’ rossz koszt…”

Összes rész: László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból

Szólj hozzá!

Címkék: oroszország hadifogság hadifogoly hadifoglyok László József Akmolinszk

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr4914984050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • BálintFerenc: @Zb74: Ez elég durva, olvastam hogy ott már haltak meg páran, de az téli időszakban volt. Bilekr... (2020.05.25. 14:45) A bileki halálmars
  • Zb74: Pár éve is történt hasonló, éspedig Wales területén: www.telegraph.co.uk/news/2018/09/18/three-res... (2020.05.25. 10:03) A bileki halálmars
  • PintérTamás: @BartókBéla: Vártam már a jelentkezésed, s mint akinek Boszniában szolgált anno az őse, illik is! ... (2020.05.24. 22:30) A bileki halálmars
  • BartókBéla: Remek poszt körültekintő kutatással.Gratulálok. Szerintem itt is közölni lehetne jól olvashatóan a... (2020.05.24. 09:22) A bileki halálmars
  • BálintFerenc: Köszönöm mindenkinek aki elolvasta! @Titus Pullo Urbi: Igen, a tanulmány végén említettem is. (2020.05.23. 14:05) A bileki halálmars
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról