„Hozza az ő hülye rendeleteit…”

2019.07.01. 07:00 :: ForgácsMárton

László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 20.

Az akmolinszki parancsnok számtalan rendelettel és tiltással keseríti meg a foglyok életét. Így a tiszteket választás elé állítja: vagy levágják gallérjukról rangjelző csillagjaikat, vagy nem mehetnek többé a városba. A találékony érintettek azonban ötletes megoldást találnak: a csillagokat gallérvédő alá rejtik. A lakossággal való érintkezéshez, elsősorban a vásárláshoz szükségesnek látszik az orosz nyelv alapszintű elsajátítása is, aminek László József is nekifut – több-kevesebb sikerrel…

 

4. Csillaghullás

A cím után ne várj Duduskám holmi szép augusztusi csillaghullást, s ne gondolj a hullócsillagok hosszú sávos tűzijátékára, melyben ismeretségünk boldog holdvilágos estéin, a pincehelyi kis kertben szerelemesen összebújva gyönyörködtünk. Nem erről, sokkal szomorúbb csillaghullásról szól itt a nóta.

Egy szép napon az orosz kapitány visszavonhatatlanul kijelenti, hogy holnaptól kezdve meg ne lásson senkit az utcán csillagos gallérral vagy rózsás sapkával. Aztán kiadja a szigorú rendeletet, mely szerint tilos az utcán csoportosulni, hangosan németül beszélni, privátházakba bemenni. Amikor a tolmács szobáról szobára járva kihirdeti a legújabb és legbanálisabb ukázt, óriási felháborodás, izgatottság és elkeseredés vesz erőt a lazarett minden lakóján. Mindenütt nagy megütközéssel, izgalmas hévvel, s a megbotránkozás hangján tárgyalják az esetet, s itt-ott már személyeskedéssé kezd fajulni az ügy.

Tisztek Akmolinszkban – Hoffer András felvétele Tisztek Akmolinszkban – Hoffer András felvétele
(Forrás: Hadifogoly magyarok története II.)

A vezető urak, a minden lében kanalak, kupaktanácsot tartanak, hogy tiszti rangunkhoz méltóan mi okosat tehetünk, hogyan bújhatunk ki a dilemma erős sáncaiból, mert azt mondják, egy nagy dilemma elé állított bennünket a kapitány: vagy levágjuk csillagainkat és kimehetünk a városba, vagy ha büszkeségünk ezt nem engedi és ragyogtatni akarjuk gallérunk csillagait, itthon kell ülnünk naphosszat a büdös szobában, vagy az udvaron kell keringenünk.

Az egyik álláspont sem kívánatos és követésre méltó, mert az első merőben sérti a tiszti önérzetet, a katonai büszkeséget; a másik pedig higiénikus szempontból tarthatatlan, káros az egészségre. Szórakozni, felejteni és mozogni kell, különben a bűzös fogda romlott levegője gyorsan belénk plántálja a halál csíráját rejtegető tuberkulózist. S mégis mindkét nézetnek, eshetőségnek vannak hívei. Többen pedig mint harmadik párt azt hajtogatják – köztük jómagam is –, hogy a büszkeséget ki kell kapcsolni az ügyből, mert ha büszkeségünk engedte elfogatásunkat, az orosz kézre jutást, akkor meg kell tennünk azt, amit a fölénk kerekedett ellenség követel. A harctéren kellett volna önérzeteskedni, és dicső halált halni! Mindez azonban nem jelenti, hogy egy okosabb harmadik megoldás tárgytalan vagy lehetetlen. Az egyik ellentábor, az önérzetesek kicsi csapatja nem törődve az élettel, az egészséggel, szigorúan ragaszkodik a distinkció megtartásához, inkább soha sem megy ki a városba – mondja –, inkább megpenészedik, a csillagaitól nem fosztja magát. Tiszteljük mindenki meggyőződését, adjunk igazat mindkét párt híveinek.

Az előadottak szerint nyomós okok késztetnek bennünket arra, hogy az arany középút fellelésének nehézségeitől se riadjunk vissza. Itt csak az lesz a helyes megoldás, ha a kecske is, értem a kapitány is jól lakhatik, meg a csillag is megmaradhat. Az újabb tanácskozás már nagyobb szabású. Ezen a kapitány urak is részt vesznek, s a következő okos megállapodásra jutnak: Smarn! Nem vágjuk le csillagainkat, s mégsem maradunk a fogdában, mert nálunk a hadseregben divatban van a csukaszürke gallérvédő, mely egyúttal a csillagokat is eltakarja. Ezt fogjuk viselni, és punktum. A sapkarózsát is ilyennel fogjuk befödni. Ez a leghelyesebb megoldás már azért is, mert így nem zsírosodik el a gallérunk, nincs sértve önérzetünk, a kapitány pedig meg van elégedve, mert elrejtett csillagaink fénye nem bántja gyenge szemeit.

Fentebb említést tettem tolmácsunkról. A tolmács szerepét egyik bajtársunk, Dr. Haimann Hugó budapesti középiskolai nyelvtanár, tartalékos hadnagy tölti be. Többféle nyelvet tud, s mivel az orosz nagyon hasonlít az ő tót anyanyelvéhez, gyorsan elsajátította ellenségeink nyelvét annyira, hogy kapitányunknak szeszélyes rendeleteit át tudja ültetni magyarra és németre. Ő a kapitány nyelve; tisztségével nem jár semmi kedvezmény, legfeljebb kellemetlenség és felelősség.

Ha már a nyelvet leírtam, leírom röviden gazdáját is, a kapitányt. Ő a város parancsnoka, tehát Akmolinszkban a legelső úr; különben egy ősz szakállú és hajú, megtört, öreg, ideges, szeszélyes vénasszony, ki csak ritkán kel fel jobb lábbal, s aki úgy látszik, zsémbeskedő feleségurának rabszolgája és áldozata. Ennek zsarnok parancsoksága alatt hozza az ő hülye rendeleteit, vagy talán vak kötelességtudásából kifolyólag hirdeti ki a nagy orosz városokban elhelyezett osztrák–magyar foglyokra hozott, s reánk egyáltalában nem vonatkozó, de neki mégis megküldött rendeleteket, melyek aztán csak nevetséget keltenek közöttünk. Ilyen rendelet például az is, hogy tilos színházakba, kávéházakba járni. Hát volt valaha színház vagy kávéház Akmolinszkban? Nem volt, de nagyon sokáig nem is lesz!

Ha valamit kérünk tőle, egy pillanatra elgondolkozik – bizonyára feleségére gondol, hogy az mit mondana és tenne az ő helyében – s aztán, ha kérésünk teljesíthető, mosolyogva szól: „mozsnyo, mozsnyo”; ellenkező esetben fejét rázva mondja „nye mozsnyo, nye mozsnyo”; ezért elneveztük őt „Mozsnyónak”, s ezután csakis ezen a néven fogom szerepeltetni.

A nacionálét ő is felveszi. Most már talán negyedszer írják fel, hogy 31 éves, katolikus stb. vagyok.

Egyszer reggel a Mozsnyo tolmácsa kíséretében tiszteletét teszi minden szobában, s a tolmács által felszólít bennünket: mutassuk meg kezeinket, megvannak-e? Igen, hála Istennek, megvannak jó egészségben. Ezzel sarkon fordul az öreg, s dádázva kivonul. Különösnek találjuk a kézvizitet, s találgatjuk, hogy mi lehet ennek oka vagy célja. Abban állapodunk meg, hogy bizonyára unalmunk elűzéséről akarnak gondoskodni, s olyan munkát fogunk kapni, melyhez mindkét kezünk szükséges. Később tudjuk csak meg, hogy az orosz hadikormány kíváncsi arra, mennyire harapódzott el az öncsonkítás az osztrák–magyar hadseregben. Az orosz hadseregnek sebesültjei ugyanis többnyire kezükön vannak megsebesülve, vagyis erős a gyanú, hogy maguk lőttek kezükbe, hogy így mint harcképtelenek megszabaduljanak a háborútól, annak borzalmas szenvedéseitől, és a majdnem biztos haláltól.

5. Orosz nyelv magyar szájban

Kezdetben, míg a kirgiz város minden érdekessége megszokottá, közömbössé nem válik, folyton a bazárok és sátrak közt lebzselünk Bandival, aki egy néprajzi adatgyűjtő tanár szemeivel néz, lát, vizsgál mindent. Ha vásárolunk, ha nem, mi bedugjuk fejünket minden düledező sátor alá, betérünk minden bazárba, parolázunk az öreg tatár és kirgiz kereskedőkkel, megnézünk mindent, még az ószeresek olcsóságait is, akik igazán csak lim-lomot, ringyet-rongyot kínálnak megvételre a piaci tömegnek.

Dinnyevásár Akmolinszkban – Hoffer András felvétele Dinnyevásár Akmolinszkban – Hoffer András felvétele
(Forrás: Hadifogoly magyarok története II.)

Hogy ezen kedvtelésünk néprajzi tekintetben meddő ne maradjon, szükséges, hogy a látott ismeretlen és érdekes tárgyakhoz, és az általunk tapasztalt, furcsának látszó szokásokhoz a kellő kommentárt, a megfelelő felvilágosítást is megkapjuk. Ezt a körülöttünk uralkodó bábeli nyelvzavarban csak úgy érhetjük el, ha – bár keveset is – értünk valamit a mohamedán kereskedők nyelvén, kik oroszul és tatárul beszélnek. A szükség kényszerít, hozzáfogok tehát ellenségeim nyelvének bizonyos mértékben való elsajátításához. Kezdem a cirill abc-vel. Már az első napon tudok silabizálni, mint a kisiskolás fiú, s örülök, ha az utcán járva-kelve ki tudom sütni egy-egy cifra betűs cégtábla felírását.

Banditól, aki nem igen töri magát az orosz nyelv tudásáért, veszek egy német–orosz dióhéjszótárt. Ennek segítségével kiegészítem a legszükségesebb szavakkal már meglévő szógyűjteményemet, melyet Lendvai Szucsiban egy kis úri lánytól szerzett. Betanulom a szokásos üdvözléseket, s mindenekelőtt azt, hogy miképpen kell mondani: kérek, mennyibe kerül, és köszönöm. A szavak és mondatok betanulása könnyen megy, csak némely szónak a kiejtése nehéz. Mindegyik bajtársam, jómagam szájából is úgy hangzik az orosz szó, hogy minden igaz orosz szívből kacag, ha bennünket hall oroszul csevegni. Kivételt képeznek az orosszal rokon szláv, tót és cseh kollégáink, akik könnyen elsajátítják a csúnya nyelvet, mely nem illik a magyarok szájába.

Az új nyelv tanulása iránti nagy lelkesedésem sokkal gyorsabban lelohad, mint amilyen gyorsan támadt; a kitartás hiányát azzal iparkodom magamnak megmagyarázni, és a rajtam tapasztalt állhatatlanságot azzal akarom elpalástolni, hogy kár minden percért és fáradtságért, melyet ellenségeim nyelvének elsajátítására fordítok, mert ennek hasznát soha nem vehetem. A harmadik napon már végleg lezárom az iskolai évet, s azóta sem szentelek az orosz nyelvtanulásnak egy percet sem. Amit szóval nem tudok kifejezni, azt megértetem arcjátékkal és taglejtésekkel. Erről az oldalamról már minden üzletben ismernek. Sokszor bírnám szóval is, de merő heccből és tréfából mimikázok, mert szórakoztat a kereskedők alkalmazottainak szórakozása és az, vajon kitalálják-e, hogy mit akarok vásárolni? Ha belépek egy üzletbe, általános mosoly ül minden alkalmazott arcára, s várják mókázásomat. Különösen a nőknek tetszik a bohóckodás.

Nyelvtanfolyam – Hoffer András felvétele Nyelvtanfolyam – Hoffer András felvétele
(Forrás: Hadifogoly magyarok története II.)

Akmolinszki fogságom eddigi ideje alatt különösen négy szót tanultam meg az orosz nyelvből, illetve ez a négy szó elterjedt gyakori használatánál fogva annyira belevésődött emlékezetembe, hogy talán életem végéig nem felejtem el. Azt hiszem, bajtársaim is jól megjegyzik maguknak ezeket a szavakat. Az első példánya ezeknek a szavaknak a „dá” vagy „da”, ami megfelel a magyar igennek; a másik a „nye tu”, azaz „nincs”; a harmadik a „charaso”, vagyis „jól van”, „helyes, jó”, és végül a negyedik a „há”, ami annyit jelent, hogy „tessék?”, „mi az?”.

A négy gyönyörű szópéldány közül leghasználatosabb a „dá”, melyet szólóban soha, duettben gyakran, hármasban pedig igen gyakran hallat minden orosz lélek a következő formában: dádá, dádádá, dádá, dádádá. Ha például két orosz beszélget egymással, s az egyik előad valamit, amit a másik helyesel vagy érdeklődéssel vagy tiszteletteljesen hallgat, akkor a helyeslő beszélgető fél valóságos dadogó, illetve dadázó gép szerepét játssza, amennyiben folytonos dadával helyesel. Különösen dadáznia kell annak, kinek feljebbvalója ad valami parancsot vagy meghagyást. Ezt így kívánja az orosz tisztelet, s minél nagyobb tiszteletet akar valaki a másik iránt tanúsítani, annál erőssebben dadázik neki.

A „nyetu” szót különösen sokszor halljuk az üzletekben. Ha valamit venni szándékozunk, és nincs a kereskedőnek a kért dolog vagy nem érti, hogy mit akarunk, akkor egyszerűen így felel: nyetu, s ezzel van intézve. Hogy mentegetné magát, vagy hogy ígéretet tenne, hogy majd ekkor és ekkor lesz, az ki van zárva. Itt a kereskedő nem töri-zúzza magát, hogy üzleteket csináljon.

Az orosz számneveket is bevágtam valahogy, mert ezek nélkül a legkisebb bevásárlást sem eszközölhetem; de nem bízom tudásomban, s azért a számneveket egy papíroson mindig zsebemben hordom, hogy alkalomadtán zavarba ne jöjjek. A számnevek is nagyon furcsán hangzanak, s néhányat bemutatok belőlük Dudusnak; azt hiszem, egytől tízig éppen elég lesz a mutatvány: adin, dve, tri, stiri, piáty, sesz, sem, voszem, gyevec és gyeszát.

Legérdekesebben hangzó számnév a negyven, mely oroszul így hangzik: szorok.

Következő rész: „A megvetés által fújtatott pfujorgona…”

Összes rész: László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból

Szólj hozzá!

Címkék: oroszország hadifogság hadifogoly hadifoglyok László József Akmolinszk

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr2114918590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása