Caneppa Attilio

2019.06.09. 11:17 :: Babos Krisztina

italiano

Történet pünkösdre

Az első világháború idején addig soha nem látott mennyiségben és kivitelben keletkeztek a fronton vagy a hátországban a különféle katonai alakulatok, a hadifogságban pedig a táborok saját újságjai. Ilyen, fronton szerkesztett újság volt A Négyes Honvédek Háborús Lapja is, amit a m. kir. nagyváradi 4. honvéd gyalogezred tisztikara, elsősorban Jámbor Lajos hadnagy szerkesztői és lapkiadói munkájának köszönhetően, 1916 és 1918 között adott ki. A lap 1918. áprilisi számában, vicces történetek, aranyköpések, színpadi jelenetek, ezredhírek, kesergő és csúfolódó versek társaságában, a tárcarovatban jelent meg Ács Vilmos hadnagy pünkösdi története a szemben lévő lövészárok olasz káplárjáról, Caneppa Attilióról. Ács írásán keresztül megismerhetjük a gyilkos aknaharc együttérző emberi oldalát.

 

CANEPPA ATTILIO
– tárca –
Emlékezés a Monte San Michelére
Ács Vilmos

Caneppa Attilio az olasz király káplárja volt. A San-Michele északi lejtőjén ismerkedtem meg vele, amikor húsz lépés és néhány összelőtt drótakadály választott el egymástól bennünket. Vizavim volt e rajvonalban; két napig figyeltem őt, ő engem; láttam a szenvedésektől megnyúlt arcát, az ijedt fekete szemeit, olvastam a keze írását, mondhatnám, személyes ismerősöm volt. Egy személyes ismerős, kiről tudtam, ha arra kerül a sor, hát szuronyát döfi belém, de akit eme hazafias munkájában megelőzni minden igyekezetemmel szándékomban volt.

Ismeretségünk nem sokáig tartott. Egy minden szívet megkapó, bíboros nyári hajnalon láttam meghalni Caneppa Attiliót.

Az olasz király egy káplárral szegényebb, én egy érdekes emberrel gazdagabb lettem.

A Monte San-Michele hármas kúpja lomhán terült el a nyári napsütésben. A köves országrésznek ez a dolomit védbástyája, mely rendesen a gránát és akna explosiók fekete füstjében volt csak látható, mikor is egy működő vulkán benyomását tette a szemlélőre, most oly élettelenül, oly elhagyottan terült el, mintha a százezernyi gránát által felszaggatott sebekbe végre is kimúlt volna. Egy nagy mozdulatlanság uralta a vidéket. Mintha arra a mesebeli tájra tévedtem volna el, hol a fű sem zöldül, hol a madár sem jár. Nem is volt ott sem növényi, sem állati életnek nyoma. Csak az emberfeletti ember, a honvéd gubbasztott a dolomitba vájt kis árokban. Jó napjuk volt a honvédeknek. Már dél felé járt az idő, de ágyúnak még szavát sem hallották. Úgy látszott, ünnepre készülődnek Rómában is, Budapesten is egyaránt. Holnap lesz piros Pünkösd napja. Vajjon hogy ünnepelünk holnap? Vértől lesz az piros? Eh, de nem fontos a holnap!

Az éjszakai éber szolgálattól kimerült honvédek szuszogva, holtyogva alusznak az árokban. A legtöbb hanyattfekve, karját kitárva alszik, mintha fürödne a nap forró sugaraiban. Megnézem a figyelőket, helyeiken vannak. A lőrés panorámája gyönyörködteti őket, dehogy is alusznak el az ilyen látványnál.
– Mit csinál a talián? – szólítom meg az egyik figyelőt.
– Alszik az is, zászlós úr, hogy a rosseb ott enné meg őket!
– Hát csak figyelni öreg, én is ledűlök egy kicsit szundikálni.

Hatod napja voltunk már állásban. Lekívánkozott rólam a ruha, a mosdatlanság már idegesen csiklandozta a bőrömet. Lehánytam a ruhát magamról, úgy feküdtem ki a napra és a szakaszt Béres tizedesre bíztam. A nap melege kellemesen járta át a testemet, lehunyt szemmel a siófoki strandfürdő publikumát láttam, a lebarnult arcú felmentett atléták és az árván maradt asszonyok léha flirtjét, a füredi kurszalon gondtalan világát, a föIdvári élet pazar fényét; aztán egy erős kéz ragadta meg a karomat:
– Zászlós úr, vigyázzon!...

S a következő pillanatban már a fedezékemben voltam. Lábam fején éles fájdalmat éreztem. Kézi-gránátot sejtettem... de nini... nem robban... visszamegyek érte... egy éles töltényekkel megrakott olasz tölténytár fekszik a földön... Spárgával rá van kötve valami... kíváncsian bontom ki: egy képeslap. Színes anzixkártya...

„Genova"...rajta a Hotel Savoya... kék ég... Itália kék ege... a másik felén írás van... olaszul van írva. Reálista voltam, csak gyengén kezelem a latin nyelvet, hát négy-ötször el kellett olvasnom, míg megértettem. Ez állt benne:

Kedves Bajtársam!
Holnap ünnepe lesz a kereszténységnek. Pünkösd napján hagyjatok engem imádkozni, ti is imádkozzatok, ne lőjetek, ne bombázzatok. Pünkösd napját hadd ünepeljük meg mindnyájan egészségben.
Caneppa Attilio caporale, az olasz király X-ik ezredének 4. századában."

A cím helyén pedig ez állt:
Caneppa Attilio caporale
Genova
Plazza Umberto Nr.1.

Ellenséges állások egy olasz lövészárok lőrésén keresztül Ellenséges állások egy olasz lövészárok lőrésén keresztül
(Forrás: Gruppo Speleologico Carsico)

Caneppa Attilio genovai polgár drukkol hát itt velem szemben az életért. Kedves ember ez az Attilio, elhozza magával szíve fölé rejtve szülővárosának képét, most ezzel kiván nekem kellemes pünkösdi ünepeket. „Le stile c'est l'homme.” Nem lehet durva lelkű ember ez a Caneppa Attillio. Az Umberto téren lakik, valószinű az előkelő helye Genovának. Mi lehet civilben? Házmester? – Nem hiszem – ahhoz nagyon előzékeny. – Talán pincér! Főúr! Ez lehet. Hisz a Hotel Savoya képét hordozta magával. Talán ott volt pincér, most idejön a Karsztra, neki a Monte San-Michele kell! ...

A lőréshez rohanok – ott... ott... kicsit jobbra... húsz lépésre tőlem két fekete, csillogó szem, a Caneppa Attilio két szeme... Ő is észrevesz engem... nem bújik el... no brávó... úgy látszik, reméli, hogy levele kellemes fogadtatásra talált. Egymást nézzük... tényleg pincér... biztosra veszem... koromfekete haj, a szemébe lóg... Kis bajusza van, valamikor gondozhatta, most a szájával harapdálja a végét... az arca sovány, nem közönséges arc... percekig néztük egymást. Béres tizedes puskáját célhoz tartva, szólt:
– Lőjek?
– Ne bántsd!... Hadd imádkozzon!

Az 1916-os év pünkösd napján gyönyörű hajnal virradt az Isonzo honvédjeire. A San-Michele árkai megelevenedtek, mint a tücskök, úgy bújtak elő oduikból a honvédek, Dunántúli gyerek nem látott még ilyent; a napsugár lerántotta a ködfátylat. Legváltozatosabb színek ezernyi pompájában csillogott az Adriai tenger tükre, a kanyargó Isonzo kék vize olyan szelíden hullámzott, mintha észre sem venné, hogy Gradiska üszkös romjai mellett halad el. A Krn havas csúcsa, mint egy reflektor verte vissza a fénykévéket, a Monte Sabotino, a kopasz Podgora komoran álltak őrt Görz előtt. Görz fehér palotáival úgy csillogott, mint egy ékszer. Előttünk a Monte Fortin, a félelmetes Fortin, ahonnan a halált ontják felénk. Itt van az olaszok ágyúparkja; ma, csodák csodája, itt is csend van. Odébb a síkság az olaszok hódított földje, amit vér nélkül hódítottak meg. A történelmi helyeknek ez a nagyszerű panorámája, ez az ünnepies csend szótlanná teszi az embereket. Egy puskalövés sem hallatszott. Caneppa Attilió hát imádkozhatott. Nem lőttünk és nem bombáztunk. Reggel ismét láttam. Nagyon szomorú volt, olyan kínos vonaglást véltem látni a szája szögletében, talán nem bánta volna, ha hallgatok a Béres tizedes szavára. Csak imádkozz Caneppa Attilio, ki tudja mire virradunk!

Délután is láttam több ízben, mindég szomorú volt. Mialatt így ünnepelt a két ellenséges rajvonal, azalatt San-Michele gyomrában megkettőzött erővel folyt a munka. Szapőrök dolgoztak, széles, nagy mellű szapőrök. Búgott a fúrógép, veszettül búgott, törte, kaparta, úgy ette be magát a kőbe, mint szú a fába. Meg kell előzni a taliánt. Már az olasz állások alatt vannak, most már csak bővíteni kell az aknát, hogy minél több robbanóanyag férjen bele. Egy óra késés, minden fáradság kárba vész és a derék szapőrök a saját maguk ásta sírban pihenhetnek el. Érzik ezt, meg is látszik a munkájukon.

Pünkösd másnapjára elkészült az akna, most már csak meg kellett tölteni. Mázsaszámra szállítják a robbanóanyagot. Délután megkapjuk a parancsot, tehát holnap, kedden reggel négy órakor robbantunk. Szakaszunk bal szárnyát ki kell üríteni, mert veszélyeztetett területen van. A bal szárnyát! Jaj, hisz Caneppa Attilio is ott van a kritikus helyen. Még egyszer kinézek a lőrésen, most is ott van, épp olyan szomorú, mint volt. Szegény Caneppa Attilio, Genova polgára, imádkoztál-e eleget? Kívánságod teljesült, a pünkösdöt hát egészségben megérted. De mi lesz holnap? Meglátom jól imádkoztál-e!

Mikor az óra pont del. 4 órát mutatott, a századparancsnoki fedezékben egy villanygombot nyomott meg a szapőr-hadnagy. Ebben a pillanatban egy minden képzeletet felülmúló erő tört ki a hegy gyomrából. Mázsás kövek, olasz anyák fiai, mint a pernye forogtak a robbanás okozta szélvészben. Egy hosszú perc, egy „rajta" kiáltás, a honvédek megszállták a robbanási tölcsért. Lázas izgatottsággal kerestem a szomorú arcú Caneppa Attillo fedezékét, nem volt sehol. Elnyelte a Monte San-Michele.

Caneppa Attilio, az olasz király káplárja, nem látta viszont Genovát.

Egyszer mégis csak vége lesz a háborúnak. Feledve lesz a millió könycsepp, a kardokból kaszák, az ellenségekből barátok lesznek. Vonatok százai a nászutasok ezreit fogják röpíteni Itália kék ege alá. Ha én is e szomorú sorsra jutok, úgy nem fogom a programmból kihagyni Genovát. Betekintek a Piazza Umberto 1. szám alá, megmondom Caneppaéknak, hogy láttam meghalni az Attiliót, legyenek rá büszkék, vitézhez méltó volt a halála.

*** 

Ács Vilmos és A Négyes Honvédek Háborús Lapja 

A 4-es frontújság áprilisi számának megjelenésekor, 1918 tavaszán-nyarán a nagyváradi honvédek a Piavénál, a Monte Tomba környékén szolgáltak. Az olasz káplár esete azonban nem ekkor és itt, hanem két évvel korábban, 1916 pünkösdjén a Doberdónál, a Monte San Michele állásaiban történt meg. Ács Vilmos hadnagy, a tárca szerzője, a nagyváradi ezreddel váltásban harcoló m. kir. székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred tisztjeként élte át a doberdói aknaharc eseményeit. (Ezért kerülhetett be ez a történet az ugyancsak 1918-ban megjelent A tizenhetesek 1914–1917. Emlékkönyv a székesfehérvári honvédek harcaiból című kötetbe is.)

A Négyes Honvédek Háborús Lapja 1918. áprilisi számának címlapja A Négyes Honvédek Háborús Lapja 1918. áprilisi számának címlapja

Ács Vilmos (1892, Tamási – 1944, Nagyvárad [?]) civilben vegyészmérnök, a budapesti műegyetemen végzett. 1914-ben vonult be Székesfehérváron a 17. honvéd gyalogezredhez. A tisztiiskolát 1915-ben Budapesten végezte el, ezt követően az olasz frontra vezényelték.

Színészi és írói affinitása korán megmutatkozik: 1916 májusában szerepet vállal a 17-esek által rendezett jótékony műkedvelő kabaréelőadásban, amit a rupai segélyhelyén adnak elő. 1916 októberében áthelyezik a nagyváradi 4-esekhez, ahol előbb századparancsnok, majd gázvédelmi tisztként teljesít szolgálatot. Már 1916 végén bekapcsolódik a 4-es frontújság munkájába: Zách Vilicián néven vicces kuplészövegeket ír, valamint saját humorrovattal (Tiszt úr esetei) jelentkezik.

Ács Vilmos

A Négyes Honvédek Háborús Lapja fénykorát 1917 első felében éli, ami egybeesik a nagyváradi honvédek úgynevezett „szanatóriumi” időszakával: 1916 decembere és 1917 szeptembere között nyolc hónapot tölt az ezred az ekkor már nyugalmas volhyniai fronton. 1917 tavaszán Ács Vilmos közreműködésével létrejön a 4-es frontszínház, ahol olyan kiváló kabarészerző és előadó is megfordul, mint például Karl Farkas (1893, Bécs –1971, Bécs), akinek bohózatait, tréfáit már ekkor is sikerrel játsszák a pesti és bécsi kabarék. (Farkas később, a háború után a Hacsek és Sajó osztrák megfelelőjének – Doppelconférence – társszerzőjeként és előadójaként válik igazán híressé.)

A Négyes Honvédek Háborús Lapja 1918. áprilisi számának címlapja A Caneppa Attilio című írás egy részlete a 4-es frontújságból

A 4-es újságban sorra jelennek meg Ács kupléi, hol viccesebb, hol komolyabb hangvételű jelenetei, amiket élőben a frontkabaréban is előadnak. Egy-egy versét, rövidebb-hosszabb írását időnként a hátországi nagy lapokban – pl. az Új időkben – is közreadják.

Ács 1918 decemberében az I. Osztályú Ezüst Vitézségi Érem, az Ezüst és Bronz Signum Laudis a kardokkal, valamint a Károly Csapatkereszt birtokában, tartalékos főhadnagyként szerelt le Nagyváradon. Bár Tolna megyéből származott, a háborút követően az elszakított Nagyváradon telepedett le, ahol visszatért eredeti hivatásához.

Hogy eljutott-e valaha Genovába és megkereste-e Attilio Caneppa családját, nem tudjuk. Egy biztos: valamikor az 1920-as évek végén, vagy talán 1930-ban Ács megnősült, és újdonsült feleségével, Mihályfi Magdával éppen Olaszországba mentek nászútra. Emlékekkel terhelt utazás lehetett, hiszen meglátogatták az egykori Isonzó-front helyszíneit. Minderről Ács egy cikksorozatban (Keleti Újság, Amerikai Magyar Népszava), majd pedig 1930. május 7-én a magyar rádióban is beszámolt. Írása később, 1933-ban Találkozó a görzi csatatéren címmel megjelent a 4-esek bajtársi szövetségének értesítőjében. 

Ács Vilmos 1944-ben a nagyváradi deportálás során veszítette életét. 

A cikk olasz nyelven is olvasható. A fordítást Juhász Balázs készítette.

A Négyes Honvédek Háborús Lapja 1918.3-4. számához való hozzáférésért köszönettel tartozom a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak és a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárnak.

Szólj hozzá!

Címkék: pünkösd olaszok olasz front monte san michele aknaháború magyar királyi 17. honvéd gyalogezred m. kir nagyváradi 4 honvéd gyalogezred tábori újság Ács Vilmos

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr2014885642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása