„Nem hiába asszony a háziasszony...”

2019.05.06. 07:00 :: ForgácsMárton

László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 12.

Reggelente már egyre hűvösebbre fordul az idő, így jó szolgálatot tesznek a korábban beszerzett meleg ruhák. László József a steppei fauna megfigyelésével próbálja lekötni magát, miközben egyre közelednek egy hegység nyúlványaihoz. Útközben kapnak egy harmadik társat is kocsijukra. Éjjelre egy Dobró nevű kis orosz faluban szállnak meg, ahol nagy érdeklődést vált ki visszaemlékezőnk felfújható légpárnája.

Harmadik nap. [1914.] okt. 1.

Sűrű köd köszönt bennünket, mikor reggel felpakolva kilépünk az utcára. A gyülekezőhelyen még csak egy-két kocsi van, melyek már mind nyertek gazdákat. Lerakjuk málháinkat, üdvözöljük a már ott levőket és a falu minden részéről idesiető kollégákat, s korán reggel szellemeskedünk. Úgy látszik, a köd fejünkbe szállt. Közben szemlélődünk jobbra-balra, vajon nyújt-e valami érdekeset a kis falu. Minden ház udvarán vagy szérűs kertjén gazdag gabonaasztagok sárgulnak, s majdnem mindenütt négy-hat lóerejű járgányos cséplőgépek állanak az asztagok mellett. Eszerint nem szegények a kis rozoga viskók lakói. Ezalatt kocsik is szállingóznak. Valamennyi négykerekű, széles oldalakkal bíró gabonahordó szekér. Parancs szerint négy-hat úrnak kell egy kocsin elhelyezkedni. Sok széna van a szekereken, kényelmesen helyet foglalunk az egyiken négyen, s ráadásul még egy szolga is kerül a kocsis mellé. Jól esik a szagos friss széna illata. Ma nehezen megy a foglyok megolvasása. Hiába állítják sorba a kocsikat, hiába olvasnak, számolnak az orosz katonák talán már tizedszer, egy mindig hiányzik. Talán sottal össze tudnának bennünket számolni, de ilyen szerszám nincsen kéznél. A katonák széjjelszaladnak a faluban, megvizsgálják az összes szállásokat, keresik az elveszett, elrepült foglyot. A keresés nem jár eredménnyel: csüggedten, fáradtan, hosszú orral térnek vissza a katonák, olvasnak újból egyszer, olvasnak kétszer, de az a hiányzó egy nem kerül elő. Az idő múlik, már 7 óra elmúlt, tovább nem várhatunk. A hiányzó eggyel kevesebben vágunk neki a ködbe burkolt síkságnak. Hűvös van. A gallérokat fel-, a sapkákat lehúzzuk, s amennyire tehetjük, takargatjuk magunkat. A köd makacsul tartja magát a levegőben, se fel, se le nem óhajt szállni, csak lóg az ég és föld között, mint a sokat emlegetett múltak fátyla, pedig a fennjáró nap ugyancsak igyekszik elterelni valamerre sugarakból font hosszú ostoraival. A természet elemeinek párbajából mégis a napsugár kerül ki győztesen: a köd elillan nagy szégyenében, míg a didergő fogolykaraván által örömmel üdvözölt nap diadalittasan, öntelten tekint le a síkságra, s egyre növeli melegének hevét. Lehajtjuk a gallérokat, majd a sapkák kerülnek le a füleinkről, az idő egészen kellemes lesz. A nap meleg sugarai átjárják a kocsik szénáját is, s az alatta pihenő urak megfordulnak, hogy másik oldalukat is melegítse fel a nap. Így tesz az a bizonyos úr is – talán a kis Langer –, aki reggel annyira belebújt a szénába, hogy sehol sem volt található. Most előbújik a sokat keresett szökevény az orosz katonák nagy örömére. Jót mulatunk az ügyes tréfán.

Vadludak a kazah steppén Vadludak a kazah steppén
(Forrás: ohotniki.ru)

A napsugárban ragyogó steppe néma csendjét ludak gágogása zavarja meg. A hang irányába fordítjuk tekintetünket, s látjuk, hogy felettünk a kéklő égbolt alatt vadludak húznak át szabályos V betűben. Az elől repülő vezér nem tudja elhagyni kétsugarú csapatát, kitartóan egyenlő távolságban gágogva követik őt katonái, csak a V betű hosszabb oldalának utolsója látszik lemaradni. Ez gágog a legjobban; mintha azt kiabálná a vezér felé: haló, lassabban, én már öreg vagyok, nem bírom olyan gyorsan. Még idehallatszik a vékony gágogás, még szemem előtt zajlik, megkettőzik, sokszorozódik a folyton kisebbedő V, s szerelmes szívem azt súgja, hogy a nyugatról jött légi utasok hazámon repültek át, látta őket Dudus is, ki az ő betűjükbe öntötte csókos üzenetét, epedő vágyát, melyet lelkem így olvas ki a vibráló V betűből: „Veled Vagyok, Vágyva Várlak, Válaszolj”. Szegény jó Dudus várhatsz, hisz egyre, naponként 60-70 verszttel távolodom tőled! Újabb kép köti le figyelmemet. Nagy csorda legelész a steppén jeléül annak, hogy valami falu közelébe jutottunk. A marhák átlag vörös színűek, alacsonyak, pocakosak, s ami a legfeltűnőbb, nagyon szőrösek. Bizonyára a hideg telek miatt gondoskodott a természet hosszú szőrű meleg bundákról a szegény állatok részére. A csorda leginkább igás ökrökből, kevés tehénből és még kevesebb borjúból áll. A csordás lóhátról teregeti, igazgatja legelésző szarvas állatait.

Kazahsztáni tájkép Kazahsztáni tájkép
(Forrás: voxpopuli.kz)

Előttünk messze kelet felé egy hegy tűnik fel, melynek déli oldala olyan meredeknek látszik, mintha mesterségesen épült volna. Tőle jobbra-balra még távolabb hegyes csúcsban végződő hegyek kéklenek. Az egyhangú síkság után örömmel veszünk tudomást a föld nagyobb szabású dudorodásairól. Az egyik útba eső német faluban 11 órakor kocsit váltunk. A faluban – azt hiszem – heti vagy országos vásár van; legalább ilyesmire vallanak az egyik téren álló sátrak, melyeknek vevő és eladó közönsége most bennünket bámul. Az új kocsisok legnagyobb része német, csak a mienk orosz. Én nagyon szerettem volna német kocsist, mert útközben elbeszélgethetnénk vele, és sok mindent megtudhatnánk tőle, ami feljegyzésre érdemes volna. Új járművünk, egy zöldre festett deszkacséza, elég jó volna, csak az a kellemetlen, hogy mivel nem áll elég kocsi a fogolytársaság rendelkezésére, még egy harmadik urat akarnak hozzánk felpakolni az orosz katonák. Ezt annál is inkább megteszik, mert a mi lovaink jók és erősek, elbírnak azok 20 embert is, csak a kocsi szűk. Akarva, nem akarva helyet foglal a harmadik útitárs is a kocsis mellett, s 12 órakor elindulva vígan ketyeg a kis deszkacséza a keményre taposott úton. Az orosz katonák nem nézhetik jó szemmel könnyű előrehaladásunkat, s az egyik Lendvai lábára ülve, testének súlyával is megterheli kocsinkat.

László József rajza a gabonanyomtatóról a naplóban László József rajza a gabonanyomtatóról a naplóban

Két kisebb német falun is átmegyünk. A lakosság mindenfelé nyomtatja, csépeli gabonáját. Egy új módját látom itt a nyomtatásnak: a nyomtató lovak egy kőből faragott, hullámos tarajos felületű nehéz hengert cipelnek maguk után körben a kiterített gabonán. A lóhajtó a kör közepén áll, s hosszú kötéllel onnan irányítja a lovakat. Ez a különös cséplőhenger úgy néz ki, mint a fenti ábra mutatja. A német falvak körül látunk néhány útszéli keresztet is, melyek hasonlók a mi keresztjeinkhez, de abban mégis eltérnek, hogy a Krisztus felfeszítésénél használt összes kínzóeszközök rajtuk vannak olyan formán, mint a következő oldalon lévő rajzon látható. Középen van maga a feszület, de miután nem tartozom a jó rajzolók közé, kérem a feszület felrajzolását elengedni. Különben is nem akarom ügyetlen vonásaimmal elcsúfítani Jézusunkat.

orosz útszéli kereszt László József rajza az orosz útszéli keresztekről a naplóban

Az út elég unalmas. Gyorsan gurul tova kocsink a sík vidéken. A hegyek egyre közelednek felénk. A legközelebb eső, meredek oldalú hegy már olyan jól látható, hogy megállapítható a tény, mely szerint fák nélküli meredek oldalán kisebb-nagyobb kövek hevernek szabadon. Velünk szembe jön egy ötven tevéből álló, hosszú karaván. A tevék által vont taligák üresek, de ha jobban szemügyre vesszük őket, látjuk, hogy a taligák fenekén néhány vastag, súlyos rézlemez van. Azt mondják az oroszok, hogy a messzeségben látható magas hegyekben rézbányák vannak, onnan szállítja a karaván a nehéz nyers rézlepényeket. Az egymás taligájához kötött nagy tevék lomhán lépkedve haladnak el mellettünk. Az egyik teve mellé egy kis teveborjú simul, mintha tőlünk félve anyjánál keresne biztos menedéket, akárcsak a félénk gyermek. A meredek hegy lábai alatt kis folyócska tükrözik a lenyugvó nap vörös fényében, partján egy kis orosz falu lapul meg alacsony tetejű, füstölgő kéményű házaival. Fél hat felé jár az idő. Ma ötvenöt verszttel esünk távolabb hazánktól. A csordások és juhászok most terelik állataikat a folyóra inni, melyek már jól ismerik az utat, s a szomjasabbak előreszaladnak, hogy minél előbb enyhítsék szomjukat. Majd a falu végén az utcák között eloszlanak, s nincs ház, ahova öt-tíz marha és 10-15 birka ne térne be. A falut Dobrónak hívják, lakosai oroszok. Mindegyik házra ki van akasztva egy kis fekete tábla, ezeknek egyikére fehér festékkel egy fejsze, a másikra vasvilla, a harmadikra csákány, ásó, lapát, hordó, kanna stb. van rajzolva. Az első pillanatban azt hiszem, hogy ezek a táblák címerek, s a kis ház lakóinak mesterségét hirdetik. Feltevésem hamar megdől, mert minden házon van ilyen kis tábla, márpedig világos, hogy mindenki nem lehet iparos. Hát akkor mi az ördögöt jelentsen a sok táblácska – találgatjuk –, de rejtvény marad a dolog mindaddig, amíg a mi dobrói házigazdánk, egy orosz paraszt meg nem magyarázza a titkot. Én már arra is gondoltam, hogy ez valami babonás ördögűző rendszer itt, pedig hát okos tűzrendészeti intézkedés az egész, amit még a mi falvainkban is meg lehetne honosítani. Az egyes táblák azt jelentik, hogy tűzvész esetén a ház tulajdonosa milyen eszközzel jelenjék meg a tűz színhelyén. Ezzel elejét veszik annak, hogy nem fut pl. vasvillával mindenki, hanem arányosan ki ezzel, ki azzal a szerszámmal és edénnyel. Szállásunk jó. Egy paraszt faház első, úgynevezett ünnepi szobájában kaptunk helyet. A paraszt, mintha vendégei volnánk, kivezet bennünket nagy szérűs kertjébe, s örömmel mutogatja gabonaasztagjait, illatos szénakazlait. A szérűs kert végében folyik a fentebb említett folyó, melynek túlsó partján a meredek hegy végnyúlványai emelkednek. Mikor a szalmával beterített padlón pihenőre akarok térni, felfújom légpárnámat. Erős szuszogásomra figyelmes lesz a háziasszony, s kíváncsian kukucskál be a félig nyitott ajtón. Néz erősen, hogy mi a manót csinálhatok, s az asszonyi kíváncsiság teljes mértékben feltámad benne. Én, mintha észre se vettem volna érdeklődését, közönyösen dobom a dagadó, duzzadó párnát a zizegő szalmára, s hozzáfogok bakancsaim eltávolításához. Nem hiába asszony a háziasszony, kíváncsiságát nem képes leküzdeni, de szólni nem mer. Mit csinál tehát egy találékony asszony? Kerül-fordul, bejön szobánkba is, s mintha dolga volna a légpárna melletti ósdi szekrény aljában, leguggol s egy őrizetlen pillanatban, míg bal keze a szekrényben kotorász, jobb keze megsimogatja, megtapogatja, felemeli a légpárnát, s aztán forgatva jól megnézi a csodás jószágot, majd gyorsan eltűnik a balfenéken. Künn első dolga elmondani szapora bőbeszédűséggel tapasztalatait, mire a család összes tagjai kíváncsian tekintgetnek befelé, s hogy meglegyen örömük, lecsapolom a fifikus légpárnát, és ismét felfújom. Nagy a bámulat. Lendvai még kártyázik triumvirátusunk harmadik tagjával, amikor lefekszem és elalszom.

Következő rész: „A természet elemeinek ijesztő tombolása…”

Összes rész: László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból

Szólj hozzá!

Címkék: hadifogság László József

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr9914809574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása